„Orbán Viktornak mennie kell!” – írta a Fidesz-alapító Áder Jánosnak

33 éve alakult meg a Fidesz. Az alapítók egyike azért írt az államfőnek, mert szerinte ő is bűnrészes az őrültségben, amit „ma Magyarországnak hívnak”.

Áder Jánosnak postázott, nyílt levelét, Kardos József eljuttatta a Magyar Narancsnak is.

Az egykori erdőmérnök-hallgató a Fidesz 33. születésnapja alkalmából, mint az alapítók egyike arra volt főleg kíváncsi, hogy az államfő miként éli meg a párt óriási pálfordulását, miért tűri szótlanul, hogy
katasztrófába sodorja az országot egy láthatóan már a saját hazugságaiba is belezavarodó, ön- és közveszélyes elme.
Nem titkolja, Orbán Viktorra gondol, aki előbb a pártot, utána pedig az egész országot kisajátította és mára szembemegy mindazzal, amit egykor célul tűztek ki. A Fideszt pártféleséggé tette, ahol a tagok csak statiszták, biodíszletek, mindenről ő dönt, miközben valójában nem is miniszterelnök.
Egy igazi miniszterelnök pártállástól függetlenül, minden állampolgár érdekét és méltóságát szem előtt tartja, és nem csak az ország egyik felével, annak is kiválasztott rétegével foglalkozik.

Kardos József hosszan bírálja Orbán Viktort, a NER-t, a korrupciót, a szabadságjogok megkurtítását, a kritikus hangok elhallgattatását, a kontraszelekciót, a mostani „kapkodó, következetlen és dilettáns” járványkezelést. A Soros György és Iványi Gábor elleni kampány miatt morális nullának tartja a kormányfőt, akit már nem lehet mentegetni azzal, hogy necces amit tesz, de a cél szentesíti az eszközt.


Ádert egyenes, őszinte, tisztességes embernek tartotta mindig, ezért nem érti, miért nem emelte fel a hangját az elmúlt 10 évben.


Hol voltál akkor, amikor a hajléktalanoknak ment neki ez a lelketlen hatalom? Hol voltál, amikor tudósainkat megalázva verték szét a MTA kutatóintézeti hálózatát? Hol voltál, amikor a civil szervezeteket vegzálták igazságtalanul? Hol voltál akkor, amikor az ország legjobb, de világszinten is kiemelkedő egyetemét puszta rosszindulatból elüldözték? Hol voltál akkor, amikor ártatlan, menedéket kérő családokat éheztettünk a tranzitzónának nevezett büntetőtelepeken? Hol vagy most, amikor az önkormányzatiságot számolják fel? Hol vagy most, amikor az egyetemek autonómiáját veszik el? Hol vagy most, amikor egyedülállóktól és egynemű pároktól tagadják meg az örökbefogadás lehetőségét? Hol vagy Te egyáltalán, amikor égbekiáltó igazságtalanságok és gonosz törvények születnek sorban? Nem kéne néha az elnyomott rétegekért is megszólalnia valamelyik méltóságnak?

Kardos József tisztában van azzal, hogy az államfő szerepe csak protokolláris, mégis úgy véli, Áder János a hallgatásával bűnrészes

abban az őrültségben, amit ma Magyarországnak hívnak.

Asszisztál a magától elszállt, hatalomtól megrészegült, hazudozó autokrata ámokfutásához, miközben valakinek meg kellene állítani, mielőtt
kipávatáncolja magát és minket a Néppárt után az Európai Unióból is.

Kardos mindezt azért írja le, mert annak idején ő is hitt „ebben az emberben”, akiről ma már azt gondolja,

óriási károkat okoz minden egyes nappal, amivel még hatalomban marad. Orbán Viktornak mennie kell!

Szerinte a kormányfő megbukott erkölcsileg, intellektuálisan és a görcsös ragaszkodása a hatalomhoz mindenkinek árt, ezért csak egy dolgot szeretne még megélni, hogy végleg megbukik ez a bűnös, embertelen, korrupt és hazug rendszer.

A Fidesz egykori alapítójának nincsenek illúziói levelét illetően, neki már az is siker, ha Áder talán elgondolkozik azon,
hogy magyarnak lenni nem egyenlő fideszesnek lenni. Ja, és a család az család! Minden jót!


adler.jpeg
 
Ezek már mind régi dolgok.
El kell szakadni a múlttól és a jelent kell nézni....
Mikor hogyan tetszik a múlt?
Volt idő mikor attól volt hangos a "jobb" a gyökereink és múlt határozza meg jelenünk és a tanulságok pedig a jövőt.
Magunk és önazonosságunk esetleg szembenézésünk pedig a becsületünket és nemzetünket.
Ez mind a közelmúlt "jobb-oldal" felfogása.
Mikor hogyan tetszik a múlt?
Volt idő mikor attól volt hangos a "jobb" a gyökereink és múlt határozza meg jelenünk és a tanulságok pedig a jövőt.
Magunk és önazonosságunk esetleg szembenézésünk pedig a becsületünket és nemzetünket.
Ez mind a közelmúlt "jobb.oldal" felfogása.
Mikor hogyan tetszik a múlt?
Az szerint szeretnétek lehazudni?
 
Mikor hogyan tetszik a múlt?
Volt idő mikor attól volt hangos a "jobb" a gyökereink és múlt határozza meg jelenünk és a tanulságok pedig a jövőt.
Magunk és önazonosságunk esetleg szembenézésünk pedig a becsületünket és nemzetünket.
Ez mind a közelmúlt "jobb-oldal" felfogása.
Mikor hogyan tetszik a múlt?
Volt idő mikor attól volt hangos a "jobb" a gyökereink és múlt határozza meg jelenünk és a tanulságok pedig a jövőt.
Magunk és önazonosságunk esetleg szembenézésünk pedig a becsületünket és nemzetünket.
Ez mind a közelmúlt "jobb.oldal" felfogása.
Mikor hogyan tetszik a múlt?
Az szerint szeretnétek lehazudni?
Jó reggelt.
Ez így van évek évtizedek óta ezt csinálják.
És sikeresek.
 
Ne feleselj üres válasszal.A "sikeresek"-ből mi következtetést tudnál levonni?Van becsületed? vagy csak a győztest imádod?
Mi a siker? Kinek siker?
Miért hagytad hogy így legyen

Mitől sikeresek??? 20 éve vannak hatalmon! Mi köze ennek a becsülethez? Mit imádjak a győztesen? Miért adsz olyanokat a számba amiket nem is mondtam.
Mi az hogy kinek siker? Az országnak . Vagy úgy látod hogy baj van??
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,709
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére