1 Keresztszemes Minták a Világ Minden Tájáról

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

jutta80

Kitiltott (BANned)
Meglepődtem, hogy az EMS adventi naptárat az én általam készített faliképpel tetted fel újra a fórumba. Tavaly adventre készültem el vele és bizony sokat gondolkodtam rajta, hogyan is varrjam össze a kihímzett számokat. Örülök,hogy most újra láttam, persze november végén a szekrényből újra felkerül majd a falra, a zsebek pedig tele lesznek finomságokkal a családom örömére. Jól esik,hogy másnakis tetszik.


Kedves Zsuzsa!

Nos igen, ami szép, az szép! :) Nem szerettem volna más tollával ékeskedni, de mivel még nem láttam fent a fórumon, és szerintem nem kis munka elkészíteni, gondoltam felteszem. Így, ha valakinek megtetszik, elkészülhet vele az idei adventere.
A többiek nevében is köszönöm, és gratulálok a szép munkához!

Judit
 

Zselyke25

Állandó Tag
Állandó Tag
szia!

Sajnos csak ezt a kettőt kaptam most, de megígérte akitől kaptam, hogy amint meglesz neki elküldi a többit is, akkor felteszem ide is!
Januártól júniusig korábban feltettem már ide!
Azokat megtaláltam már, mert gondoltam rá, csak arra nem hogy ez ezévi naptár lesz :)
Akkor várom majd a következő 4 mintát és Köszönöm előre is kiss
 

Kirjava

Állandó Tag
Állandó Tag
Átvátó Kreinik Silk Mori-Dmc floss-Ancor floss

Csatolás megtekintése 531554

Találtam egy gyönyörű tojást, de a színkódok általam ismeretlen márkában vannak. Ha valaki tud esetleg átváltót, vagy más színkódot, hálás lennék érte! :)

Terrence Nolan - For Amelia (tojás.pdf)
Faberge tojások

Ezek selyem fonalak dmc-ben lehet kapni,de nagyon drága.
 

Elodie

Állandó Tag
Állandó Tag
I see some of my favorites listed here, thanks in advance !!!!
I'll maybe find some to share???? :smile: :smile:
Hello Yza !
Yes, you can find many patterns to share... this topic is fantastic ! I like it really.
The members are very kind and helpful. :)
I see that you live in Paris. I live next to Paris with my family. So, I suppose that you speek in french also.
If you want to have some other pattern, let me know (please leave me a message or send me an e-mail - click on my name "Elodie"). I'll help to you with pleasure. You can write to me in french too, but not here, because we communicate in Hungarian.
A bientôt.
 

leeri

Kitiltott (BANned)
Népek, kultúrák

Legyezők
 

Csatolások

  • Dim35170 Oriental Fan.jpg
    Dim35170 Oriental Fan.jpg
    146.3 KB · Olvasás: 62
  • Dim35170 Oriental Fan.pdf
    516.6 KB · Olvasás: 73
  • DW9420 Fans of the Far East.jpg
    DW9420 Fans of the Far East.jpg
    50.3 KB · Olvasás: 61
  • DW9420 Fans of the Far East.pdf
    656 KB · Olvasás: 69
  • Japanese Fan.JPG
    Japanese Fan.JPG
    33.3 KB · Olvasás: 52
  • Japanese Fan.pdf
    267.6 KB · Olvasás: 52
  • JasuZip 04-2004 A Fan.jpg
    JasuZip 04-2004 A Fan.jpg
    71.3 KB · Olvasás: 73
  • Jasuzip 04-2004 A fan.pdf
    320.4 KB · Olvasás: 59
  • Royal Paris RP9880-6416-02 Ambiance Japanese.jpg
    Royal Paris RP9880-6416-02 Ambiance Japanese.jpg
    42.2 KB · Olvasás: 85
  • Royal Paris RP9880-6416-02 Ambi.pdf
    146 KB · Olvasás: 86
  • ZR BB-002 Blooming.jpg
    ZR BB-002 Blooming.jpg
    23.7 KB · Olvasás: 65
  • ZR BB-002 Blooming.pdf
    204.9 KB · Olvasás: 67
  • VK Fan.jpg
    VK Fan.jpg
    39.4 KB · Olvasás: 52
  • VK Fan.pdf
    84.8 KB · Olvasás: 46
  • JCD12810 Images from Asia - Fan.jpg
    JCD12810 Images from Asia - Fan.jpg
    18.8 KB · Olvasás: 46
  • JCD12810Images of Asia Fan.pdf
    60.3 KB · Olvasás: 47
  • Rebecca Waldrop Oriental Fan.JPG
    Rebecca Waldrop Oriental Fan.JPG
    26.7 KB · Olvasás: 44
  • Rebecca Waldrop Oriental Fan.pdf
    75.3 KB · Olvasás: 49
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére