1 millió 300 ezret fizetnek annak, aki hagyja magát megfertőzni a koronavírussal

Folynak a kutatások a koronavírus ellenszerének és oltóanyagának kifejlesztéséhez, ezért egy brit kutatóintézet, a londoni Queen Mary BioEnterprises Kutatóközpont 3500 fontot, (azaz 1 millió 300 ezer forintot) fizet annak, aki hagyja hogy megfertőzzék koronavírussal.
24 embert toboroznak.


A vírusnak két gyengébb törzsét fogják beinjekciózni az önként jelentkezőkbe, hogy a koronavírushoz hasonló megbetegedést idézzenek elő. Mindenekelőtt a légzőszervekre gyakorolt hatást akarják vizsgálni.

A pénz megszerzéséhez a résztvevőknek két hétig karanténban kell maradniuk, és diétázniuk kell. Nem találkozhatnak másokkal és tilos a testmozgás is. A kísérletben részt vevő orvosok védőruházatot és speciális légzőkészüléket viselnek majd.

20200119koronavirus1.jpg

Forrás: Twitter
 
A következőt egy alkotmányjogász írta:
Az Alaptörvény 53. cikk (3) bekezdése értelmében a kormány veszélyhelyzetben alkotott rendeletei 15 napig maradnak hatályban. Maga a veszélyhelyzet nem szűnik meg e 15 nap lejártával, csak az ez idő alatt alkotott kormányrendeletek hatálya. Magát a veszélyhelyzetet a kormány fogja megszüntetni az Alaptörvény 54. cikk (3) bekezdése szerint, diszkrecionális jogkörben, ha a „kihirdetés feltételei már nem állnak fent”. Az nem világos a szabályozás alapján, hogy pontosan miben merül ki a parlament ellenőrző szerepe, túl azon, hogy felhatalmazást ad a kormánynak a veszélyhelyzeti rendeletek hatályának meghosszabbítására. Az Alaptörvény 1. cikk i) pontja szerint az Országgyűlés különleges jogrendet érintő döntéseket hoz. E szabály alapján a parlament szerintem akár felülvizsgálhatja a kormány döntéseit, például abban az esetben, ha indokolatlanul akarná meghosszabbítani a járványügyi veszélyhelyzet fennálltát.

Úgy vélem, a jogállamiság elvével leginkább az lenne összhangban, ha a kormányrendeletek hatályát egy meghatározott időpontig, mondjuk április 30-áig tartaná fenn az Országgyűlés, ezt követően pedig újra döntene a meghosszabbításról. A parlament működése biztosítható távkonferencia útján is. Erre vonatkozó speciális szabályok nincsenek a jogrendszerben, azokat meg kellene mielőbb alkotni, annak érdekében, hogyha az egészségügyi helyzet nem teszi lehetővé a képviselők fizikai jelenlétét, akkor is zavartalan maradjon a működése a legfőbb népképviseleti szervnek.
Az alábbit akarták becsempészni most a fideszesek.
Kénytelenek lesznek 2/3-l elfogadni
Neve 2020. évi ..... törvény a koronavírus elleni védekezésről
Lényege: a vészhelyzet után is fennmaradó rendeletek örökkön örökké
Valamint a választások kiírását is módosította volna, a veszélyhelyzet megszűnése után 15 napra
https://www.parlament.hu/irom41/09790/09790.pdf
 
Utoljára módosítva:
Sajnos az orvostudománynak áldozatokra is szüksége van.
A német kormány megrendelésére már 2013-ban elkészült egy tanulmány, amely egy tüdőgyulladásos megbetegedést eredményező, levegőben terjedő koronavírus-járvány következményeit modellezi az országban. Több millió beteggel és halálos áldozattal számoltak a kitörés csúcsán.
Hátborzongató olvasmány a koronavírus járvány fejleményeinek fényében olvasni azt a tanulmányt, amelyet a német szövetségi kormány állított össze a Bundestag részére a Robert Koch Intézet szakmai felügyelete mellett. Ez a tanulmány egy elképzelt járványhelyzetet modellezett, azt mutatta be a német szövetségi parlament képviselőinek, hogy milyen következményekkel járna egy koronavírus elszabadulása a német társadalomra, az ország infrastruktúrájára, gazdaságára - hívja fel a figyelmet a Der Standard című osztrák napilap.
 
Bár már sok oldalon megjelent, de itt a CH-n még nem olvastam:
“Az emberiség pontosan azt a betegséget kapta, amelyikre szüksége volt.
Már nem értékeljük az egészséget, ezért kaptunk egy betegséget, hogy megértsük - az egészségünkkel foglalkoznunk kell!
Már nem értékeljük a természetet magunk körül, ezért kaptunk egy betegséget, melynek köszönhetően keveset tudunk a természetben tartózkodni.
Már elfelejtettük, hogyan kell családként élnünk, ezért kaptunk egy betegséget, amely bezárt minket az otthonainkba, hogy megtanuljunk ismét családként élni.
Már nem tiszteljük az időseket, ezért kaptunk egy betegséget, amely emlékeztet az ő esendőségükre.
Már nem értékeljük az egészségügyi dolgozókat, ezért kaptunk egy betegséget, amely emlékeztet minket a pótolhatatlanságukra.
Már nem tiszteljük a tanárokat, ezért kaptunk egy betegséget, amely bezárta az iskoláinkat, melynek köszönhetően a szülők próbálják tanítani a gyermekeiket.
Azt gondoltuk, hogy mindent megvehetünk, mindenhol ott lehetünk, azzal és akkor, amikor csak akarunk, ezért kaptunk egy betegséget, amely megmutatja, mennyire nem természetes és magától értetődő is mindez.
Szabadidőnket bevásárlóközpontokban töltöttük, ezért kaptunk egy betegséget, hogy megértsük, a boldogságot nem lehet megvenni.
Nagyon sokat foglalkoztunk a külsőnkkel, hasonlítottuk magunkat másokhoz, ezért kaptunk egy betegséget, amely maszkkal takarja el az arcunkat, hogy megértsük, a valódi szépség nem ott rejtőzik.
Azt gondoltuk, a Föld urai vagyunk, ezért kaptunk egy betegséget, hogy ez az apró láthatatlan kórokozó megszelídítsen minket.
Ez a betegség nagyon sok mindent elvesz tőlünk, ugyanakkor lehetőséget ad arra, hogy újból észrevegyük, hogy mi az igazán fontos az életben.
Sajnos olyan betegséget kaptunk, amelyik pontosan ránk van szabva....”
 
"LÁTVA, HOGY MILYEN A HELYZET EGYES KÓRHÁZAKBAN, MEKKORA HIÁNY VAN FELSZERELÉSBŐL, EZ MÉG BIZTONSÁGOSABB IS LEHET, MINT HA VALAKI A KÍSÉRLETEN KÍVÜL FERTŐZŐDIK MEG." (Nir Eyal)
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,738
Tagok
615,332
Legújabb tagunk
Kecskés Loretta
Oldal tetejére