111 Minikrimi....

dulifuli

Állandó Tag
Állandó Tag
:D megint te nyertel!:D

A konyv szerint...
A PER​
Mert valóban igazat mondott ugyan, de furfangos ember lévén, az ellenfél szemszögéb​
l ismertette
az ügyet. Így csalta ki az ügyvédb
l a választ, hogy az nyeri meg a pert, amibl okszeren következik,
hogy
maga viszont Csak vesztes lehet.


Itt a kovetkezo:
Az öngyilkos órája
Prézli úr bebújt az ágyába. Aztán mint minden este, ezúttal is felhúzta a zsebóráját, és az éjjeliszekrényre
tette.
Pont éjfél van - állapította meg magában. - A kísértetek órája! Van-e alkalmasabb pillanat arra,
hogy h​
tlen kedvesemért kísértetté váljak magam is? - Azzal markába öntötte a gyógyszerészbarátjától
kapott húsz darab altatópirulát, és egyetlen mozdulattal mindet a szájába öntötte. A Víz már oda
volt készítve. Elég volt bel
le fél pohárnyi, s a húsz tabletta lecsúszott a torkán. Most már csak hátra
kellett hanyatlania, eloltani az ágy melletti lámpát, és várni a maga meghívta végs
álomra, amelybl
nincs többé ébredés.
Mindössze egy hiba csúszott a számításba.
Barátja, aki ismerte a menyasszonyával való szakításának történetét, s a mélabút is, amelyet napok
óta uszályként vonszolt maga után, ezúttal alaposan becsapta. Nem altatót adott neki, hanem
teljesen ártalmatlan pirulát, úgynevezett placebót, mivel gyanakodott szándékára. Így a meglehet
sen
nyugtalanul elaludt Prézli úr egyszer csak felébredt öröknek vélt álmából, és körültapogatva saját
paplanát, nyomban ráeszmélt, hogy ahol tartózkodik, az még nem a túlvilág. Felkattintotta a lámpát,
és az órájára nézett. Félkett
t mutatott. De vajon éjfél utáni vagy déli tizenkett utáni félkettt? Az
elsötétít
függöny tökéletesen zárt. Akkor sem szdött be rajta fény, ha kint ezer sugárlándzsával

zött a nap. Felkelni viszont nem érzett magában ert. Hogy tudja meg, milyen napszakban támadt
fel holtából?
- Az óra majd elárulja! - villant az eszébe.

És valóban elárulta. De hogyan?​
 

dulifuli

Állandó Tag
Állandó Tag
Most a piros pottyot Te kapod!:D

a konyv valasza:

AZ ÖNGYILKOS ÓRÁJA

Prézli úr emlékezett rá, hogy a vélt öngyilkossága elkövetése el
tti percekben felhúzta az óráját,
és akkor éjfélt mutatott. Megpróbálta hát ismét fel húzni, gondolván, hogy ha éjfél után félkett van,
alig tud húzni rajta, míg ha déli félkett van, jócskán húzhatja. Mivel az elbbi eset következett be, arra
is ráeszmélt, hogy a patikuscimbora átejtette, hisz húsz altató tabletta bevétele után másfél órával
nincs emberfia, aki felébredne. Mindezt átgondolva végre észhez tért, és úgy elment a kedve az öngyilkosságtól,
hogy soha többet meg sem kísérelte.


jojjon megegy, aztan a tobbi holnap:p

Micsoda alkalom


Thiefnek a múzeum volt a specialitása, és általában kétlépcsos módszerrel dolgozott: elment egy kiállításra, alaposan körülnézett, hogy mit csenhet el, aztán hazatért, és gondosan kitervelte, hogyan hajtja végre a lopást.
Abban az esetben, amirol történetünk szól, különösen könnyodolga volt.
Kedden kinézett magának az iparmuvészeti kiállításon egy aranynak tetszo, drágakövekkel kirakott kis szelencét, a reneszánsz ötvösmuvészet egyik remekét, és szerdán visszament, hogy adott pillanatban eltulajdonítsa.
Úgy tunt, a szerencse is kedvez neki. A dobozka mint a kor egyik jellemzodarabja, egy nyitott tárlón feküdt, szinte csábítva a lopásra. Igaz, a múzeumi or ott ült közvetlen mellette, de a nagy csendben valahogy elszundikált, és a teremben rajta kívül nem volt egy lélek sem. Ilyen alkalom a legjobb tolvaj életében is csak egyszer kínálkozik.
Thief óvatosan megnézte, nincs-e rögzítve a doboz, aztán vigyorogva zsebre vágta. Lapos szelence volt, ki sem dudorodott a zsebébol.
- Csak a fedele ne kattanjon! - gondolta, azzal benyúlt a zsebébe, s az elore elkészített zsebkendo csücskét ügyesen a fedél alá csúsztatta.
A következopillanatban az or kinyitotta a szemét, és automatikus mozdulattal megnyomta a riasztócsengot.
Thief úgy megdöbbent, hogy szinte földbe gyökerezett a lába. Mire magához tért, már rajta volt a bilincs.
Egy kérdés marad nyitva: mi ébresztette fel az ort?


 

andika

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez most nem megy de holnap az első sorban tolongok...nagyon jó ötlet...nagyon élveztem!
Jó éjt nektek!
 

dulifuli

Állandó Tag
Állandó Tag
Igy igaz! :D megegy potty a pirosbol:D

a konyv irja...

MICSODA ALKALOM

Mivel a múzeumi
r abban a pillanatban nyitotta fel a szemét, amikor a tolvaj a zsebkendje

csücskét a doboz fedele alá csúsztatta, csak arra lehet következtetni, hogy a kis szelencében zenél

szerkezet volt, és minthogy az ilyen szerkezet



dobozok többnyire a fedél mozgatására kezdenek

muzsikálni, a felcsendül melódia hangja keltette fel a szelence álomba merült rizjét.

Itt a reggeli fejtoro... andikanak..:D

A festmény titka

A londoni muvészbarátok klubjában a képgyujtoMr. Paint félrevonta mukereskedobarátját, Mr.Clevert.
- Hallottál már a „Nyolcak” nevumagyar muvészcsoportról? - kérdezte a lehetolegtitokzatosabb arcot vágva.
- Hogyne! - bólintott Mr. Clever. - A század elején alakult. Tagjainak képei ma meglehetosen sokat érnek.
- Ezek után bizonyara érdekelni fog, hogy én meglepoen olcsón jutottam egy képhez, amit a nyolcak egyike feslett - futott végig diadalmas mosoly Paint ajkán.
- Egy itt letelepedett magyar adta el, jóval áron alul, mert sürgosen szüksége volt pénzre.
- Elárulnád végre a festonevét is?
- Eszemben sincs. Ugyanis meglepetés! De ha holnap feljössz hozzám, megmutatom a képet.
Clever valóban kíváncsi volt, így hát másnap meglátogatta Paintet, aki egy közepes méretuvásznat rakott elé. Tájkép volt.
- Mit szólsz a napsugár tüzes játékához itt a fák között? - kérdezte a házigazda, akinek szájáról még mindig nem kopott le a diadalmosoly. - Az egész kompozíción világosan felismerhetoa posztimpresszionista
hatás. Most pedig hadd áruljam el, hogy miért tartogattam meglepetésnek a festonevét.
Hát azért, mert aki ezt a képet festette, nemcsak hogy a Nyolcak tagja, hanem a Nyolcak vezéralakja volt. Nézd, itt a szignója: „Kernstock”…
- Te szerencsétlen! - vágott a szóáradatba Clever. - Ez a kép közönséges hamisítvány.
Hogyan tudta a mu
kereskedoilyen gyorsan és biztosan, szinte minden vizsgálódás nélkül felismerni, hogy a festmény hamisítvány?





 

aberci

Állandó Tag
Állandó Tag
:)
Na akkor itt van....

A per
Filemile úr felkeresett egy jónevuügyvédet, és felvázolta elotte egy peres ügy részleteit.
- Megnyerhetem én ezt a pert? - kérdezte.
- Ha minden úgy igaz, ahogy elmondta, én megnyerem magának! - mondta az ügyvéd magabiztosan.
- Tiszta ügy, el sem lehet veszteni.
- Na, akkor én kiszállok belle.
- Az ég szerelmére, miért?
- Csak.
- Netán nem a valóságot ecsetelte elottem?
- De a valóságot. Jottányit sem tódítottam rajta. Mégis elment a kedvem a pertol.
- Miért? - kérdem újból. - Miért?

Ezt kérdezzük mi is! Miért ment el a kedve a pertol az ügyfélnek?
Filemile úr az ügyet ellenfele szemszögéből adta elő, így kiderült, hogy nem ő, hanem ellenfele nyeri meg a pert.:)
 

dulifuli

Állandó Tag
Állandó Tag
Kernstok nem CK-val irta a nevet....
:D Margit! Tied a mai pirospotty!:D
A konyv magyarazata,,

A FESTMÉNY TITKA​
A szignóból. Kernstok Károly kétségtelenül a Nyolcak vezéralakja volt, de nem ck-val, csak egyszeru​
k-val a végén írta a nevét, s ha maga szignálta volna képet, nem csúszott volna az aláírásba hiba.

Na jojjon a kovetkezo....
Az áruló telefonkagyló
Gideon Killer teljesen feldúlva rohant a rend​
rségre, ahol egyenesen Quick felügyel elé vezették.
- Kérem, a feleségem… - lihegte egy székbe rogyva.
- Mi van a feleségével? - kérdezte Quick.
- Megölte magát… Legalábbis azt hiszem.
A továbbiakban drámai gyorsasággal peregtek az események. Killer elmondotta, hogy beleszeretett
egy táncosn
be, és mivel érzelmei komolyak, néhány hete elköltözött a feleségétl, aki mieltt a
rend
rségre futott, felhívta telefonon, és kijelentette, hogy ha nem költözik vissza hozzá, fbe lövi
magát.
- Üres fenyegetésnek véltem az egészet - magyarázta Killer. - Így hát meglehet
sen ingerülten
közöltem, hogy semmi szándékom visszaköltözni. Erre egy lövést hallottam, és elnémult a telefon.
- Van kulcsa a lakáshoz?
- Van, de egyedül nem merek odamenni.

- Majd én és a segédem elkísérjük! - biccentett Quick, és intézkedett, hogy Slow, a segédje, egy
kocsival álljon el​
.
Mrs. Killert a telefonasztalka melletti székben találták, ölében a kezéb
l kicsúszott telefonkagyló,
jobb kezében egy elsült pisztoly. Élet már nem volt az asszonyban.
Quick visszahelyezte a kagylót a telefonra, majd ismét felkapta, hogy hívja a rend
rséget, de nem
kapott vonalat.
- Azt hiszem én is a telefon mellett hagytam a kagylót ijedtemben, amikor a rend
rségre rohantam
- szólalt meg Killer. - Itt vannak a kulcsaim, Mr. Slow tán megnézhetné. A szomszédos házban lakom.
Quick bólintott, Slow pedig elt
nt a kulcsokkal. A felügyel még utána kiáltott:
- Én itt a fülemen tartom a kagylót. Amint Mr. Killer lakásán a telefonhoz ér, próbáljon beleszólni!
Tíz perc múlva Slow jelentkezett.
- Itt vagyok, f
nök! A kagyló valóban a telefon mellett volt.
- Köszönöm! - mondta Quick. - Tegye most le.
Tompa kattanás hallatszott, majd bejött a vonal.
- Sajnálom, Mr. Killer - sóhajtott a felügyel
. - De le kell tartóztatnom.

Ugyan mi tette Killert gyanússá?​
 
Oldal tetejére