12 milliárdot kéne Orbán vejétől visszakérnie a magyar hatóságoknak

Az Európai Unió csalás elleni hivatala, az OLAF "súlyos szabálytalanságokról" és összeférhetetlenségekről ír az Elios Innovatív Zrt. által 2011-15 között elnyert közbeszerzéseknél, és azt ajánlja a magyar és uniós hatóságoknak, hogy tereljék jogi útra az ügyet.

Az unió csalás elleni hivatala, az OLAF két éven át nyomozott a 2015-ig Tiborcz István tulajdonában álló Elios Innovative Zrt után. Összesen 35 projektet vizsgáltak 2011-től 2015-ig, és az Európai Bizottságnak megküldött, bizalmas jelentésükben súlyos szabálytalanságokra illetve összeférhetetlenséget bizonyító adatokra, érdekellentétre hívták fel a figyelmet, tudta meg a Wall Street Journal.

Ez utóbbi valószínűleg Hamar Endre, Tiborcz üzlettársa miatt merülhetett fel. Hamar csak 2014-ben szállt ki az üzletből, mikor is Tiborcz kivásárolta a korábban általa tulajdonolt, az Elioshoz kapcsolódó cégekből, illetve magából az Eliosból. Pár hónappal ezután került nyilvánosságra, hogy az OLAF nyomozást indított az Elios ellen, mivel fennállt a gyanú, hogy az Elios úgy nyert meg közvilágítás modernizálására kiírt pályázatokat, hogy azokon a többi pályázó nem, csak ő nyerhetett. Ehhez egyszerűen arra volt szükség, hogy a pályázati feltételek között szerepeljen olyan technikai kitétel, melyet egyedül az Elios tud teljesíteni.

2011 és 2015 között így a "testreszabott" pályázatok segítségével 39 projektet nyertek el, melyből csupán 16-nál voltak ők az egyedüli pályázók. Ez üzleti eredményeiken is meglátszott: míg 2012-ben még csak 201 millió forint adózás utáni nyereségük volt, ez a szám 2015-ben már 972 millió forint volt.

Kérjék vissza a pénzt, javasolja az OLAF
Mindezek miatt az OLAF azt javasolja a magyar hatóságoknak, hogy tereljék jogi útra az ügyet, az Európai Bizottságnak pedig azt, hogy kérje vissza azt a negyven millió eurót (12 milliárd 340 millió forint), melyet a projektek uniós támogatására kifizettek. Az OLAF ugyanis csak nyomozhat, jogi útra nem terelheti az ügyet - ezt csupán a magyar és uniós hatóságok tehetik meg.

A hírt sem az Elios Zrt, sem Hamar Endre nem akarta kommentálni. Tiborcz Istvánt egyelőre nem tudták elérni, és Orbán Viktor szóvivője sem reagált eddig az elhangzottakra.

2015-ben a magyar hatóságok már elindítottak egy nyomozást ugyanebben az ügyben, de 2016-ban a nyomozást ejtették. A magyar hatóságok nem válaszoltak a Wall Street Journal-nak, mikor az iránt érdeklődött, jelenleg hogy áll ez a nyomozás. Az Európai Bizottság Régiók bizottsága szintén lefolytatott egy belső ellenőrzést 2015-ben, ennek eredménye azonban nem nyilvános.

A Bizottság a jelentés kézhezvétele után először egyeztet a magyar hatóságokkal, majd ezután eldönti, milyen lépéseket tegyen. Szóvivője útján egyelőre annyit mondott: "A Bizottság zéró toleranciát képvisel az uniós pénzeket érintő csalásokkal szemben, és ugyanezt várja el a tagállamoktól is." Az OLAF feladata egyébként az uniós támogatásokkal szembeni csalásokat, a korrupciót és az uniós szervekkel szembeni félrevezetést vizsgálni.

Orbán szerint nincs szükség az unió pénzére
A nyilvánosságra hozott jelentés, és az abban foglaltak kellemetlenül érinthetik Orbánt, főleg, hogy egyes tagországok már eddig is azt szerették volna elérni, ha az alacsonyabb jövedelmű országoknak - köztük Magyarországnak - kevesebb uniós támogatást fizetnének ki.

A miniszterelnök egyébként épp a napokban beszélt arról a Magyar Rádióban, hogy magyarországnak nincs szüksége uniós pénzekre. "Lehetséges a magyar gazdaságot uniós pénzek nélkül is működtetni" - mondta még decemberben. - "A magyar gazdaság motorja ugyanis nem az uniós pénz, hanem a dolgozó magyar nép."

Magyarország a csatlakozás óta a nettó kedvezményezett tagállamok közé tartozik, azaz több támogatást kap az EU költségvetéséből, mint amennyit befizet. A magyar állam csak az elmúlt évben 4,5 milliárd euró uniós támogatást kapott, míg ő maga 131,9 millió eurót fizetett be. További adatokat az uniós be- és kifizetésekről itt és itt talál.

olaf.jpg
 
A kormány többször hangoztatta, hogy a pénzek célzatos felhasználása a nemzeti burzsoázia felépítését szolgálja....A napokban Lázár János helyettese a jelenlegi nyilatkozatoktól eltérően, teljesen nyíltan , őszintén beszélt arról, hogy Nagy-Britannia kilépése után biztos, hogy nem ugyanazokat a befizetéseket fogja eszközölni 2022-ig, mint tagként tenné.. Tehát valakinek azt a pénzt be kellene tenni, de ezt sem Németország, sem Franciaország nem fogja megtenni.. Vagyis amit lehet EU-s pénzt le kell hívni, el kell költeni.. S azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy ezeknek a pénzeknek az odaítélése a választáshoz ennyire közel nem választási célt szolgálnak, s nem a jelenlegi vezetés hatalmon tartását célozzák...
S nincs is ebben semmi rendkívüli az előző kormányok is ezt tették, csak a lépték volt más...
Na meg kisebb volt a rokonság...
 
A kormány többször hangoztatta, hogy a pénzek célzatos felhasználása a nemzeti burzsoázia felépítését szolgálja
Nocsak nem a középréteg megerősítése a cél?
Nem az viszi vállán az országot?
Vagy nem te voltál aki ezt a jól-hangzó maszlagot itt leírtad?
Csak bámultam annál a Fidesz hívőnél

Miként ült fel a hazugságnak
Még a polgári körös időkben indult maszlag
 
"Lehetséges a magyar gazdaságot uniós pénzek nélkül is működtetni" - mondta még decemberben. - "A magyar gazdaság motorja ugyanis nem az uniós pénz, hanem a dolgozó magyar nép."
Érdekesek ezek a már halottam valahol érzések
Az első fele a Marshall-terv visszautasítási ideológiájára emlékeztet
a dolgozó magyar nép pedig:
Én … … a dolgozó magyar nép fia esküszöm, hogy a Magyar Népköztársaságnak hűséges katonája leszek.
Az ellenséggel soha a legkisebb egyetértésbe sem bocsátkozom, ellene mindenkor, mindenütt bátran és férfiasan harcolok…
Mindkettő kissé régen volt
A dolgozó népet szolgálom
covers_326164.jpg

vasvari-istvan-a-dolgozo-nepet-szolgalom-2568535-nagy.jpg
 
Utoljára módosítva:
Mi előtt bárki elkezd megkövezni.. egyszerűen leírtam amit az államtitkár mondott...
Az utolsó két sor a véleményem, meg az hogy ez szokatlan őszinte kijelentés egy kormány tisztviselőtől...
 
Az Európai Unió csalás elleni hivatala, az OLAF "súlyos szabálytalanságokról" és összeférhetetlenségekről ír az Elios Innovatív Zrt. által 2011-15 között elnyert közbeszerzéseknél, és azt ajánlja a magyar és uniós hatóságoknak, hogy tereljék jogi útra az ügyet.

Az unió csalás elleni hivatala, az OLAF két éven át nyomozott a 2015-ig Tiborcz István tulajdonában álló Elios Innovative Zrt után. Összesen 35 projektet vizsgáltak 2011-től 2015-ig, és az Európai Bizottságnak megküldött, bizalmas jelentésükben súlyos szabálytalanságokra illetve összeférhetetlenséget bizonyító adatokra, érdekellentétre hívták fel a figyelmet, tudta meg a Wall Street Journal.

Ez utóbbi valószínűleg Hamar Endre, Tiborcz üzlettársa miatt merülhetett fel. Hamar csak 2014-ben szállt ki az üzletből, mikor is Tiborcz kivásárolta a korábban általa tulajdonolt, az Elioshoz kapcsolódó cégekből, illetve magából az Eliosból. Pár hónappal ezután került nyilvánosságra, hogy az OLAF nyomozást indított az Elios ellen, mivel fennállt a gyanú, hogy az Elios úgy nyert meg közvilágítás modernizálására kiírt pályázatokat, hogy azokon a többi pályázó nem, csak ő nyerhetett. Ehhez egyszerűen arra volt szükség, hogy a pályázati feltételek között szerepeljen olyan technikai kitétel, melyet egyedül az Elios tud teljesíteni.

2011 és 2015 között így a "testreszabott" pályázatok segítségével 39 projektet nyertek el, melyből csupán 16-nál voltak ők az egyedüli pályázók. Ez üzleti eredményeiken is meglátszott: míg 2012-ben még csak 201 millió forint adózás utáni nyereségük volt, ez a szám 2015-ben már 972 millió forint volt.

Kérjék vissza a pénzt, javasolja az OLAF
Mindezek miatt az OLAF azt javasolja a magyar hatóságoknak, hogy tereljék jogi útra az ügyet, az Európai Bizottságnak pedig azt, hogy kérje vissza azt a negyven millió eurót (12 milliárd 340 millió forint), melyet a projektek uniós támogatására kifizettek. Az OLAF ugyanis csak nyomozhat, jogi útra nem terelheti az ügyet - ezt csupán a magyar és uniós hatóságok tehetik meg.

A hírt sem az Elios Zrt, sem Hamar Endre nem akarta kommentálni. Tiborcz Istvánt egyelőre nem tudták elérni, és Orbán Viktor szóvivője sem reagált eddig az elhangzottakra.

2015-ben a magyar hatóságok már elindítottak egy nyomozást ugyanebben az ügyben, de 2016-ban a nyomozást ejtették. A magyar hatóságok nem válaszoltak a Wall Street Journal-nak, mikor az iránt érdeklődött, jelenleg hogy áll ez a nyomozás. Az Európai Bizottság Régiók bizottsága szintén lefolytatott egy belső ellenőrzést 2015-ben, ennek eredménye azonban nem nyilvános.

A Bizottság a jelentés kézhezvétele után először egyeztet a magyar hatóságokkal, majd ezután eldönti, milyen lépéseket tegyen. Szóvivője útján egyelőre annyit mondott: "A Bizottság zéró toleranciát képvisel az uniós pénzeket érintő csalásokkal szemben, és ugyanezt várja el a tagállamoktól is." Az OLAF feladata egyébként az uniós támogatásokkal szembeni csalásokat, a korrupciót és az uniós szervekkel szembeni félrevezetést vizsgálni.

Orbán szerint nincs szükség az unió pénzére
A nyilvánosságra hozott jelentés, és az abban foglaltak kellemetlenül érinthetik Orbánt, főleg, hogy egyes tagországok már eddig is azt szerették volna elérni, ha az alacsonyabb jövedelmű országoknak - köztük Magyarországnak - kevesebb uniós támogatást fizetnének ki.

A miniszterelnök egyébként épp a napokban beszélt arról a Magyar Rádióban, hogy magyarországnak nincs szüksége uniós pénzekre. "Lehetséges a magyar gazdaságot uniós pénzek nélkül is működtetni" - mondta még decemberben. - "A magyar gazdaság motorja ugyanis nem az uniós pénz, hanem a dolgozó magyar nép."

Magyarország a csatlakozás óta a nettó kedvezményezett tagállamok közé tartozik, azaz több támogatást kap az EU költségvetéséből, mint amennyit befizet. A magyar állam csak az elmúlt évben 4,5 milliárd euró uniós támogatást kapott, míg ő maga 131,9 millió eurót fizetett be. További adatokat az uniós be- és kifizetésekről itt és itt talál.

Csatolás megtekintése 1585137
*
Vérlázító! Ők már nyakik tele szedték magukat vagyonnal, pénzekkel, nekik már NINCS rá szükségük. De Magyarországnak igenis van szüksége rá, mivel nagy hiányosságok vannak, nem ismételem, mint egészségügy, oktatás, útak létesítése, karbantartása, stb. Felsorolni nincs hely de hiszen felesleges is, mert mindannyian tudjuk, hová kellene a pénz. Vérlázító! Én nem kérném, de azonnal a törvény erejével lefoglalnám az összeget, vissza is kanalaznám, de pillanatokon belül.
 
Mi előtt bárki elkezd megkövezni.. egyszerűen leírtam amit az államtitkár mondott...
Az utolsó két sor a véleményem, meg az hogy ez szokatlan őszinte kijelentés egy kormány tisztviselőtől...
S nincs is ebben semmi rendkívüli az előző kormányok is ezt tették, csak a lépték volt más...
Na meg kisebb volt a rokonság...
Ha saját ha nem saját már többször szóba került az arány
A lopás mértéke számokkal
A korrupció nagysága is kisebb, szinte elenyésző ehhez képest
A rokonságot újként hoztad be
a nagy rokonság nem baj mert a 10.milliós rokonság a legjobb
 
Lopni csak a vanból lehet.. Sosem tudjuk meg mennyivel kevesebbet loptak volna régen, mert akkor ugye azért kevesebb volt amiből... Na meg egyébként is a kormány csak a meghirdetett családtámogatási programját hajtja végre.. Ja hogy a saját családjával kezdte ? ... Kíváncsi lennék ki mit tenne hasonló helyzetben...
 
A pofátlanság csimborasszója, hogy a kurmány-média arra tereli a témát, hogy a közvilágítási fejlesztési "csomagtervet" Bajnai idején indították... Mintha ez számítana. Vagy mintha ettől világosabb lenne az elsötétített utcákon.
 
Lopni csak a vanból lehet.. Sosem tudjuk meg mennyivel kevesebbet loptak volna régen, mert akkor ugye azért kevesebb volt amiből... Na meg egyébként is a kormány csak a meghirdetett családtámogatási programját hajtja végre.. Ja hogy a saját családjával kezdte ? ... Kíváncsi lennék ki mit tenne hasonló helyzetben...
agyalsz?
Az arány az arány
De van abszolút mennyiség is
Nokiás dobozba mennyi fér?
Egy végkielégítésbe mennyi fér?
Ezek emberléptékű mennyiségek
A Közgép mikor még Simicska volt a jó barát
Mennyi közpénzt vitt el?
A média birodalmát abból kezdte építeni a Fidesz
Mészáros vagyongyarapodása mennyi Nokiás dobozba férne el?
A hiva6talossá tett korrupció még rosszabb mint az egyes kisstílűek
Időnkénti dobozba markolása
Ha már a miből vinni is kevesebb volt dolgot közelíted:
Mondd mi volt az átkos vidéki kis-górék korrupciója
Persze az akkor épp úgy felháborított mindenkit
Mondom a tipikus nagy felháborodási példát
Az utcában ahol lakott a párt titkár az az 5. ház volt
Addig mindég jó volt a közvilágítás,addig volt megcsinálva az út
Tudod akkor szegény volt az ország kevesebbet is protekcióztak az is inkább volt protekció mint magén vagyonba áthelyezett közpénz
Kenőpénzt hol miről sejtek?
OTP értékesítésű lakás megvásárlási jog odaadására az OTP vezetője kenőpénzt fogadott el
Ma az összes közbeszerzés és földértékesítés
Mind lebundázott vagyon átjátszás
Pályázat remek
Jó nem sok ez arányaiban mondod
Összegszerűen meg képtelenség összeadni
Mivel az emberléptékűséget bőven meghaladja
Az a gyanúm agyalásod nem valós hanem más
Vagy cinikus mentegető,vagy olyan akinek az ingerküszöbe már olyan magas semmi se érdekli
 
Utoljára módosítva:
Elnézést de én nem elbagatelizáltam a dolgot, de csak arra utaltam a korrupció, a lopás nem aktuális kormányfüggő, hanem rendszerhiba.. Ha valamit csak támogatásból lehet megvalósítani az nem rentábilis, tehát elbírja azt is, hogy a pénz egy része kézen-közön eltűnjön.. De ugyanez a helyzet a kamattámogatások esetén is. Amíg az ország nem volt tagja az EU-nak addig csak hitelekre számíthatott, s azt is leginkább az életminőség fenntartására kellett fordítani az aktuális kormányoknak, hogy a választópolgárok ne tegyenek olyanokat mint pl. Lengyelországban.. Aztán igaz, hogy a pénz felhasználásokat is, itt már az 1990 utáni időre gondolok a kormányzathoz szorosan kötődő szervek ellenőrizték, de ezek a vizsgálatok nem kerültek nyilvánosságra, na meg nem is volt szinte minden háztartásban internet.. Az átlag polgár ma már ha akar, tud tájékozódni mindenről, pláne ha van nyelvtudása, de ez sem szükséges, ott a google... Valóban új elem, hogy politikai célok szolgálatába állították az állami számvevő széket, de ha az ellenzék nem egymás lejáratásával lenne elfoglalva, s mivel a pénzek elosztása nyilvános, ez független ki indulhat és ki nem egy pályázaton, nem lehetetlen utána járni, mi is lesz a pénzek további sorsa.. Ahogy néhány oknyomozó újságíró is megteszi.. Egy árva hangot nem hallani arról, hogy a Fidesznek már az előző választásokon sem volt programja, s most sincs, a menekült kérdésben a saját választóit is becsapta, a pénzeket nem a gazdasági szerkezet átalakítására fordította, hanem presztizs beruházások sokaságára költötte. Na és ezzel szemben mit is kellene tenni... Mert ha hiteltelen emberek itt G. N. re is gondolok utópisztikus, nem aktuális, a gazdaság jelen állapotát tekintve nem megvalósítható elképzelésekkel jönnek elő, nyilvánvalóan nem alternatíva a jelenlegi kormány 10%-os béremelésével szemben.. Ami van, s nem egy jövőbeni ígéret. S hiába értelmetlen, gazdaságilag is védhetetlen, a semmibe vezető Belgrád- Budapest vasút, ha a választók többsége ismét úgy dönt, hogy a Fidesznek szavaz bizalmat, s itt felejtsük el, hogy nekik jócskán lejt a pálya, mert a hatályos törvények alapján fog ez bekövetkezni, akkor az a vasút megépül... Ahogy tegnap Ausztriában egyesek szerint közel 80 ezren követelték, hogy a Szabadság Párt ne legyen kormánypárt, ott is nyilvánvaló, hogy az állampolgárok többsége ott akarta látni őket.. Ahogy az Egyesült Államokban hiába kapott Clintonné több szavazatot, Trump az elnök annak ellenére hogy a többség bírálja azóta meghozott intézkedéseit..
S ezen a helyzeten csak a hatalomra kerültek, hatalmon lévők saját választói változtathatnak, ha az ellenzék érvekkel, tényekkel (nem fröcskölődéssel, általánosítással, rágalmazás határát súroló, sőt átlépő üzenetekkel, a politikai tettektől független személyeskedésekkel) meggyőzi őket, hogy meztelen a király, s ideje más vezér, más eszme után nézni, vagy legalábbis a régi eszme élére új királyt választani....
 
Utoljára módosítva:
Már elnézést , Amerikában nem a "választok" hanem az ugynevezett " elektorok" döntik el demokratikusan és nem önkényesen az elnök kilététt , hatetszik , hanem ! Már tulkéne ezzen lennünk , ezt nem Europa , de nem is MAgyarország dönti el , hogy Amerikában kilegyen az elnök ! Aztán , ha a Német médiáknak hihetek ök 20 és 25 ezer före tették a "tüntetök" létszámát ! Hol a francban voltak ezzek a választások idején ?? Otthon a szobában , vagy valamelyik Spa szállodában ?? Ne utána hözöngjünk , hanem amikor voksolni kell akkor !
 
Elnézést de én nem elbagatelizáltam a dolgot, de csak arra utaltam a korrupció, a lopás nem aktuális kormányfüggő, hanem rendszerhiba.. Ha valamit csak támogatásból lehet megvalósítani az nem rentábilis, tehát elbírja azt is, hogy a pénz egy része kézen-közön eltűnjön.. .
Vettem a bátorságot nem az egésszel foglalkozom mert hosszú
Az elbagatellizálod egy talán megalapozatlan személyes megjegyzés volt mellékszál.
Most hogy indokokkal körülírtad másképp szól
Mondod rendszerhiba,
talán
Minden ország küzd vele
Természetesen felépítménytől függ az az rendszertől
Az oszmán birodalom nagyon korrupt volt
A banán-köztársaságok nagyon korruptak
Katonai hunták is
Az afrikai diktátor országok is nagyon
Ilyen értelemben ezek igen hasonló felépítményűek
Tekintélyelvű vagy diktatórikus országok
Ebből nem következik hogy demokratikus ország nem lehet korrupt
Abban a mezőnyben csúszott lejjebb Magyarország
Ahogy haladunk az egypólusú ország felé
 
Utoljára módosítva:
Ha valamit csak támogatásból lehet megvalósítani az nem rentábilis, tehát elbírja azt is, hogy a pénz egy része kézen-közön eltűnjön..
Nem ez a lényeg az állam által mesterségesen fenntartott cégeknél
(magán de csak állami megrendelésből élő)
általánosan igaz lehet: nem rentábilis (Nem kifizetődő)
Persze kérdés miként értelmezzük a nyereséget
Ha termék eladható és ezért nyereséges

Na így kicsit sántít mert minden állami megrendelés nyereséges a cégnek
Hisz garantált vásárló az állami komaság

Ezt elbírja az ingyen(EU) kapott pénz a költségvetésben. Amíg van jön,addig elvegetál egy kormány és haveri cégei
A másik sokkal erősebb szempont azok a vállalatok nem piaci versenyképesek
Csak belterjes megrendelést képesek megvalósítani rosszabb minőségben mint a versenyképesebb külföldi cégek
drágábbak és rosszabb minőség a munkájuk
A végeredmény
Minden itthonra végzett teljesítésük,drága és rossz
Ezzel tovább rontják Magyarország állapotait
Plusz még számoljuk hozzá az ellustulást
A mérnöki fejekben az üzemek komplett vezetésében
A teljes szellemi kapacitás hanyatlását országon belül
 
".......magyarországnak nincs szüksége uniós pénzekre. "Lehetséges a magyar gazdaságot uniós pénzek nélkül is működtetni" - mondta még decemberben. - "A magyar gazdaság motorja ugyanis nem az uniós pénz, hanem a dolgozó magyar nép."

Ez az ember már teljesen elvesztette a kapcsolatát a valósággal.....és ez mind nem elég, úgy tűnik a "kór" ragályos, gyorsan és agresszívan terjed.
 
Ezek a mondatok a választóknak szólnak emelik a nemzeti büszkeséget ennek hatására az embereket ráveszi hogy Ő rá kell szavazni mert MI megtesszük. Ha kell a pénz majd kap Kínától..az unió mint szó az most káromlás.
 
Hu de jol jartok a kinaiakkal, adnak hitelt amit vissza kell fizetni , az Eus penzt meg nem,mert felzarkoztatasi lovetta.
MAr csak azt kell elintezni hogy a vicinalist ami 300km-t 5 ora alatt tesz meg, hogy ennek a megszunteteset is finanszirozak.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,799
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére