2013 legmeghatóbb esküvői fotói

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Kigyűjtöttem néhány igazán felemelő, szívmelengető pillanatot, amit szeretnék megosztani veletek. Azok, akik már megházasodtak, tudják hogy életük egyik legmeghatározóbb eseménye volt az esküvő.

Előtte kicsit megőrültek – igazoltan -, majd a ceremónia napján kicsúcsosodott az odáig vezető izgalom, aztán szépen csendesen, lefelé ment az érzelmi görbe. Az talán mindenkinél egyformán fontos volt, hogy az általa szeretett emberek vele ünnepeljenek. És ha nem lehettek ott, nos, az nem volt az igazi. Mégis – utólag – az a nap egy teljesen más úton indította el őket, egy közös, izgalmas kaland útján…1./ Miután diagnosztizálták Jen Buliknál a tüdőrák utolsó stádiumát, barátja Jeff Lang úgy döntött, hogy haladéktalanul feleségül veszi.

Mivel hirtelen döntés volt, alacsony árfekvésben gondolkodhattak csak. Az esküvőszervező, Erica Ota annyira megindult a történetükön, hogy úgy döntött, olyan esküvőt csinál nekik, amilyenről csak álmodnak!
50.000 $ értékben biztosította 65 helyi kereskedő az adományokat, miközben figyelembe vették a Bulik-Lang esküvői Pinterst oldalt, ahol a pár már inspirációkat gyűjtött. Beszerezték hozzá az általuk vágyott cserepes növényeket, kerti asztalokat, még a zafír eljegyzési gyűrűt is. Az esküvőt július 27-én tartották, a lány októberben befejezte a küzdelmet a rákkal, meghalt.
Részletesebben itt: nydailynews

Jan és Jeff

2./ A legtöbb nő számára megrendítő pillanat az esküvőn a hagyományos apa-lánya tánc. Rachel Wolf tudta, hogy édesapja haldoklik, ezért különösen készült erre a pillanatra. Dr.James Wolf 2011 óta küzdött a hasnyálmirigy rákkal, közel két évig szenvedett a kemoterápia és a műtét miatt, tudta, hogy az ideje vészesen fogy. Kettőjük között mindig szoros kapcsolat volt. Rachel félt, hogy nem lesz ereje apjának a közös tánchoz később, ezért találkozóra hívta – azt mondta neki öltözzön fel, szeretné megnézni miben lesz az esküvőjén -, és Ő maga is menyasszonyi ruhába bújt. A parkban találkoztak, ahol sor került az esküvői táncra, melyről édesapja elmondta, soha nem hitte volna, hogy ilyen fontos pillanata ez az életének. Csodálatos örömet érzett miközben Rachelt ölelte és látta az örömet az arcán. Ez egy különleges ötlet volt, hogy legyen egy videófilm arról, a bizonyos apa-lánya szertartásról…
Mindent megmozgatott annak érdekében, hogy a ‘Hamupipőke történetet’ megélhessék közösen.
Édesapja 25 évig a helyi közösség orvosa volt, és páciensei zömét barátjának is tudhatta. Az ABC és a város összefogott, így a ruhát is adományból kapta a lány. Dr.Wolf teljesen le volt nyűgözve ettől a csodálatos és örömteli meglepetéstől, amiről azt nyilatkozta: táncolj a lányoddal, soha sem tudhatod meddig teheted…

Rachel és édesapja Dr.James Wolf

3./ James Costello, a bostoni bombázás egyik leghíresebb áldozata volt, mert a róla készült kép, bejárta az egész világot. A támadást követően, szakadt ruhájában, összeégve kapták lencsevégre.

Persze nem ez a sikersztori. Hanem ami közvetlenül ezután jött!
Megtalálta a szerelmet ott, ahol a legkevésbé sem számított rá.
A Boston Marathonban elszenvedett sérülései miatt, természetesen kórházba került, ahol Krista D’Agostino nővérben nem csak gyógyítóját, de lelkitársát is megtalálta. Beleszeretett, és meghívta magával a túlélők tiszteletére tartott európai nyaralásra.

“Rájöttem miért kellett ott lennem akkor és ott, a támadás pillanatában! Azért, hogy találkozhassak a legjobb barátommal, egyben életem szerelmével!” – írta Facebook posztjában James.

James Costello és Krista D’Agostino

4./ Hármas esküvő a haldokló anya tiszteletére
A rákbeteg Becky Swales mindig remélte, hogy mindhárom lánya esküvőjén részt vehet majd, de az élet másképpen alakult. Október 13-án álma mégis valóra válhatott, mert lányai, Sarah, Kaylee és Jodie, kórusban mondták ki a hármas esküvőn az “igen”-t! Édesanyjuk együtt ünnepelhette velük ezt a gyönyörű pillanatot.
12 óra múlva elvesztette a négy éves harcot a betegséggel szemben.
Férje Otis elmondta az Őt kérdező Tv társaságnak:
“Nagyon nehéz, mert életem szerelmét vesztettem el, ugyanakkor nagyon büszke vagyok a lányaimra!”

Sarah, Kaylee és Jodie valóra váltották édesanyjuk álmát

5./ A rendőrségi diszpécser különös módon segít
Amanda (nem tette közzé vezetéknevét) esküvői ruháját ellopták a ceremónia reggelén Washington DC-ben. Hívta a 911-et, hogy jelentse a lopást. Candice, a diszpécser fogadta a hívását, sajnos nem tudott segíteni a ruha megtalálása ügyében, de eszébe jutott valami.
“Azt gondoltam, 18 hónapja volt az esküvőm, talán tudná viselni az enyémet, ha elfogadja, ezért felajánlottam neki.” – mesélte Candice.
Igy történt, hogy Amanda – csodával határos módon – férjhez ment azon a napon, és a rendőrségi diszpécser ruhájában sétált az oltárhoz.

Amanda álma végül valóra válhatott Candice ruhájába

6./ A törölt esküvőt a hajléktalanok javára fordították
Carol és Willie Fowler lánya, Tamara a Villa Christina rendezvény-csarnokban esküdött volna, de az esküvőt 40 nappal a ceremónia előtt lemondták. Amikor Fowler-ék meghallották, hogy a fényűző rendezvény, amelyet megterveztek és kifizettek, mégsem lesz megtartva, először rendkívül zaklatottak voltak.
Aztán támadt egy zseniális és nagylelkű ötletük: meghívtak 200 hajléktalant a városból, hogy lakmározzanak a 4 fogásos ebédből, amely Tamara esküvői fogadásának a része lett volna.
Teljes bejegyzés a régebbi posztomban:ITT!

A “hajléktalan lagzi”

7./ Bár nem esküvő, de esküvői fotók a hetedik bejegyzés témája, ami szintén egy régebbi posztomban részletesen megjelent képekkel és szöveggel.
Ben és Ali esküvőjének után követését látjuk benne, miután Ali meghalt rákban, Ben a közös kislányukkal pózol úgy, mint ahogyan az eredeti képeken volt.
Szívszaggatóan szép… érdemes megnézni, akkor is ha már láttad ITT!

Ben és kislánya Olivia, így búcsúzik az édesanyától és a háztól

8./ Szintén szereplője volt már a blognak Ruth is, aki 92 évesen bújhatott fehér ruhába. 1946-ban mondta ki férjének Normannak, a boldogító igent, de soha nem volt lehetősége menyasszonyi ruhát ölteni. És bár 58 év házasság után Ruth egyedül maradt, egy alapítvány – melynek célja, hogy változtasson a felfogáson az öregedés kérdésében – valóra váltotta Ruth álmát!
Ő pedig feltette a kérdést : “Mi lenne ha?”
icon_smile.gif

Régebbi poszt ITT!

Ruth élvezi a közel 60 éve várt pillanatot

9./ A lebénult menyasszony az oltár felé sétál
Amikor Stevie Beale még csak 17 éves volt, egy autóbaleset következtében, deréktól lefelé teljesen lebénult. A tragédia után azt gondolta soha többé nem hagyhatja el szülei házát, és arra lesz ítélve, hogy barátok és főleg férj nélkül élje le az életét, magányosan.
7 évvel később teljesítette a saját magának tett ígéretét, ami arra vonatkozott, hogy nem fog szobanövényként elfonnyadni a házban, teljes életet akar élni.
Saját lábán sétált az oltárhoz férje – Jared VanAusdale – felé, aki úgy sírt, mint egy gyerek 300 ember előtt, látva felesége erőfeszítéseinek eredményét, amit a hónapokig tartó, kimerítő fizikoterápiás kezelésekkel ért el.

Stevie már nem tolókocsiban érkezett az oltárhoz

eskuvo3.jpg

zacc.cafeblog.hu
 
Utoljára módosítva:

Tóth Tibor 1972

Állandó Tag

Csatolás megtekintése 1132810
zacc.cafeblog.hu
 
Tóth Tibor 1972

Állandó Tag
Állandó Tag
15 éve élünk együtt a gyöngyömmel (szerelmemmel és társammal), szegények vagyunk, esküvőre nem telik, de boldogok vagyunk!!! Kell ennél több???
 
Oldal tetejére