2020-as olimpia 2021-ben

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
A magyar női kajaknégyes ismét megvédte címét 500 méteren a tokiói olimpián, az egység vezérevezőse, Kozák Danuta pályafutása hatodik ötkarikás aranyérmét szerezte.

Ezzel ő lett minden idők legeredményesebb magyar női olimpikonja.
 
ladysla

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
A tokiói magyar nagykövetségen, szombat este rendezett fogadást követően a kajak-kenu küldöttség hét tagja előzetesen nem engedélyezett helyen tartózkodott - tájékoztatta a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) az MTI-t. A MOB közleménye szerint Kubina Ádám, Hüttner Csaba, Boros Gergely, Komka Zsolt, Németh Szabolcs, Adolf Balázs és Fejes Dániel szegte meg ezzel számukra előírt szabályokat. Emiatt az olimpia szervezőbizottsága az akkreditációjukat vasárnap 15 órától felfüggesztette. A magyar ötkarikás testület ugyanakkor azt is közölte, hogy az eset további intézkedést nem igényelt, semmilyen befolyással sincs az eredményekre vagy az elutazásra.
 
Húha.
Lehet hogy szétnéztek a városban ami most tilos.....
Ki nem tette volna ezt?
 
setni

Állandó Tag
Állandó Tag
A férfiak maratoni versenyének 28. kilométerénél történt.

A versenyt hajnalban már 26 fokos melegben indították Szapporóban, és mire a 28. kilométerhez ért a mezőny, másfél óra elteltével már 30 fokot mutattak a hőmérők. Az olimpia talán legikonikusabb versenyének résztvevői úgy áhítoztak egy pohár frissítőre, mint a szomjas sivatagi vándor. Meg is érkeztek a frissítőállomáshoz, a későbbi győztes Eliud Kipchogével az élen.

MINDENKI SZÉPEN LEVETT EGY-EGY POHARAT AZ ASZTALRÓL, ÁM AMIKOR A SZINTÉN AZ ÉLBOLYBAN HALADÓ FRANCIA MORHAD AMDOUNI AZ ASZTALHOZ ÉRT, AZ ÖSSZES FLASKÁT LESÖPÖRTE A FÖLDRE,
nehogy a mögötte haladóknak jusson, majd az utolsót azért a biztonság kedvéért felkapta, hogy a szomját oltsa.
Piers Morgan, a neves brit televíziós személyiség azonnal kiosztotta a futónak a „tokiói olimpia legnagyobb faszfejének" járó aranyérmet
A versenyző következőt találta mondani:

„J’ai tout donné pour mon pays, pour la France." Vagyis: „Az egészet Franciaországért tettem."
 
setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Négy új sportág debütált idén a tokiói olimpián, köztük a szörf, a hegymászás és a gördeszka a három év múlva esedékes párizsi ötkarikás játékok programjának is része lesz.
azonban a karate és az olimpiai programba visszatérő baseball/softball Párizsban már nem lesz ott a sportágak között.
Új sportágak érkeznek Párizsban, ebből a legérdekesebbnek a breaktánc hangzik.
 
setni

Állandó Tag
Állandó Tag
A tokiói Olimpiai Stadionban rendezett vasárnapi záróünnepségen kialudt a láng, ezzel véget ért a XXXII. nyári olimpia a japán fővárosban. A zárt kapuk mögött megtartott több mint kétórás műsor
1628489618162.png
 
setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Pár nappal ezelőtt jelent meg a change.org felületén egy kezdeményezés, miszerint a YU-GI-Oh! névre hallgató népszerű kártyajátéknak a hivatalosan elfogadott olimpiai sportágakhoz kellene tartoznia. A petíciót indító Xiran Jay Zhao a következőkkel indokolta felvetését:

Hatalmas nagy igazságtalanság, hogy a YU-GI-Oh! nem egy hivatalos olimpiai sport, a játszásához ugyanis rendkívüli ügyességre (a lapok húzásakor), atlétikára (amikor kártyázol) és kitartásra (a 10. fordulóban) van szükség. Ezennel felszólítom a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, hogy orvosolják ezt az igazságtalanságot és bocsánatot kérjenek Japántól, hogy ilyen hiányosságokkal kellett átvészelniük az idei játékokat
— áll a petíció leírásában, melyet mostanra közel 15 ezren írtak alá, a támogatók száma azonban egyre csak növekszik.
 
setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Letették az esküt szerdán az augusztus 24-én kezdődő és szeptember 5-ig tartó tokiói paralimpián versenyző magyar csapat tagjai – írja az MTI.

A tokiói magyar paralimpiai csapat:​

  • asztalitenisz (6): Szvitacs Alexa, Arlóy Zsófia, Csonka András, Zborai Gyula, Major Endre, Pálos Péter
  • atlétika (4): Ekler Luca, Biacsi Ilona, Biacsi Bernadett, Szöllősi István
  • erőemelés (1): Sedric Roussel Watchou
  • íjászat (1): Gáspár Tamás
  • kajak-kenu (6): Pulai Erika, Varga Katalin, Kiss Péter Pál, Rozbora András, Kiss Erik, Juhász Tamás
  • kerekesszékes vívás (7): Krajnyák Zsuzsanna, Hajmási Éva, Veres Amarilla, Mező Boglárka, Dani Gyöngyi, Osváth Richárd, Tarjányi István
  • kerékpár (2): Wermeser Zsombor, Ocelka Róbert (guide: Nagy Gergely)
  • sportlövészet (2): Dávid Krisztina, Gurisatti Gyula
  • triatlon (1): Lévay Petra
  • úszás (7): Adámi Zsanett, Illés Fanni, Konkoly Zsófia, Pap Bianka, Száraz Evelin, Iván Bence, Payer Kata
 
setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Női focival kezdődött az észak-koreai olimpiai közvetítés, igaz, csak 70 percet adtak le a brit-chilei meccsből, két nappal a záróünnepség után. A BBC cikke szerint nem világos, milyen úton szerezték be a felvételeket.

Észak-Korea nem vett részt az idei olimpián, arra hivatkozva, hogy védeni akarják a sportolóikat a koronavírustól. Utoljára 1988-ban fordult elő hasonló, amikor bojkottálták a szöuli játékokat.

Két nappal a záróünnepség után lement az első olimpiai közvetítés Észak-Koreában​

ladysla

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Nem tudna valaki linket adni az Egy mindenkiért című Szilágyi Áron filmhez? Köszönöm előre is, én ugyanis sehol sem találom, csak a reklámot.
 
setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Orbán elmondta, hogy neki nem dolga az olimpia értékelése, azt meghagyná a szakmai szervezeteknek, de véleménye persze neki is van.
Megállapította, hogy a magyar a világ egyik legversenyképesebb nemzete,
Orbán szerint rejtély, miért nincs íjászat, ha már megvan ennek a sportágnak a legendáriuma. Azt mi tesszük hozzá, ha már a legendáriumnál tartunk, a lovas sportok sem kényeztették el soha az olimpián a rajongókat.
A kormány kiemelten támogat sportágakat, de azok számonkérése majd január-februárban várható, és még a választások előtt szeretnék megkötni a következő hosszú távú megállapodást.

„Őszintén kell szembenézni a helyzettel, eltelt nyolc, kilenc év, nagyon sok lehetőséget és sok pénzt kaptak, most mindenkinek szakmai és pénzügyi elszámolást kell készítenie, hogyan sáfárkodott ezzel a lehetőséggel. Beszámolás, elszámolás és utána az új hosszú távú megállapodás, ez következik most minden sportágban”
 
setni

Állandó Tag
Állandó Tag

BRONZÉRMES LETT SZOMBATON AZ ASZTALITENISZEZŐ SZVITACS ALEXA AZ S9-ES KATEGÓRIÁBAN A TOKIÓI PARALIMPIÁN.​

A 2019-ben Európa-bajnok magyar játékos - aki 2018-ban toxikus sokk szindrómát kapott, emiatt amputálni kellett a bal alkarját és lábujjait - a csoportjában szerdán 3-1-re verte a brazil Danielle Rauent, majd 3-0-ra kikapott a kínai Hsziung Kuj-jentől, csütörtökön pedig 3-0-ra verte a török Neslihan Kavast. Ezzel másodikként elődöntőbe került, ami már biztos harmadik helyet ért a számára, mivel bronzmérkőzést nem rendeznek.
 
setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Osváth Richárd ezüstérmes lett tőrben a tokiói paralimpián.
Szép volt Ricsi!
⚔
1f1ed_1f1fa.png
1f948.png

A döntőben, a kínai Gang Sun bizonyult jobbnak 7:15 arányban.
 
setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Illés Fanniról egy kicsit közelebbről is.
Mikor Illés Fanni 1992. május elsején megszületett, az orvosok azt mondták a szüleinek, nyugodtan hagyják a kórházban… Fanni ugyanis lábak nélkül érkezett erre a Földre és az orvosok úgy gyanították, szellemi fogyatékos is. A szülei viszont a sokkhatás közben sem hallgattak a rémes hangokra, nem volt kérdés számukra, hogy a kisbabát hazaviszik és mindent megtesznek, hogy megszépítsék az életét. Fanniról aztán kiderült, szellemileg nem fogyatékos, majd a gerince miatt elkezdett úszni. Ahol rendszeresen lehagyta az édesapját. Aki talán hagyta is kicsit, hiszen mindent meg akart adni a lányának. Fanni aztán paraúszó lett. Korábban három olimpián is ott volt, ám nem jött össze az aranyérem. Pekingbe úgy ment, hogy elengedte, nem hajszolta tovább az elsőséget. Korábban úgy fogalmazott, sokáig úgy érezte, azért született, hogy paralimpiai bajnok legyen. Később rájött, valójában azért született, hogy kapocs legyen a hátrányos helyzetű és az ép emberek között. Az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen végzett és már egy alapítványt is létrehozott, amellyel a fiatal paraúszókat és családjukat támogatja. Illés Fanni, a nagy küzdő néhány perccel ezelőtt Tokióban, a negyedik paralimpiáján 100 méteres mellúszásban aranyérmes lett. Ma már tudjuk, 1992 májusában abban a bizonyos kórházban nem egy sérült kislány született, hanem egy nagy bajnok. Az egyik legnagyobb! Gratulálunk, Fanni!
(újságmúzeum)
 
Beka Holt

Na, ezekről - a márpedig akkor is bebizonyítom, hogy mi is emberek vagyunk - emberekről szívesen olvasok, sokkal inkább róluk, mint a megasztáros senkikről.
Gratulálok a hölgynek! :)
 
Hasonló témák

Oldal tetejére