2021. április 04.

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
1. Melyik évben és melyik városban nyílt meg az első takarékpénztár az Amerikai Egyesült Államokban?

2. Mi a neve annak a Kanadában született énekesnőnek, akinek a hangja hallható a Lara Croft: Tomb Raider című filmben?

3. Mi volt az első SMS szövege, ki írta melyik évben és melyik országban?

4. Mikor és hol mutatták be a neonvilágítást (fénycsövet, lámpát) a nyilvánosságnak?

5. Melyik sportágban volt kétszer is olimpiai bajnok Spizzai és kisterpesti gróf Markovits Kálmán?

6. Kinek köszönhetjük a mikrohullámú sütőt?

7. Milyen tárgynak adták a "Blue Marble" nevet, mitől rendkívüli ez a tárgy?

8. Ki volt Ada Lovelace grófnő?

9. Az első sportoló az olimpiák történetében, aki négy egyéni számban tudott nyerni egy olimpián. Mi a neve ennek a sportolónak?

10. Egy amerikai politikusnőt keresünk.
Ő volt az első nő, akit beválasztottak a Kongresszus mindkét házába, és akit a republikánus párt elnöknek jelölt. Kiről van szó?
 
Utoljára módosítva:

Hekate

Állandó Tag
Állandó Tag
Egyetlen kérdésre nem tudom a választ, de mivel nem biztos, hogy a héten lesz még időm molyolni rajta, írom a válaszaimat, és ha találok választ, pótolom.

1. A takarékszövetkezet, mint pénzintézet természetesen nem magyar eredetű intézmény. Az első „falusi bankok" az Amerikai Egyesült Államokban jelentek meg. 1752-ben Benjamin Franklin vezetésével alakult meg az első ilyen típusú hitelintézet, csak nem tudom, hogy hol.
Közben meg is van: A Philadelphia Savings Fund Society egy takarékpénztár volt, amelynek székhelye a pennsylvaniai Philadelphiában található, 1816 december 02-án alapította Condy Raguet , volt az első takarékpénztár, amely az Egyesült Államokban szervez és folytat üzleti tevékenységet.
2. Nelly Furtado
3. 1992. december 3-án Richard Jarvis, a Vodafone egyik igazgatója mobiltelefonjára. "Merry Christmas" volt az üzenet szövege
4. Az 1910-es párizsi autókiállításon az első neongázzal töltött, gázkisülésű fénycsövet Claude mutatta be. Hamarosan megjelent az első neonreklám egy párizsi fodrászszalon felett "Carravalio" felirattal.
5. vízilabdázó, 1952-ben, Helsinkiben és 1956-ban Melbourne-ben is tagja volt az olimpiai bajnokságot nyert magyar csapatnak
6. Feltalálója Percy Spencer amerikai mérnök volt, aki 1946-ban egy radaralkatrész kifejlesztésén dolgozott, és egy véletlen folytán felfedezte, hogy a mikrohullámú sugárzás az ételek felmelegítésére is alkalmas.
7. A kék üveggolyó (The Blue Marble) nevet kapta az a Földről készült híres fotó, melyet 1972. december 7-én készített az Apollo–17 űrhajó legénysége, körülbelül 45 000 kilométer távolságról.
8. Lord Byron költő gyermeke, angol matematikus és írónő, aki főként arról volt ismert, hogy leírást készített a Charles Babbage által tervezett első mechanikai számítógéphez, az analitikai számolóműhöz. Egyesek szerint a géphez készült programokat is ő írta, így az első számítógép-programozónak tekinthető
9. Alvin Christian Kraenzlein amerikai atléta. A párizsi olimpiai játékokon megnyerte a 60-méteres sík-, a 110-méteres és 200-méteres gátfutószámot, és a távolugrást.
10. Margaret Chase Smith
 
Utoljára módosítva:

Japi1

Állandó Tag
Állandó Tag

1. 1816. december 13. Boston, Provident takarékintézet
2. Nelly Furtado
3. “Boldog karácsonyt!” volt a szöveg, 1992. december 3-án Neil Papworth küldte el a Vodafone angliai GSM-hálózatán keresztül
4. 1910. december 03. Párizs, motorkiállítás
5. Vízilabda: 1952, 1956.
6. Feltalálója Percy Spencer amerikai mérnök
7. A kék üveggolyó nevet kapta az a Földről készült híres fotó, melyet 1972. december 7-én készített az Apollo–17 űrhajó legénysége.
Kéküveggolyo.jpg
8. Ada Lovelace /1815-1852/ angol matematikus, Lord Byron lánya. A Charles Babbage által tervezett első mechanikai számítógéphez készített leírást és programot, ezzel ő lett az első női programozó.
9. Az atlétikaversenyek legeredményesebb sportolója, Alvin Kraenzlein megnyerte a 60 méteres síkfutást, a két gátfutószámot és a távolugrást is. 1900. Párizs
10. Margaret Chase Smith
 

Erdei Gyula 54

Állandó Tag
Állandó Tag
1.
a) A takarékszövetkezet, mint pénzintézet természetesen nem magyar eredetű intézmény. Az első „falusi bankok" az Amerikai Egyesül Államokban jelentek meg. 1752-ben Benjamin Franklin vezetésével alakult meg az első ilyen típusú hitelintézet.
Az életrajza alapján, Philadelphia (Pennsylvania)
b) A Provident Intézet Savings (est.1816) a Boston , Massachusetts , volt az első bérelt takarékpénztár az Egyesült Államokban. James Savage és mások megalapították a bankot azon a meggyőződésen, hogy "a takarékpénztárak lehetővé teszik a társadalom kevésbé szerencsés osztályai számára, hogy jobbá tegyék magukat oly módon, hogy elkerüljék az erkölcsi korrupció veszélyeit, amelyek hagyományosan a közvetlen jótékonysági intézményekhez kapcsolódnak. (rossz magyarsággal a Google fordítótól :))
James Savage (1784–1873) amerikai bankár. Ő volt az egyik alapító atyja a Boston városban működő Provident Institution for Savings-nek, amelyet 1816-ban alapítottak az Egyesült Államok első okleveles takarékpénztáraként .
2. Nelly Furtado
1617881624683.png
3. 1992-ben egy akkor 22 éves programozó, Neil Papworth forradalmi cselekedetet hajtott végre: üzent a kollégájának, Richard Jarvis-nak. De nem akárhogyan, a számítógépéről. December lévén pedig az aktualitásra is kényesen ügyelt, hiszen az üzenet nemes egyszerűséggel a „Boldog Karácsonyt!” "Merry Christmas" volt. Anglia
4. "... Az 1910-es párizsi autókiállításon az első neongázzal töltött, gázkisülésű fénycsövet Claude mutatta be. Hamarosan megjelent az első neonreklám egy párizsi fodrászszalon felett "Carravalio" felirattal. ..."
5. Vízilabdázó
6. " ...Feltalálója Percy Spencer amerikai mérnök volt, aki 1946-ban egy radaralkatrész kifejlesztésén dolgozott, és egy véletlen folytán felfedezte, hogy a mikrohullámú sugárzás az ételek felmelegítésére is alkalmas. ..."
7. A kék üveggolyó nevet kapta az a Földről készült híres fotó, melyet 1972. december 7-én készített az Apollo–17 űrhajó legénysége, körülbelül 45 000 kilométer távolságról.
1617883381831.png 1617883423602.png
Ugyanezt a nevet viseli a NASA 2002-ben készült modern nagy felbontású képsorozata: a képeket a Terra műhold négy hónapon keresztül készítette és a végeredmény egy olyan kompozit fotó lett, mely bolygónkat 1 km²/pixel részletességgel jeleníti meg.
8. Augusta Ada King, Lovelace grófnője angol matematikus és írónő, aki főként arról volt ismert, hogy leírást készített a Charles Babbage által tervezett első mechanikai számítógéphez, az analitikai számolóműhöz.
9. Az atlétikaversenyek legeredményesebb sportolója, Alvin Christian Kraenzlein (amerikai sportoló) megnyerte a 60 méteres síkfutást, a két gátfutószámot és a távolugrást is. Az olimpiák atlétikaversenyeinek történetében azóta sem tudott senki ugyanazon az olimpián négy egyéni számban bajnoki címet szerezni.
10. Margaret Chase Smith amerikai politikusnő, az első nő aki bekerült a Kongresszus mindkét házába.

:cool::cool::cool: Húú! Megdolgoztam vele!
 

Athos

Kitiltott (BANned)
1. Melyik évben és melyik városban nyílt meg az első takarékpénztár az Amerikai Egyesült Államokban?
Philadelphia 1791-ben Alexander Hamilton javaslatára az Egyesült Államok Bankját hozták létre, szövetségi alapokon
merkantile dominanciáját képviselte az agrárérdekekkel szemben
2. Mi a neve annak a Kanadában született énekesnőnek, akinek a hangja hallható a Lara Croft: Tomb Raider című filmben?
Maggie Szabo 'Don't Give Up' ("Ne add fel") cimu dalaval
3. Mi volt az első SMS szövege, ki írta melyik évben és melyik országban?
1992. december 3-án küldte el Neil Papworth,egy 22 éves brit-kanadai informatikus mérnök a világ első rövid szöveges üzenetét (SMS) személyi számítógépéről az angol Vodafone vállalat igazgatója, Richard Jarvis -nak az Orbitel 901 típusú GSM telefonkészülékére."Merry Christmas" (Boldog karácsonyt) - írta Neil Papworth,
4. Mikor és hol mutatták be a neonvilágítást (fénycsövet, lámpát) a nyilvánosságnak?
1910-es párizsi autókiállításon az első neongázzal töltött, gázkisülésű fénycsövet Claude mutatta be
5. Melyik sportágban volt kétszer is olimpiai bajnok Spizzai és kisterpesti gróf Markovits Kálmán?
kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó,
6. Kinek köszönhetjük a mikrohullámú sütőt?
Percy Spencer amerikai feltalálónak köszönhetjük, aki 1947-ben alkotta meg
7. Milyen tárgynak adták a "Blue Marble" nevet, mitől rendkívüli ez a tárgy?
2002-ben a NASA elkészítette a Kék márványt, a Föld felszínének valaha készített legrészletesebb valós színű képét.
8. Ki volt Ada Lovelace grófnő?
Ada, Lord Byron költő egyetlen gyermeke
es az első számítógép-programozónak tekinthető angol matematikus
9. Az első sportoló az olimpiák történetében, aki négy egyéni számban tudott nyerni egy olimpián. Mi a neve ennek a sportolónak?
Alvin Kraenzlein megnyerte a 60 méteres síkfutást, a két gátfutószámot és a távolugrást is.
10. Egy amerikai politikusnőt keresünk.
Ő volt az első nő, akit beválasztottak a Kongresszus mindkét házába, és akit a republikánus párt elnöknek jelölt. Kiről van szó?
Margaret Madeline Chase Smith (December 14, 1897 – May 29, 1995)
 

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
1. Melyik évben és melyik városban nyílt meg az első takarékpénztár az Amerikai Egyesült Államokban?
1816 december 02. Pennsylvania államban Philadelphiában "Philadelphia Savings Fund Society"néven, alapító Condy Raguet.
2. Mi a neve annak a Kanadában született énekesnőnek, akinek a hangja hallható a Lara Croft: Tomb Raider című filmben?
Nelly Furtado
3. Mi volt az első SMS szövege, ki írta melyik évben és melyik országban?
Az első SMS-t, számítógépről "Boldog karácsonyt" szöveggel 1992. december 3-án a Vodafone hálózatából Neil Papworth brit informatikus küldte, Richard Jarvis, a Vodafone egyik igazgatójának.
4. Mikor és hol mutatták be a neonlámpát a nyilvánosságnak?
Georges Claude 1910. december 11-én a párizsi motorkiállításon állította az első neonlámpát a nagyközönség elé.1915. január 19-én szabadalmaztatta Amerikában a neonvilágító csövet,
5. Melyik sportágban volt kétszer is olimpiai bajnok Spizzai és kisterpesti gróf Markovits Kálmán?
Vízilabda, 1952-ben Helsinkiben és 1956-ban Melbourne-ben.
6. Kinek köszönhetjük a mikrohullámú sütőt?
Percy Spencer amerikai mérnöknek
7. Milyen tárgynak adták a "Blue Marble" nevet, mitől rendkívüli ez a tárgy?
Ez volt az első fotó, amit ember készített a teljes Földről, az Apollo 17 legénysége készítette útban a Hold felé.
8. Ki volt Ada Lovelace grófnő?
Lord Byron egyetlen törvényes gyermeke. Történészek szerint neki köszönhetjük a világ legelső számítógépes programját.
1980. december 10-én - a születésnapján - az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma elfogadta az új Ada programozási nyelvet, melyet Adáról neveztek el. A Microsoft-termékek eredetiségét igazoló hologramon az ő képe látható.
9. Az első sportoló az olimpiák történetében, aki négy egyéni számban tudott nyerni egy olimpián. Mi a neve ennek a sportolónak?
Alvin Kraenzlein. 1900-ban Párizsban, az újkor második olimpiájának legeredményesebb versenyzője volt: három gátfutószámban (60, 110, 200 méter) lett első és megnyerte a távolugrást is.
10. Egy amerikai politikusnőt keresünk.
Ő volt az első nő, akit beválasztottak a Kongresszus mindkét házába, és akit a republikánus párt elnöknek jelölt. Kiről van szó?
Margaret Chase Smith az Amerikai Egyesült Államok szenátora.
 
Oldal tetejére