2021. szeptember 05.

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
1. Igaz-e az az állítás, miszerint a Kenti hercegné a brit uralkodói család ma is élő, egyetlen magyar származású tagja?

2. Egy ötszörös olimpiai bajnok amerikai úszót keresünk, ő volt az első aki a száz méteres távot egy percen belül teljesítette. Az öt olimpiai arany (és egy vízilabdában szerzett bronz) mellett ötvenkétszer lett amerikai bajnok, hatvanhét világrekordot úszott. Kit keresünk?

3. Ki volt az első amerikai születésű nő, aki megkapta a legmagasabb francia katonai érdemrendet, a Croix de Guerre háborús keresztet? Ő indította világhódító útjára a ragtime zenére táncolható charlestont.

4. Melyik az a kereskedelmi hálózat amit két holland származású amerikai, Jay Van Andel és Richard Marvin DeVos épített ki?

5. Nagyon szeretem a meséket! Gyerekkorom kedvenc mesealakja Dörmögő Dömötör volt. Ki volt Dörmögő Dömötör figurájának megalkotója?

6. Mi a neve annak a vértanúnak akit Németország apostolaként tisztelnek, ezenkívül a sörfőzők és a szabók védőszentje is?

7. Mi az elnevezése annak az utasszállító repülőgépnek amelyik először lépte át a hangsebességet?

8. Mi a neve annak az alszolgabírónak, községi jegyzőnek, akinek halogató viselkedésről Petőfi Sándor verset írt?

9. Mi az a klepszüdra?

10. Mi a babilóni és asszír nap- és igazságisten akkád nyelvű neve?

Vigyázzatok magatokra, kellemes hetet!
 

barern

Állandó Tag
Állandó Tag
1. Nem igaz, ugyanis a jelenlegi királynő, II. Erzsébet is magyar (erdélyi) származású Rhédey Klaudia grófnő által, aki a mai Windsor uralkodóház egyik ősanyja. II. Erzsébet brit királynő ükanyja.
2. Johnny Weissmuller
3. Joséphine Baker
4. Amway
5. Sebők Zsigmond
6. Szent Bonifác (Bonifatius Wynfrith)
7. Tu–144 (Tupoljev)
8. Pató Péter Pál (1795-1855) - Pató Pál Úr /Petőfi/
9. - Vízóra
-Lopótök
- Boszorkány, banya ( Móricz Zsigmond)
10. Samas

További szép hetet!:hurra::hurra::hurra:
 

Athos

Kitiltott (BANned)
1) Nem - Maria Kristina anyja - Szapary es Szechyszigeti Maria Grófnő
II. Erzsébet ukanyja - Rhedey Claudia Grófnő
2) Johnny Weissmuller
3) Josephine Baker
4) Amway
5) Sebők Zsigmond
6) Szent Bonifac
7) TU - 144
8) Pato Pal
9) klepszidra = viziora , klepsydra = ven soroszlya
10) Samas
 

Hekate

Állandó Tag
Állandó Tag
1. Nem igaz. Férfi ágon már nincs, de női ágon a királynőnek is van magyar származású őse.

2. Johnny Weissmüllernek az 1924-es párizsi olimpián egy percen belülre sikerült letornáznia a 100 méteres gyorsúszás rekordját.
arany 1924, Párizs 100 m gyors
arany 1924, Párizs 400 m gyors
arany 1924, Párizs 4 × 200 m váltó
arany 1928, Amszterdam 100 m gyors
arany 1928, Amszterdam 4 × 200 m váltó
bronz 1924, Párizs Vízilabda

3. Josephine Baker

4. Az Amway

5. Dörmögő Dömötör 3-7 éveseknek szóló gyermeklap, amelyet 1957-ben alapítottak és havonta jelent meg. Az újság nevét egy régi mesefigurától, Sebők Zsigmond Dörmögő Dömötör nevű mackójától kölcsönözték.
Dörmögő Dömötört az eltelt több mint száz évben számos rajzoló megelevenítette könyvillusztrációként. Mások mellett Faragó Géza, Moldován Béla, Tull Ödön és 1990 után Elek Lívia is.

6. Bonifatius Wynfrith

7. A Tu–144 a világ leggyorsabb utasszállító repülőgépe, a Concorde-ot megelőzve a világon az első szuperszonikus utasszállító repülő.

8. Pató Pál úr

9. Olyan eszköz, mely az eltelt idő mérésére vizet használ. Vízóra.

10. Samas. A sumer Utunak felel meg.

Nahát, azt hittem én leszek az első!:cool: Ügyesek voltatok, és gyorsak.
 

Athos

Kitiltott (BANned)
Dormogo Domotorhoz egy story
Gondoltam majd este meselek a dormogo domotorbol hogy bovuljon a magyarja
Kezdem a loncsos bontos es bozontos piszen pisze kolyokmacko
ebbol annyit ertett hogy macko es slussz
es itt be is fejeztuk a magyarmese meselest mert uuuuuutalta mindet
#soha tobbe nem nezett es nem hallgatott megmagyar meset
 

Hekate

Állandó Tag
Állandó Tag
Bocs Athos, ki kell hogy javítsalak.
A piszén pisze kölyökmackó Vackor, és nem a Dörmögő Dömötör.
A Vackor-történeteket Kormos István írta a 60-as években, a Dörmögő pedig Sebők Zsigmond mackója az 1900-as évek elejéről.

Egyébként hasonló módon jártam a karácsonykor még alig 4 éves osztrák unokámmal, csak én a Móra Ferenc: Didergő királyát olvastam neki. Szerintem egy szót se értett belőle, és nem is érdekelte.
Meg kell találni azt a mesét, aminek a szókincse érthető egy ilyen (ugyan magyar anyanyelvű, mert az anyja magyar, de egyébként osztrák óvodába jár, és osztrák barátai vannak, és az anyján kívül mindenki németül beszél vele)gyereknek
 

Athos

Kitiltott (BANned)
Bocs Athos, ki kell hogy javítsalak.
A piszén pisze kölyökmackó Vackor, és nem a Dörmögő Dömötör.
Mi a dormogo domotorben talalkoztunk vele, Hisz azt is irtam mese a dormogo domotorbol !!! Az ujsagbol amit kikuldtek amikor meg nem volt internet hogy csak ugy keresgelek .
egeszsegedre ha kijavithattal
 
Utoljára módosítva:

Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
1. Nem igaz az állítás.
2. Johnny Weissmuller (szül. Weissmüller János 1904-1984).
3. Josephine Baker (1906-1975).
4. Amway hálózat.
5. Sebők Zsigmond (1861-1916).
6. Szent Bonifác (szül. Bonifatius Wynfrith 672 körül - 754).
7. Tu-144.
8. Pató (régiesen Pathó) Pál (1795-1855); 1848-tól Szőgyén volt alszolgabíró.
9. Vízóra, amellyel az ókorban mérték az időt.
10. Samas.

Kellemes hetet Mindenkinek! :dr_31: Vigyázzatok Magatokra!
 

Erdei Gyula 54

Állandó Tag
Állandó Tag
1. Egyik forrás szerint: "Nagyanyja Windischgrätz Hedwig hercegnő, nagyapja Szapáry Frigyes gróf, anyja Szapáry Marianne grófnő, apja von Reibnitz báró, ő maga pedig Kent hercegének oldalán (!!!) az angol királyi család egyetlen magyar származású tagja." (megilleti a "királyi fenség" cím.)
De tulajdonképpen az angol uralkodó család - " német, osztrák és magyar származású"
2. Johnny Weissmuller, eredetileg Weissmüller János erdélyi német származású amerikai olimpiai bajnok úszó, filmszínész, Tarzan alakítója.
3. Joséphine Baker, született Freda Josephine McDonald a francia ellenállás segítéséért a második világháború alatt kitüntetést kapott, így ő volt az első amerikai születésű nő, aki megkapta a legmagasabb francia katonai érdemrendet, a Croix de Guerre háborús keresztet.
4.
1631216032727.png
5. Dörmögő Dömötör (eredetileg: Mackó úr, illetve korabeli írásmóddal: Maczkó úr) egy kitalált mesealak, alkotója Sebők Zsigmond volt.
6. Bonifatius Wynfrith, ismertebb nevén Szent Bonifác, angol származású szerzetes, hittérítő, vértanú, Germánia apostola.
7. 1969 június 5-én a kereskedelmi utasszállítók között elsőként a szovjet Tu-144 lépte át a hangsebességet, megelőzve a Concorde-ot.
8. Pató Pál úr
9. Vízóra
10. Samas a babilóni és asszír nap- és igazságisten akkád nyelvű neve.
:cool: :cool: :cool:
 

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
1. Egyik forrás szerint: "Nagyanyja Windischgrätz Hedwig hercegnő, nagyapja Szapáry Frigyes gróf, anyja Szapáry Marianne grófnő, apja von Reibnitz báró, ő maga pedig Kent hercegének oldalán (!!!) az angol királyi család egyetlen magyar származású tagja." (megilleti a "királyi fenség" cím.)
De tulajdonképpen az angol uralkodó család - " német, osztrák és magyar származású"

:cool: :cool: :cool:
Ez igaz, de a kérdés az, hogy:
Igaz-e az az állítás, miszerint a Kenti hercegné a brit uralkodói család ma is élő, egyetlen magyar származású tagja?
 

Erdei Gyula 54

Állandó Tag
Állandó Tag
1. II. Erzsébet brit királynő Rhédey Claudia ükunokája (4. fok), így könnyen kiszámítható hogy bizony II. Erzsébet királynő egytizenhatod részben magyar!

Szerintem ettől még II. Erzsébet nem tekinthető "magyar származású"-nak.

Azt mondom, hogy az állítás igaz.
 

Japi1

Állandó Tag
Állandó Tag
1. Nem. II. Erzsébet brit királynő ükanyja Rhédey Claudia.
Rhédey Claudia.jpg
2. Johnny Weismüller, eredetileg Weismüller János
3. Josephine Baker
4. Amway közvetlen értékesítő cég
5. Sebők (Sternfeld) Zsigmond
6. Bonifatius Wynfrith /672?-754/
7. Tupoljev Tu-144
8. Pató Péter Pál
9. Vízóra
10. Samas
 

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
1. Igaz-e az az állítás, miszerint a Kenti hercegné a brit uralkodói család ma is élő, egyetlen magyar származású tagja?
Nem igaz! II. Erzsébet brit királynő ükanyja Rhédey Klaudia volt.
2. Egy ötszörös olimpiai bajnok amerikai úszót keresünk, ő volt az első aki a száz méteres távot egy percen belül teljesítette. Az öt olimpiai arany (és egy vízilabdában szerzett bronz) mellett ötvenkétszer lett amerikai bajnok, hatvanhét világrekordot úszott. Kit keresünk?
Weissmüller Jánost (Johnny Weissmüller, Tarzan)
3. Ki volt az első amerikai születésű nő, aki megkapta a legmagasabb francia katonai érdemrendet, a Croix de Guerre háborús keresztet? Ő indította világhódító útjára a ragtime zenére táncolható charlestont.
Josephine Baker
4. Melyik az a kereskedelmi hálózat amit két holland származású amerikai, Jay Van Andel és Richard Marvin DeVos épített ki?
Az Amway
5. Nagyon szeretem a meséket! Gyerekkorom kedvenc mesealakja Dörmögő Dömötör volt. Ki volt Dörmögő Dömötör figurájának megalkotója?
Sebők Zsigmond író, hírlapíró
6. Mi a neve annak a vértanúnak akit Németország apostolaként tisztelnek, ezenkívül a sörfőzők és a szabók védőszentje is?
Bonifatius Wynfrith, Szent Bonifác
7. Mi az elnevezése annak az utasszállító repülőgépnek amelyik először lépte át a hangsebességet?
Tupoljev 144, Tu-144
8. Mi a neve annak az alszolgabírónak, községi jegyzőnek, akinek halogató viselkedésről Petőfi Sándor verset írt?
Pathó Pál, Pató Pál
9. Mi az a klepszüdra?
Ókori időmérő eszköz, vízóra
10. Mi a babilóni és asszír nap- és igazságisten akkád nyelvű neve?
Samas
 
Oldal tetejére