Hírek 3 méterrel lökte arrébb Törökországot a földrengés, elképesztőek a következmények

A szakembereket is meglepte a földmozgás intenzitása.

Az egész világot megrendítette a Törökország és Szíria határvidékén a napokban bekövetkezett földrengés híre. A természeti katasztrófa áldozatainak száma – az utórengéseket követően – 20 ezerre növekedett, de éjjel-nappal folytatják a kutatást a további halottak és az esetleges túlélők után.

Erdogan török elnök máris három hónapos rendkívüli állapotot hirdetett, és a WHO kalkulációja szerint a földrengés akár 23 millió ember mindennapi életét is felboríthatja. Hosszú ideig tart, mire helyreáll a rend, és egyelőre fogalmunk sincs, hogy nem következnek-e be újabb veszélyes földmozgások a térségben.

Mi is áll a természeti katasztrófa hátterében? Geológiai értelemben nincs benne semmi különös, hiszen az már eddig is nyilvánvaló volt, hogy az érintett terület az eurázsiai, az arábiai és az afrikai kőzetlemezek találkozásánál fekszik. Az ezek mozgásából felszabaduló energia pedig alkalmanként földrengéseket okoz, bár most a szakembereket is meglepte, hogy a mintegy 100 kilométer hosszan elmozduló lemezek 20–30-szor nagyobb energiájú rengést produkáltak, mint az a régióban szokásos.

A törökök tehát már hozzászokhattak az ilyen csapásokhoz, az áldozatok magas száma viszont arra vezethető vissza, hogy még mindig elavultak az ottani építési technológiák, az épületek nem olyan földrengésbiztosak, mint például a hasonló problémákkal küzdő Japánban.

Egy olasz szeizmológus arra is rámutatott, hogy a rendkívüli katasztrófa következtében Törökország nagyjából 3 méterrel kimozdult az eredeti helyéről. Carlo Doglioni professzor szerint északkelet-délnyugat irányú mozgásról van szó, így nem csoda a hihetetlen mértékű kártétel. Az instabilitást az okozza, hogy Törökország nagy része az anatóliai lemezen fekszik, a most sújtott délkeleti terület viszont az arábiain (Szíriával együtt), és ezek mozdultak el egymástól.

1676266491463.png
 
Ilyen természeti katasztrófa után az jut eszembe hogy közbe meg zajlik a háború Ukrajnába . Normális az emberiség ? A természeti katasztrófát nem , de a háborút igen is nagyon könnyen meg lehet akadályozni . Egyszerűen minden embernek nemet kell rá mondani . Az államférfiaknak is !!! (főleg nekik !!!)
 
Csatolás megtekintése 1911642

Nem tudom milyen szakemberek lehetnek akiket meglep 7,8-as erősségű földrengés? Egy tény az Afrikai-kőzetlemez gyűrődik alá az Eurázsia alá, mely miatt ez a térség is földrengés veszélyes övezetnek minősül. Ugyanebben az övezetben van pl. 1956, Szantorini 7,7 erősség, 1908 Messina 7,6 erősség, 1958 Granada 7,8 erősség........
 
Nemet mondani a fegyverszállításra.
Azt a pénzt a humanitárius célokra fordítani
A fegyver nem az
 
Nem tudom milyen szakemberek lehetnek akiket meglep 7,8-as erősségű földrengés? Egy tény az Afrikai-kőzetlemez gyűrődik alá az Eurázsia alá, mely miatt ez a térség is földrengés veszélyes övezetnek minősül. Ugyanebben az övezetben van pl. 1956, Szantorini 7,7 erősség, 1908 Messina 7,6 erősség, 1958 Granada 7,8 erősség........
A szakembereket nem a földrenges erössege lepte meg(mert azt a szakemberek is tudtak hogy varhato lesz), hanem az hogy egymashoz közel esö területen ket különbözö de hasonlo erössegü földrenges törtent, ami ritkanak szamit. Sok az ilyen egyszerüsitett, atlagos cimmel ellatott cikk es nem csak ebben a temaban.
 
Miközben Törökországból lassan hazatérnek a nemzetközi mentőcsapatok, Szíriában annak örülnének, ha egyáltalán érkezne valaki, mivel segítséget eddig nem sokat kaptak. Az ott élőket régóta tépi a balsors, amire a földrengés még egy lapáttal rátett.
Ugyanakkor a helyzet továbbra is katasztrofális, mint ahogy azt az Al Jazeerának egy Idlibben dolgozó önkéntes elárulta: gyógyszerből és ivóvízből is súlyos hiány van, így aki túl is élte a katasztrófát, nehéz ellátni.

Ez a térség két földrengéstől is szenved. Az elsőt a Földtől szenvedtük el, ez a természettől származik. De az erősebb földrengés, amely ezt a területet sújtja, az az ENSZ-től származik, amely nagyon elkésett
– fogalmazott.
 
A szakembereket is meglepte a földmozgás intenzitása.

Az egész világot megrendítette a Törökország és Szíria határvidékén a napokban bekövetkezett földrengés híre. A természeti katasztrófa áldozatainak száma – az utórengéseket követően – 20 ezerre növekedett, de éjjel-nappal folytatják a kutatást a további halottak és az esetleges túlélők után.

Erdogan török elnök máris három hónapos rendkívüli állapotot hirdetett, és a WHO kalkulációja szerint a földrengés akár 23 millió ember mindennapi életét is felboríthatja. Hosszú ideig tart, mire helyreáll a rend, és egyelőre fogalmunk sincs, hogy nem következnek-e be újabb veszélyes földmozgások a térségben.

Mi is áll a természeti katasztrófa hátterében? Geológiai értelemben nincs benne semmi különös, hiszen az már eddig is nyilvánvaló volt, hogy az érintett terület az eurázsiai, az arábiai és az afrikai kőzetlemezek találkozásánál fekszik. Az ezek mozgásából felszabaduló energia pedig alkalmanként földrengéseket okoz, bár most a szakembereket is meglepte, hogy a mintegy 100 kilométer hosszan elmozduló lemezek 20–30-szor nagyobb energiájú rengést produkáltak, mint az a régióban szokásos.

A törökök tehát már hozzászokhattak az ilyen csapásokhoz, az áldozatok magas száma viszont arra vezethető vissza, hogy még mindig elavultak az ottani építési technológiák, az épületek nem olyan földrengésbiztosak, mint például a hasonló problémákkal küzdő Japánban.

Egy olasz szeizmológus arra is rámutatott, hogy a rendkívüli katasztrófa következtében Törökország nagyjából 3 méterrel kimozdult az eredeti helyéről. Carlo Doglioni professzor szerint északkelet-délnyugat irányú mozgásról van szó, így nem csoda a hihetetlen mértékű kártétel. Az instabilitást az okozza, hogy Törökország nagy része az anatóliai lemezen fekszik, a most sújtott délkeleti terület viszont az arábiain (Szíriával együtt), és ezek mozdultak el egymástól.

Csatolás megtekintése 1911642
Oda kellene figyelni az építkezésre
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,686
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére