35 ezer diák sztrájkol Kanadában a gyakornoki munka rendes megfizetéséért

Kanada Québec tartományában közel 40 000 diák döntött úgy, hogy sztrájkba lép és nem jár be az óráira a héten. Azért tüntetnek, hogy a kormány rendezze a többnyire az egyetemi évek alatt végzett gyakornoki munka munkajogi helyzetét.

A diákok követelése egyszerű: fizessék meg a gyakornoki munkát ugyanúgy, mint minden más munkát.
A sztrájkot, amelyben egyetemista hallgatók és az ún. előegyetemi képzésekben tanulók vesznek részt, egy diákcsoportokból és hallgatói önkormányzatokból álló koalíció szervezi, amely már novemberben tartott egy 50 ezres demonstrációt, és figyelmeztette az oktatási kormányzatot, hogy rendezze a gyakornokok helyzetét. Az oktatási miniszternek 2019 teléig adtak ultimátumot, mivel azonban azóta sem történt érdemi előrehaladás a kérdésben, a sztrájk formájában egy radikálisabb lépéssel válaszoltak az egyetemisták.

D0_8-yHWkAMnqt9-730x548.jpg

FOTÓ: NICK GERTLER / TWITTER
D19NOZIXcAYIKDO-730x548.jpg

JOURNALISM STUDENT ASSOCIATION / TWITTER

A sztrájkolók a kihagyott órák helyett saját maguk által szervezett foglalkozásokat tartanak, amelynek a tematikája a fizetetlen gyakornokság és a gyakornoki rendszer igazságosabbá és méltányosabbá tétele, hogy felhívják hallgatótársaik figyelmét is a problémára és segítsenek nekik a saját helyzetük felismerésében. Az egy hetes tüntetés alatt különböző gyakornoki helyeket is meglátogatnak, hogy az ott dolgozó diáktársaik felé kimutassák szolidaritásukat.

A fizetetlen gyakornoki munka nem csupán a québeci diákoknak, de itthon is, sőt világszerte ismert jelenség. Több olyan egyetemi szak is van, ahol a későbbi elhelyezkedési esélyeket nagy mértékben az határozza meg, hogy kinek volt lehetősége ingyen munkát végezni és ezáltal kulturális tőkét kovácsolnia, és kinek kellett részmunkaidőben is dolgozni tanulmányai mellett, hogy fedezze egyetemi kiadásait és havi megélhetését. Míg előbbiek könnyebben tudnak munkát találni a legnépszerűbb területeken is az egyetem után, utóbbiak gyakran kényszerülnek a szakmájukon kívül elhelyezkedni, számottevő tapasztalat és ismerettség hiányában. Most a kanadai diákok azért sztrájkolnak, hogy ez megváltozzon, és ne a társadalmi osztályhelyzetük határozza meg teljes mértékben a diákok jövőjét.

(Global News),merce
 
Igazuk van ezeknek a gyerekeknek, bár ha történik is pozitív változás ez ügyben, mindig hendikeppel fognak indulni az életbe a 'jobb' családból származókkal szemben.
 
Tudom, bennem van a hiba, mégis mindig meglepődöm azon, hogy a kanadai (esetlegesen amerikai, stb... ) hírek mennyire nem szólítják meg a külföldre távozottakat, és a jóég tudja miért, de ők is kizárólag az aktuális magyar belpolitikai helyzet elemzéséhez éreznek affinitást magukban :D
 
Utoljára módosítva:
Itt sem kivancsi a tobbseg a fidesz propagandara.
Ne hogy mar megkerdojelezd hogy mivel foglalkozunk.
Isten ments! Foglalkozzál (foglalkozzatok) csak nyugodtan velünk. Ennek is üzenete van. :)
Mint ahogy annak is, hogy miért tulajdonítod (tökmindegymilyen-szerinted fideszes) propagandának jámbor kérdésfelvetésemet :)
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,514
Tagok
615,660
Legújabb tagunk
kisliget
Oldal tetejére