3677 szexuális erőszakot ismert el a német püspöki konferencia

Németországban négy éven keresztül tartó nyomozás eredményéről számolt be a német katolikus egyházat vezető Reinhard Marx püspök a német püspöki konferencia soros ülésén Fulda városában.

Korábban a jelentés részletei már kiszivárogtak a sajtóba, de hivatalosan most mutatták be az egyházon belüli szexuális elnyomásról szóló nyomozás eredményeit.

A sajtótájékoztatóról szóló Deutsche Welle tudósítása szerint az eredmények arra vezették az egyház vezetőit, hogy átfogó reformokat kezdeményezzenek az egyházon belül.

A püspöki konferencia által még 2014-ben kezdeményezett nyomozás az alábbi megállapításokra jutott:

  • 1946 és 2014 között, azaz közel 70 év alatt 1670 pap (az összes aktív német pap és egyházi beosztott 4,4 százaléka) zaklatott szexuálisan gyerekeket, tanítványokat.
  • 3677 áldozata volt a zaklatásoknak, többségük fiú.
  • Hat eset közül átlag egynél merül fel konkrét szexuális erőszak vádja.
  • Az esetek több mint 60 százalékában a zaklatót sosem vonták felelősségre.
  • A zaklatások és a zaklatottak száma ennél sokkal magasabb is lehet. A vizsgálat vezetői támadták az egyházat, amiért nem engedtek hozzáférést az összes intézményhez, így köztük több iskolához és gyermekotthonhoz sem.
  • Alighanem az egyházvezetés is tudott a zaklatások jelentős részéről, mert amikor fény derült egy-egy esetre, a zaklató papot gyakran más egyházközösséghez helyezték át, anélkül, hogy a közösséget tájékoztatták volna előéletéről.
Katarina Barley német igazságügyi miniszter sokkoló nevezte a jelentést, és jelezte, hogy amit megtudtak, az alighanem csak a jéghegy csúcsa. Arra kérte az egyházat, hogy vállaljon felelősséget több évtizeden át tartó titkolózás, fedezés és tagadás miatt azzal, hogy segítik az államügyészek munkáját az egyes felelősségrevonások során.

Reinhard Marx bíboros, a püspöki konferencia vezetője fordulópontnak nevezte a napot az egyház történetében, feladatuk pedig most a bizalom újjáépítése az emberekben és híveikben.

Az illetékes német kormánymegbízott Johannes-Wilhelm Rörig szerint az egyháznak kárpótlást is kell fizetnie az áldozatoknak, akik mai napig szenvednek a rajtuk ejtett sebek miatt. (Deutsche Welle)

7DB6x03G8erc1NWqqs.jpeg
 
-

Ebben nincsen benne a "Regensburger Domspatzen" esetei.
A szakértök szerint "a valóság egy sokkal nagyobb dimenzió".
-
Csak azt nem értem: meddig várat magára a magyar püspökség?
Ahelyett, hogy a menekültek és a Pápa ellen heccelnek, a kormány gyűlölködő politikáját támogatják
az asztalra kéne tenniük a saját szennyesüket.
-
Elképzelhetetlen, hogy a világ összes részén történnek ilyen esetek csak a magyar anyaszentegyház lenne makulátlan.
-
Na ja, majd megvédik magukat a Püspökök a Honfoglalás, a Török és kommunista elnyomásra hivatkozva. ;)
-
Az ilyen beismerő és szavahihető változásokat ígérő jelenetek csak használnának az egyházaknak és a híveknek is.
 
Utoljára módosítva:

Minden szavaddal egyetértek.
 
Ernő, felejtsd el. Itt ahol az egészségügyi reform a tízparancsolat lett?
A beismerés nem férne bele az ország új, szinte már funamentalista színezetű keresztény arculatába.
 
Németországban négy éven keresztül tartó nyomozás eredményéről számolt be a német katolikus egyházat vezető Reinhard Marx püspök a német püspöki konferencia soros ülésén Fulda városában.

Korábban a jelentés részletei már kiszivárogtak a sajtóba, de hivatalosan most mutatták be az egyházon belüli szexuális elnyomásról szóló nyomozás eredményeit.

A sajtótájékoztatóról szóló Deutsche Welle tudósítása szerint az eredmények arra vezették az egyház vezetőit, hogy átfogó reformokat kezdeményezzenek az egyházon belül.

A püspöki konferencia által még 2014-ben kezdeményezett nyomozás az alábbi megállapításokra jutott:

  • 1946 és 2014 között, azaz közel 70 év alatt 1670 pap (az összes aktív német pap és egyházi beosztott 4,4 százaléka) zaklatott szexuálisan gyerekeket, tanítványokat.
    3677 áldozata volt a zaklatásoknak, többségük fiú.
    Hat eset közül átlag egynél merül fel konkrét szexuális erőszak vádja.
    Az esetek több mint 60 százalékában a zaklatót sosem vonták felelősségre.
    A zaklatások és a zaklatottak száma ennél sokkal magasabb is lehet. A vizsgálat vezetői támadták az egyházat, amiért nem engedtek hozzáférést az összes intézményhez, így köztük több iskolához és gyermekotthonhoz sem.
    Alighanem az egyházvezetés is tudott a zaklatások jelentős részéről, mert amikor fény derült egy-egy esetre, a zaklató papot gyakran más egyházközösséghez helyezték át, anélkül, hogy a közösséget tájékoztatták volna előéletéről.
Katarina Barley német igazságügyi miniszter sokkoló nevezte a jelentést, és jelezte, hogy amit megtudtak, az alighanem csak a jéghegy csúcsa. Arra kérte az egyházat, hogy vállaljon felelősséget több évtizeden át tartó titkolózás, fedezés és tagadás miatt azzal, hogy segítik az államügyészek munkáját az egyes felelősségrevonások során.

Reinhard Marx bíboros, a püspöki konferencia vezetője fordulópontnak nevezte a napot az egyház történetében, feladatuk pedig most a bizalom újjáépítése az emberekben és híveikben.

Az illetékes német kormánymegbízott Johannes-Wilhelm Rörig szerint az egyháznak kárpótlást is kell fizetnie az áldozatoknak, akik mai napig szenvednek a rajtuk ejtett sebek miatt. (Deutsche Welle)

7DB6x03G8erc1NWqqs.jpeg
*
Micsoda szégyen! S, a vétkesek tették ezt a maguk örömére, de talán(?) Isten nevében?! Ezzel a sorozatos tettükkel más egyházi személyeket is rossz hírbe hoztak, de persze ez a legkevésbé érdekelte mindazokat, akiket elkapott a szexuális vágy, méghozzá annak betegebbik fajtája. Még, hogy fiatalkorúakat, és a többi... A Vatikán mindezek ellenére, még mindig nem kap a fejéhez, nem, csak azért sem szünteti meg a cölibátust.
Pedig erre még Magyarországon is született ötlet, méghozzá Beer Miklós váci püspök támogatja azt az elképzelést, amely szerint nős férfiakat is pappá lehetne szentelni, a katolikus egyházban . A püspök, Ferenc pápa felvetése nyomán a lapnak úgy fogalmazott: "Nagy álmom, hogy még az én hivatali időmben pappá lehessen szentelni az arra méltó, családos férfiakat".
A fentieket igazolja a további élethelyzet: felmentését kérte egy évvel ezelőtt az egyházi szolgálat alól Balogh József, mert nem tudott megbirkózni a kettős élettel, amelybe érzelmei miatt kényszerült, és amelyeket legyűrni több évtized alatt sem volt képes. Szerinte nem kellene feltétlenül lemondani az embereknek, az egyház szolgálatáról, ha a közösség is úgy akarná.
Nemrégiben 26 olasz asszony írt levelet Ferenc pápának, amelyben arra kérik, hogy töröljék el a cölibátust, mely annyi sorsot megkeserít.
A cölibátus eltörlése és a nők pappá szentelése jelenthet megoldást, a pedofil botrányoktól megtépázott írországi katolikus egyház problémáira - állapították meg azon a dublini tanácskozáson, ahol az ír katolikus egyház részéről több mint ezer hívő és pap vett részt.
*
Magam részéről csak annyit jeleznék, hogy azt is furcsának találom, hogy olyan emberek okítsák, adjanak tanácsot a házasulandó fiataloknak a házasság működéséről, amit ők soha nem gyakoroltak. Ezt is hazugságnak találom, mint ahogyan az egyház több és egyéb rendelkezését is. Mint tudjuk az egyház hirdeti, de sokszor nem szolgálja Istent, pedig arra esküdtek fel.
Itthon, Magyarországon is egyre többször halljuk, olvassuk, hogy egyházi személyek arról a pulpitusról, ahol felkentségük okán más szöveget kellene hirdetniök, nem azt teszik. Belefolynak a politikába és olyan kormányt erősítenek szónoklataikkal, akik érdemtelenek erre. Sőt, ezzel mérhetetlen bűnt követnek el, mert a templomba betérőket is félrevezetik. Magyarul: hazudnak.
S, miért teszik ezt? Mindegyikünk pontosan tudja... Van valami, ami ezeknek az egyházfiknek még Istennél is többet jelent, az pedig a pénz...
 
Mit oldana meg a cölibátus eltörlése? Semmit! Családos, nős férfiak között is vannak pedofilok.
Tanuljon meg uralkodni magán, kerülje el azokat a helyeket ahol gyerekekkel találkozik, szedjen gyógyszert ami elnyomja a szexuális vágyát!
 
Igen, és adják vissza az orvosi diplomájukat a hímnemű szülész-nőgyógyászok is.
*
Ebben ellent mondanék. Nekem csak férfi nőgyógyászom volt. El sem tudtam volna képzelni, hogy nő vizsgáljon... De, ha jól átgondolnád, valóban egy pap, mit is tudhatna a házassági toleranciáról? S, a közös kasszáról? A közösen elhatározott gyermekvállalásról? Szerintem, "lövése sincs", s ezeket a dolgokat netán könyvből tanulta és nem az élet tanította. Erről a témáról ennyit. Nem változtatom meg a véleményemet. De megköszönöm, hogy megírtad a Tiédet.
 
:o:o Nos, ahogy mondani szokták, ez nem ment át :)

Ha akármennyire is átgondolom, sem tudok arra példát, hogy a papot pap szülte, és az ég madarai táplálták ingyen és bérmentve. Felénk minden papot anya szült, és családban, anyagi körülmények között nőttek fel. S amíg az egyke fiúból római katolikus pap lesz, bizony van mód megtanulni és gyakorolni nemcsak a toleranciát, az empátiát, hanem az elfogadást és a feltétel nélküli szeretetet is. A közösen elhatározott gyermekvállalást magam is pártolom. A véletlenül, hanyagságból, tudatlanságból, zsarolási célból világra jött gyermekek száma nagyon magas a környezetemben, és egyiknek sem pap az apja vagy az oka.
 
Utoljára módosítva:
Tanuljon meg uralkodni magán, kerülje el azokat a helyeket ahol gyerekekkel találkozik, szedjen gyógyszert ami elnyomja a szexuális vágyát!
Beka, ezt a gyógyszert viszont nem csak a papokkal kellene kötelezően beszedetni, hanem mindegyik férfival, aki akár gyerekekkel, akár nőkkel erőszakoskodott vagy akár csak egyet is kéretlenül szexuális ajánlatokkal zaklatott!
 
Aztán , hány más vallású pap aki pedofil , na a politikusokat nem is akarom megemliteni mert abból itt csak baj lehet !
Amugy ezzen a "konferencián" mely már réges rég esedékes lett volna , inkább a "testifenyités" értsd verés lett többször is emlitve ! Hiszen a legtöbb árvaház ittt az egyház kezében volt ahol nagyon is gyakori volt és sajnos sokszor némely állat mert az ilyen nemember , a gyengébbeken tölltötte ki frusztrációját . Aztán nemszabad elfelejteni , hogy az egy teljesen "más világ" volt! Talán Németország a 1970-es évekik "sötétebb" volt mint esetleg Szabolcs megye némely faluja ahol még nem volt villany ! Hiszen nemcsak , hogy szokás volt "hivatalosan az "ördög üzés" , hanem egy nönek jóformánn semmilyen joga nemvolt ! Az úra és parancsolója beleegyezése nélkül se munkát nem vállalhatott , sempediglen egy saját Bankszámlát nem nyithatott !! Heeee ??? Akkor mit vártok el ??
 
Gyulám elfelejtetted megemlíteni, a honfoglalást a Szabolcsiak védelménél . :)
Magyarországon sokáig nem volt bankkontó, úgy hogy a jogaikkal nem sokat értek.
Zárt ajtók mögött meg sokkal tovább verték/verik a feleségeket Magyarországon mind itt.
-
A feleség-verés joga (Züchtigungsrecht) 1928 ban lett törölve a német polgári jogból.
-
A gyerekekkel szemben még sokáig nem volt irgalmas a keresztény kultúra.
- Ausztriában 1975 és 1989 között, lepésről lépésre,
- Németországban 2000-ben egy csapásra lett véglegesen törölve a legális gyerekverés.
-
A muszlim világ tehát alig 15 évvel kullog ezen a területe a másik Abrahámi etika mögött.
-
Érdekes, hogy a gyerekverést a kommunisták tiltották ami klerikális körökben nem volt jo szemmel nézve, a mi iskolánkban gyakran gúnyolódtak a "Makarenko nevelésen" és ők tovább pofozták a gyerekeket, holott az egyházi iskolán kívül büntetendő cselekménynek számított.
-
Az egyházi iskolákban azon vitatkoztak a gyerekek "Melyik Atya adja a leg keményebb pofont?" A vélemények eltértek.
-
Az én szemem előtt is történt véresre verés a "Klauzúrában". Pedig meg lehetett volna az őrjöngő papot állítani, az áldozat ugyanis egy sokkal sportosabb gyerek volt, aki akár egy csapással kiüthette volna az Atyát. Ehelyett szoborként állt, és hagyta, hogy több gyerek előtt üsse és rugdossa öt egy magával problémában levő homoszexuális pap.
-
Ma nem történhetne meg ilyen mert a gyerekek joggal nem hagynák igy elfajulni a dolgot.
-
Az egyházakat azért ítéli el erősebben a közvélemény mert ök azok akik azt állították/állítják, hogy nálluk van az erkölcsi kompasz.
-
Hát a gyereknevelésnél is ök voltak az utolsók akik teret, ideológiát adtak az erőszakot gyakorloknak.
Én csak rázom a fejemet ha Orbán azzal dicsekszik, hogy "Magyarország a kereszténység védőbástyája."
Hát akkor inkább maradok hontalan :)
 
Utoljára módosítva:
Az őszinteséggel javíthat az egyház az "image-n", de akkor meg az utánpótlással lesz problémájuk.
Az egyébként is un-attraktív Papi foglalkozás, elfog veszteni egy újabb "bónuszt"
Mert ügy a 4,5 %-os pedofil felállás jóval több mind a népesség körében fellelhető.
Sajnos úgy néz ki, hogy a pedofilok előszeretettel választották maguknak a "lelkipásztor" foglalkozást.
A "kispap-toborzásnál" mindig azt kérdezték leplezetlenül, hogy "Van e hivatásérzete?" a kandidátusnak. :oops:
-
Magyarországon "hazaárulónak" bélyegeznék meg azt aki nyilvánosan szoba hozná ezt. Egy volt iskolatársam aki a piros zokniig vitte a karrierje során, panaszkodott, hogy már vállon sem mer veregetni egy gyereket, mert még szexuális molesztálásnak tartanák. -
En tanítottam iskolában de nem éreztem a szükségét, hogy a gyerekek vállát ütögessem. :(
-
missbrauch_in_der_kirche_741255.jpg

-
- A borzasztó szexuális visszaéléseknek az oka a szexuális forradalomban keresendő.
- Ach? Volt a katolikus egyházon belül egy szexuális forradalom?
 
Magyarországon "hazaárulónak" bélyegeznék meg azt aki nyilvánosan szoba hozná ezt.

Elképeszt mennyi hülyeséget vagy képes kitalálni, és mindezt halál komolyan gondolod. Terjeszted is, mint valóságot, vagy csak itt osztod az észt?
Nagyon sok rossz van ebben az országban, de nem kell kitalált elképzelt hülyeségekkel tetézni! A cikk a hazád pedofil papjaival foglalkozik, mosdasd vagy mocskold őket te is, hiszen ott vagy tűz közelben, biztos naprakész információid vannak a hír kapcsán.
 
Sajnálom, hogy csak egy pillanatot kellett várjunk és igazolod a tapasztalatomat.
-
Nem kell nekem a papokat "mocskolni", se az ittenieket se a többieket, ök reprezentálják magukat.
-
A viccnek látszó comics nem a fantázia szülemény, belinkelhettem volna eredetiben a volt Augsburgi Püspök Mixa kijelentését, a vele kapcsolatos botrányokat és szuszpendirozását. A pedofil esetetek 2010-ben kerültek a nyilvánosság elé.
-
Ezt követően vagy fél millió, (500.000) katolikus lépet ki az egyházból. A hívő emberek érdeke, hogy fény derüljön az ilyen bűncselekményekre, nemcsak azért mert a gyerekeik vannak veszélyben
-
A szexuális botrányokat tömeges kilépések követik. Évente több százezren fordítanak hátat az egyháznak Németországban.
(Az adatok itt megtalálhatok)
upload_2018-9-27_19-59-57.png

-
 
Érdekes, hogy a gyerekverést a kommunisták tiltották ami klerikális körökben nem volt jo szemmel nézve, a mi iskolánkban gyakran gúnyolódtak a "Makarenko nevelésen" és ők tovább pofozták a gyerekeket, holott az egyházi iskolán kívül büntetendő cselekménynek számított.
-

Nem tudom mit ertesz Makarenko nevelésen.
Az Uj ember kovacsa cimu konyveben ket esetet is emlit, amikor ugy elfutotta a mereg, hogy eroszakot alkalmazott.
Az elso esetben csak megpofozott valakit, masodik esetben hozza vagta az irogepet.
Elso esetben, a pofozas utan buszken emliti, hogy maga a megvert gyerek mondta neki, hogy a nevelo elvtars megmutatta neki a helyes utat.
Azota is ugy nevezik ezt, hogy Makarenkoi pofon.

Csak csendesen emlitem meg,hogy Makarenko a "forradalom" utan volt nevelo arvahazakban. A neveltek csellengo orszagutrol, vonatallomasokrol, piacokrol ossszegyujtott gyrekek voltak, sokszor sulyos rablassal, gyilkossagokkal a hatuk mogott.

Erdekes lehetett ezeket a nevelteket szep szoval okitani( ma mar ismert, hogy ezeknek a sracoknak zome a gulag taboraiban kotottv ki, hasonlo buncselekmenyekert mint amit irtam az elobb)
 
Sajnálom, hogy csak egy pillanatot kellett várjunk és igazolod a tapasztalatomat.
-
Nem kell nekem a papokat "mocskolni", se az ittenieket se a többieket, ök reprezentálják magukat.
-
A viccnek látszó comics nem a fantázia szülemény, belinkelhettem volna eredetiben a volt Augsburgi Püspök Mixa kijelentését, a vele kapcsolatos botrányokat és szuszpendirozását. A pedofil esetetek 2010-ben kerültek a nyilvánosság elé.
-
Ezt követően vagy fél millió, (500.000) katolikus lépet ki az egyházból. A hívő emberek érdeke, hogy fény derüljön az ilyen bűncselekményekre, nemcsak azért mert a gyerekeik vannak veszélyben
-
A szexuális botrányokat tömeges kilépések követik. Évente több százezren fordítanak hátat az egyháznak Németországban.
(Az adatok itt megtalálhatok)
Csatolás megtekintése 1625906
-
Ezért nem szeretek én egy szót sem írni arra amiket összehordasz Magyarországról!
Írsz bődületes butaságot, amivel még engem is képes vagy időnként felbőszíteni. Aztán amikor válaszolok fogod magad és beveted a trükköt; egyetlen betűd sincs arra amit írtam, cáfolatként sorolod a német példákat!
Olyan nagyon sokszor megfogadtam már, hogy rá sem nézek az irományaidra, időnként mégis megteszem. Ez volt az utolsó! Felőlem azt írsz amit akarsz, majd más elbíbelődik veled, én kihagyom ezt a lehetőséget!
 
Azt akarod mondani, hogy a rendszeres veres es a véresreverés aminek szemtanuja voltam a kolostorbam az a fantaziam müve?
-
Sajnos nem. A dolog pikanteriaja, hogy az aldozat egy közéleti személy ma magyarorszagon.
-
Hogy Szijjarto menyi verest kapott a "zardaban" azt nem tudom, mas generacio de tradicios multtal. :(
 
Nem tudom mit ertesz Makarenko nevelésen.
Az Uj ember kovacsa cimu konyveben ket esetet is emlit, amikor ugy elfutotta a mereg, hogy eroszakot alkalmazott.
Az elso esetben csak megpofozott valakit, masodik esetben hozza vagta az irogepet.
Elso esetben, a pofozas utan buszken emliti, hogy maga a megvert gyerek mondta neki, hogy a nevelo elvtars megmutatta neki a helyes utat.
Azota is ugy nevezik ezt, hogy Makarenkoi pofon.

Csak csendesen emlitem meg,hogy Makarenko a "forradalom" utan volt nevelo arvahazakban. A neveltek csellengo orszagutrol, vonatallomasokrol, piacokrol ossszegyujtott gyrekek voltak, sokszor sulyos rablassal, gyilkossagokkal a hatuk mogott.

Erdekes lehetett ezeket a nevelteket szep szoval okitani( ma mar ismert, hogy ezeknek a sracoknak zome a gulag taboraiban kotottv ki, hasonlo buncselekmenyekert mint amit irtam az elobb)

Makarenko azert volt a guny targya mert veres es hierarchikus autoritas nelkül akart nevelni.
-
Latom te is azok köze tartozol akik ennek az eredmenyet ketsegbe vonjak.
-
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,731
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére