5000 dolláros különdíjat nyert egy magyar lány a világ legnagyobb tudományos diákversenyén

Az egyik még le sem érettségizett, de már ereket épít őssejtekből, és gyógyszereket tesztel, a másik 12 éves kora óta videókból és fórumokról tanul programozni, az első Javás fejlesztésével pedig megnyerte a világ egyik legnagyobb szoftvergyártójának különdíját a legnagyobb, középiskolásoknak szóló tudományos vetélkedőn.

Magyarország idén két diáklányt küldött ki az Egyesült Államokba, az Intel ISEF nevű versenyére. 77 országból 1760 döntős versenyző mutatta be kutatási projektjét az Arizona államban lévő Phoenixben. A döntősöket a 77 nevező állam saját innovációs versenyein választotta ki, és ezeken keresztül

az Intel ISEF hálózata majdnem 1 millió gimnazistát versenyeztet meg minden évben.

Magyarországról most először mehetett két versenyző: a Magyar Innovációs Szövetség hazai versenyét megnyerő Király Szilvia és a 3. helyezett Bálint Karola. Karola a nemzetközi versenyen is hatalmas sikert ért el:

megkapta az Oracle 5000 dolláros különdíját.

Vásárlás céltudatosan
Rendszerszoftverek/mobilalkalmazások kategóriában indult, egy ShopMap nevű alkalmazással. Az app-pal könnyen megtervezhetjük a bevásárlólistánkat, majd ez alapján a ShopMap a boltban rajzol nekünk egy térképet, hogy mit merre találunk a polcokon. Így a lehető legrövidebb idő alatt letudható a bevásárlás.

Bálint Karola
„Nagyon zavar, amikor nem találok meg valamit a boltban.

Arra gondoltam, hogy egy jó alkalmazással megoldható lenne ez, és amúgy is szeretek alkalmazást fejleszteni. Ezért csináltam meg a ShopMapet.”

Karola 12 éves korában kezdett el alapszinten programozni, aztán egyre jobban megszerette. Eddig többnyire a C++ programozási nyelvet használta, a ShopMap volt az első Javás fejlesztése.

„Azért szeretem az alkalmazásfejlesztést, mert kreatívabb munka, mintha csak egy programot írnál. Ezt az emberek használják, jobb esetben szeretik is, jobban látod azt, hogy dolgoztál, és hogy csináltál valamit.”

Karolának az informatikatanárai is sokat segítettek, de a programozást és az alkalmazásfejlesztést nem az iskolában tanulta meg, hiszen az ilyesmi nem is tananyag a magyar gimnáziumokban.

„Videókról meg fórumokról tanultam.”

A ShopMap most még nem elérhető a Google nyilvános alkalmazásai között, mert az app a versenyen egy nem egy létező bolt adatait használta. Karola most szeretné továbbfejleszteni az alkalmazást, és megállapodni nagyobb áruházláncokkal, hogy tegyék hozzáférhetővé az adatbázisukat a ShopMap számára.

Karola és a projektjét bemutató stand.
A lány még a csongrádi Batsányi János Gimnázium tanulójaként jelentkezett a magyar innovációs versenyre, ahonnan kijutott az Intel ISEF-re. Közben tavaly leérettségizett, és most a szegedi egyetemen tanul programtervező informatikus szakon.

A szegedi egyetemen elég kevés lány jár erre a szakra, az amerikai versenyen viszont közel fele-fele volt a nemek aránya az indulók között, egészen pontosan az ISEF idei döntőseinek 48 százaléka lány. Karolának különösen tetszett a versenyen egy mobilalkalmazás, amit szintén egy lány fejlesztett, és a mozgásuk alapján volt képes azonosítani az embereket. Az alkalmazással a telefon még azt is meg tudja határozni, hogy épp a gazdája zsebében van-e, vagy valaki máséban.

Karola azt mondta, hogy eddig nem érezte úgy, hogy lányként nehezebb lenne boldogulni programozóként, de bízik benne, hogy ha később esetleg mégis ilyen problémába ütközne, a versenyen elért eredménye is igazolja majd a hozzáértését.

Bálint Karola itthon tervezi a jövőjét, természetesen alkalmazásfejlesztéssel szeretne foglalkozni.

Ereket őssejtből
A másik magyar versenyző, a 18 éves Király Szilvia első díjat nyert a Magyar Innovációs Szövetség versenyén az őssejtkutatással foglalkozó projektjével. A kutatásának lényege, hogy ereket hozzon létre őssejtekből, de Szilvia menet közben rájött arra is, hogy a kutatásának egyik részeredménye is nagyon hasznos lehet.

Sikerült reprodukálnia az erek belső falát borító sejtréteget, ezeken a sejteken pedig remekül lehet gyógyszereket tesztelni.

„Rengeteg gyógyszernek vannak olyan mellékhatásai, amik az erekre hatnak. Viszont ezek a melléhatások általában csak a gyógyszerfejlesztés végső stádiumában derülnek ki, tehát akkor, amikor már egészséges embereket tesztelik a készítményeket. Az érfalat borító sejteket viszont a betegek saját őssejtjeiből is létre lehet hozni. És az így létrehozott sejtek ugyanazokkal a genetikai tulajdonságokkal fognak rendelkezni, amikkel a beteg. Tehát ha a betegnek van valamilyen genetikai rendellenessége, akkor a tesztsejtekben is meglesz. Így meg tudjuk nézni, hogy mondjuk

egy antidepresszáns vagy egy kemoterápiás gyógyszer hogyan hat majd egy-egy adott emberre, anélkül, hogy közvetlenül az emberen kelljen tesztelni.”

Király Szilvia és a projektjét bemutató stand.
Még nem döntötte el, milyen gyógyszereket tesztelne először a módszerével, de a Semmelweis Egyetem jelenleg is piackutatást végez arról, hogy milyen gyógyszercégeket érdekelné ez a technika.

„De ilyet még nem csinált senki.”

Szilvia a Városmajori Gimnáziumban tanul, jövőre érettségizik. Mindenképpen biológiával és orvostudománnyal szeretne foglalkozni az egyetemen is, szívesen tanulna tovább külföldön is. Az őssejtkutatással 2012-ben kezdett foglalkozni.

„Apukám meghalt leukémiában, ezért kezdett el érdekelni az őssejtkutatás. Az mázli, hogy a városmajori laboratórium pont ott van a suli mellett. A Kutatók Éjszakáján elmentem oda, aztán kiderült, hogy csak én mentem el.

Meghallgattam minden előadást, és akkor mondtam, hogy szuper, akkor meggyógyíthatom a leukémiát?”

A labor kutatói nagyon segítőkészek voltak, Szilvia egyre többet járt be, a tudósok pedig tudományos cikkeket küldtek neki.

Király Szilvia
„Beleástam magam a témába, és akkor megtetszett ez az érépítés. Annyira sci-finek hangzik! Mondtam is, hogy na építek egy eret, aztán be is lehet adni a nagypapámnak, ahelyett, hogy a lábából vennék ki. De ez azért sokkal nehezebb, simaizom szövet is kell hozzá.”

Szilvia egyébként épp az ISEF-en találkozott egy másik versenyzővel, aki pont simaizom-szövetet hozott létre őssejtekből, ki is cserélték a projektleírásaikat, hátha kutathatnak még együtt valamikor.
sarkadizs

diaok.jpeg
 
Cézár még csak-csak, de remélem Napóleont már nem gondolod te se teljesen komolyan.
Danton és Robespierre ellenében? De igen! :) (1805 után persze elszállt vele a ló, de azt a katyfaszt ami 1789-től volt rendbe rakta, az országot felemelte. Bonaparte konzulátusa alatt megszilárdult a polgári rend: a forradalom idején kialakult tulajdonviszonyokat érintetlenül hagyták, támogatták a gazdaságot, létrejött a Francia Nemzeti Bank. A pápával kötött konkordátumban szabályozták az állam és egyház viszonyát. A Code Civil (Polgári Törvénykönyv) megvetette a polgári jogrend alapjait. Többek közt ezért.)
 
Na de épp ez az, hogy utána elszállt vele a ló... Éppúgy szembefordult korábbi elveivel, mint Orbán Viktor...
 
Ebben is igazad van. A diktátorokkal ez a baj, a demokráciákkal pedig az, hogy annyira liberálisak akarnak lenni, hogy mire ezt elérik teljesen inpotensekké válnak. Lásd EU. Szerintem az EU annak ellenére, hogy összességében nem éri el az USA integrációját, egy csomó dologban megpróbál még az USA-nál is integráltabb lenni. Pl jogharmonizáció. Az EU-ban nincs halálbünti, odaát előferdül. De azt hiszem a nagykorúság, házasságkötés szabályozása is nagyobb skálán mozog odaát, mit az EU-ban. Amíg akkora különbségek vannak gazdaságilag a tagállamok között, mint most a németek és magyarok között, nem hiszem, hogy minden jogi szabályozásnak egyformának kellene lenni. Gazdaságilag kellene felzárkózni a lemaradóknak, s ha ez megvan, beszélhetünk egyeb jogharmonizációról.
 
Végsősoron minden kormányzati forma visszavezethető mindössze e 2 variáció egyikére:

1. Egy kisebbség uralkodik a többség felett.
2. A többség uralkodik a kisebbség(ek) felett.

Na most a diktátorság is nyilván az 1. csoport tagja, azzal a specialitással hogy az uralkodó kisebbség mindössze 1 emberből áll. Ez általában rossz ugye, de speciális esetben jól is elsülhet, ha a diktátor (császár, király, tábornok, stb) egy jószándékú, okos, felvilágosult ember. E kormányzati formánál ugyanis LERÖVIDÜL A DÖNTÉSHOZATAL, senki nem kotyog bele, nem húzzák az időt, nincs konszenzuskeresés és emiatt a leghatékonyabb döntések születnek, stb. Tehát a zsarnokságnak ezesetben HASZNA VAN. Ehhez azonban tényleg nagyon rátermett és jószándékú uralkodó kell. Sajnos ilyen eset kevésszer fordul elő, s amikor mégis, általában az lesz hogy a jó uralkodó idővel megha, valami rokona lép a helyére (vagy nem a rokona, de az is mindegy) s az utód már cseppt se tehetséges és jószándékú, csak szimplán zsarnok.

A 2. csoport esetén meg az a baj az ottani kormányzati módszerekkel, hogy a többség aki uralkodik, általában és szükségszerűen a műveletlen többség, mert mindig kevesebben vannak műveltek, mint műveletlen tucatemberek. Ezek gyakran annyira idióták, hogy a saját érdekeiket se iosmerik fel, de főleg nem a HOSSZÚ TÁVÚ érdekeiket. S emiatt az van hogy a dolog ragyogóan működik ELEINTE, amikor még épp csak megalkották a demokráciát, mert mindenki örül hogy vége a diktatúrának. Később azonban színrelép valaki demagóg ember, aki okos de nem igazán jóindulatú, ellenben jól tud beszélni, ért a megtévesztéshez, ez megvezeti a tömegeket, s így megintcsak az lesz amit ő akar, állítólag „demokratikusan”. Formálisan marad a demokrácia, gyakorlatilag azonban az egész ellentétes lesz a demokráciát egykor megalapítók szándékaival. Az egészhez más se kell, mint hogy felkorbácsolják a tömegek félelmét, akár valami teljesen irracionális dumával is. Lásd például „chemtrail”, meg más baromságok, összeesküvéselméletek. Ezeket a műveletlen tuskók elhiszik, épp mert műveletlenek. Ezt a demagógok is tudják, s tudják emiatt azt is, nekik nem érdekük a tömegek művelése, mert akkor nehezebben uralkodhatnának rajtuk. Tehát leépítik a közoktatás, s a művelődés más formáit is, például ismeretterjesztő műsorokat. Ellenben elkezdi pénzzel tömni az egyházakat, akik boldogan lepaktálnak minden hatalommal némi pénzért. Mindenki marad idióta, aki valamiért mégse az, kivándorol, nem azért mintha nem szeretné a demokráciát, de már túlzásnak érzi hogy ennyire idióta legyen az a többség, aki uralkodik rajta, aki a műveltebb kisebbség része.
 
Nos, miután ilyen remekül lefestetted a demokrácia helyzetét Magyarországon, nézzük meg mi a helyzet Brüsszelben? Adva van az EU parlament, ahol a képviselők többsége hasonlóan hozzád azt gondolja, a széles tömegek tudatlanok ahhoz, hogy saját sorsukról jó döntéseket hozzanak. Így azt vélik, ők valamiféle kiválasztottak arra, hogy kivezessék a tudatlan barmokat tévelygésükből magasztos eszmék, elvek mögé bújva. De elfelejtik azt, hogy nem ez a dolguk, hanem az otthonmaradók szándékának szócsöveinek kell lenniük. Vitázniuk, érvelniük kell(ene) minden olyan döntés, törvényjavaslat ellen, ami az otthoniak szándékával ellentétes. De számomra az is nyilvánvaló, hogy az EU-s képviselők nem a teljes otthoni lakosság elképzeléseit valósítják meg, csak a "szalonképes" feléét. Szóval elszakadtak a valóságtól, egy utópisztikus világban "élnek", ami legalább Európa harmadának nem megfelelő. Azt gondolom, nincs szükségünk arra, hogy megmondják mi a jó nekünk, mint ahogy a 18 éves gyereked se igényli, mitöbb elutasítja ezt ha "okos" tanácsokkal akarod terelgetni. És nem az a megoldás, hogy a másként gondolkodókat gettóba zárjuk, elkülönítve az erkölcsi fennsőbbrendűségben leledző másik résztől. És ez igaz az egyéneken túl országokra, országcsoportokra is. Szerintem.
 
Teljesen nyilvánvaló szerintem is, hogy az EU-ban rengeteg dolog rosszul megy, mitöbb, ALAPVETŐ dolgok. A legnagyobb gond pedig az, hogy a „kisember” nem szerette meg az EU-t, mert rossz Brüsszel kommunikációja a tömegek felé. Nem tudatosította a kisemberben, mennyi mindent köszönhet az EU-nak, ellenben az EU ellenzői alaposan tudatosítottak a kisemberben mindent, ami az EU miatt netán veszteség lett neki (a kisembernek). Emiatt a kisemberben csak az a kép maradt meg az EU-ról, hogy ott vízfejek ülnek, akik drága pénzért olyasmikről vitáznak, s olyasmikkel keserítik meg az átlagember életét, hogy mekkora lehet az uborka mérete meg görbülete, hogy a libát nem szabad tömni, a bikaviadalokat be kell tiltani (mondjuk ez utóbbi kettővel egyetértek...), s hogy a disznók óljába játékokat kell rakni. Meg hogy már minden perverz csoportnak több joga van mint a normális, heteroszexuális, házasságban élni óhajtó férfinak és nőnek.

És ez mind igaz is, ezeket mind jogosan lehet felróni Brüsszelnek, meg még nagyon sok minden mást is (igen, a menekültkérdés kezelését is), de ez önmagában csak FÉLIGAZSÁG, mert ott van mellette a sok jó is, amiről azonban szó se esik!

A megoldás tehát nem az lenne hogy visszacsináljunk mindent, visszaaraszolva a Megosztott Európa ősi és véres barbárságába, hanem tudomásul venni hogy van itt jó sok hiba, biztos még lesz is mert minden kezdet nehéz, tehát össze kéne ülni és túllépve az önös nemzeti érdekeken, MEGEGYEZNI józanul, úgy, hogy mindenkinek minél jobb legyen!
 
Azt gondolom, ez egy remek lezárása ennek a témának, már csak azért is, mert már egy jó ideje erősen off, az eredeti címhez képest! Amúgy meg hajrá egy új Európáért! :)
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,302
Tagok
615,644
Legújabb tagunk
boborján2
Oldal tetejére