A bakter

Fénysorompó! -mondta megvetően. Fénysorompó! -Érthető volt keserűsége. 25 éven keresztül a reggeli és a délutáni gyorsnál ő csavarta le és fel a régimódi karos sorompókat... Olyankor elmosódott arcú mozdonyvezetők tisztelegtek neki. -S míg várakoztak a szekeresek, megkínálták Őt a dörgicseiből. -Kis ház állt a sínek mellett, pirinyó konyhakerttel. A legszebb lányt vette el a faluban, nyugdíjas állása volt, nagy szó! Szépen éltek. De most a sorompót leszerelték, elvitték és a helyébe lámpákat tettek. A házat lebontották, a kertet felverte a gyom... Ő pedig csak tengett-lengett a faluban. Nem találta a helyét... Nem értett máshoz, csak a menetrendhez. Már nem nézett az órájára, érezte, hogy mikor kell megérkeznie a vonatnak... Az éjszaka is rosszul aludt. Gyötrődött. -Ebéd után felvette a régi egyenruháját. -Azt nem vették el tőle... Kiballagott a kereszteződéshez, nézte a lámpákat… Azok meg mintha gúnyolódnának rajta, csak villogtak. -Azt villogták „nyugdíjas vasutas, nyugdíjas vasutas...” Na megállj! Felvett egy követ... -Sokáig nem ment haza, nézte a mentőket, ahogy a roncsokból kiemelik azokat a szerencsétleneket... Nem segített, csak figyelt és közben azt dünnyögte: Nesze neked fénysorompó...!