A Bibliáról tisztán

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Messiási próféciák

Messiási próféciák - Dániel idői próféciája

Néhány fontos dolog a messiási próféciákról:

1.Messiási próféciákat nem csak a prófétáknál lehet találni, hanem Mózes könyveiben és az ÓSZ. többi könyvében is.

2. Különbséget kell tennünk azok között a jövendölések között, amelyekben:

a)Isten szól a Messiásról
b)Emberek beszélnek a Messiásról
c)Maga a Messiás szól

3. Az ÓSZ számos próféciája nem csak jövő időben, hanem múlt időben áll, hogy ezzel is hangsúlyozzák a prófécia beteljesedésének bizonyosságát. Ebben az esetben ún. prófétai múlt idővel van dolgunk. Ez a meghatározás a héber nyelvtan sajátos kifejezése.

4. Az Ószövetségnek ugyanabban a fejezetében találhatunk feljegyzést a „szenvedő Messiásról” és a „diadalmas Messiásról”.

5. A messiási prófécia szerzője JAHVE, a Biblia Istene. Neve azt jelenti: ÖRÖKKÉ LÉTEZŐ vagy Változhatatlan. Tehát mindig az abszolút értelemben vett létezőt jelöli. Nincs alávetve a múlt, a jelen és a jövő változásainak, ezért jelentheti ki tévedhetetlen bizonyossággal a prófétáinak mindazt, ami eljövendő, hiszen Ő maga mindent előre tud és ismer.

A messiási prófécia semmiképpen nem zárja ki az ember akaratszabadságát, és az ezekkel összefüggő felelősségét, hiszen Isten mindezeket nem előre rendelte, hanem előre tudta.

6. Az Újszövetség rámutat, hogy a messiási prófécia által „bebizonyítható”, hogy a názáreti Jézus a megígért Messiás. A Csel. 9,22. írja Pálról, a 18,28 pedig Apollósról, hogy keresztény hitről szóló bizonyságtételükben ezt hozták fel bizonyítékul Jézus messiási volta mellett.

Csel. 18.28
Mert hatalmasan meggyőzi vala a zsidókat nyilvánosan, bebizonyítva az írásokból, hogy Jézus a Krisztus.

Az első esetben a „szümbibadzó”, az utóbbi esetben a „deiknümi” szót olvashatjuk az eredeti szövegben. A „szümbibadzó” azt jelenti, hogy valaki egy sereg bizonyítási anyagból logikus következtetés által igazol valamit. A „deiknümi” pedig azt jelenti, hogy az okok szemléletes és nyilvánvaló felsorolása által bizonyítunk.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a biblikus kereszténységen kívül egyetlen más vallás sem ismeri a bizonyításnak ezt a fajtáját.

A Messiás eljövetelének időpontja

Dániel próféta évhetei

A héber „sávua” szó pontosan megfelel a „hepta” szónak, ami hetes egységet jelent.
A Dániel 9. egész összefüggéséből a „sávua” szó jelentése – amely egyébként hétnapos hetet is jelent – csak az évek „heptája” lehet.

Az évhetek számlálása az ószövetségi izraeliták számára nem jelentett újat. Már Mózes törvényében elrendelte Isten Izrael népének, hogy az időt évhetes ciklusokban számlálják. Minden hetedik évben parlagon kellett hagyni a szántóföldeket, és minden hétszer hetedik év az ún. kürtzengés éve volt (v.ö. 3.Móz 25,1-7.; 8-13. A kürt neve héberül „jubál”. Innen ered a „jubileum”, (az „50. év”) kifejezés. A kürtzengés évében el kellett engedni az adósságokat, az adósság fejében szolgálókat szabadon kellett bocsátani, ilyenkor a széjjelszakadt családok újra egyesültek, a zálogokat visszaadták, és az eladott birtok visszaszállt eredeti tulajdonosára, stb.)

Történeti háttér

Mint korábban már írtam róla a próféciáknál, Kr.e. 606-tól Nabukodonozor király három részletben fogságba vitte a zsidókat Babilonba. Jeruzsálemet, a pompás várost teljesen lerombolta; Isten templomát és a palotákat elpusztította (v.ö. 2. Krón. 36).

A zsidók fogsága 70 évig tartott, ahogy azt Jeremiás megjövendölte (Jer 2511.-12)
Érdekes megjegyezni: Miért éppen 70 évig? A Krónikák könyvéből megtudjuk, hogy Izrael népe korábban évszázadokig nem tartotta meg Isten rendelését arról, hogy minden hetedik évben hagyják parlagon a földet. A hetedik évben sem nyugodott hát a föld, és ezt éppen 490, azaz 70-szer 7 éven át mulasztották el. Isten most visszaadta a földnek, ezt az elmaradt nyugalmat:

2Krón. 36.21
…hogy beteljesedjék az ÚRnak Jeremiás által mondott igéje: Míg az ország meg nem kapja nyugaloméveit, nyugodni fog a pusztulás egész ideje alatt, teljes hetven évig.

A fogság oka természetesen nem ez volt. Izrael népe Isten más törvényeit sem tartotta meg, sőt idegen Isteneket, bálványokat imádtak. Ezért sújtott le rájuk Isten ítélete.

Dániel próféta szintén a Babilonba hurcolt zsidók között volt.

Jeruzsálem újjáépítésére vonatkozó határozat

A 9. fejezet első verséből kiderül, hogy a Messiásra vonatkozó következő prófécia Kr.e. 536-ból származik (a méd Dáriusnak, Ahasvérus fiának 1. évéből), tehát abból az időből, amikor Jeruzsálem romokban hevert.
A 25-26 versben ez áll:

Tudd meg azért és vedd eszedbe: A Jeruzsálem újraépíttetése felől való szózat keletkezésétől a Messiás-fejedelemig hét hét és hatvankét hét van és újra megépíttetnek az utczák és a kerítések, még pedig viszontagságos időkben.
A hatvankét hét mulva pedig kiirtatik a Messiás és senkije sem lesz. És a várost és a szenthelyet elpusztítja a következő fejedelem népe;

„Hét hét és hatvankilenc hét”: tehát a város újra felépítésére vonatkozó engedély kiadásának időpontjától addig a pillanatig, amíg a Messiás, mint fejedelem eljön, 69 évhétnek kell eltelnie, azaz 483 évnek.

Az újraépítést engedélyező okirat kiadásának időpontja kiderül a Nehémiás 2,1-ből:

„…a Niszán nevű hóban, Artaxerxes királynak huszadik esztendejében” (= Artaxerxes Longimanus).

Artaxerxex Kr.e. 465-423-ig uralkodott. Uralkodásának 20. esztendeje Kr.e. 445 volt. Niszán hónap a mi időszámításunk szerint március-áprilisra esik.

Jézus Krisztus Jeruzsálemi bevonulásának időpontja

Jeruzsálemi bevonulásakor a zsidó nép királyként és Messiásként ünnepelte Jézust. Jézus nyilvános fellépése Tiberius császár uralkodásának 15. esztendejére esett (Luk 3,11.) Tiberus Kr.u. 14-37-ig uralkodott. Uralkodásának 15. esztendeje tehát Kr. u. 29. volt. Jézus nyilvános tevékenysége mintegy 3 évig tartott. János evangéliuma 3 olyan páskaünnepet jegyez meg, amelyen Jézus részt vett. A Luk 13,7 pedig közvetlenül beszél nyilvános szolgálatának 3 esztendejéről.

A Ján 12,1 szerint Jézus a zsidók húsvétja előtt hat nappal Betániába jött. (Kr. u. 32-ben). A 12-19. versek elmondják, hogy a következő napon volt Jézus jeruzsálemi bevonulása, amelyen Őt fejedelemként ünnepelték. A zsidók páskaünnepe előtti ötödik nao a zsidó naptár szerint a Kr.u. 32 év niszán hónapjára esett. (A zsidók páskaünepe mindig a niszán hónapban volt.) Ezzel tehát ismeretessé vált a 69 évhét kezdő és végső időpontja: Kr.e. 445. márc-ápr. és Kr.u. 32 márc-ápr.

A 69 évhét időtartama

A Bibliai prófétai év 360 napos (v.ö. Jel. 113-at Jel 12,14-gyel, ahol 3 és fél év egyenéő 1260 nappal Következésképpen egy évben 360 nap van) A 69 évhét ezek szerint 173 880 nap. Ennek az időnek kell eltelnie a fent említett dátumok között. Ha figyelembe vesszük, hogya történelemben, - a csillagászattal szemben – nincs 0 év, (tehát Kr.e 1 és Kr.u 1 között csupán 1 év van) akkor nem nehéz megállapítanunk, Kr.e. 445 márc-ápr. és Kr. u. 32. márc-ápr között pontosan 173 880 nap telt el. A Dán. 9 tehát beteljesedett.

Megjegyzés: Az évhetek felosztása

Joggal kérdezhetjük, miért osztják fel a 69 évhetet 7 és 62 évhétre. Ennek magyarázata a következő:
Az első 7 évhét (49) év Jeruzsálem újjáépítésének idejére vonatkozik, amelyről Dán 9,25 ezt mondja: „…és újra megépíttetnek az utczák és a kerítések, még pedig viszontagságos időkben.

A többi 62 évhét közvetlenül Jeruzsálem újjáépítésének befejezése után kezdődik.

Ez a tény rendkívül fontos! Mert egyébként honnan tudhatnánk, hogy a Dán. 9. ben említett újjáépítési engedély kibocsátója, Artaxerxes, nem pedig a Kr.e. 536-ban élt Círusz? (vö. Ésa 44,20; ezsdr. 11).
(A zsidó nép, amikor hazament a fogságból, több rendeletben is megkapta a jogot, hogy Jeruzsálemet újjáépítheti. Először a templom újjáépítéséről rendelkezett i.e. 536-ban Círusz, a Perzsa Birodalom királya, később megakadt az építkezés a környékbeli népek áskálódása miatt. 5 20-ban ugyanezt a rendeletet megerősítette Dáriusz. Ezek a rendeletek a templomról szólnak. A Dániel 9 próféciája azonban nem azt mondja, hogy a templom, hanem hogy a Jeruzsálem újjáépíttetéséről való szózat keletkezésétől.)
A Dán 9. tehát azt mondja, hogy az említett engedély utáni első 49 év alatt építtetik fel újra Jeruzsálem városa. Szemben Círus-szal, Artaxerxes idején ez meg is történt. Így az ószövetségi zsidó ember pontosan tudhatta, hogy a Kr.e. 445 évben kiadott engedély alapján kell kiszámítania a Messiás eljövetelét.

(Forrás: Roger Liebi: Beteljesedett prófécia)
(Folytatom…)
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Hm... Ez nagyon "egyházi" megközelítés...
Talán ezért hiteltelen a mai Keresztény egyház, és ezért majdnem üresek a templomok, mert olyan istenben kellene hinni, - aki egyébként nem más, mint Szeretet - aki egyetlen fiát követeli véres áldozatul, más teremtményei büneiért... hát ilyen kegyetlen Isten, csak a népet nyúzó rétegnek - kalmároknak, papoknak - felelne meg! Sok-sok enber nem ilyennek ismeri az Egy Igaz Istent! A Bibliát pedig ezer féleképpen lehet magyarázni, talán éppen azért, mert azon a zsinaton, ahol össze válogatták a könyveket a Bibliába, csak a kalmár-szellem, és nem a Szeretet szelleme érvényesült! Jézus azt is mondta, és ez szól a mai írástudó, "farizeusoknak" is: "-Uj parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek, amiképpen én szerettelek titeket" - de ezt szeretjük ugye elhallgatni manapság.
Jézusnak senki se volt a kortársa, (főleg nem Saul!) aki írt a Bibliába! 100-200 év után kezdték leírni "szavait", és ezer évekkel korábban álmodoztak a "próféták"!
A Bibliát én gyermekkorom óta forgatom, több tíz éve, és éppen ezért jutottam el ezekig a gondolatokig, - nagyon nem vagyok egyedül ezzel!
Ha Jézus elvitte bűneinket, akkor minek vannak börtönök, és miért nem mennyország a Föld? És miért találták ki a gyónást?
Fel kellene már ébredni a 2000 éves vakságból, amikor már a pápa is nősülni akar - vagy mi?
De bocsánat, ha itt is 'papok' írnak! Bár Jézus elvitte ezt a "bűnömet" is... nem?
No de tényleg! Mi is a Szeretet.....


Kedves Magus77!

Nem vonom kétségbe a jóindulatodat, de nincs kedvem vitatkozni ebben a topicban is, különösen nem olyan érvekkel szemben, amiknek semmi közük a Bibliához.
Lehet, hogy forgatod a Bibliát, de a bejegyzéseid súlyos ismeretbeli hiányosságokról tanúskodnak, amikhez már akkor is pótolhatnál valamennyit, ha e topic korábbi bejegyzéseit elolvasnád. Oldalak óta írok a bibliai próféciákról, amiket semmiképpen nem lehet "ezerféleképpen" magyarázni, csak egyetlen egyféleképpen.

A megváltás lényegét sem érted, így az egész Bibliát sem. Különben világos lenne előtted, hogy Jézusban maga Isten vált emberré, Ő öltött emberi testet, tehát Ő Maga szenvedett és halt meg a Golgotán.

Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige... És az Íge testté lett és lakozott mi közöttünk
(Ján.1.1, 14.)

Bizonyára nem halt volna meg a kereszten, ha nem lett volna rá szükség a megmentésünk érdekében. És éppen ebben mutatta meg a szeretetét:

Róm. 5.8
Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt.

Krisztusban pedig Maga Isten testesült meg.

A kanonizációról sincs a leghalványabb fogalmad sem. Legalább a neten keress utána, és tájékozódj, mielőtt ostobaságokat írsz. Vannak erről jó anyagok. Semmiféle zsinaton nem "válogatták össze a Biblia könyveit"
Az újszövetség szerzői igenis Jézus kortársai voltak, (tehát ezt is rosszul tudod), és arról tettek bizonyságot, amit személyesen láttak és hallottak Jézustól:

...és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, a ki teljes vala kegyelemmel és igazsággal. (Ján 1.14)

Az életnek fejedelmét pedig megölétek; kit az Isten feltámasztott a halálból, minek mi vagyunk bizonyságai. (Csel. 3.15)

Jézus csak azok bűnét vette el, akik hittel elfogadták az Ő helyettes áldozatát, megbánták bűneiket, és elfordultak azoktól. Nem pedig mindenki bűnét, függetlenül attól, törődik-e valaki ezzel, vagy nem.

A gyónás a katolikusok rítusa, ami eredetileg a bűnvallás volt. Ha valaki megtérése után mégis vétkezik, van rá mód, hogy megbánja a bűnét, bocsánatot nyerjen rá, és elhagyva azt új esélyt kapjon.

Senki nem állította hogy a világon nincs bűn. Ilyet nem mond a Biblia. A Biblia azt mondja, hogy van lehetőség a bűnbocsánatra Krisztus helyettes áldozata által.

A Te gondolkodásod azonban teljesen idegen a Bibliától, amihez jogod van, de én nem szeretnék ezzel a felfogással vitatkozni.
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Magus77!

Szeretnélek megkímélni egy megrázkódtatástól, ezért tájékoztatlak, hogy ezt a topikot Asperrimus magának és Jászladánynak nyitotta. Itt pihegik ki szegények magukat, amikor a másik bibliás topikban már nagyon elegük van belőlünk értetlenkedő útkeresőkből. :p

A lényeg, hagyjuk meg ezt a topikot Asperrimusnak és Jászladánynak, szerintem. kiss

Kedves Sirius és Magus77!

Ezt a topicot Asperrimus nyitotta, de nem csak magának vagy nekem, hanem azoknak, akiket valóban érdekel a Biblia, és tiszteletben tartják a Bibliát, még ha esetleg nem is hisznek benne. Ezért ami engem illet, én mindazok beírását örömmel fogadom, akiknek a Bibliával kapcsolatban kérdései, meglátásai, gondolatai vannak, de gáncsoskodás és ellenérzés nélkül.
Akinek csak ellenséges megjegyzései és cáfolatai vannak a Bibliával kapcsolatban, az inkább ne írjon ide.
 

Asperrimus

Állandó Tag
Állandó Tag
Kezdem érezni én is....
Te is érzed? máris füstölög a mágjám... :)

Én is érzem, hogy füstölög a mágiád.

Még egyszer elmondom Neked is. A fórum etika szabályai szerint, amennyiben a topik témájától idegen a hozzászólásod, az offolásnak minősül. És ahogy már másnak is írtam, ez ahhoz hasonló, amikor valaki sáros bakanccsal megy be oda, ahol ki van írva, hogy kérjük a cipőket kinthagyni, vagyis faragatlanság. Az, hogy mi idegen a topik témájától, onnan lehet megtudni, hogy elolvasod a topikot nyitó sorokat, ahol meg van határozva, hogy mi a topik témája. Én még azt is meghatároztam, hogy mi nem a témája, mert tudtam, hogy még így is lesznek értetlenkedők, akiknek nem elég a többszáz, vagy ezer másik topik, pont ide szeretnék leírni a Biblia-ellenes gondolataikat.

Megjegyzem, ha már említetted, hogy nem mindegyik egyház üres, nézd meg az ATV-t vasárnap délelőtt tizenegykor! Amennyit ott látsz hívő emberekből, az csak töredéke az egésznek.
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Ószövetségi jövendölések a Messiásról -- és azok Újszövetségi beteljesülése

I. Móz. 3,15.

Asszonytól fog születni
Mt. 1,18-20. / Lk. 1,30-31.

I. Móz. 3,15.
Halálos küzdelmet folytat a bűn szerzőjével, Sátánnal
Zsid. 2,14.

I. Móz. 18,18. / 22,18. / 26,4.
Ábrahám magvából születik
Gal. 3,16. / Csel. 3,25.

I. Móz. 22,8.
Istennek Báránya, aki helyettesítő áldozat lesz
Jn. 1,29. / I. Pét. 1,19-20.

I. Móz. 28,13-14. / IV. Móz. 24,17.
Jákób magvából születik
Mt. 1,1-16. / Lk. 3,23-34.

I. Móz. 49,8-10.
Júda törzséből származik
Mt. 1,1-2. / Lk. 3,33.

II. Móz. 12,13.
A pászka bárány vére jelenti az oltalmat Isten ítélete ellen
Róm. 5,8-9. / I. Kor. 5,7.

II. Móz. 12,46./ IV. Móz. 9,12. / Zsolt. 34,21.
A páska bárány csontjait nem törhették meg
Jn. 19,31-33. / 19,36.

II. Móz. 17,6.
A "szikla", amely követte őket a pusztában
I. Kor. 10,4.

III. Móz. 16,27.
A táboron kívül, azaz Jeruzsálemen kívül kellett szenvednie.
Zsid. 13,11-12. / Mt. 27,33.

III. Móz. 17,11.
Az állatok vére a Golgotán kiontott vér előképe
Mt. 26,28. / Mk. 10,45.

IV. Móz. 21.8.
A felemelt rézkígyó a felfeszített Megváltó előképe
Jn. 3,14-15.

I. Móz. 24,17.
Izráelből születő örökkévaló király
Gal. 4,4.

I. Móz. 24,17.
Csillag fogja jelezni a Messiás születését
Mt. 2,2. 9.

V. Móz. 18,15. / 18,18.
Prófétaként végzi a küldetését, aki megjelent mindent a népnek
Jn. 4,25-26. / Jn. 6,14. / Csel. 3,22-23.

V. Móz. 21,23.
Éjszakára (szombatra) ne maradjon a kereszten, mert átkozott minden, aki fán függ.
Gal. 3,13.

Rúth 4,4.
A legközelebbi rokon, mint megváltó
Eféz. 1,5-7.

I. Sám. 2,10.
A Messiás kap meg Istentől minden hatalmat
Mt. 28,18.

II. Sám. 7,12-13. / Ésa. 11,1.
Dávid nemzetségéből származik, Dávid fiának neveztetik
Mt. 1,1. / Róm. 1,2-3. / Lk. 1,32. / Jel. 22,16.

II. Sám. 7,12. 14. / Zsolt. 2,7.
Születésétől fogva az Isten a fiának neveztetik, a Fiú pedig Atyjának tekinti az Istent
Zsid. 1,5-6. / Mt. 3,17.

II. Sám. 7,16.
Országa és trónja örökké megmarad
Mt. 2,2. / Lk. 1,32-33.

Jób. 19,25.
A Megváltó szavára támadnak fel a meghalt igazak
Jn. 5,28-29. / I. Thess. 4,16.

Zsolt. 2,1-2.
Királyok és fejedelmek feltámadnak az Úr Felkentje ellen
Csel. 4,26-27.

Zsolt. 2,2.
Úrrá és Krisztussá tette Őt az Isten
Csel. 2,36.

Zsolt. 2,6.
"Én kentem fel az én királyomat a Sionon, az én szent hegyemen!"
Lk. 1,32-33.

Zsolt. 2,8-9.
Vasvesszővel uralkodik a pogányok felett
Jel. 19,15-16.

Zsolt. 8,3.
Gyermekek által szerez dicsőséget magának
Mt. 21,9. 16.

Zsolt. 16,8.
Isten jobb keze felől ül dicsőségben
Mk. 16,19. / Mk. 14,62. / Lk. 22,69. / Csel. 7,55-56. / Róm. 8,34. stb.

Zsolt. 16,9-10. / Zsolt. 30,3-4.
"Nem hagyod lelkemet a Seolban; nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson."
Csel. 2,26-27. / 2,31. / Csel. 13,36-37.

Zsolt. 22,2.
"Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?"
Mt. 27,46.

Zsolt. 22,7-8.
"A kik engem látnak, mind csúfolkodnak rajtam..."
Mt. 27,39. 41.

Zsolt. 22,9.
"Az Úrra bízta magát, mentse meg őt; szabadítsa meg őt..."
Mt. 27,42-43.

Zsolt. 22,15-16.
"Erőm kiszáradt, mint cserép, nyelvem ínyemhez tapadt..."
Lk. 22,44. / Jn. 19,28.

Zsolt. 22,17.
"...átlyukasztották kezeimet és lábaimat."
Jn. 20,25. / Lk. 23,33. / Jel. 1,7.

Zsolt. 22,18.
"...ők pedig csak néznek s bámulnak rám."
Jn. 19,37.

Zsolt. 22,19.
"Megosztoznak ruháimon, és köntösömre sorsot vetnek."
Mt. 27,35. / Lk. 23,34. / Jn. 19,23-24.

Zsolt. 23,1-2.
"Az Úr az én pásztorom."
Jn. 10,11.

Zsolt. 24,3.
"Kicsoda megy fel az Úr hegyére? És kicsoda áll meg az ő szent helyén?"
Csel. 1,11.

Zsolt. 31,2. 6.
Az Atya kezébe teszi le a lelkét
Lk. 23,46.

Zsolt. 31,14.
"Azon tanakodának, hogy őt megöljék."
Jn. 11,53. / Mt. 27,12-13.

Zsolt. 35,11.
Erőszakos és hamis tanúkat állítanak elő.
Mt. 26,59-60.

Zsolt. 40,8-9.
"Hogy teljesítsem a te akaratodat; ezt kedvelem, én Istenem"
Jn. 4,34.

Zsolt. 40,8-9.
"...én Istenem, a te törvényed keblem közepette van."
Mt. 5,17. / Róm. 13,10.

Zsolt. 41,10.
"Még az én jóakaróm is, a kiben bíztam, a ki kenyeremet ette, fölemelte sarkát ellenem."
Jn. 13,26.

Zsolt. 45,7.
"A te királyi széked óh Isten örökkön örökké."
Zsid. 1,8. / Lk. 1,32-33.

Zsolt. 45,7.
"igazságnak pálczája a te királyságodnak pálczája."
Zsid. 1,8.

Zsolt. 45,8.
"Szeretted az igazságot és gyűlölted a hamisságot."
Zsid. 1,9.

Zsolt. 45,8.
"...felkent téged az Isten, a te Istened, örömnek olajával a te társaid felett."
Zsid. 1,9.

Zsolt. 55,13-15.
"Júdás, a ki őt elárulá... elárultam az ártatlan vért."
Mt. 27,3-4.

Zsolt. 69,5.
"...akik ok nélkül gyúlölnek engem..."
Jn. 15,25.

Zsolt. 69,9.
"Atyámfiai előtt idegenné lettem, és anyám fiai előtt jövevénynyé."
Mk. 3,21. / Lk. 8,20-21. / Jn. 7,5.

Zsolt. 69,10.
"Mivel a te házadhoz való féltő szeretet emészt engem..."
Mt. 21,12-13. / Jn. 2,17.

(Folytatom...)
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Ószövetségi jövendölések a Messiásról -- és azok Újszövetségi beteljesülése

Zsolt 69,18. 21.

Azt gondolja, hogy még az Atya is elhagyta Őt
Mt. 27,46. / Mk. 15,34.

Zsolt. 69,21.
Senkitől nem kap együttérzést és vígasztalást
Mt. 26,38. 40.

Zsolt. 69,22.

Méreggel és ecettel kínálják szomjúságában
Mt. 27,34. / Mk. 15,23.

Zsolt. 69,26.
Az áruló Júdásról "Legyen az ő lakóhelye puszta, és ne legyen lakó abban."
Csel. 1,20.

Zsolt. 72,10-11.
Napkeleti királyok adománnyal járuljanak elé
Mt. 2,1-2.

Zsolt. 72,17-18.
Minden nemzetből valók együtt imádják és magasztalják az Istent
Csel. 2,9-11. / 2,41.

Zsolt. 78,2.
"Megnyitom az én számat példabeszédre..."
Mt. 13,34-35.

Zsolt. 88,8-9.
"Elszakasztottad ismerőseimet tőlem, útálattá tettél előttök engem;"
Lk. 23,49.

Zsolt. 89,27-28.
"A Magasságos Fiának hivattatik;"
Lk. 1,32. / Mt. 3,17. / Zsid. 1,5.

Zsolt. 89,39.
"De te mégis... megharagudtál a te felkentedre." a magára vett bűneink miatt
Mt. 27,46. / II. Kor. 5,21. / Gal. 3,13.

Zsolt. 91,11-12.
"Mert az ő angyalainak parancsolt felőled, hogy őrizzenek téged minden útadban."
Lk. 4,10-11. / Mt. 4,6.

Zsolt. 109,8.
Az áruló Júdás "hivatalát más foglalja el."
Csel. 1,20.

Zsolt. 109,25.
"Az arramenők pedig szidalmazzák vala őt, fejüket hajtogatván."
Mt. 27,39.

Zsolt. 110,1.
"Ülj az én jobbomon, a míg ellenségeidet zsámolyul vetem a te lábaid alá."
Mt. 22,43-44. / Mk. 16,19.

Zsolt. 110,4.
"Pap vagy te örökké Melkhisedek rendje szerint."
Zsid. 6,20.

Zsolt. 112,4.
"Az igazakra világosság fénylik a sötétben: attól a ki irgalmas, kegyelmes és igaz."
Jn. 1,4-5. / Mt. 9,36.

Zsolt. 118,17-18.
"Mit keresitek a holtak között az élőt?"
Lk. 24,5-6. / I. Kor. 15,20.

Zsolt. 118,22-23.
"A kő a melyet az építők megvetettek, szegeletkővé lett!"
Mt. 21,42.

Zsolt. 118,23-24.
"Ez a nap az, a melyet az Úr rendelt; örvendezzünk és vígadjunk ezen!"
Mt. 21,8-9. / Mk. 11,8.

Zsolt. 118,26/a.
"Áldott, a ki jő az Úrnak nevében;"
Mt. 21,9. / Mk. 11,9-10.

Zsolt. 132,11.
"...néki adja az Úr Isten a Dávidnak, az ő atyjának, királyi székét"
Lk. 1,32.

Zsolt. 147,3.
"Meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket."
Lk. 4,18.

Ésa. 6,1.
"...látám az Urat ülni magas és felemeltetett székben"
Jn. 12,41.

Ésa. 6,9-10.
"Kövérítsd meg e nép szívét, és füleit dugd be, és szemeit kend be..."
Mt. 13,13-14. / Csel. 28,25-27.

Ésa. 7,14.
"Ezért ád jelt néktek az Úr maga: Ímé, a szűz fogan méhében, és szül fiat"
Mt. 1,18-23. / Lk. 1,34-35.

Ésa. 8,14-15.
"megütközés köve és botránkozás sziklája Izráel két házának"
I. Pét. 2,6-7.

Ésa. 9,1-2.
"A nép, a mely sötétségben jár vala, lát nagy világosságot;"
Mt. 4,14-16.

Ésa. 9,6.
"Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk,"
Lk. 1,30-31. / Jn. 1,14. / Róm. 1,2-4.

Ésa. 9,6.
"néki adja az Úr Isten a Dávidnak, az ő atyjának, királyi székét"
Lk. 1,32.

Ésa. 9,7.
"Uralkodik a Jákób házán mindörökké; és az ő királyságának vége nem lészen!"
Lk. 1,33.

Ésa. 11,1.
"És származik egy vesszőszál Isai törzsökéből..." (a héber Náceret jelentése = "ág", "hajtás", "vessző" - ezért alkalmazták a názáreti kifejezést)
Mt. 2,23.

Ésa. 11,2.
"...és ő látá az Istennek Lelkét alájőni mintegy galambot és ő reá szállani."
Mt. 3,16.

Ésa. 11,4-5.
"Igazságban ítéli a gyöngéket..."
Jn. 14,6.

Ésa. 11,10.
"Isai gyökeréhez... eljőnek a pogányok..."
Jn. 12,20-21.

Ésa. 12,2.
"Ímé, az Isten az én szabadítóm!"
Mt. 1,21.

Ésa. 26,19.
"Megelevenednek halottaid és holttesteim fölkelnek:"
Jn. 11,43-44.

Ésa. 28,16.
"Sionban egy követ tettem le, egy próbakövet, drága szegletkövet..."
Csel. 4,10-11.

Ésa. 29,13.
"...e nép szájjal közelget hozzám, és csak ajkaival tisztel engem"
Mt. 15,7-8.

Ésa. 29,14.
"Elvesztem a bölcseknek bölcseségét és az értelmeseknek értelmét.."
I. Kor. 1,18-19.

Ésa. 35,5-6.
"a vakok szemei megnyílnak, és a süketek fülei megnyittatnak"
Mt. 11,5.

Ésa. 40,3-5.
"Én kiáltó szó vagyok a pusztában. Egyengessétek az Úrnak útját"
Mt. 3,3. / Lk. 3,4. / Jn. 1,23.

Ésa. 40,11.
"Mint pásztor, nyáját úgy legelteti.."
Jn. 10,14.

Ésa. 42,1-3.
"Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertya belet nem oltja ki,"
Mt. 12,17-20.

Ésa. 42,2.
"Nem kiált és nem lármáz, és nem hallatja szavát az utczán."
Mt. 11,29.

Ésa. 42,3.
"Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertya belet nem oltja ki"
Jn. 8,10-11.

Ésa. 42,1. 3.
"...a törvényt igazán jelenti meg."
Mt. 5,27-28.

Ésa. 42,6.
"...és népnek szövetségévé teszlek, pogányoknak világosságává."
Lk. 2,32.

Ésa. 42,7.
"Hogy megnyisd a vakoknak szemeit..."
Jn. 9,13. 15.

Ésa. 43,11.
"Én vagyok az Úr, és rajtam kivül nincsen szabadító!"
Csel. 4,12.

Ésa. 44,3.
"Mert... kiöntöm lelkemet a te magodra.."
Jn. 16,7. / Csel. 1,8.

Ésa. 45,23.
"...minden térd nékem hajol meg, rám esküszik minden nyelv!"
Róm. 14,10-11. / Jn. 5,22.

(Folytatom...)
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Ószövetségi jövendölések a Messiásról -- és azok Újszövetségi beteljesülése

Ésa. 48,12.
"...én vagyok az első és én az utolsó."
Jn. 1,29-30. / Jel. 1,8. / 1,17.

Ésa. 48,17.
"Én vagyok az Úr, Istened, ki tanítlak hasznosra"
Jn. 3,2.

Ésa. 49,1. 5.
"...anyám méhétől hívott el az Úr, anyámnak szíve alatt már emlékezett nevemről."
Lk. 1,30-31.

Ésa. 49,6.
"Világosságul a pogányok megvilágosítására, és... Izráelnek dicsőségére."
Lk. 2,29-32.

Ésa. 50,3.
"Felöltöztetem az egeket sötétségbe, és gyászruhával födöm be azokat."
Lk. 23,44-45.

Ésa. 50,4.
"...hogy tudjam erősítni a megfáradtat beszéddel"
Mt. 11,28.

Ésa. 50,6.
"Hátamat odaadám a verőknek, és orczámat a szaggatóknak,"
Mt. 27,26. / 26,67. / 27,30.

Ésa. 52,13.
"Ímé... szolgám, magasságos, felséges és dicső lesz nagyon."
Eféz. 1,21-22. / Fil. 2,9-11.

Ésa. 52,14.
"...eliszonyodtak tőled sokan, oly rút, nem emberi volt ábrázatja.."
Mt. 26,67.

Ésa. 52,15.
"...mert a mit nékik nem beszéltek volt, azt látják, és mit nem hallottak volt, arra figyelnek."
Róm. 15,21.

Ésa. 53,1.
"Ki hitt a mi tanításunknak, és az Úr karja kinek jelentetett meg?"
Jn. 12,37-38.

Ésa. 53,2/a.
"Felnőtt, mint egy vesszőszál Ő előtte, és mint gyökér a száraz földből,"
Lk. 2,7.

Ésa. 53,2/b
"nem volt néki alakja és ékessége, és néztünk reá, de nem vala ábrázata kivánatos!"
Mk. 15,19-20. / Jn. 19,2-3.

Ésa. 53,3.
"az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia"
Mt. 26,38-40. / Mk. 14,50.

Ésa. 53,4/a.
"Pedig betegséginket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá"
Lk. 6,17-18.

Ésa. 53,4/b.
"és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől!"
Lk. 23,33.

Ésa. 53,5/a.
"békességünknek büntetése rajta van,"
Kol. 1,19-20. / Mt. 27,26.

Ésa. 53,5/b.
"és az ő sebeivel gyógyulánk meg."
I. Pét. 2,24.

Ésa. 53,6/a.
"Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, kiki az ő útára tértünk;"
Lk. 10,4. 7.

Ésa. 53,6/b.
"de az Úr mindnyájunk vétkét ő reá veté."
I. Pét. 2,24. / II. Kor. 5,21.

Ésa. 53,7.
"és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik"
Jn. 1,29. / Mt. 26,63. / 27,13-14. / I. Pét. 2,23.

Ésa. 53,8.
"...és kortársainál ki gondolt arra,... hogy népem bűnéért lőn rajta vereség?!"
Mt. 26,47. / 27,29-30. / Jn. 18,14. / I. Jn. 2,2.

Ésa. 53,9/a.
Gonoszoknak kijelölt helyre akarták eltemetni
Mt. 27,38. / Mk. 15,27. / Lk. 23,32-33.

Ésa. 53,9/b.
Gazdagok sírjába temetik el
Mt. 27,57-60. / Lk. 23,50-53.

Ésa. 53,9/c.
"pedig nem cselekedett hamisságot, és álnokság sem találtatott szájában."
Mt. 27,24. / Jn. 18,38.

Ésa. 53,10.
"hogyha önlelkét áldozatul adja, magot lát"
Mt. 20,28. / Jn. 12,24.

Ésa. 53,11/a.
"Mert lelke szenvedése folytán látni fog, és megelégszik..."
Jn. 12,27/b. / Róm. 5,6-10.

Ésa. 53,11/b.
"...igaz szolgám sokakat megigazít, és vétkeiket ő viseli."
Róm. 5,18-19.

Ésa. 53,12/a.
"Azért részt osztok néki a nagyokkal, és zsákmányt a hatalmasokkal oszt..."
Mt. 28,18.

Ésa. 53,12/b.
"...mivelhogy életét halálra adta,"
Lk. 23,46.

Ésa. 53,12/c.
"...és a bűnösök közé számláltatott; "
Lk. 23,32-33.

Ésa. 53,12/d.
"...pedig ő sokak bűnét hordozá"
II. Kor. 5,21.

Ésa. 53,12/e.
"...és a bűnösökért imádkozott!"
Lk. 23,34.

Ésa. 54,5.
"Mert férjed a te Teremtőd... és Megváltód Izráelnek Szentje"
I. Kor. 11,2.

Ésa. 55,4.
"Ímé, bizonyságul adtam őt a népeknek..."
Jn. 18,37.

Ésa. 59,16.
"És látá,... hogy nincsen közbenjáró; ezért karja segít néki, és igazsága gyámolítja őt."
Mt. 10,32. / I. Tim. 2,5.

Ésa. 59,20.
"És eljő Sionnak a Megváltó... a kik Jákóbban megtérnek hamisságokból..."
Mt. 1,21. / Lk. 2,38.

Ésa. 61,1.
"Az Úr Isten lelke van én rajtam azért, mert fölkent engem az Úr"
Mt. 3,16. / Lk. 4,17.

Ésa. 61,2/a.
"Hogy hirdessem az Úr jókedvének esztendejét"
Lk. 4,17.

Ésa. 61,2/b.
"Hogy hirdessem az... Istenünk bosszúállása napját;"
Lk. 21,20. 22. / Róm. 12,19. / Zsid. 10,30.

Ésa. 61,2/c.
"Hogy... megvígasztaljak minden gyászolót;"
Jel. 21,4.

Ésa. 61,10.
"az üdvnek ruháival öltöztetett fel engem, az igazság palástjával vett engemet körül"
Jel. 19,8.

Ésa. 66,15-16.
"Mert az Úr tűzzel ítél és kardjával minden testet"
Jel. 19,11-12.

Jer. 23,5.
"...és támasztok Dávidnak igaz magvat, és uralkodik mint király"
Lk. 2,4-5. / Jel. 19,11. 16.

Jer. 31,31.
"új szövetséget kötök az Izráel házával és a Júda házával."
Mt. 26,27-28.

Jer. 31,15.
"Szó hallatszott Rámában, sírás és keserves jajgatás; Rákhel siratta az ő fiait.."
Mt. 2,16-18.

Jer. 31,31-32.

"új szövetséget kötök az Izráel házával és a Júda házával"
Mt. 26,28.

Jer. 31,33.

"Törvényemet az ő belsejökbe helyezem, és az ő szívökbe írom be"
Zsid. 10,16.

Jer. 31,34.

"mert megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem"
Zsid. 10,17.

Jer. 33,15.
"...abban az időben sarjasztok Dávidnak igaz sarjadékot..."
Lk. 2,4-5. / Jel. 19,11. 16.

Dán. 7,13.
"mint valami emberfia jőve; és méne az öreg korúhoz, és eleibe vivék őt."
Csel. 1,9. 11.

Dán. 7,14.
"És ada néki hatalmat, dicsőséget és országot..."
Mt. 28,18. / Eféz. 1,19-21. / Lk. 1,32-33.

Dán. 9,24/a.
"hogy vége szakadjon a gonoszságnak"
Gal. 1,4.

Dán. 9,24/b.
"vége szakadjon a gonoszságnak és bepecsételtessék a bűn..."
Jn. 12,31. / Jel. 20,10.

Dán. 9,24/c.
"és elhozassék az örök igazság"
Róm. 3,21-22.

Dán. 9,24/d.
"...és felkenettessék a Szentek szente."
Lk. 4,18.

Dán. 9,25.
"A Jeruzsálem újraépíttetése felől való szózat keletkezésétől a Messiás-fejedelemig"
Mk. 1,14-15.

Dán. 9,26/a.
"A hatvankét hét mulva pedig kiirtatik a Messiás és senkije sem lesz."
Mt. 26,56. / 27,50.

Dán. 9,26/b.
"a várost és a szenthelyet elpusztítja a következő fejedelem népe.
Mt. 24,1-2. / 24,15-16.

Dán. 9,27/a.
"És egy héten át sokakkal megerősíti a szövetséget"
Mt. 10,5-6. / Csel. 1,4. 8.

Dán. 9,27/b.
"de a hét felén véget vet a véres áldozatnak és az ételáldozatnak"
Mt. 27,51. / Lk. 23,45. / Lk. 13,35.

Dán. 10,5-6.
"...szemei olyanok mint az égő szövétnekek..."
Jel. 1,13-15.

Dán. 12,1.
"És abban az időben felkél Mihály, a nagy fejedelem"
I. Thess. 4,16-17.

Dán. 12,7.
"és megesküvék az örökké élőre"
Jel. 10,5-6.

Hós. 6,3.
"és eljő hozzánk, mint az eső, mint a késői eső, a mely megáztatja a földet."
Csel. 3,19-20.

Hós. 13,14.
"Megváltom őket a Seol hatalmából! Megmentem őket a haláltól!"
I. Kor. 15,55-57.

Jóel. 2,32.
"De mindaz, a ki az Úrnak nevét hívja segítségül, megmenekül"
Róm. 10,13.

Jóel. 2,23.
"megadja néktek az esőt igazság szerint, és korai és kései esőt"
Csel. 1,8. / Csel. 2,1-4.

Jóel. 2,28-29.
"kiöntöm lelkemet minden testre, és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok"
Csel. 2,16-17.

Mik. 5,2/a.

Betlehemben fog születni
Mt. 2,1. / Lk. 2,4-5. / 15.

Mik. 5,2/b.
"a kinek származása eleitől fogva, öröktől fogva van."
Jn. 8,58.

Agg. 2,9.
"Nagyobb lészen e második háznak dicsősége az elsőnél"
Lk. 2,29-32.

Zak. 3,8.
"Ímé, bizony előhozom az én szolgámat, Csemetét! (vesszőszálat, ágat)"
Jel. 22,16.

Zak. 6,12-13.
"Ímé, egy férfiú, a neve Csemete... és megépíti az Úrnak templomát!"
Zsid. 4,14. / Zsid. 8,1-2.

Zak. 9,9/a.
"Örülj nagyon, Sionnak leánya... Jeruzsálem leánya! Ímé, jön néked a te királyod;"
Mt. 21,8-9.

Zak. 9,9/b.

Szamárháton vonul be Jeruzsálembe
Mt. 21,5. / Mk. 11,2. / Jn. 12,14-15.

Zak. 10,4.
"Közülök támad a szegletkő,"
Eféz. 2,20.

Zak. 11,4-5. / 11,7.
"Legeltesd a leölésre szánt juhokat"
Mt. 9,36.

Zak. 11,9.
"haljon meg a halálra való... a megmaradottak pedig egyék meg egymásnak húsát."
Lk. 19,43-44.

Zak. 11,12.
"adjátok meg az én béremet;.. És harmincz ezüst pénzt fizettek béremül."
Mt. 26,14-15.

Zak. 11,13.
"Vevém azért a harmincz ezüst pénzt, és vetém azt az Úrnak házába, a fazekas elé."
Mt. 27,5-8. / Csel. 1,28-29.

Zak. 13,7.
"Verd meg a pásztort és elszélednek a juhok"
Mk. 14,50.

Zak. 12,10.
"és reám tekintenek, a kit átszegeztek, és siratják őt"
Jn. 19,37.

Zak. 13,7/a.
"Fegyver, serkenj fel az én pásztorom ellen és a férfiú ellen, a ki nékem társam!"
Jn. 18,10-11. / Mt. 26,55-56.

Zak. 13,7/b.
"Verd meg a pásztort és elszélednek a juhok"
Mt. 26,31.

Mal. 3,1/a.
"Ímé, elküldöm én az én követemet, és megtisztítja előttem az útat"
Mt. 11,7. 10. / Mk. 1,2.

Mal. 3,1/b.
"és mindjárt eljön az ő templomába az Úr, a kit ti kerestek, és a szövetségnek követe"
Mk. 11,10-11.

Mal. 4,5.
"Ímé, én elküldöm néktek Illyést, a prófétát"
Mt. 3,1-2. / Mt. 11,9. 14. / Mt. 17,12-13. / Lk. 1,16-17.

Mal. 4,6.
"És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz"
Lk. 1,17.

(Forrás: Háló Sándor)

Ez korántsem az összes prófécia, melyeket a Biblia tartalmaz a Messiásról, és amelyek mind Jézus Krisztusban teljesedtek be.

A messiási próféciák ellen gyakran érvelnek azzal, hogy beteljesedésük pusztán a véletlen műve. Könnyen megcáfolhatjuk ezt az érvet a matematikai valószínűségszámítás segítségével. Ha egyetlen messiási jövendölés beteljesedését 1:2-nek vesszük, (valójában ennél sokkal kisebb) akkor 50 prófécia beteljesedésének a valószínűsége 1:1 125 000 000 000 000 000.

Mivel a messiási próféciáknál több mint 330 prófécia beteljesedéséről van szó, ennek a beteljesedése 1:2187x10 a 99 hatványon. Ennek a számnak a nagyságát már el sem tudjuk képzelni. Ha meggondoljuk, hogy az egész ismert világegyetemben, amelynek sugarát 5 milliárd fényévre becsülik, csak 10 a 80-on elektron van, akkor - legalábbis - igen érdekes összehasonlítási lehetőség kínálkozik. Ebből is látható, hogy a messiási próféciák beteljesedésénél nem beszélhetünk véletlenről.

 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
A sok idézettel mindennek az ellenkezője is bebizonyítható, csak attól függ, mi az alapállítás.

Kedves Magus77!

Itt a lehetőség, bizonyítsd be az ellenkezőjét a Dániel 9 próféciájának:

Dán. 9.25
Tudd meg azért és vedd eszedbe: A Jeruzsálem újraépíttetése felől való szózat keletkezésétől a Messiás-fejedelemig hét hét és hatvankét hét van és újra megépíttetnek az utczák és a kerítések, még pedig viszontagságos időkben.
A hatvankét hét mulva pedig kiirtatik a Messiás és senkije sem lesz. És a várost és a szenthelyet elpusztítja a következő fejedelem népe; és vége lesz mintegy vízözön által, és végig tart a háború, elhatároztatott a pusztulás.

Tessék, várom, hogy bebizonyítsd az ellenkezőjét annak, amit én a bejegyzésemben erről a próféciáról írtam!

A történelmi tényeket persze ne hagyd figyelmen kívül, hogy Artaxerxes király mikor adta ki ezt az engedélyt, hogy Jeruzsálem ettől az időponttól 40 év múlva építtetett meg viszontagságos időben, és hogy ehhez a dátumhoz éppen 483 évre, azaz 69 évhétre vonult be Jeruzsálembe Jézus.

Szóval kérem a fenti prófécia ellenkezőjét bebizonyítani, mivel ez az állításod szerint lehetséges.

Valamint kérem ennek az ellenkezőjét is bebizonyítani!:

De te, Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között: belőled származik nékem, a ki uralkodó az Izráelen; a kinek származása eleitől fogva, öröktől fogva van. (Mik. 5.2)

Vedd figyelembe, hogy Izraelben két Betlehem nevű város van, az egyik Efratában, a másik Galileában. A prófécia azonban pontosan megjelöli, melyikről van szó.
Beteljesedése:

Mát. 2.1
A mikor pedig megszületik vala Jézus a júdeai Bethlehemben, Heródes király idejében, ímé napkeletről bölcsek jövének Jeruzsálembe, ezt mondván:
Hol van a zsidók királya, a ki megszületett? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és azért jövénk, hogy tisztességet tegyünk néki.
Heródes király pedig ezt hallván, megháborodék, és vele együtt az egész Jeruzsálem.
És egybegyűjtve minden főpapot és a nép írástudóit, tudakozódik vala tőlük, hol kell a Krisztusnak megszületnie?
Azok pedig mondának néki: A júdeai Bethlehemben; mert így írta vala meg a próféta:
És te Bethlehem, Júdának földje, semmiképen sem vagy legkisebb Júda fejedelmi városai között: mert belőled származik a fejedelem, a ki legeltetni fogja az én népemet, az Izráelt.


Nos az evangéliumi feljegyzés szerint a zsidó főpapok és írástudók nem tudtak erre a próféciára más magyarázatot, mint azt, hogy az efratai Betlehemben kell megszületnie a Messiásnak.

De Te azt állítod, hogy Te tudsz rá ellenkező magyarázatot adni.
Kíváncsian várom!

Ez most csak két prófécia, de a többiről is bebizonyíthatod az ellenkezőjét. Tehát rajta! Mutasd meg, mennyi a hitele az állításaidnak!
 

Chris58

Állandó Tag
Állandó Tag
De mit ér mindez, ha Isten személyválogató -mert ugye a Szeret isten nem bocsát meg feltétlenül - így mi örök pokolra kerülünk, mert arra teremtett minket, eleve elrendelve -egyesek szerint -,
Pedig a kedvenc Saul írta az I.Kor. 13ban, a szeretet himnuszában, hogy "a Szeretet nem rója fel a gonoszt" stb. de ezek szerint az Isten igen! Hááát ezt az Istent meghagyom a papoknak! Boldoguljanak vele, ha tudnak!
A sok idézettel mindennek az ellenkezője is bebizonyítható, csak attól függ, mi az alapállítás. Olyan ez, mint a szándék.Vannak jó szándékok, és rosszak. Ez a csodálatos abban a válogatásban, amit Bibliának neveznek. ez nem csoda, hiszen papok válogatták, de nem a Szeretet szelleme vezette őket.


Kedves Magus!
A Biblia epp ettol nagyszeru, amit irtal, mindenkihez szol, es mindenki azt hallja meg belole, ami hozza a legkozelebb all. Nekem nincs a Bibliaval bajom, sokkal inkabb a sok magyarazattal, aminek sok esetben nincs koze a Biblia mondanivalojahoz. Vagy a szertartasokkal, melyek elkorcsositjak belole az istenit. De latod, mar ez is itelkezes, hiszen mindenki szabadon azt tehet a Biblia alapjan, amit akar. Mivel erre van.
 

furrier75

Kitiltott (BANned)
Kedves Jászladány!
Bizonyára ismered Nostradamus négysorosait.
Még soha senki nem mondta meg belőlük a jövőt,
viszont milyest történt valami, amire az egyik versikét
rá lehetett erőltetni, meg is tették.:confused:
Ennyit a próféciákról.:656:
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Amíg Magus77 felkészül az ellenbizonyításra, addig folytatom a Dániel 9, 25-26-27.-ben lévő prófécia beteljesedésének a vizsgálatát.

Dán. 9.25
Tudd meg azért és vedd eszedbe: A Jeruzsálem újraépíttetése felől való szózat keletkezésétől a Messiás-fejedelemig hét hét és hatvankét hét van és újra megépíttetnek az utczák és a kerítések, még pedig viszontagságos időkben.
26.
A hatvankét hét mulva pedig kiirtatik a Messiás és senkije sem lesz. És a várost és a szenthelyet elpusztítja a következő fejedelem népe; és vége lesz mintegy vízözön által, és végig tart a háború, elhatároztatott a pusztulás.


Tehát azt olvassuk a Dániel 9.25-26-ban, hogy a hatvankilencedik évhét eltelte után "kiirtattik a Messiás, és senkije sem lesz". Azt nem mondja meg, hogy mennyi idővel utána. Ugyanakkor tudjuk, hogy Jézust fejedelmi fellépése után néhány nappal megfeszítették.
"Senkije sem lesz"; még a tanítványai is elhagyták Őt.

"A következő fejedelem népe" kifejezés a rómaiakra vonatkozik, akik Jézus megfeszítése utáni időkben valóban lerombolták Jeruzsálemet.

A prófécia szó szerint azt mondja, hogy Jeruzsálem és a templom elpusztul, mégpedig egy következő fejdelem népe által. Meg van írva Josephus Flavius Zsidó háború c. művében, hogy Titusz nem akarta lerombolni a templomot, de a népe nem tudta magát fékezni. Egy következő fejedelem, Titusz csapatai rombolták le. Kr.u. 70-ben Jeruzsálemet. Titusz ekkor még nem volt császár, Vespasianus volt az. Titusz ő utána lett császár. A Jeruzsálemi templom lerombolásától fogva a zsidó nép mind a mai napig diaszpórákba kényszerült. Nem lesz soha béke a világnak ezen a részén, ezt mondta a próféciánk: végig tart a háború, és elhatároztatott a pusztulás.

(Folytatom...)
 

A Demiurgosz

Állandó Tag
Állandó Tag
Amíg Magus77 felkészül az ellenbizonyításra, addig folytatom a Dániel 9, 25-26-27.-ben lévő prófécia beteljesedésének a vizsgálatát.

Dán. 9.25
Tudd meg azért és vedd eszedbe: A Jeruzsálem újraépíttetése felől való szózat keletkezésétől a Messiás-fejedelemig hét hét és hatvankét hét van és újra megépíttetnek az utczák és a kerítések, még pedig viszontagságos időkben.
26.
A hatvankét hét mulva pedig kiirtatik a Messiás és senkije sem lesz. És a várost és a szenthelyet elpusztítja a következő fejedelem népe; és vége lesz mintegy vízözön által, és végig tart a háború, elhatároztatott a pusztulás.


Tehát azt olvassuk a Dániel 9.25-26-ban, hogy a hatvankilencedik évhét eltelte után "kiirtattik a Messiás, és senkije sem lesz". Azt nem mondja meg, hogy mennyi idővel utána. Ugyanakkor tudjuk, hogy Jézust fejedelmi fellépése után néhány nappal megfeszítették.
"Senkije sem lesz"; még a tanítványai is elhagyták Őt.

"A következő fejedelem népe" kifejezés a rómaiakra vonatkozik, akik Jézus megfeszítése utáni időkben valóban lerombolták Jeruzsálemet.

A prófécia szó szerint azt mondja, hogy Jeruzsálem és a templom elpusztul, mégpedig egy következő fejdelem népe által. Meg van írva Josephus Flavius Zsidó háború c. művében, hogy Titusz nem akarta lerombolni a templomot, de a népe nem tudta magát fékezni. Egy következő fejedelem, Titusz csapatai rombolták le. Kr.u. 70-ben Jeruzsálemet. Titusz ekkor még nem volt császár, Vespasianus volt az. Titusz ő utána lett császár. A Jeruzsálemi templom lerombolásától fogva a zsidó nép mind a mai napig diaszpórákba kényszerült. Nem lesz soha béke a világnak ezen a részén, ezt mondta a próféciánk: végig tart a háború, és elhatároztatott a pusztulás.

(Folytatom...)

Mi van, ha két külön "messiás"-t várnak a Bibliában? Az egyik a prófétai mozgalom által jövendölt Isten Fia, a másik pedig a Izrael népét világuralkodói posztba juttató nemzeti megváltó, Dávid házából, akit csak Antikrisztusként emlegetnek a későbbiekben? Totál illik rá. :D:D:D
Ez de buli lenne. :D
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Jászladány!
Bizonyára ismered Nostradamus négysorosait.
Még soha senki nem mondta meg belőlük a jövőt,
viszont milyest történt valami, amire az egyik versikét
rá lehetett erőltetni, meg is tették.:confused:
Ennyit a próféciákról.:656:

Kedves furrier!

Előtted is nyitva áll a lehetőség. Felsoroltam már több mint 250 próféciát. Tessék, magyarázd őket másként, mint én! De legyen bennük összefüggés, ugyanúgy, ahogy nálam, és azt se felejtsd el, hogy Dániel próféciái az ókori birodalmakról és királyokról sorról sorra időrendben vannak.
A messiási próféciákat pedig az evangéliumi szerzők is Jézusra vonatkoztatták, valamint Ő is saját Magára.
De azért csak tessék, várom a másféle magyarázatokat.

Nostradamus próféciáit bizonyára rá lehet erőltetni bármely eseményre, mivel azok nem Istentől vannak. Abból következtetem, hogy nem Istentől, amit Nostradamus életéről hallottam és a körülményekről, ahogy ezeket a próféciákat kapta. És miért adna Isten próféciákat valakinek évszázadokkal a kánon lezárulta után, holott a Bibliában már mindent elmondott a jövőről, amit tudnunk kell?
Azonkívül az ő próféciái messze nem ilyen pontosak és részletesek. Nem csoda, ha nem lehet értelmezni őket.

Azok a Bibliai próféciák, amiket én felsoroltam, pontosan értelmezhetőek, és az események nyomon követhetőek belőlük.
Ezek a próféciák teljesen egyértelműek: Josephus Flavius zsidó történetíró az "Antiquitates Judaicae" (A zsidók története) c. könyvében leírja Nagy Sándor Jeruzsálemben tett látogatását (Kr.e. 330 körül). Ott Jaddua főpap megmutatta neki Dániel könyvét. Nagy Sándor felismerte, hogy a könyvben róla szóló prófécia is van (Ant. Jud. VI. 8.5)!
Ezek szerint nagyon is egyértelműen értelmezhetők ezek a próféciák.
(Ez ugyanakkor bizonyság arra is, hogy Dániel könyve ekkor már készen volt.)
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Mi van, ha két külön "messiás"-t várnak a Bibliában? Az egyik a prófétai mozgalom által jövendölt Isten Fia, a másik pedig a Izrael népét világuralkodói posztba juttató nemzeti megváltó, Dávid házából, akit csak Antikrisztusként emlegetnek a későbbiekben? Totál illik rá. :D:D:D
Ez de buli lenne. :D


Nem két külön Messiást várnak a Bibliában, mert nincs két külön Messiás.
Egy van, Jézus Krisztus, aki viszont kétszer jön el. Egyszer azért, hogy életét váltságul adja a bűnökért, egyszer meg azért, hogy az országát megalapítsa itt a földön.

Az Antikrisztust nem emlegetik úgy, mint aki Dávid házából való, mert nem abból való lesz, és egy teljesen külön személy a Messiástól.
 

furrier75

Kitiltott (BANned)
Amíg Magus77 felkészül az ellenbizonyításra, addig folytatom a Dániel 9, 25-26-27.-ben lévő prófécia beteljesedésének a vizsgálatát.

Dán. 9.25
Tudd meg azért és vedd eszedbe: A Jeruzsálem újraépíttetése felől való szózat keletkezésétől a Messiás-fejedelemig hét hét és hatvankét hét van és újra megépíttetnek az utczák és a kerítések, még pedig viszontagságos időkben.
26.
A hatvankét hét mulva pedig kiirtatik a Messiás és senkije sem lesz. És a várost és a szenthelyet elpusztítja a következő fejedelem népe; és vége lesz mintegy vízözön által, és végig tart a háború, elhatároztatott a pusztulás.


Tehát azt olvassuk a Dániel 9.25-26-ban, hogy a hatvankilencedik évhét eltelte után "kiirtattik a Messiás, és senkije sem lesz". Azt nem mondja meg, hogy mennyi idővel utána. Ugyanakkor tudjuk, hogy Jézust fejedelmi fellépése után néhány nappal megfeszítették.
"Senkije sem lesz"; még a tanítványai is elhagyták Őt.

"A következő fejedelem népe" kifejezés a rómaiakra vonatkozik, akik Jézus megfeszítése utáni időkben valóban lerombolták Jeruzsálemet.

A prófécia szó szerint azt mondja, hogy Jeruzsálem és a templom elpusztul, mégpedig egy következő fejdelem népe által. Meg van írva Josephus Flavius Zsidó háború c. művében, hogy Titusz nem akarta lerombolni a templomot, de a népe nem tudta magát fékezni. Egy következő fejedelem, Titusz csapatai rombolták le. Kr.u. 70-ben Jeruzsálemet. Titusz ekkor még nem volt császár, Vespasianus volt az. Titusz ő utána lett császár. A Jeruzsálemi templom lerombolásától fogva a zsidó nép mind a mai napig diaszpórákba kényszerült. Nem lesz soha béke a világnak ezen a részén, ezt mondta a próféciánk: végig tart a háború, és elhatároztatott a pusztulás.

(Folytatom...)

Kedves Jászladány!
Isten látja lelkem, nem rossz szándék vezérel mikor irányodba kinyilvánítom gondolataimat.
Ha így folytatod Magus77-nek nem kell felkészülnie az ellenbizonyításra, mert azt megteszed te magad.
 

furrier75

Kitiltott (BANned)
Mi van, ha két külön "messiás"-t várnak a Bibliában? Az egyik a prófétai mozgalom által jövendölt Isten Fia, a másik pedig a Izrael népét világuralkodói posztba juttató nemzeti megváltó, Dávid házából, akit csak Antikrisztusként emlegetnek a későbbiekben? Totál illik rá. :D:D:D
Ez de buli lenne. :D

Inkább két Jézus, az egyik názáreti, a másik betlehemi.
Csak nyitott szemmel kellene olvasni.kiss
 
Oldal tetejére