"Egyenesen bűn a várnegyed és a várpalota egész nemzetet szolgáló, sikeres kulturális-tudományos hasznosításával szemben a kulturális és tudományos intézmények kitelepítése, ellehetetlenítése és az ide nem való kormányzati funkciók tervezett helyükre telepítése." - ez a véleményük a Nemzeti Hauszmann Terv társadalmi testület három tagjának. S, ezért mondtak le tagságukról. A kormányzat folyamatosan figyelmen kívül hagyja a testület szakértő véleményét, a fejlesztési tervek kialakításakor. (A lovarda látványtervének forrása: MTI/Közti Zrt.)
Csomay Zsófia építész, Lővei Pál művészettörténész és Schneller István építész-urbanista március 3-án küldte el lemondó levelét Lázár János miniszternek.
A kormány a társadalmi testület megkérdezése nélkül döntött több Hauszmann Alajos által tervezett, a II. világháború végén megsérült, majd a későbbi évtizedekben nyomtalanul lebontott épület és építmény gyors ütemű újraépítéséről.
A társadalmi testület tagjai a kormányhatározatok megjelenése után, sajtóközleményekből szereztek tudomást arról is, hogy további két minisztériumot költöztetnek a várnegyedbe, amely a jelenlegi állapotoknál "sokkal rosszabb funkcionális helyzetet eredményez majd, minden szempontból elfogadhatatlan, és rendkívül drága". (A miniszterelnök hivatala mellett a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Belügyminisztérium is a Várbaköltözik a kormány döntése szerint.)
A testület tagjai megpróbálták Lázár János és államtitkára, L. Simon László figyelmét levélben felhívni arra, hogy álláspontjuk szerint a budai várat és ezzel összefüggésben a Városligetet érintő kormányzati tervek egyértelműen negatív hatással lesznek az egész főváros városszerkezetére, közlekedésére, területhasználatára, kulturális életére, idegenforgalmára. A figyelmeztetésre nem érkezett válasz, miért is válaszoltak volna?
A testület tagjai azt írták: "Elfogadhatatlannak tartjuk a kortárs megoldások helyett száz-százötven éve megrajzolt tervek, fel sem épült épületek anakronisztikus megvalósítását, teljesen elpusztult épületek újraépítését, az ennek érdekében teljesen felszámolt magyar műemlékvédelem történetének és eredményeinek teljes semmibevételét. Szellemiségében is igencsak károsnak tartjuk a 19. század második felének, a 20. század elejének ilyesfajta rekonstrukcióját, az I. világháborúba torkolló késői historizmus, illetve a Horthy-korszak jelentés nélküli kulisszáinak, esetenként egyenesen idétlen építészeti megoldásainak száz- és ezermilliárdokat igénylő újraálmodását."