A CNN címoldalon számolt be a Fudan elleni tüntetésről

Több ezren tüntettek Budapesten a Fudan Egyetem ellen. Mint ismert az ügy lényege, hogy a kormány a Dél-Pestre tervezett, egyetemistáknak megfizethető lakhatást ígérő Diákváros területének nagy részét elvéve, kínai hitelből, a magyar adófizetők pénzén akar kampuszt építeni Kína egyik legnagyobb egyetemének a Fudannak, ez pedig sokaknak nem tetszik, ezért vonultak most utcára az emberek.

Több dolog is ellene szól​

Az egyetem tervével azonban nem csak az a gond, hogy egy magánegyetemnek a magyar állam épít az adófizetők pénzén kampuszt, de az is, hogy valószínűleg kifejezetten kevés magyar diák tud majd itt tanulni a magas tandíjak miatt, miközben az állami pénzből épült egyetemet alapítványba szervezik ki, amelynek a működésébe az állam később nem szólhat majd bele, de a költségeit állnia kell.

Karácsony Gergely is felszólalt​

A tegnapi demonstráción sok ezres tömeg gyűlt össze, a felszólalok között pedig ott volt Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere és az ellenzék egyik miniszterelnök-jelöltje is.

tuntetes.jpg
 
- Orbán már évekkel ezelőtt azt vizionálta, hogy egy "Shanghai-t" szeretne Magyarországból

Shanghai-ban 6000 km2-en 24 millió ember él, ez Magyarország területének a 1/15 része.
Igen High-tech, amivel a népességet jól lehet kordában tartani. Ezt akarod?
persze, hogy akarom .... elfelejtetted megemlíteni, hogy Shanghai Távol-Kelet egyik gazdasági központja, kereskedelmi és közlekedési központ
 
Mintha a pénzügyi vonatkozásaival lennének problémák s nem azzal hogy jöjjön-e vagy sem.
Pénzügyi vonatkozás? Úgy értettem a kommunista propagandától rettegnek. Pénzügyi vonatkozás, hogy is merülhet fel, elvégre tervek, költségszámítások sincsenek.
 
Utoljára módosítva:
Kinának hatalmi törekvései vannak ami nem lenne baj de Magyarországnak tudnia kell hova tartozik,
mert Kina úgy fogja az országot zuhanni hagyni mint a forró krumplit ha kifacsart bennünket.

Magyarország a leg gyengébb kapu az EU felé.
Vezesse ki Orbán az országot az EU-ból és aztán majd meglátja mennyire fog vele Kina barátkozni.
Mindenekelőtt a magyar ellenzék táborát növelné Orbán egy szempillantás alatt.
mintha az európai nagyhatalmakat különösebben érdekelné a magyar emberek, vagy bármelyik más tagországban élők sorsa. A spanyolok nyugodtan agyonverhetik a jogaikért tüntető katalánokat, Magyarországot is seperc alatt széttrancsírozták, mikor úgy volt kedvük és inkább mesterságesen kreáltak új államokat.

Hogy ki a leggyengébb kapu ... ahhoz azt kellene megnézni melyik tagoszág hogyan van eladósodva, mennyire van csődközelben ... példul a görögöket úgy sőröstül-bőröstül megveszik a kínaiak.

Hogy dühöng a külügyminiszeretek, mert a magyarok megvétózták a minap a Kína ellenes nyilatkozatot, már meg is akarja szüntetni a tagállami vétó lehetőségét.
 
Utoljára módosítva:

Gyilkosság a sanghaji Fudan egyetemen: egy professzor végzett az intézmény párttitkárával​

A matematikaprofesszor beismerte tettét a rendőrségnek. Azt is elmondta, hogy Vang már évek óta rosszul bánt vele, amiből mostanra lett elege. Valószínűleg ez azzal függ össze, hogy párttitkárok dolga Kínában, hogy biztosítsák az oktatók és a diákok hűségét a párt felé.
 
Pénzügyi vonatkozás? Úgy értetten a kommunista propagandától rettegnek. Pénzügyi vonatkozás, hogy is merülhet fel, elvégre tervek, költségszámítások sincsenek.
hmmm

az Orbán-kormány bejelentése, miszerint Budapesten nyit campust a kínai Fudan Egyetem. Az egyetem - amely okiratában deklarálta a kínai kommunista párt szolgálatát - a tervezett Diákváros területén kapna helyet, de nem csak ez okozott felháborodást, hanem a beruházás több mint 500 milliárd forintos költsége is.
 
lehet, hogy több mint 500milliárdra becsülte valaki a beruházás költségét

A hivatalos nyilatkozat így hangzik: "ha meglesznek a tervek, világosak a pénzügyi feltételek, az egyetemépítés költségei és finanszírozása, akkor lehet dönteni. Ide mostantól számított másfél év alatt eljuthatunk."
 
mintha az európai nagyhatalmakat különösebben érdekelné a magyar emberek, vagy bármelyik más tagországban élők sorsa. A spanyolok nyugodtan agyonverhetik a jogaikért tüntető katalánokat, Magyarországot is seperc alatt széttrancsírozták, mikor úgy volt kedvük és inkább mesterságesen kreáltak új államokat.

Hogy ki a leggyengébb kapu ... ahhoz azt kellene megnézni melyik tagoszág hogyan van eladósodva, mennyire van csődközelben ... példul a görögöket úgy sőröstül-bőröstül megveszik a kínaiak.

Hogy dühöng a külügyminiszeretek, mert a magyarok megvétózták a minap a Kína ellenes nyilatkozatot, már meg is akarja szüntetni a tagállami vétó lehetőségét.
Lehet, hogy a magyar közmédiában azt hallod, hogy közömbösek lennénk itt nyugaton a spanyolországi vagy Magyar események miatt, hát nem igy van ez.

A magyar kormány álszent, de a nyugati országok tudják, hogy csak együtt tudunk jól és boldogan élni Europában és az egész Földkerekségen. Tudom, hogy ez patetikusan hangzik de egyre inkább ez a krédó.

A nemzetek közötti barátságot ne Orbán után mérjed, hanem az átlag embereket, akik barátságot, kapcsolatot, rokonságot ápolnak egymással az országhatárokon tul. Menj el egy "Puls of Europe" demonstrálásra, az emberek őszinteségét nem vonhatod kétségbe.

Trianon nem történt volna meg ha a háború után nem lett volna vörös és fehér terror...

Ennél nagyobb elégtétel mint az EU-hoz tartozás nem lenne lehetséges.
Egy szégyen, hogy Orbán nem a népek egyenjoguságára, hanem ösi privilégiumok után kacsingat, ö szeretné a szomszédos országokat is irányitani.

Ha hiányzik Erdély, akkor menj oda és öleld a kebledre az ott lakókat és épits fel velük valami szépet.
A jövöbe gondolkodj barátom nem 1000 évvel ezelötti viszonyokba,

Egyszerüen nem gondolod komolyan amit mondasz, mert akkor rögtön ki kéne lépned az EU-ból.
 
1. igen, közömbösek... mit tesznek pédául a katalánokért, hogyan büntetik a spanyol elnyomást?
2. ez tényleg patetikus ... a realitás a profitéhség, gyarmatosítókból átváltottak elegánsabb kizsákmányolókká.
3. én meg azt ajánlom nézd meg a szurkólótáborokat mikor összecsapnak a nemzetek sportolói.
4. a lényeg, hogy Trianon megnyomorította a németeket, a magyarokat ezért is tört ki a második világháboru.
5. nem Orbán, hanem a határokon kívül rekedt és elyomott magyarok (a nemzet része) kérik a segítségét, hogy megmardhassanak a szülőföldjükön, ne gyujtsák rájuk a székházaikat, használhassák az anyanyelvüket, vallásukat, megtarthassák iskoláikat.
6. kilépni az csak végső esetben kell, előbb meg kell próbálni megreformálni az elpuhult, a valóságtól elszakadt brüsszeli bürokráciát. De valószínüleg széthullik magátol is az EU, már most nagyon ingatag gazdaságilag ... észreveheted még az euró bevezetéséért sem tülekednek az új tagországok.
 
Utoljára módosítva:
Lehet, hogy a magyar közmédiában azt hallod, hogy közömbösek lennénk itt nyugaton a spanyolországi vagy Magyar események miatt, hát nem igy van ez.

A magyar kormány álszent, de a nyugati országok tudják, hogy csak együtt tudunk jól és boldogan élni Europában és az egész Földkerekségen. Tudom, hogy ez patetikusan hangzik de egyre inkább ez a krédó.

A nemzetek közötti barátságot ne Orbán után mérjed, hanem az átlag embereket, akik barátságot, kapcsolatot, rokonságot ápolnak egymással az országhatárokon tul. Menj el egy "Puls of Europe" demonstrálásra, az emberek őszinteségét nem vonhatod kétségbe.

Trianon nem történt volna meg ha a háború után nem lett volna vörös és fehér terror...

Ennél nagyobb elégtétel mint az EU-hoz tartozás nem lenne lehetséges.
Egy szégyen, hogy Orbán nem a népek egyenjoguságára, hanem ösi privilégiumok után kacsingat, ö szeretné a szomszédos országokat is irányitani.

Ha hiányzik Erdély, akkor menj oda és öleld a kebledre az ott lakókat és épits fel velük valami szépet.
A jövöbe gondolkodj barátom nem 1000 évvel ezelötti viszonyokba,

Egyszerüen nem gondolod komolyan amit mondasz, mert akkor rögtön ki kéne lépned az EU-ból.
"Ha hiányzik Erdély, akkor menj oda és öleld a kebledre az ott lakókat és épits fel velük valami szépet.
A jövöbe gondolkodj barátom nem 1000 évvel ezelötti viszonyokba,"
Szégyennek tartom, ha magyarul beszélő emberek így gondolkodnak. /Tudom, a helyesírást tilos kritizálni./ Egyébként 101 éve volt, és a mai napig ott él hátrányosan megkülönböztetve!!! tengernyi magyar. De ha ilyen kéretlen tanácsokat adsz, mi bajod Orbánnal, aki Erdélyben próbál kedvezni a magyaroknak és valami szépet felépíteni velük együtt, nekik. És a világ szégyene, hogy katalán politikusok vannak börtönben. Miért? A szabadságért, a népükért.
 
Pénzügyi vonatkozás? Úgy értettem a kommunista propagandától rettegnek. Pénzügyi vonatkozás, hogy is merülhet fel, elvégre tervek, költségszámítások sincsenek.
Palkovics László hangsúlyozta, a főpolgármester ragaszkodik ahhoz, hogy egyetem ne épüljön a diákvárosban.

Kérdésre válaszolva a miniszter elmondta:

a Fudan Egyetemmel történt megállapodás szerint a bölcsészettudományi és közgazdasági képzés mellett, műszaki és orvosképzés valósulna meg a budapesti kampuszon. Az egyetem a jelenlegi becslések szerint 440 milliárd forintból valósulhat meg,
Hozzátette: több mint 540 milliárd forint közpénzből egy kínai elit egyetemet tervez a kormány a diákvárosban megépíteni, a kínai egyetem miatt a Diákváros túlzsúfolt lenne.
 
és sok ez az 540 milliád egy egyetemért? azt olvastam a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus 30 milliárdba kerül és pár napig tart
https://hvg.hu/360/20190918_Aldasuk_ra
 
Ahogy olvasom a tüntetés beavatkozás volt kína belügyeibe......ami szándékos és durva beavatkozás!!
Egy olyan tüntetésről beszélünk ami egy független országban történt.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss üzenetek

Friss profil üzenetek

Eramanyi wrote on kistraktoros's profile.
Szia! Horváth Péter Történelem 7. tankönyvet keresem. Légyszíves küldd el, ha neked megvan! Köszönöm!
duveen wrote on Miranda77's profile.
Szia,

Korábban kerested Dan John: Beavatkozás c. könyvét. Véletlenül nem sikerült megszerezned azóta? Én is ezt keresem.
Üdv.: D.
babajaro wrote on ani515's profile.
Hátha.....:

Statisztikák

Témák
36,621
Üzenet
4,436,362
Tagok
592,646
Legújabb tagunk
spalagaby
Oldal tetejére