A "disznó" rendőr...

A

Ahmet

Vendég
Itt kivételesen nem rendőri túlkapásról van szó. Egyszerűen volt egy körözött bűnöző, aki szétdrogozta a szervezetét, ami amúgy se volt jó, pláne nem kondiban. Ezzel a roncs szervezettel elkezdett menekülni, ami nem csak sport volt, hanem stressz is, nyilván felment az adrenalin, a vércukor, a vérnyomás, és minden egyéb, ami ilyenkor szokott. Nem bírta és meghalt, ami miatt a rendőrt basztatják, holott be kellene látni, ha úgy élt volna, hogy a törvényt tiszteli, akkor nem megy tönkre az egészsége, és nem kergeti meg a rendőr, következésképpen nem hal meg. Mellesleg szerintem Amerikában nem tüntettek volna a rendőr mellett, mert nem merték volna megfenyegetni, egyébként is 10 m után valszeg lelőték volna, a társával együtt, aki tettlegesen akadályozta az elfogást. És senki egy szót se szólhatott volna.
Fagyissal annyiban egyetértek, hogy jó lenne egy olyan társadalom, ahol nem kellenek rendőrök, de az valami falanxter lenne, és az nekem azért annyira nem tetszik. : )
A másik esetet nem ismerem, mikor véresre vertek valakit a rendőroóök jelenlétében, bár hallottam sztorikat. Durvákat.
 

Sz.Szonja

Állandó Tag
Állandó Tag
Na, csak nem bírom ki szó nélkül. Mint minden esetben itt is megtörtént az általánosítás, elő lettek kaparva a szőnyeg alól "ellen-történetek", szerintem tök fölöslegesen. Itt most abszolút nem tartom jogosnak, hogy felfüggesztették a rendőrt, Ahmet pontosan elmagyarázta az összefüggéseket. Rendőr a férjem, tehát hallok minden nap ilyet is, olyat is. Néha háborgok, hogy rendőrök mit meg nem úsznak, ugyanakkor a másik oldalt is ismerem, amikor ártatlanul hurcolnak meg valakit és csak azért nem kerül börtönbe, mert a családja akkor hajléktalanná vált volna. Úgyhogy itt sem kéne minden esetet egy kalap alá venni, és mivel senki nem volt ott, nem is ítélkezhet. Az meg elég szomorú, hogy egy bűnözőnek nagyobb a szava, mint a rendőrnek.
 

Garfi

Állandó Tag
Állandó Tag
Ahmet korrekten leírta hogy mi történt. Azt még hozzátenném, hogy a beszélni is alig tudó bátyó a Guszti mindeközben verte a rendőröket, hogy kiszabadítsa öcsikét. Eközben igyekeztek a törvény által előírtan a rendőrök megfékezni a gyereket harmadik nekifutásra. ( Guszti ellen nem mernek fellépni, viszont Guszti nyilatkozik ) A megvert ellentüntető.. egy arc kiállt egy táblával, hogy ne spilázzák mán' túl a dolgot, mire nekiestek a cigányok és véresre verték, miközben ott álltak a rendőrök, a videón látszik egy fotós, aki leginkább a képkivágással volt elfoglalva és a roma képviselők, akik egy idő után gyengéden leállították a verést. Amúgy én sem hinném, hogy amerikában tüntettek volna a rendőrök mellett, lásd anno Los Angelesi négerlázadást. A romák a mi négereink, szerencsére még nem olyan fajgyülölően militánsok, mint a fekák.
Szonja, most megint utálni fogsz... az, hogy ebben az esetben a rendőrnek volt igaza nem jelenti azt, hogy semmisek az én és körömben tapasztaltak ami arról szól, hogy a rendőrök kifejezetten egy gyáva szar banda, csak a kisautósokat nyúlják le zsebpénzre, pl. egy BMW-s leköpi és csak mosolyog hozzá. Ha már gyáva cenkek, akkor ne a kisemberen hízzanak és éljék ki a frusztrációjukat. Akkor inkább tessék a bűnözőket üldözni és ne az átlagembereket baxtatni. ( lásd anno a készenlétis jogsielvételemet ) Az senem tartozik a kedvenceim közé, amikor kiállnak egy traffipaxxal és a 30.000 bünti helyett 10-15.000-et kérnek zsebbe. Általában egy 40km/óra tábla alatt, vagy a város vége/eleje tábla alatt. Ezek miatt értem meg, hogy reflexből mindenki a rendőrt utálja, akármi is történt.
 

Sz.Szonja

Állandó Tag
Állandó Tag
Tévedsz, Garfi, nem utállak, mert igazad van, nagyrészben. A maradék pár %-ot meg tudja az, aki rendőr, ill. családtag. Tudom, hogy milyenek a rendőrök, azt is tudom, hogy egy ember miért megy rendőrnek, tisztában vagyok vele. De! 1)Majd ha magasabb lesz a rendőri fizetés, talán kisebb lesz a korrupció... 2)Amíg egy gyilkos 2-3 évvel megússza... 3)Amíg a rendőr ellen hamarabb indul eljárás jogszerűség miatt... 4)Amíg a pénz beszél, és a rendőr le van szarva, mert te is elrendezted a kapcsolataiddal a jogsidat... 5)Amíg parancsba van adva, hogy mennyit és miért kell büntetni > statisztika miatt... Addig az összes mondat úgy folytatódik, hogy mégis mi a ... motíválja őket??? Mellesleg a rendőrök is emberek. Igaz, egy bűnöző többet ér. Na, köszi.

offtopic Tele van a tököm az egész sz@r világgal és lehet moderálni. Ha már a másik topicban úgyis megtörtént...
 

laca

Állandó Tag
Állandó Tag
a korrupciót kihagynám, de az is elköveti a vesztegetést aki adja...
Garfi elárulok valamit... ezt pontosan tudom: a rendőr nem önkényesen áll ki trafizni... a parancsnoka megadja a pontos helyet és időt amit kint kell töltenenie... ezért a rendőri vezetést lehet szídni... a kisrendőrt meg talán nem kellene...
 
C

csocsike

Vendég
Originally posted by Sz.Szonja@Aug 3 2004, 03:10 PM
Tévdsz, Garfi, nem utállak, mert igazad van, nagyrészben. A maradék pár %-ot meg tudja az, aki rendőr, ill. családtag. Tudom, hogy milyenek a rendőrök, azt is tudom, hogy egy ember miért megy rendőrnek, tisztában vagyok vele. De! 1)Majd ha magasabb lesz a rendőri fizetés, talán kisebb lesz a korrupció... 2)Amíg egy gyilkos 2-3 évvel megússza... 3)Amíg a rendőr ellen hamarabb indul eljárás jogszerűség miatt... 4)Amíg a pénz beszél, és a rendőr le van szarva, mert te is elrendezted a kapcsolataiddal a jogsidat... 5)Amíg parancsba van adva, hogy mennyit és miért kell büntetni > statisztika miatt... Addig az összes mondat úgy folytatódik, hogy mégis mi a ... motíválja őket??? Mellesleg a rendőrök is emberek. Igaz, egy bűnöző többet ér. Na, köszi.

offtopic Tele van a tököm az egész sz@r világgal és lehet moderálni. Ha már a másik topicban úgyis megtörtént...
Ugy latom ma nyugik vagyunk :p
 

Garfi

Állandó Tag
Állandó Tag
Szonja.. örülök, hogy dialóg és nem monológ...
1. A magasabb fizetés jobb lenne, de nem tud olyan magas lenni, hogy versenyképes legyen a jattolókkal. Ennek hivatásnak kell lennie, mint az orvosoknál.
2. teljesen igazad van, sajnos a bíróságok, ügyészségek sokkal-sokkal korruptabbak, mint a "talpas" rendőr. Éppen ezért nem a kisembereken kéne kiélniük a frusztrációjukat, hatalomvágyukat, mert ezzel csak a jelenlegi rendszert erősítik.
3. Na nem a BMWs miatt fog. Tőlük egyszerűen félnek. Aki fél az meg ne menjen rendőrnek. Amúgy, ha nem vetted volna észre az adott esetben a szimpátia a nép részéről az intézkedő rendőré. Mert ezúttal jogos volt.
4. Azért kellett elintéznem kapcsolatokkal a jogsimat, mert kisembernek véltként elkezdtek szivatni a rendőrök. Mert ha demszkájként 180km/órával záróvonalat lépek át, vagy piásan repesztek és elveszik ezért a jogsimat 1 hónapra, akkor egy hónap múlva visszakapom, míg az én ártatlan esetemben kifejezetten gecizésből tartották volna vissza 1-2 hónapra. Most akkor gondolj abba bele, hogy a kapcsolatnélküli mit gondol ezután a rendőrökről. És ez nem felső utasítás, ez a talpas szenyósága. Hogy érezze, hogy hatalma van. Dettó a kerékbilincs, elszállítás. Amikor a magáncégnek termel és dörgölődzik. Jó esetben jattért, rossz esetben, hogy valakinek nézzék és megborzolják azt a frusztrált buksiját az általa menőnek vélt gengszterek. Miért van az, hogy a rendőrök majmolják a bűnözők divatját ?
5. Akkor legyen médiasztár és borítson. A fizujának a százszorosát fogja megkeresni. Garantáltan. Vagy legyen igazságos és szedje be az igazi renegátoktól. DE ne a kisembertől. Vagy vagy...

ya... a világ szar. Egy ember nem fogja megváltani. De mindenki konzerválja, aki sunyít és elfogadja.

honnan és miért moderáltak? éppen téged???
 

Garfi

Állandó Tag
Állandó Tag
Originally posted by laca@Aug 3 2004, 10:15 PM
a korrupciót kihagynám, de az is elköveti a vesztegetést aki adja...
Garfi elárulok valamit... ezt pontosan tudom: a rendőr nem önkényesen áll ki trafizni... a parancsnoka megadja a pontos helyet és időt amit kint kell töltenenie... ezért a rendőri vezetést lehet szídni... a kisrendőrt meg talán nem kellene...
Azé' viszont lehet, hogy sorban állnak a kuncsaftok és fizetik zsebbe a zsetont miközben a rendőr törli a digi gépből a fotómat. Személyes tapasztalat. És ez még talán OK. De az már vérforraló, hogy mindeközben fossa a szót és tanít, miközben ezerrel mennek el a gengszterkocsik, akiket automata üzemmódban törölnek, hogy " nehogy baj legyen ".
 

Sz.Szonja

Állandó Tag
Állandó Tag
Tudod, amikor az említett BMW-s kisgenya szemberöhögi a rendőrt, hogy úgyis elintézi, vagy a kancigány megfenyegeti a rendőrt, hogy elintézi a családot, és az elsős gyerek nyakára kést tartanak az iskolában, amikor lépten-nyomon feljelentik a rendőrt jogos intézkedés miatt és havonta szabadidőből jár bíróságra (mert ha nem megy, előállítják), akkor mi a jóistenről beszélünk? Abban igazad van, ezt már az előbb is írtam, hogy a legtöbb rendőr egy hatalmista, kisebbségi érzését egyenruhába rejtő, hatalmával visszaélő ... (ismét megspórolom a moderálást, nem írok jelzőt), de vannak kivételek. És általában a kivételeken csattan mindig...

Na, én itt befejeztem, mert amúgy sem rózsás a hangulatom. A moderálásról majd priviben.
 

Garfi

Állandó Tag
Állandó Tag
Szonja.. Ok... mindezt tudom. Nem erről írtam, hanem arról, hogy akkor legalább ne lefelé rúgjanak. Hogy ne tegyék ugyanazt, amit velük tesznek... akikkel megengedhetik maguknak. Mert akkor ugyanolyanok lesznek.
 

Sz.Szonja

Állandó Tag
Állandó Tag
Na, még annyi, hogy pszichológiából tanultuk, hogy mindig a gyengébb ellenállás felé mozdulunk, tehát a rendőr is lefelé rúg. Mint mindenki. Ja, és említetted az orvosokat, hogy az hivatás. Ló...t, azok is ugyanolyan korruptak, csak azt még nem büntetik. Amikor a nővérek egy beteget csak akkor tesznek tisztába, ha ad pénzt, akkor hol a hivatástudat? Amikor egy ember azért megy tanárnak, hogy visszaadja a kölköknek, amit ő kapott sok szemétséget, ott hol a hivatástudat? És sorolhatnám. Lefele rúg, mert különben megbolondul. Mint én. Otthagyom a francba a melóhelyemet, mert elegem lett a szemét, szarkeverő kolleganőimből. De hova lehet menekülni? Mindenhol ilyen emberek vannak. Csak most a rendőrök kapcsán jött ez elő. Na, tényleg befejeztem.
 

Garfi

Állandó Tag
Állandó Tag
Szonja.. nem, nem kell lefelé rúgni. Lefelé haverkodni kell és szövetségeseket szerezni. OK, orvosok is korruptak, de ők nem félelemből, hanem azért legfeljebb, mert tudnak valamit, amit más nem. Vagy csak elő tudják adni. Egy orvos osmerős mesélte, hogy a romákkal nincs vicc, közlik, hogy vagy sikerül az operáció és kap az orvos egy valag pénzt, vagy lelövik. Ez korrekt. Nővért viszont, aki nem teszi tisztába a rokonom lepofozom a lépcsőn. És felkeresem a lakásán. Nem kell sehova senem menekülni, hanem rá kell kényszeríteni az embereket, hogy úgy működjenek, ahogyan kéne. Szarkeverő, lefelé rúgó kollégák csak a saját nyomorukat konzerválják.
 
A

anonim

Vendég
hogy mik nem vannak es mi mindent kell meg tanulnommmmmm.....
azt hittem en vagyok a bajnok es kozben csak kifutofiu vagyok?
meno meno meno meno
 
Oldal tetejére