A DK javasolja a családi pótlék megduplázását

A kormány arra hivatkozva duplázza meg Áder János köztársasági elnök másfél millió forintos fizetését, hogy az tíz éve nem emelkedett.

A Demokratikus Koalíció (DK) a héten törvényjavaslatot nyújt be annak érdekében, hogy duplázzák meg a családi pótlékot - jelentette be a DK frakciószóvivője.

Gréczy Zsolt hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormány arra hivatkozva duplázza meg Áder János köztársasági elnök másfél millió forintos fizetését, hogy az tíz éve nem emelkedett.

Egy egygyermekes család ma 12 ezer 200 forint családi pótlékot kap havonta, ami egy nagyobb csomag pelenkára is alig elég - hangsúlyozta. Ehhez képest Áder János köztársasági elnök egy hónap alatt további másfél millió forintot kap - tette hozzá.

A Fidesz-kormány nem családbarát, mert inkább megduplázzák "pártkatonájuk milliós fizetését", minthogy adjanak még tízezer forintot a magyar családoknak - jelentette ki.

A képviselőt kérdezték a kabinet családvédelmi intézkedéseiről, amire válaszul azt mondta, hogy azok egytől-egyig megbuktak. Amit "csok-nak neveznek", azt sokan nem tudják felvenni, akik pedig felveszik, azok nem feltétlenül vannak tisztában azzal, hogy azt vissza is kell fizetni - érvelt. Családbarát kormány-e az, amely megszüntette a lakástakarékot, aminek regnálása alatt csökkent a születések száma, ami kórházbezárásokról tesz közzé dokumentumokat és aminek hivatali ideje alatt hiány van gyermekorvosokból - kérdezett vissza.

A Gyurcsány-kormány családtámogatási rendszerére vonatkozó kérdésre azt felelte, hogy megemelték a családi pótlékot, óvodákat és bölcsődéket építettek, iskolákat újítottak fel. Akkor a felsőoktatási tandíj nem 250-500 ezer forint volt szemeszterenként és nem vándorolt ki több százezer ember - tette hozzá.

Amennyiben a választók nagyra értékelnék a kormány intézkedéseit, akkor most Tarlós István lenne a főpolgármester és a Fidesz nem vesztette volna el a fővárosi kerületek többségét - tette hozzá.

Kikérték a véleményét arról, hogy a jobbikos Varga-Damm Andrea vasárnap állítólag hiteltelennek nevezte Gyurcsány Ferencet, aki bohócot csinált magából azzal, hogy videós blogot készít. Gréczy Zsolt azt felelte, hogy a jobbikos képviselő a Facebook-bejegyzéseiben tagadja, hogy ilyet mondott volna.

Hangsúlyozta, az önkormányzati választáson sikeres volt az ellenzéki együttműködés és 2022-ben együttműködve váltják le a Fideszt. Hozzátette, mindenkivel együttműködnek, akivel csak lehet, kivéve a "Mi Hazánk nevű kriptofideszes náci szervezetet".

Arra nem tudott választ adni, hogy 2022-ben az ellenzék egy közös listát állít-e. Ez majd kiderül, az a lényeg, hogy Orbán Viktor megbukjon, mert "ezt a magyar nemzeti érdek" - fogalmazott.

upload_2019-11-21_20-16-7.png
 
Vannak akik követelik az alanyi jogon járó jövedelmet is
Igen a nagyon nehéz helyzetből kitörés nincs.
Azt a munkaalapú családi pótlék nem segíti.
És az általad leírt kombinált sem.Én javaslom az alanyi jogú mellé a taníttatási ösztöndíjakat.
És pontosan a legjobb iskolába való felvétellel.Nehogy elkülönüljön már Kósa és Fidesz elit a néptől.
És az alábbival kezdeném:
Közpénz-milliárdokból épül elit magániskola Debrecenben, 45 millió lesz a tandíj
Ide beíratni állami ösztöndíjjal azt a szociális rászorult diákot.
Nagyot néznének a gazdag fehérek.
Lehet úgy lenne először mint az USA-ban a fehér elit iskolába bejutás.

1962-ben, James Meredith a legfelsőbb bíróság segítségével első afroamerikaiként kapott lehetőséget, hogy a University of Mississippin tanuljon.
1968-ban jogi diplomát szerzett.Később szenátori tanácsadó lett.
Hát így állami ösztöndíj és az elitbe
Ez a segítés még a lemaradott réteg szociális kiemelésében.
Igen extrémül pont a Kósa féle közpénzes elit iskolát javasoltam.Bár a lényeg a tanulmányi támogatás a családi pótlékon túl.Nem csak olyan mint most van tankönyvecske mindenkinek
 
Te tájékozódsz rosszul Finnországban felfüggesztették.De kimondják az idő arra kevés hogy a nemlegest megfontoltan kimondják
Ellenben más országok tovább viszik a gondolatot:

Svájcban idén népszavazás lesz az alapjövedelem
bevezetéséről, holland városok sorra vetik fel komolyan a bevezetés lehetőségét, hasonló próbálkozások zajlanak Kanada Ontario államában és Nagy-Britanniában is komoly számolgatások zajlanak.

Eddig az alapjövedelmet a világon vagy elvetették vagy kipróbálták majd utána jöttek rá hogy hülyeség. A különbség az, hogy az utóbbi esetben magyarázkodni kellett, hogy hát az miért is nem úgy volt, hogy nem hagyták kifutni, stb.
A világon már elég sok kísérleti telepen kipróbálták azt, hogy mi van ha az egyén jóléte nem vagy csak kevésbé függ a teljesítményétől és adott esetben a gyengébb képességű emberekből is legyen vezető. Szocializmusnak hívják.
Szerencsésebb esetben csak néhány évtizedes lemaradást szült, meg lelkileg megnyomorított embereket, lásd. NSZK és NDK. Rosszabb esetben a hatalomra került idióta elkezdte irtani az értelmiséget, lásd Pol Pot.
Illetve vannak az olyan maradványok mint Kuba vagy Észak-Korea. Rohadt igazságtalan ez a kapitalizmus, de köszönöm, akkor inkább ez.
És nem, nincs különbség. Attól hogy az eszmék keveredtek az emberek még ugyanolyanok és ugyanarra ugyanúgy reagálnak. Tehát hogy a klasszikust idézzem:
A szocializmussal az a baj, hogy előbb-utóbb elfogy a mások pénze.
 
1962-ben, James Meredith a legfelsőbb bíróság segítségével első afroamerikaiként kapott lehetőséget, hogy a University of Mississippin tanuljon.
valamit ebben az esetben is nagyon félreérthettél, nem szociásis alapon vették fel az említett egyetemre...te pedig szociális alapon, osztogatnád a diplomákat ... de marad a kérdés ki tartsa el ezt a népes réteget, mert valakinek csak kéne dolgozni is.
 
valamit ebben az esetben is nagyon félreérthettél, nem szociásis alapon vették fel az említett egyetemre..
Nem nem értettem félre mert tudom szegregáció ellenes alapon vették fel.
Példának azért hoztam mert az ösztöndíjat javasoltam.
Legjobban rászorulók közül.És te érvelésedben volt egy rassz és onnan jön hogy ösztöndíj és Kósa iskola
így kapcsolódik az USA béli rassz és az itthoni rassz támogatása.Már amennyiben Ők a legszegényebbek.
És a Kósa iskolákba másképp nem jutna be csak ösztöndíjjal.
Nem értettem félre de a kapcsolódás az állami segítés a kiemelkedésben.
És sikerült is nekik.
Ami azt bizonyítja nem a képességben van a baj hanem a lehetőségen az pedig konzerválódik a munkához kötött és kombinált kicsike támogatásban.
Ösztöndíj kell és bejuttatás ha netán ódzkodnak az elitesek 45 milliósak
Ez az egyenlő esély a 45 milliós ösztöndíjat vagy az állami iskolák azonos színvonalú oktatását biztosítani.
 
osztogatnád a diplomákat ... de marad a kérdés ki tartsa el ezt a népes réteget, mert valakinek csak kéne dolgozni is.
Sajnálom hogy még egyszer be kellett idézzelek
Ki beszélt diploma osztogatásról?
Egyenlő feltételek a bejutáshoz a kiemelkedés lehetősége miatt.
Ha már az állam hagyta leromlani az állami iskolákat
És szegregálja saját magát a többi embertől elit iskolával.Akkor tanulmányi ösztöndíj rendszerrel kell megsegíteni az oda bejutni szándékozókat.
Ez nem végzettség osztogatás mit beszélsz?
És a valakinek dolgozni dologhoz sincs köze.Most te keverted
 
Azt megkérdezheted kinek és milyen alapon és feltétellel adnák oda az ösztöndíjat.
Ezt kell kidolgozni és csatolni a családi pótlék rendszerhez.
 
Ki beszélt diploma osztogatásról?
Egyenlő feltételek a bejutáshoz a kiemelkedés lehetősége miatt.

hol említetted Te a versenyt, a képességek szerinti rangsorolást ... folyamatosan szociális juttatásokról, hadoválsz ... errefelé ingyenes az oktatás.
Mikor jelentkezik valaki például a Szuzukihoz vagy a Coca-Colahoz dolgozni szerinted mi számít a rassz vagy a képességek?
 
Most viccelsz?
Ingyenesség az nem létezik.
evidens, hogy a társadalom fizeti a tandíjat (az állami költségvetés) ... az óvodátol a felsőoktatási intézményekig. Persze ha különlegességet akarsz fizethetsz tandíjat is valami spéci magániskolában, de hogy háromszor jobb mérnök, vagy kétszer jobb orvos leszel nem garantált.
 
Utoljára módosítva:
evidens, hogy a társadalom fizeti a tandíjat (az állami költségvetés) ... az óvodátol a felsőoktatási intézményekig. Persze ha különlegességet akarsz fizethetsz tandíjat is valami spéci magániskolában, de hogy háromszor jobb mérnök, vagy kétszer jobb orvos leszel nem garantált.
Ha csak ugyanolyan képzett lesz már megéri hiszen a magániskoláknak van egy varázsa ami sokat számít a munkaadóknak.
 
Rosszabb esetben a hatalomra került idióta elkezdte irtani az értelmiséget, lásd Pol Pot.
Itt is túl lőttél a példával.azt hiszem az alapjövedelem tagadása okán.Hogy ne menjünk a mától messzebb ma is az értelmiség zaklatása folyik de itt hazánkban.
Valamit láttam az ösztöndíj tagadásoddal olyasmit írtál és a verseny?
Az ösztöndíj nem zárja ki a versenyt. A bejutási költségben és tanulmányi költségben segít.Utána is tanulni kell.Épp úgy mint másnak, és az ösztöndíj el is vehető.
Képzeld ma is van.Mit elleneztél?
pl. Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram.A Vik hk pedig bemutatja egyéb szakokra
Régen pedig úgy tudom egyházak adtak szegény sorsú de tanulni tudó és akaró gyerekeknek.
A további kibővítését mondtam szükségesnek, hogy ne csak az elit mehessen sok pénzért.
A mostaniak:
ösztöndíj középiskolásoknak,ösztöndíj szakmákra,ösztöndíj egyetemekre
Ez jó
Milyen támogatást kaphatnak az egyetemisták, főiskolások? Milyen ösztöndíjakra pályázhattok a teljesítményetek vagy a szociális helyzetetek alapján? Összegyűjtöttük.
Linket nem adok.
Csak nem értettem tiltakozásod és még pol-pot felé kitérésed sem.
 
hogy a társadalom fizeti a tandíjat (az állami költségvetés) ... az óvodátol a felsőoktatási intézményekig. Persze ha különlegességet akarsz fizethetsz tandíjat is valami spéci magániskolában,
Én még azt a számotokra szemtelenséget is meg kockáztatnám.
A magán iskolákba is adhat ösztöndíjat az állam vagy erre alakult szervezeti egység.
Hogy a spéci magán iskola ne utasíthassa el az ösztöndíjast.Azt pedig épp úgy kötelezni kell jogszabállyal mint bármire hoznak ma jogszabályt és erre is lehetett példa az USA James Meredith
Mert őt igaz származása és bőrszíne miatt de állami erővel vitték be az elkülönült egyetemre.
Bármely egyetemre
Persze ez csak arra példa amire én gondolom.Hogy a privátra is be lehessen vinni.A legjobb oktatást megkapva
Ha már az állami oktatást hagyták lecsúszni.
Ne csak a gazdagok kapják.hanem a tanulni akaró és képes szegények is. Akár a legjobbat.

Emlékeztetőül a Kósa iskola.
Hogy ide is lehessen ösztöndíj. Az újgazdag kiváltságos csemeték mellé

Az intézmény 100 ezer forintos jelentkezési díjat számol fel, és sikertelen jelentkezés esetén az összeget nem téríti vissza. Az iskola honlapján felsorolt díjak pedig nem fedezik a tanulók étkezéseit, ezek naponta további 1500 forintba kerülnek majd egy diáknak, ami évente még pár százezer forintot kivesz a szülők zsebéből, mint ahogyan az iskolabusz sem lesz ingyenes.

És hogy mennyire megoldhatót beszélek íme:
Az International School of Debrecen és Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata is fontosnak tartja azonban, hogy ösztöndíjprogram keretében támogassa a tehetséges diákokat. (…) Az ösztöndíjprogram kidolgozás alatt van. Amint elkészül, a részletes kiírás és feltételrendszer elérhető lesz a honlapon.
De most a díjak:
Kósa.jpg
 
Utoljára módosítva:
úgyhogy nem duplájára kell emelni a családi pótlékot és az iskolai támogatást hanem ahogy elnézem a Kósa iskola díjait ezerszeresére.
Vagy ösztöndíj
 
Ha már az állami oktatást hagyták lecsúszni.
Ne csak a gazdagok kapják.hanem a tanulni akaró és képes szegények is. Akár a legjobbat.
Mégis miből gondolod, hogy a magán iskola, egyetem jobb mint az állami?
Szerintem a fő problémád, hogy a tudást, intelligencia szintet a társadalmi rétegekhez kötöd. Az oktatás ingyenes, az egyetemekre a felvétel pontszámok szerint történik, nem kér senki jövedelemigazolást ... és senki nem titlja, hogy egy párizsi egyetemre jelenkezzen valaki, vagy sokan ausztriában tanulnak (nincs felvételi, csak valami 19,2 eurós szemeszterenkénti regisztrációs díj).
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,801
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére