A DK segít Magyarországnak, mielőtt teljesen bedőlne a forint

A DK segít Magyarországnak, mielőtt teljesen bedőlne a forint - Megalakult a DK által kezdeményezett, eurobevezetést segítő bizottság az Európai Parlamentben

Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke, európai parlamenti delegációvezetője pénteki sajtótájékoztatóján hívta fel a figyelmet arra, hogy a forint az elmúlt egy hétben megjárta a poklot.

“Ahhoz képest, hogy 2010-ben, amikor a Fidesz átvette a kormányzást, még 274 forint volt egy euró, mostanra ez elérte a 340 forintot. Ha megnézzük, hogy eközben hogy alakult az euró árfolyama, akkor azt fogjuk látni, hogy nem az euró lett ennyire erős, hanem a forint lett ennyire gyenge.” - ismertette a helyzetet a DK EP-képviselője.

Molnár Csaba arra is felhívta a figyelmet, hogy ez sajnos meglátszik az árakon is, a legfrissebb adatok szerint idén eddig 4,7 százalékos az infláció, ami jócskán meghaladja az MNB várakozásait is.

“Mit is jelent ez a gyakorlatban? 2015-ben, 300 forintos euróárfolyam mellett: egy kiló kenyér 272 forintba került, ma 325 forintba kerül; egy kiló vöröshagyma még 196 forintba került, ma 406 forintba kerül, ez több, mint duplája; egy kiló krumpli 172 forintba került, ma 253 forintba kerül; egy kiló párizsi 1280 forintba került, ma 1750 forintba” - sorolta a DK európai parlamenti delegációvezetője.

Molnár Csaba hangsúlyozta, világos, hogy a gyenge forintot mindannyian megfizetjük a boltokban, a pénzünk elértéktelenedése mindannyiunk életére hatással van.

“De mit is kellene tennie ilyen helyzetben a kormánynak hosszútávon? Nem a tűzoltásra gondolok, hanem valódi, hosszútávú megoldásra. Az egyetlen ilyen megoldás az euró bevezetése, amely nem mellesleg nem lehetőség, hanem kötelezettség, amelyet Magyarország vállalt a csatlakozáskor.” - jelentette ki a politikus, hozzátéve: ahogy nincs alternatívája az Európai Uniónak, úgy nincs alternatívája az eurónak sem, a forint pedig előbb vagy utóbb tarthatatlanná fog válni.

t-4-forint-euro.jpg


“A DK ep-képviselőjeként azt kezdeményeztem, hogy jöjjön létre az Európai Parlamentben egy euróbevezetést segítő bizottság. Ez a bizottság megvalósult és tegnap előtt megtartotta az alakuló ülését, a DK tehát minden segítséget megadott a magyar kormánynak ahhoz, hogy mielőbb bevezessük az eurót.” - jelentette be a DK delegációvezetője.
 
A DK elég jól kezd belejönni, miként lehet kommunikációt használni.
Napirenden maradni hasznosan.Fontos hittételt is tesz.
A főirányzattal szemben.Az EU ellenes agitációval szemben
nincs alternatívája az Európai Uniónak, úgy nincs alternatívája az eurónak sem
.
Gondolom a felméréseket olvasták:a magyarok nem EU ellenesek.
 
Utoljára módosítva:
Emlékezetem szerint az olaszokat sokkolta az euró bevezetése, és az ezzel járó áremelkedések, pedig ők nem csak gazdaságilag, hanem minden más egyéb téren is fényévekkel előttünk jártak.
 
Emlékezetem szerint az olaszokat sokkolta az euró bevezetése, és az ezzel járó áremelkedések, pedig ők nem csak gazdaságilag, hanem minden más egyéb téren is fényévekkel előttünk jártak.
De már túl vannak rajta beállt a normál kerékvágás.
És az Olasz líra akkori állandó inflációja megállt.
Olaszország: Az olasz líra magas infláció és a leértékelések következtében gyenge valutának számított. Az euró bevezetése (2002) előtt 500 000 lírás bankjegy is volt
Lire_500000_%28Raffaello_Sanzio%29.JPG


A nemzeti valuta megszűnése több országban is nép-vélemény gondot(sokkot) mint mondod okozott.
Az Osztrákoknál is benne volt akkoriban a hírekben
És franciák is eléggé nemzet büszkék, patrioták
Az Olasz maffia még most is használja a Lírát.Fekete üzleteknél.
 
Utoljára módosítva:
Nem vagyok közgazdász.
De gondoljuk végig: OV úgy gondolja és gondolta, hogy Ő Magyarország. Hiszen a választásokon nyert 56%-t, ami pont elég a Parlamentben a 2/3-ra. Ez eddig világos, ugye?
Mivel Ő = Magyarország, a büdzsé felhasználása is magánügy, mint minden normális családé, ebben főleg a családfőre tartozik. Ezért aztán úgy használta fel, ahogy egy családfő gondolja. Egészen jól csinálta, eddig. Persze igen, a kutyáknak, a csirkéknek, a lovaknak csak ellátás jár, az egerek és a patkányok meg tartsák el magukat. És ennyi.
Mi itt a probléma?
Ha egy lakásban, házban, saját földterületen a gazda csak a saját hobbijával foglalkozik - miért is ne? - akkor nincs ideje másra is gondolni. Amire nem gondol, az lassan, lassan tönkremegy. Főleg, ha a hobbira megy el minden pénz, akkor a konyhapénz hamarosan elfogy. Autóra, benzinre persze mindig van elegendő, de a fürdőszobában szappanra, fogkrémre már csak a minimum jut: mosószappan, az mindenre elég, mosásra is. Szódabikarbónától is szép fehér lesz az ember foga. Ja, hogy a mosógép tömítései rég kipurcantak, ezért leállt? Nyugi, ott a mosószappan. Meg átvesszük a szomszédtól a régi mosógépét és akkor nem fog billegni a mosótekenyő.
A lé még mindig folyamatosan dől a családtagoktól, mert kér(eget)ni azt aztán tud. A zasszony meg majd valahogy kigazdálkodja és visszaadja. Vagy nem.
No de mi lesz akkor, ha családtagok sem adnak? Akkor majd kifosztjuk a gyerek rózsaszín malacát, a zasszony szűkös időkre eldugott párnaciháját, ....
S ha az is elfogy ....
Kölcsön kér. Ott, ahol lehet. Mondjuk az uzsorástól. A maffiától. És akkor mi lesz???? Mert ők adnak, miért is ne? De ha az adós nem fizet, akkor jönnek az adóbehajtók bézbólütővel és úgy kidobják a lakásából, házából, földjéről, hogy a lába sem éri a földet, ha még van egyáltalán használható lába.
Ez eddig rendben is van.
De mi lesz a zasszonnyal, a gyerekekkel. Az már az ő gondja, baja. Nem az enyém.
- foly köv, majd -
 
- folyt -
2. verzsön.
Az 1. verzsön nem jó, mert az élet szép, a franc akarja eltöretni a lábát.
Tehát kölcsön kér a régi családtagoktól. Igaz, ők csak úgy adnak, hogy meg akarják mondani, mire és hogyan használhatja fel a pénzüket.
Tehát végiggondolja a jó családfő és belátja, hogy ami az övé volt és most is az, az megmarad. Amit még kap, azt majd fel kell ugyan használni a lakásra, házra, meg a földre ..... DE! Ami pénz ezután abból származik, az mind, mind az ÖVÉ lesz. Majd alkot házi-törvényeket! És nincs appeláta, minden az Övé lesz! Hurrá, le van minden ........... tudva.
 
Igen, de azóta eltelt vagy 20 év. Kérdés az, hogy ez a fenemód dübörgő magyar gazdaság kibírná-e azt a 20 évet?

1. Az olasz infláció az átállással azonnal megállt.Értéktelen volt a líra De a konvertibilitása jól számolt.Piacon volt értékelt minden.Utolsó kiigazítást az átálláskor megtették ez okozta az átmeneti drágulást de beálltak hamar az új valutára.Az nem húszév, te máig számoltál 20 évet
És épp a feltétel lett meg a még jobb hibátlanabb pénzügyi háttérhez
2. Mert forinttal kibírja20 évig? és miért pont 20 évet mondasz.
Lehet még Orbáni 10 évet se bír ki. Euróval talán. És piac képes vállalatokkal talán nagyobb eséllyel.
De amíg mint a Mátrai Erőművet oda vissza adogatják állam és Mészáros között ha kiürült a vagyona.
Addig esély sincs.
 
Utoljára módosítva:
1. Az olasz infláció az átállással azonnal megállt.Értéktelen volt a líra De a konvertibilitása jól számolt.Piacon volt értékelt minden.Utolsó kiigazítást az átálláskor megtették ez okozta az átmeneti drágulást de beálltak hamar az új valutára.Az nem húszév, te máig számoltál 20 évet
És épp a feltétel lett meg a még jobb hibátlanabb pénzügyi háttérhez
2. Mert forinttal kibírja20 évig? és miért pont 20 évet mondasz.
Lehet még Orbáni 10 évet se bír ki.

Az olaszoknál azért közel sem olyan vidám a helyzet, ahogy arra a statisztikai adatokból következtetsz. Az olasz munkatársaim, miután a magyarországi telephelye a cégnek megszűnt, szétszóródtak a nagyvilágban, mert értelmes munkát számukra elfogadható bérért Olaszországban nem találtak. Míg korábban Olaszország kedvelt célpontja volt a vendégmunkásoknak, ma viszont az olaszok mennek vendégmunkásnak külföldre. Münchenben is nagyok sok olasz dolgozik. Ez némiképp ellentmond annak, amit írsz, hogy Olaszország újra a régi. Nem az!
Magyarországnak pedig Orbán nélkül is több generáció kell ahhoz, hogy visszaküzdje magát a nullára, ahonnét a "rendszerváltás" után indult. De az én meglátásom is az, hogy nem kell 10 évet várni, a buborék előbb kipukkan.
 
Gondolom a felméréseket olvasták:a magyarok nem EU ellenesek.

De azzal is tisztában vannak, hogy a sajaát pénznem elvesztésével csökkenne az ország versenyképessége, elvégre most időnként leértékelik a pénzt, és ezzel támogatják az exportot viszont nehezítik az importot.
Végül is mit nyernénk a közös pénzzel? Pénzváltás nélkül lehetne utazni.
 
elvégre most időnként leértékelik a pénzt,
És egyre jobban inflálódik a forint drágul az élet.
Lehet kiadni 500 ezer forintost,Mint az olaszoknál a lírát hogy a boltig elmehess.
Az infláció rossz.Lásd a mill-pengőt.
Az exportot jó termékkel kell elérni az meg nincs.
Persze előbb Orbánéknak menni kell. Hogy jó termék lehessen.
Most a Mészáros trükkök csak rontják azt is ami van.
Piacképes vállalat és termék kell.Nem állami csöcsöt szopó.
 
Utoljára módosítva:
És egyre jobban inflálódik a forint drágul az élet.
hasonlóan mint az euróövezeti infláció.
Épp most hangzott el az euróval kapcsolatban: "ne üljünk fel olyan vonatra, amelyik nem tudjuk hova megy" ... szerintem nagyon találó.
 
Utoljára módosítva:
Más a politika és más a gazdaság.
Összekeverni a kettőt káoszt jelent!!!!!!

Mit jelentene a magyar exportra és mit az importra az euro bevezetése?
Mit jelent a turizmusra?
A magyar válllalatok jövedelmezőbbek lesznek-e általa, vagy ellenkezőleg.

Millió kérdés, aminek a meválaszolása nélkül csak szócséplés, politikai maszlag erről beszélni.
Engem arra tanitottak, hogy ha gazdasági kérdéseket kell megválaszolni elő kell venni egy számológépet, és mindjárt tisztább lesz a kép
 
Aki dolgozik annak most több van. És pont.
A visszaosztáshoz nem tudok hozzászólni, ingyen egyiktől sem kaptam semmit. A munkáért még mindig nem munkabért adnak, hanem alamizsnát.
Aki kívül esik a csókosok körén, és olyan munkabért akar, amiből meg is lehet élni, nem csak vegetálni, az elhúz jó messzire az országtól. Itt a pont!
 
Nekem csak jó,ha a forint gyenge,mert annál többet ér az euróm.A munkabérekkel van a gond,sokan úgy gondolják,hogy vezessék be az európai minimálbért,így jobban keresnek majd.A jelenlegi helyzet: 5 év alatt Magyarországon az ingatlanárak megduplázódtak,az élelmiszer jelentősen drágult!Mindent rá lehet fogni a munkaerő hiányra,az alapanyagok árának emelkedésére,arra,hogy nem lehet alkalmazottat,szakembert találni,mert senki nem akar éhbérért dolgozni,na meg úgy sem,hogy a jól megdolgozott bért a főnök apránként 10-20 ezrenként csöpögteti oda a munkavállalónak!"Tudod,nekem se fizettek,Anyagot kellett venni!" NE AZ ALKALMAZOTTAKNAK KÖTELEZŐEN KIFIZETENDŐ BÉRBŐL VÁSÁROLJON!Költse el azt a pénzt amit a saját nyaralására,az asszony mellnagyobbítására,új luxusautójára tett félre!Több vállalkozó ismerősöm is egyedül dolgozik,aki pár éve még a száját jártatta.....,nagyon helyes!Annak idején kb. 15 éve a volt cégemnél én is kijelentettem,hogy eljön az idő,amikor nem lesz ember,aki a szerszámot megfogja!HÁT,ELJÖTT......,ÚJ MAGYARORSZÁG!
Az árak az egekben,a bérek sehol....,az ország nagy része összeszerelő üzemekben robotol éjjel-nappal,vagy közmunkabért,rehab ellátást,munkanélküli segélyt kap.Illetve iskolapadban ül és ilyen olyan semmire se jó TÁMOP képzéseken vesz részt,addig is kapja a minimálbért míg tanul.A bátrabbak meg egyedül vagy családostul elhúztak az országból és a messzi távolból integetnek!:)
 
ezek a magyarországi "éhbérek" azért nagyon relatívek... számít ki mit tud, egy bolti árufeltöltőnek nem valami jelentős a munkája, nem kell sok tapasztalat.
De egy villanyszerelő már jobban keres, ilyesmi egy hirdetés:
Villanyszerelő gyorsszerviz árak:
(jellemzően 1-3 órán belül)
Hétköznapokon 08:00 – 18:00 óráig:
- gyorsszerviz díj az első órában: 7.500 Ft
- gyorsszerviz díj az első órán túl: 4.000 Ft
- kiszállási díj: 0 Ft
- parkolási költség: 0 Ft

vagy vízszerelés árak, például csöpögő csaptelep javítás 6800 Ft-tól, és akkor még hol vannak az autószerelők, autófényezők ..... orvosok, fogorvosok, azért ők is elnyomorognak valahogy.
 
Utoljára módosítva:
Az árak az egekben,a bérek sehol
Rövidebben és nem teljesen infláció és gyenge nemzheti valuta.
Ami az euró bevezetésével nem csak jót hozna.
A forint igazi árát megállapítanák és az szerint jönne létre a bevezetési érték.
Ha most hazugságok halmazára épül a forint értéke.
Akkor pont úgy lenne első évben mint az olasz líra.
Átmeneti drágulás után megszűnő infláció.
De csak a magyar gazdaság megerősödése után jöhetne javulás.
Az euró önmagában csak az inflációt szüntetné meg.
A gazdaság helyretétele összes Mészáros cég átalakulása vagy csődbe menése után.Gazda váltás után
És új kormány után képzelhető el .

Az euró melletti DK elkötelezettség ebben a pillanatban kommunikáció jelentőségű.
És szerintem fejlődött a DK mutatja Ő a jövőre gondol és vannak elképzelései és országért felelősebb mint az Orbán rezsim NER rablólovagjai.
 
vagy vízszerelés árak, például csöpögő csaptelep javítás 6800 Ft-tól, és akkor még hol vannak az autószerelők, autófényezők ..... orvosok, fogorvosok, azért ők is elnyomorognak valahogy.

Légyszíves áruld el, hogy merre keressem, hol nyomorog a számlaképes, igényes munkát végző vízvezetékszerelő, bádogos, burkoló, parkettás és szobafestő, mert sürgősen szükségem lenne rájuk!
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,118
Üzenet
4,799,465
Tagok
615,603
Legújabb tagunk
Szerencsi Andrea
Oldal tetejére