Hírek A Facebookon esett egymásnak Hont András és Magyar Péter

Hont András a saját Facebook-oldalán az erről készült képernyőfotót megosztva „lájkkurvának” nevezte a Tisza Párt elnökét. Az újságíró kifejtette: „Ahogy a cikkből is kiderül, önkormányzati intézményről van szó. A szakemberhiányról persze nem a fenntartó tehet, de az írás nem is ezt kéri számon, hanem hogy miért az utcára terelik a várakozókat, és miért nem lehet online időpontot foglalni. Ugyanis más településeken is orvoshiány van, mégis meg tudják ezt a problémát oldani.”

Ez azonban nem zavarja a lájkkurvát, hogy demagóg módon azonnal rárepüljön a témára, nyilvánvalóan anélkül, hogy olvasta volna a cikket. Az orvoshiány egyenesen következik abból, hogy a Fidesz ellenzékben mindent elkövetett bármiféle egészségügyi reform megakadályozásáért, kormányon pedig a végletekig halogatta azt – ahogy erről sokunk sok helyen írt és beszélt. Szóval az a kérdésem, öcsém: te mit is csináltál a megelőző 23 órában?

– tette fel a kérdést Hont András.

Magyar Péter a bejegyzés alatti hozzászólásában vágott vissza: „Olyan vicces, hogy a gyalázkodó szóhasználatod megegyezik Bede Zsoltiéval. Sokat jártok össze? Egyszerre kapjátok az ukázt?”

llentétben veled, nemcsak elolvastam, de meg is értettem a cikket. Bohóckodhatsz, nyalizhatsz a hatalomnak, akár még Fodor Gabi2 is lehet belőled. De ha már számonkérés, Bandita. Én soha nem voltam sem megválasztott, sem kijelölt fideszes politikus, mint te. By the way, milyen volt Deutsch Tominak dolgozni, kólázni?

– fogalmazott.

A Tisza elnöke arra emlékeztetett: „Hont András a Fidesznek 1990-től tagja. Rövid ideig a KÖSZ (A Fidesz ifjúsági partnerszervezete) tisztségviselője. Előbb a párt Erzsébetvárosi Szervezetének alelnöke, majd 1995-től 2001-ig elnöke. A Budapesti Választmánynak 1994-től 2001-ig, az Országos Választmánynak 2001-től tagja. Az 1994. és az 1998. évi országgyűlési választásokon Deutsch Tamás, 2002-ben Rockenbauer Zoltán kampányát vezette. 1994-ben önkormányzati képviselővé választják Budapest VII. kerületében. Az önkormányzatban a Kulturális Bizottság, később az Ügyrendi Bizottság elnöke, a Polgári Együttműködés frakciójának vezetője. A következő ciklusban is képviselői mandátumhoz jut, ám erről a testület alakuló ülésén lemond, de a Művelődési Bizottságnak tagja marad. 2000-től tagja a Fővárosi Közgyűlésnek, ahol a Kulturális és a Városrendészeti Bizottságokban tevékenykedik.”

Magyar Péter hozzászólására kommentben válaszolt Hont András: „Nagyon szórakoztató lennél, ha szórakoztató lennél. Nem teljesen világos ugyanis, hogy ezzel a bemásolással most mit is akartál mondani, de vélhetően ezt te sem tudod. Amúgy inkább tonikot szoktam inni, mint kólát, de ha jól emlékszem, Deutschcsal azt se sűrűn. Sörözni sokszor söröztünk. Mással nem élek.”

A történetnek itt nem volt vége, Magyar Péter megosztott egy fotót a Facebook-oldalán, a képen egy kanapén fekszik a politikus, a poszt leírása: „Én, miközben Hont András és Bede Zsolti + a megafonos propagandista haverjaik együtt küzdenek, mint… Nehogy az egészségetekre menjen, Skacok.”

Németh Márton Sándor

1723054677048.jpeg
 
Mi a megoldás? Gyűjtést kíván a Józsefvárosi önkormányzat is rendezni, hogy lakossági adományokból szedje össze egy sorszámkiadó automatára a pénzt?
 
Az önkormányzatoktól minden pénzt elvesznek, aztán pofára adnak a haveri polgármestereknek. Undorító Lásd mit csinálnak Pakssal, már indoklással se fárasztják magukat
Pár száz milla itt-ott azért jut még az utolsó pillanatokban kis jutalmazásra.
Csak mert annyira nagyon meg voltak elégedve a saját munkájukkal.
 
Pár száz milla itt-ott azért jut még az utolsó pillanatokban kis jutalmazásra.
Csak mert annyira nagyon meg voltak elégedve a saját munkájukkal.
Hála Odinnak, ez a bicskanyitogató pökhendi nagypofa már kezd kontraproduktív lenni. És a legjobb, hogy ezt nem veszik észre!!
Úgy akarnak elbánni MP-vel is mint Simicskával, meg a nemfideszes polgármesterekkel, mint korábban az ellenzékiekkel.
És lám, megutáltatták a saját polgármesterüket a paksiakkal Kezd visszaütni a pofátlan nagymenősködés.
 
Ez a ma szokásos túltolás esete, ami miatt ők kerültek hatalomra 2010-ben. Az MSZP elszúrta, többször is, kezdve a 2006 eseményekke, mert tuti nem rókabőrbe bujt fideszes vette fel Feri szavait. Majd jöt a 2008-2009 közti gazdasági válság, ami után még kiugorhattak volna, a megszorítások felelőségét részben rátolva a szinte biztosan nyerő fideszre, de nem Ők kasztingoltak, Bajnaival még jobban megásták a sírjukat a választóknál, aztán Viktor tarolt 2/3-al. Evidens, hogy a fidesz bukni fog, átlendül az inga, kérdés mikor és ki fog nyerni, milyen mértékben. Mig Viktor valóban birta a 2/3-ot, bár a korábbi választási rendszer sem volt kiegyensúlyozott sok tekintetben, egy új párt, ha nincs meg a megfelelő támogatottság és túltplja, az nagyon vissza üthet. Magyar Péter pártjában is van pár érdekes emberke. Továbbá az kicsit vicces, hogy MP rögtön felhánytorgatja valaki fideszes múltját, de míg pl. Hont már jó ideje inkább ellenzéki, vagy centrista, addig Mp alig pár hónapja ugrott ki az arannyal kirakott fideszes fészekből, mintha 2009 után mindenkit le MSZPzet volna Vadai aki beszól neki.
 
..... Továbbá az kicsit vicces, hogy MP rögtön felhánytorgatja valaki fideszes múltját, de míg pl. Hont már jó ideje inkább ellenzéki, vagy centrista, addig Mp alig pár hónapja ugrott ki az arannyal kirakott fideszes fészekből, mintha 2009 után mindenkit le MSZPzet volna Vadai aki beszól neki.
Személyeskedés ez már, nem valami teoretikus vita, eléggé túl tolják. Nem mintha nagyon zavarna az ilyen, de oda-vissza méltatlan. Rossz olvasni... Hontnak van egy képessége verbálisan odaszúrni, de ezt inkább öncélúan teszi. Közszolgálatilag nem érzem a hasznát.
 
Azt még meg is értem, hogy a szavazatok miatt ütik-vágják, elvégre az pénzszerző pozíciókra váltható. De hogy már a lájkokon is besértődjenek, hogy ki kapott többet, ki kapott kevesebbet .... óvodás kategória.
 
Továbbá az kicsit vicces, hogy MP rögtön felhánytorgatja valaki fideszes múltját, de míg pl. Hont már jó ideje inkább ellenzéki, vagy centrista, addig Mp alig pár hónapja ugrott ki az arannyal kirakott fideszes fészekből,
Igen, de ezt nem tagadja, nem sunyít, hogyhát én mindig is Óceániával álltam harcban.
És nem ideológiai alapon fordult szembe a fidesszel (nem lett baloldali), hanem valószínűleg személyes okokból szembekerült velük, és ezért szakított.
Ezért kár ideológiai alapon minősíteni, és akik támogatják, azok sem azért támogatják, mert tökéletesen azonosan látják a világot MP-vel, hanem azon egyszerű oknál fogva, hogy hosszú idő óta ő az első, aki alkalmas LEHET a NER megdöntésére. És ez most a legfontosabb, nem csak MP-nek, hanem az egész országnak, IGEN!!!! még a fidesz-szavazóknak is.
 
I.... azon egyszerű oknál fogva, hogy hosszú idő óta ő az első, aki alkalmas LEHET a NER megdöntésére. És ez most a legfontosabb, nem csak MP-nek, hanem az egész országnak, IGEN!!!! még a fidesz-szavazóknak is.
Pontosabban őt hoztuk létre, mert ő sokkal inkább a szavazóbázis eredménye, mintsem az ő saját érdeme, eredménye. Ezt tudjuk kitermelni. Végülis ki tehet arról, ha nincs erre egy tehetséges politikusunk? Én nem tudok ezért hibáztatni senkit. Persze sok múlik rajtunk szavazókon, hogy kit ejtünk vagy emelünk magasba. Félek, hogy a Tisza pártot is csak a vágyaink kivetitése viszi előre. Én nem látom benne a potenciált. Amúgy a legszomorúbb, hogy már megint ott tartunk megoldásilag mint a Kádár korszakban, ..."annál jobb itt minél rosszabb"!
 
Amit egyes kritikusok és persze ellenfelek hátránynak tartanak, pontosan abból kovácsolhat Magyar előnyt. Ti. nincs annyi sógor, koma, haver, káder stb. akikkel az utolsó tanyasi jegyzőig minden posztot a saját parazitáival tölthetne fel.
Van esély, hogy olyanok kerülhetnek pályázatok útján ezekre a poziciókra, akik képesek is ellátni a feladatot, nem csak csúflet-ként lesznek ott. :)
 
Elöre lehetett látni, hogy Magyar Péter egyetlen célja kijutni Brüsszelbe, (megmutatni az asszonynak, szerezni egy védelmi jogot ) és ezért keményen megdolgozott.

Nem azért de a két Momentumos lány, az elsö pillanattól kezdve aktiv volt, lehetett tudni mit csinálnak a Parlamentbe.

Akit érdekel MP tevékenysége az EP-ben az könnyen megtalálja az Europäisches Parlament hivatalos oldalán.
Az egyetlen dokumentum az "érdekeltségi kapcsolatai", mikor hol volt állásba és hány millió forintot kapott havonta. Lustig. :)
 
Amit egyes kritikusok és persze ellenfelek hátránynak tartanak, pontosan abból kovácsolhat Magyar előnyt. Ti. nincs annyi sógor, koma, haver, káder stb. akikkel az utolsó tanyasi jegyzőig minden posztot a saját parazitáival tölthetne fel.
Van esély, hogy olyanok kerülhetnek pályázatok útján ezekre a poziciókra, akik képesek is ellátni a feladatot, nem csak csúflet-ként lesznek ott. :)
haaaaat az a nagyvizentuli meglatas .hogy ez a magyarfigura HA a konder elere kerulne az siman az orszag osszeomlasat eredmenyezne

nem ertem ezt a nepet eloszor a markizaj akit canada kiutasitott majd az allamok is
most pedig ez narcisztikus ontervenyu bajgunar
nemj tudtok mast elohalaszni ??
 
Szegény ember vízzel főz. :)
 
Amit egyes kritikusok és persze ellenfelek hátránynak tartanak, pontosan abból kovácsolhat Magyar előnyt. Ti. nincs annyi sógor, koma, haver, káder stb. akikkel az utolsó tanyasi jegyzőig minden posztot a saját parazitáival tölthetne fel.
Van esély, hogy olyanok kerülhetnek pályázatok útján ezekre a poziciókra, akik képesek is ellátni a feladatot, nem csak csúflet-ként lesznek ott. :)
Majd elválik mit alkot a következő két évben a Párt. Hiába van egy "jó" emberkéd, kellenek mellé sokan, akik elvégzik az aprómunkát. Lehet "rendszerváltani", de ha nem jól csinálják a dolgokat, rögtön felbukkan a nosztalgia. Hány idős sir még ma is a Kádár korért, majd lesz aki Orbánt sírja majd vissza.
 
Én abban a korban nőttem fel, és úgy gondolom, hogy gyereknek lenni akkor sokkal jobb volt, mint most.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

szjucus2 wrote on EWGENIA's profile.
Hi Ewnenia,
thank you for your sampler for Janlynn 023-0579 Summer Cat Sampler and the Spring too. Have you got by chance the winter anf autumn cat in your black-and-white and coloured version? I would really be grateful :)
Csilinkóné Lulács Éva wrote on hluna23's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy Lynsay Sands Argeneau sorozatának utolsó 10 részét is le fogod fordítani? Nagyon tetszett a sorozat. Köszi a fordításért. Éva
Ishmael wrote on Bárdos Tünde's profile.
Szia!
Neked megvan a könyv? Vagy Te is keresed?
bardosie wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági! Köszönöm a sok felrakott könyvet, folyamatosan olvasom őket. Imádom mindegyiket! :)
Szeretnék érdeklődni hogy amit az idegen nyelvű könyvek közé felraktál Galactic Gladiators sorozat magyarul is meg van-e neked? Előre is nagyon köszönöm! Erika

Statisztikák

Témák
38,405
Üzenet
4,856,735
Tagok
619,019
Legújabb tagunk
koxxx koxxx
Oldal tetejére