Megtanulták, miként segítsenek egymásnak, és hogyan tudják tisztelni a másikat.
Eibenthal kicsinyke falu Romániában, a Bánságban, Mehedinti megyében.
Ebben még semmi különös nincsen, hiszen hasonló, alig 200 fő lélekszámú település több is van a környéken. Amiért azonban Eibental rendre visszatérő téma a román sajtóban, az ritka jelenség: a faluban ugyanis évtizedek óta nem lopnak az emberek, és a rendőrségnek sem akadt dolga akár egy elcsattant pofon miatt sem.
Korábban – más apropóból – írtunk egy székelyföldi faluról, Székelyderzsről. Ott van egy templom, ahová nem csupán imádkozni, hanem szalonnáért is járnak az emberek. Arról IDE KATTINTVA olvashatsz.
Eibental története
A falu a nevét a környéken honos tiszafákról kapta. Az 1800-as évek első harmadában Csehországban toborzott telepesekkel népesítették be, a vendégmunkások a közeli bányatelepeken találtak munkát. Az évszázadok során Eibental megmaradt többségében cseh nemzetiségűek lakta településnek, ahonnan a második világháborút követő néhány évben a lakosság fele visszatelepült Csehországba. Ennek ellenére a ma is többségében csehek lakta falu, melyet jól érzékeltet, hogy csak Eibental weboldala is cseh nyelvű.
Ma a lakók többsége a mezőgazdaságból él, ezáltal az év jelentős részében napközben nem tartózkodnak otthonaikban. Mivel az eldugott falucskában csak egy szatócsbolt működik, ahol nem árusítanak kenyeret, a hetente háromszor a 20 kilométerre lévő Szinicéről érkező pék viszi a friss árut Eibentalba.
Aki tud, személyesen veszi meg a betevő falatokat, ám a többség a lakása előtti kerítésre akasztott szatyrokkal – az abba elhelyezett üzenettel és pénzzel – várja a kenyerest. Ő pedig minden kerítésről leemeli a zacskót, kiveszi a pénztárcát, elveszi a kenyér árát, és otthagyja a kenyeret. Sokan egy cetlit is hagynak a pénz mellett, erre írják, hány kenyeret szeretnének. Az árus talpig becsületes, ott, ahol nem üzennek semmit, tudja, hogy annyi pénzt hagytak hátra, ahány kenyérre szükség van.
1996 óta így működik ez, és azóta sem egy visszajáró fillér, sem egy falat kenyér nem tűnt el az utcára kihelyezett szatyrokból. Ezért is büszkék a helyiek arra, hogy bizony a nem lopnak az emberek.
Ráadásul nem csupán a közterületeken, hanem másutt sem próbálkoznak lopással. Ha a kerékpárját az ember a falu egyik végében hagyja, azt másnap is ott találja, a slusszkulcs pedig nyugodtan maradhat éjszakára is az utcán álló gépkocsiban, az reggelre is ott lesz.
Vaclav Masek, a falu papja is büszkén említette, hogy eddigi működése két évtizede alatt nem találkozott lopással Eibentalban, pedig a templom és a paplak is mindig nyitva van, de nincs betolakodótól, vagy tolvajtól tartani. A közeli Orșova rendőrparancsnoka pedig arról számolt be, hogy emberemlékezet óta nem történt még apró bűneset sem a településen.
A helyiek szerint nincs különös titka a falunak. Azt vallják, hogy az élet nehéz, itt az emberek megtanulták, miként segítsenek egymásnak, hogyan tiszteljék a másikat, és csendben, békességben, szeretetben tudnak egymás mellett létezni.
Vaskor István
Eibenthal kicsinyke falu Romániában, a Bánságban, Mehedinti megyében.
Ebben még semmi különös nincsen, hiszen hasonló, alig 200 fő lélekszámú település több is van a környéken. Amiért azonban Eibental rendre visszatérő téma a román sajtóban, az ritka jelenség: a faluban ugyanis évtizedek óta nem lopnak az emberek, és a rendőrségnek sem akadt dolga akár egy elcsattant pofon miatt sem.
Korábban – más apropóból – írtunk egy székelyföldi faluról, Székelyderzsről. Ott van egy templom, ahová nem csupán imádkozni, hanem szalonnáért is járnak az emberek. Arról IDE KATTINTVA olvashatsz.
Eibental története
A falu a nevét a környéken honos tiszafákról kapta. Az 1800-as évek első harmadában Csehországban toborzott telepesekkel népesítették be, a vendégmunkások a közeli bányatelepeken találtak munkát. Az évszázadok során Eibental megmaradt többségében cseh nemzetiségűek lakta településnek, ahonnan a második világháborút követő néhány évben a lakosság fele visszatelepült Csehországba. Ennek ellenére a ma is többségében csehek lakta falu, melyet jól érzékeltet, hogy csak Eibental weboldala is cseh nyelvű.
Ma a lakók többsége a mezőgazdaságból él, ezáltal az év jelentős részében napközben nem tartózkodnak otthonaikban. Mivel az eldugott falucskában csak egy szatócsbolt működik, ahol nem árusítanak kenyeret, a hetente háromszor a 20 kilométerre lévő Szinicéről érkező pék viszi a friss árut Eibentalba.
Aki tud, személyesen veszi meg a betevő falatokat, ám a többség a lakása előtti kerítésre akasztott szatyrokkal – az abba elhelyezett üzenettel és pénzzel – várja a kenyerest. Ő pedig minden kerítésről leemeli a zacskót, kiveszi a pénztárcát, elveszi a kenyér árát, és otthagyja a kenyeret. Sokan egy cetlit is hagynak a pénz mellett, erre írják, hány kenyeret szeretnének. Az árus talpig becsületes, ott, ahol nem üzennek semmit, tudja, hogy annyi pénzt hagytak hátra, ahány kenyérre szükség van.
1996 óta így működik ez, és azóta sem egy visszajáró fillér, sem egy falat kenyér nem tűnt el az utcára kihelyezett szatyrokból. Ezért is büszkék a helyiek arra, hogy bizony a nem lopnak az emberek.
Ráadásul nem csupán a közterületeken, hanem másutt sem próbálkoznak lopással. Ha a kerékpárját az ember a falu egyik végében hagyja, azt másnap is ott találja, a slusszkulcs pedig nyugodtan maradhat éjszakára is az utcán álló gépkocsiban, az reggelre is ott lesz.
Vaclav Masek, a falu papja is büszkén említette, hogy eddigi működése két évtizede alatt nem találkozott lopással Eibentalban, pedig a templom és a paplak is mindig nyitva van, de nincs betolakodótól, vagy tolvajtól tartani. A közeli Orșova rendőrparancsnoka pedig arról számolt be, hogy emberemlékezet óta nem történt még apró bűneset sem a településen.
A helyiek szerint nincs különös titka a falunak. Azt vallják, hogy az élet nehéz, itt az emberek megtanulták, miként segítsenek egymásnak, hogyan tiszteljék a másikat, és csendben, békességben, szeretetben tudnak egymás mellett létezni.
Vaskor István
Pedig nem tett mást, mint cigányként megtalálta a közös hangot és valóságos csodát művelt.
