A Fidesz újabb lelketlenségről tett tanúbizonyságot

A Fidesz azt kéri a kormánytól, hogy a most zajló alkotmánymódosítási folyamatban teremtsék meg annak jogi feltételeit, hogy ne legyen megengedett az életvitelszerű közterületen tartózkodás, hiszen minden hajlék nélküli ember számára biztosított a szálláshely.

37544.jpg

Bajkai István, a kormánypárt országgyűlési képviselője kedden Budapesten tartott sajtótájékoztatón jelentette be, hogy ezzel a módosítással biztosítani lehetne, hogy a várost mindenki egyformán tudja használni.

A Fidesz politikusa évtizedes problémaként jellemezte, hogy sokan életvitelszerűen használják a közterületeket, ami a közbiztonsági és közegészségügyi veszélyek mellett megterhelő a városban élőknek.

Kiemelte: az állam és az önkormányzatok kiterjedt támogatási rendszert - például nappali és éjszakai szálláshelyeket - biztosítanak, a közmunkaprogram pedig mindenki számára megnyitotta a munkavállalás lehetőségét.
MTI
 
Hmmmm, ez egy nagyon érdekes mondat! Eszembe juttat egy hírt, miszerint;
A magyar kormány váratlanul megvétózott egy nemzetközi egyezményt, amelyet május 2-án kötött volna az Európai Unió az afrikai kormányokkal. Az együttműködés fő célja, hogy az EU pénzt ad az afrikaiaknak, és ők cserébe igyekeznek gátolni a migrációt. Ezt az alkut segélyprogramok, vagy éppen az embercsempészek elleni rendőri együttműködések szegélyezik. Benne van az a program is, amin keresztül pénzt kapnak a hazatérésre azok a Líbiában várakozó emberek, akik hajlandóak lemondani arról, hogy illegálisan Európába hajózzanak.

És hol itt az összefüggés? Tessék értelmezve olvasni, és gondolkodni!
Összefüggés?
Van két társadalmi réteg az egyik hajlandó valamit tenni (menekült) a másik kéreget...
Mi is az összefüggés?
 
Ez nem lelketlenség. Ez az óhaj megelőzi azt az akaratot, hogy a kormány minden hajléktalannak biztosítson egy megfelelő méretű lakást, annak fenntartási költségeivel együtt. Ezt azonban meg fogja előzni az a kormányintézkedési sorozat, amely garantálni fogja, hogy megszűnik a lakás-maffia a velük együttműködő ügyvédekkel.... a rendőrség ezekben az ügyekben (is) éppen olyan hatékony bűnmegelőzési és felderítési aktivitást mutat, mint minden másban, az állam megalapozza a polgári jólét intézményét, satöbbi, satöbbi....
Vagy most mi van????
bambi.jpg
 
Hmmmm, ez egy nagyon érdekes mondat! Eszembe juttat egy hírt, miszerint;
A magyar kormány váratlanul megvétózott egy nemzetközi egyezményt, amelyet május 2-án kötött volna az Európai Unió az afrikai kormányokkal. Az együttműködés fő célja, hogy az EU pénzt ad az afrikaiaknak, és ők cserébe igyekeznek gátolni a migrációt. Ezt az alkut segélyprogramok, vagy éppen az embercsempészek elleni rendőri együttműködések szegélyezik. Benne van az a program is, amin keresztül pénzt kapnak a hazatérésre azok a Líbiában várakozó emberek, akik hajlandóak lemondani arról, hogy illegálisan Európába hajózzanak.

Budapest a vétót azzal indokolta, hogy a megállapodás szerinte nem ítéli el hangsúlyosan a migrációt, illetve, hogy a szöveg nem tesz elég markáns különbséget a menekültpolitika és a bevándorláspolitika között. Sőt még olyasmit is hangoztattak, hogy "A migráció rossz, veszélyes, nem menedzselni, hanem megállítani kell".

De visszatérve az eredti támához ... jönnek a helyhatósági választások, bízzuk a helyi közösségekre az életvitelszerűen köztereken való tartózkodás problémájának a megoldását.
 
Utoljára módosítva:

A hajléktalanokat pedig börtönbe zárni, a törvény megszületése után.. Hiszen aki sorozatosan megsérti a törvényt annak a meg nem fizetett pénzbüntetéseit szabadságvesztésre változtatják.. Aztán a nem megfelelő börtönviszonyok miatt kapott kártérítésből eléldegélhetnek egy darabig a hajléktalanok, aztán megint börtön, megint kártérítés.....

Ügyes, nagyon ügyes.. A közterületről eltűnnek...
Kedves vum, Te elhiszed ezt a bődületes marhaságot? Pláne, hogy a magyar kormány néhány 100 milliót adott az otthon maradásra korábban.. Ja , biztos az átutalásnál a közlemény rovatban feltüntették, hogy a migráció rossz.....
 
De visszatérve az eredti támához ... jönnek a helyhatósági választások, bízzuk a helyi közösségekre az életvitelszerűen köztereken való tartózkodás problémájának a megoldását.
Ez vicces...
Egy korábban kiszivárgott elképzelés arról szólt, hogy a 2000 lélekszámot el nem érő településeken nem lenne választás 2019 őszén. A Szabad Pécs most azt írja: a számokról még vita van, a legoptimistábbak az 1500 főt valószínűsítik, ugyanakkor egyre többen mondják azt, hogy most már az 5000 főt el nem érő lakosságszámú települések mindegyikére vonatkozna a szabály. Pontosabban lenne választás 2019 őszén az 5000 főt el nem érő településeken is, de csak egyetlen elöljárót választhatna meg a helyi közösség. Ő lenne az, aki ezt követően a megyei önkormányzatokhoz hasonló, feltehetően járási székhelyeken működő közgyűlésekben képviselhetné a saját választóinak az érdekeit.
Az indok úgyanúgy mint az országgyűlési választás módosításakor sporoljunk!!!
 
Mert hazugsag hogy minden hajlektalanak adnak szallast. Innentol kezdve embertelen hogy tunjonek el, de hova?
Jol emlekszek 140 ember fagyott meg a telen, a kilakoltatasok sem csokkentik a hajlektalanok letszamot.
Ezt megoldani nagyon suru szocialis halora van szukseg.

Ternya

Sajnos nem aprilisi trefa.
Igen felhaborito ez a hozzaallasod.
Fogalmad sincs milyen rovid ido alatt hajlektalana lehet valni.

Azon nevetett és én is, hogy azt állítják, mindenkinek van hely. Ez egyszerűen nevetséges, sosem volt igaz.
 
A hajléktalanokat pedig börtönbe zárni, a törvény megszületése után.. Hiszen aki sorozatosan megsérti a törvényt annak a meg nem fizetett pénzbüntetéseit szabadságvesztésre változtatják.. Aztán a nem megfelelő börtönviszonyok miatt kapott kártérítésből eléldegélhetnek egy darabig a hajléktalanok, aztán megint börtön, megint kártérítés.....

Szó sincs ilyesmiről például lehet kérni, hogy változtassák át a pénzbírságot közérdekű munkára. Jönnek a helyhatósági választások, biztosan lesznek polgármesterjelöltek akik a törvény alkalmazása helyett inkább a közterületeken az ételosztást favorizálják és a helyi adókból még többet fognak a hajléktalanokra fordítani. Ha a többség ezt az álláspontot támogatja, ilyen irányt vesz a politika.
 
Ügyes!!
Így politizál a kormány.
Meg ha nincs elég pénz akkor lehet még újabb helyi adókat kivetni hogy legyen a hajléktalanoknak több szállás és étel.
Nyugodt lehetsz senki sem fog rájuk szavazni ezért is írtam hogy az MSZP megint kútba ugrik...
Egyszerűen az ellenzék tapasztalatlan, mintha még sosem lettek volna a politikai porondon.
Úgy ugrálnak ahogy a fidesz fütyül...
 
Mi is az összefüggés?

mi jót akarunk ti pedig ellenzitek ezt akkor fogadjatok magatokhoz hajléktalanokat (lehet helyettesíteni - a menekülteket -) mert mi inkább megteremtsük a feltételeit annak hogy a hajléktalanok (menekültek ne induljanak Európa felé) fedél alá jussanak.
 
Szó sincs ilyesmiről például lehet kérni, hogy változtassák át a pénzbírságot közérdekű munkára. Jönnek a helyhatósági választások, biztosan lesznek polgármesterjelöltek akik a törvény alkalmazása helyett inkább a közterületeken az ételosztást favorizálják és a helyi adókból még többet fognak a hajléktalanokra fordítani. Ha a többség ezt az álláspontot támogatja, ilyen irányt vesz a politika.

Kedves vum egyre inkább biztos vagyok benne, hogy a szép narancssárga szemüveged teljesen kifakult.. most van egy szép rózsaszín, de ez azért lásd be túl rózsaszín.. Vagy színváltos is? Attól függ merre nézel? Na ne mán...
 
Budapest a vétót azzal indokolta, hogy a megállapodás szerinte nem ítéli el hangsúlyosan a migrációt, illetve, hogy a szöveg nem tesz elég markáns különbséget a menekültpolitika és a bevándorláspolitika között. Sőt még olyasmit is hangoztattak, hogy "A migráció rossz, veszélyes, nem menedzselni, hanem megállítani kell".

kiragasztott egy "Amnesty International" feliratú fehér A4-es lapot a ház kapujára, majd erre a lapra ráragasztott egy "Bevándorlást támogató szervezet" feliratú matricát

  • 7AXZOda4kQlgzwfIs.jpeg
  • Ez az igazán félelmetes.
  • Viselni is kell vagy szabadon választható lesz?
 
Szó sincs ilyesmiről például lehet kérni, hogy változtassák át a pénzbírságot közérdekű munkára. Jönnek a helyhatósági választások, biztosan lesznek polgármesterjelöltek akik a törvény alkalmazása helyett inkább a közterületeken az ételosztást favorizálják és a helyi adókból még többet fognak a hajléktalanokra fordítani. Ha a többség ezt az álláspontot támogatja, ilyen irányt vesz a politika.
Kapj a fejedhez! A kozérdeku munkára honnan induljon, talán a híd alól? Még ha lenne ételosztás, akkor is az csak napi 1x, az is sorban állassal a szabad ég alatt. Te laksz valahol? Onnan indulsz munkába? Tudsz ugye tisztálkodni, étkezni legalább napi 3x, hogy legyen erod egész nap dolgozni?
Talán azt kellene támogatni, hogy a sok uresen álló ingatlant ne a kupeckedok kaparintsák meg szinte ingyen, hanem a helyi onkormányzatok, helyi kozosségek, akik tudnák, hogy hogyan lehetne hasznosítani, pl. a házukat, lakásukat, munkájukat elveszett, utcára kerult emberek érdekében. Ezt kellene támogatni a kormánynak, nem az uresen kongó stadionépítéseket és egyéb nem annyira fontos épulet egyutteseket.
 
:dr_24:
 
Kapj a fejedhez!

ha nincs végrehajtható vagyona és nem dolgozza le, akkor maradjon büntetlenül a szabálysértés?

vannak politikusok akik a kilakotatásokat is meg akarják tiltani (igaz nem a bankoknak mondják, hogy töröljék az adósságokat) ... tessék javasolni a Parlamentben az adósságok eltörlését, ingyen lakást mindenkinek... minden lehetséges. Talán a Munkáspárt biztosítaná ezeket az elvárásokat (az aktuális támogatottságuk 0,27 százalék, 15 640 szavazat).
 
Utoljára módosítva:
Lázár kimondta a FIDESZ filozófiájának lényegét, és minden tettükben ez megfogható: (nekik) annyit érsz, amennyid van!
E cél érdekében bármi bevethető.
Lassan nevet kellene váltaniuk: Magyar Nemzeti Szocialista Néppárt-ra. És ez nem csak áthallás...
 
Egyébként én már ki is gondoltam, hogy azt a felháborító kijelentést - miszerint majd a közmunka megoldja a lakhatási problémát - hogyan lehet megvalósítani.
A hajléktalanok elmennek dolgozni közmunkásként.
Akkor ugye kapnak kb. 54.000 Ft.
Egy lakbér itt Bp-n kb. 130.000-150.000 Ft./2 szobás lakás (azt hiszem)
Összeállnak 10-12-en így osztódik a lakbér ennyi felé.
Na így meg tudják fizetni a lakbért.
Csak egy a probléma ezzel.
Ez a megoldás éppen olyan, mint a hajléktalan szállás.
Tucaton-rakaton egymás hegyén-hátán.
De bérelt lakásban.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,550
Tagok
615,324
Legújabb tagunk
Vahl Rózsa
Oldal tetejére