A kínai állatvédelmi szervezetek felháborítónak tartják a házikedvencek online eladását és postázását

Rendkívül furcsán hangzik, de igaz: Kínában azzal csábítják vásárlásra a fogyasztókat az online áruházak, hogy “lucky bag”, azaz meglepetéscsomagokat kínálnak, melyekre licitálhatnak a vásárlók.

Isobel Zhang, az ACTAsia brit jótékonysági szervezet kínai társalapítója szerint az eladók nem rendelkeznek lelkiismerettel, azok a vásárlók akik pedig licitálnak, szintén megkérdőjelezhető viselkedést tanúsítanak az ügyben.

Kínában a legújabb trend alapján online árverésekre bocsátják a háziállatokat, ráadásul egy olyan szisztéma szerint, ahol teljesen véletlenszerű módon kapják meg az állatokat a vásárlók. A megkérdőjelezhető marketingfogás a japán újévi fukubukuro elnevezésű szokásból ered, melyben a kereskedők véletlenszerű tartalommal állítanak össze kisebb csomagokat, melyeket kedvező áron adnak el.

Kínában az online áruházakban találhatunk kutyákat, macskákat, nyulakat, hörcsögöket és teknősöket is, az árak pedig 10 jüantól (459 forint) egészen 1000 jüanig (45 910 forint) terjednek. Isobel Zhang szerint az állatok online vásárlásának, eladásának, valamint dobozokban történő szállításának elve mindenképp elítélendő.

A The Beijing News beszámolójára hivatkozva a South China Morning Post azt írja, az egyik kínai online áruház 500 jüanért (22 955 forint) árul szibériai huskyt, német juhászt és golden retrievert, míg az amerikai és brit rövidszőrű kölykök és a ragdoll macskák 200 és 400 jüan (9180 és 18 364 forint) között mozognak.
Az egyik oldalon 9,99 jüanért (458 forint) kínálnak eladásra teknősöket, sőt még az is fel van tüntetve, hogy az állatok véletlenszerűen kerülnek postázásra, továbbá a teknősök semmiféle egészségügyi dokumentummal nem rendelkeznek.

A legelképesztőbb talán az, hogy egyes árusok állításuk szerint beadatták a szükséges oltásokat az állatoknak, dokumentummal azonban ezt nem tudják alátámasztani, valamint szinte egyikük sem hajlandó pénzvisszafizetésre, még abban az esetben sem, ha beteg állatot küldtek a vásárlóknak.

A Szcat Állatvédelmi Önkéntes Egyesület szerint az állatok alacsony ára okozza a legnagyobb problémát, ugyanis mivel rendkívül olcsón lehet hozzájutni háziállathoz az országban, az emberek nem értékelik őket kellőképpen.

dog.jpg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,801
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére