A kerítésmászó migránsnak most az egyszer jól jött a tudása

Megmentette egy kisgyerek életét a Migráns Pókember, akit a francia állam egyből a keblére ölelt.

A négyéves kisgyerek lakásuk erkélyének korlátjánál lógott, mikor a 22 éves fiatalember észrevette az utcáról és a segítségére sietett. Három emeletet mászott meg akrobatikus ügyességgel – csupán kezeit használva –, hogy végül a negyediken elérje a gyereket.

Mamoudou Gassama hőstettéről aztán beszámolt a világsajtó, a baloldal máris hősként ünnepli a majmokat megszégyenítő ügyességgel mászni tudó mali franciát. A párizsi főpolgármester azonnal felhívta telefonon, Macron pedig egyből franciává ütötte a tavaly szeptemberben érkező migránst.

Tanulság: vigyázni kell a kisgyerekere és magasabbra kell építeni a kerítést.



safe_image.php
 
-

Még jó, hogy nem fordítva történt és nem Magyarországon.
Most kapna vagy 10 év börtönt a megmentő menekültek támogatása miatt. :)
 
Nem tetszik a cikk címe!
Honnan veszi a cikk írója, hogy ez a fiatalember kerítést átmászva jutott be Franciaországba?
Az utolsó mondat pedig egyenesen szégyen!
 
Ha nem tetszik ez az ˝írói˝ stílus akkor NE olvasd a 888-at.
Én azt az oldalt nem is szemlézném....de biztos vannak akiknek ez az alpári hangnem tetszik...
 
Tanulság: vigyázni kell a kisgyerekere és magasabbra kell építeni a kerítést.

És nem ártanak a rácsok sem, gondolom a franciák is elnézve a videót azonnal rendelik a védőrácsokat.

59zo1f.jpg


... de érdekességként, nektek nem úgy tűnik mintha valaki azért tartaná azt a gyereket?
 
Utoljára módosítva:
És nem ártanak a rácsok sem, gondolom a franciák is elnézve a videót azonnal rendelik a védőrácsokat.

59zo1f.jpg


... de érdekességként, nektek nem úgy tűnik mintha valaki azért tartaná azt a gyereket?

Én úgy látom, hogy ennek a rácsnak a feladata nem egy pajkos kisgyerek hanem a betörök elleni védelem.
-
A balkon alatt (jobbra) direkt egy tető, amiről nem nehéz belépni a lakásba.
Söt a rács felülről is védve van ami egy óvodáskorú gyerek esetében teljesen felesleges.
-
Az életmentö hobby focista nem csak oklevelet, állampolgárságot hanem egy állást is kapott a tüzoltoknál. :)
 
Utoljára módosítva:
Az életmentö hobby focista nem csak oklevelet, állampolgárságot hanem egy állást is kapott a tüzoltoknál. :)

az jó dolog, ha az illegális migráns (papírok nélkül érkezet Franciaországba) még hobby focista is ... természetesen a videó megnézése után nem csak a kisgyermekes franciák szereletetnek fel védőrácsokat ;)

még szerencse, hogy volt ki fogja a gyereket míg felér .... vajon a másikról, aki közben tartja a gyereket miért nem beszél senki?

33x7954.jpg
 
Utoljára módosítva:
az jó dolog, ha az illegális migráns még hobby focista is ... természetesen a videó megnézése után nem csak a kisgyermekes franciák szereletetnek fel védőrácsokat ;)

még szerencse, hogy volt ki fogja a gyereket .... vajon a másik, aki tartja a gyereket miket kapott?

33x7954.jpg
-
Ahogy látod, a balkon két különbözö lakrészhez tartozik ami elvan választva egymástol.
Az emeleten levö férfi helyesen viselkedett és biztositotta a gyereket de nem tudta beemelni.
Arra nem lett volna idelye, hogy átmásszon. Jo teamwork.
-
Látom nyomja a lelked, hogy egy "fajidegen" elismerésben részesül és europai állampolgár lett.
Hát lépjetek ki az EU-bol és akkor nem kell vele egy térben lakjál.
-
Honnan veszed, hogy "illegális migráns"?
Lehet, hogy illegálisan utazott be Franciaországba de, hogy már szeptember ota ott él bizonyitja, hogy megvolt rá az oka.
-
Egyébbként nem ö fedezte fel Europát, az Europaiak mentek elöször Afrikába.


sklaven.jpg

-
Te mivel érdemelted ki, hogy az összes europai országban letelepedhetsz? :)
Mali egy francia gyarmat volt.
-
Ahogy hallod a videokbol a gyerek jobban beszél franciául, mind sok K&K Monarciában élt "alatvalo" utodja aki ma Romániában és Ukrajnában él.
Hogy ugy mondjam duplán europai állampolgár.
-
Egyébbként hogy szol a szabály: melyik országba lesz egy büncselekményt elkövetö kiszolgáltatva, Román vagy Magyar börtönbe fog ülln?
Vagy van szabad választási lehetösége?
 
Utoljára módosítva:
Honnan veszed, hogy "illegális migráns"?
Lehet, hogy illegálisan utazott be Franciaországba
szerinted, ha valaki illegálisan, papírok nélkül utazik be valahová az nem illegális migráns?

de, hogy már szeptember ota ott él bizonyitja, hogy megvolt rá az oka.

miből is élt szeptember óta?

Te mivel érdemelted ki, hogy az összes europai országban letelepedhetsz? :)
a munkám által megkeresett pénzemmel
 
szerinted, ha valaki illegálisan, papírok nélkül utazik be valahová az nem illegás migráns?
Abban a pillanatban hogy keri tole a papirt akkor mindegyik kozli hogy menekult es maris megszunik az "illegalis " migrans?
A migrans az bevandorlo igazabol es nem menekult De profi modon csusztattok ahogy Orban erre hegyezi ki az egesz orszag nemzetkozi helyzetet.
Felesleges tovabb ragozni mert titokban Mo is befogad meneulteket nem is keveset csak hat eldugja oket mert akkor kiderulne , hogy az egesz kampany a gyulolet keltes felesleges volt milliardokert.


Megtaláltuk
1300 migránst fogadott be a migránsellenes magyar kormány, miközben milliárdokat költöttek gyűlöletkampányra. Hol bújtatja a Fidesz a titokban rejtegetett migránsokat? Vannak, akiket hotelekben, akadnak akiket sérült magyar gyerekek között.

https://hirtv.hu/celpont/orban-viktor-es-a-noi-paktum-2461803
a masodik resze .
 
szerinted, ha valaki illegálisan, papírok nélkül utazik be valahová az nem illegás migráns?
miből is élt szeptember óta?
a munkám által megkeresett pénzemmel

Tölled is megkérdezhetném miböl éltél amig nem dolgoztál, mondjuk az életed eddigi 1/3-át? :)
(Az én pénzemböl mert én idösebb vagyok valoszinü mind te)
-
- Nincs kizárva de hol olvastad, hogy Mamoudou Gassama illegálisan érkezett Franciaországban?
- Az 56-os menekültek is mind vizum és utlevél menekültek nyugatra.
- Még a 70-es években is "erény" volt egy kék utlevél.
- Ha jol tudom a nöknek nem is volt kötelezö abban az idöben egy személyi igazolvány, a gyerekeknek sem volt.
- Aztán mit jelent az, hogy "illegális"? Az egy betegség? Vagy valami amit szégyelleni kéne?
-
- Ha nem tudnád a szociális segély nyugaton nem ajándék, hanem "kölcsön"
- amit böven vissza fizet minden egészséges ember az élete folyamán a szociális ado utján
- Mali egyébbként egy francia gyarmat volt, gondolom az ösei elöre fizettek szociális-adot. ;)
 
Neked ekkora "blödséghez" nekifutás kell, vagy simán jön? Minek kell a fiatalokat a málnásba vinni?

Ha jol tudom a nöknek nem is volt kötelezö abban az idöben egy személyi igazolvány, a gyerekeknek sem volt.

Magyarországon már a 70-es években is mindenkinek kötelezö volt a személyi igazolvány 14 éves koron felül. Függetlenül a nemétöl.
A kék útlevél nem "erény" volt, hanem kiváltság.

Igen, stimmel, nyugaton a szociális segély "kölcsön" az én és a többi dolgozó adójából.

Aztán mit jelent az, hogy "illegális"? Az egy betegség? Vagy valami amit szégyelleni kéne?
Illegális a legális ellentéte. Nem betegség, nem szégyellni kell, csak bújdokolni. Jog nélküli, ez esetben tartózkodás.
Remélem segitettem.
 
Illegalis? persze ma Mo on mindenki rendelkezik utlevellel. Nem volt ez mindig igy es ugy nez ki nagyon kivanjatok hogy visszaterjen ez az idoszak.
1956-ban csak a nagyon komcsi vezetok kaptak utlavelet nyugatra, meg a hires sportolok, muveszek is imadkozhattak,hogy kiengedjek oket nyugatra. es meg utana sot 1970-es evekbe is kivaltsag volt a nyugati utlevel utana jott csak kb 1980 korul a 3 evenkenti nyugati ut lehetosege de nem mindenkinek. Ez elmondhato volt majd minden szoc orszagra.
A lagerekbe meg 1986 ban is sokan utlevel nelkul szoktek el otthonrol, Erdelybol.
 
Neked ekkora "blödséghez" nekifutás kell, vagy simán jön? Minek kell a fiatalokat a málnásba vinni?

Magyarországon már a 70-es években is mindenkinek kötelezö volt a személyi igazolvány 14 éves koron felül. Függetlenül a nemétöl.
A kék útlevél nem "erény" volt, hanem kiváltság.
-
Az 1956-os menekültek nem 70-ben hagyták el az országot. Az a folytatás volt ami a mai napig tart.
Még ma is kérnek és kapnak politikai menedékjogot magyar állampolgárok más országban.
-
Az "erényt" az iróniából írtam, tehát te is tudod, hogy politikailag megbizhatatlanoknak nem voltak utázis papirjai nyugatra mégsem szakadt meg az áramlás. Hányan lettek bőröndben, autóba eldugva Hegyeshalomnál ugyan úgy mind a Közel és Távol keleti menekültek. Még repülőelterítés és halál is volt. Én emlékszem NDK-s menekültektől féltek a magyar határ örök mert leütötték őket a búzásban... (megjegyzem a nyugatnémet újságok ezt sem hallgatták el)
-
Igen, stimmel, nyugaton a szociális segély "kölcsön" az én és a többi dolgozó adójából.
-
Nem tudom, hogy hol élsz, ha Magyarországon akkor elkel magyaráznod.
-
Nem vagyok otthon a témában, de ezt olvasom: "Leistungen der Sozialhilfe müssen in der Regel nicht zurückgezahlt werden, außer sie wurden bei einer vorübergehenden Notlage als Darlehen gewährt. Zu Unrecht erbrachte, mit falschen Angaben erschlichene oder doppelte Leistungen müssen selbstverständlich zurückgezahlt werden."
-
Ez pedig azt jelenti: "ha csak átmenetileg rongyosodsz le akkor kölcsönnek tekintik a szociális segélyt és vissza kell fizessed" Ha tartósan szegény maradsz akkor nem kell visszafizetned semmit. Akár milyen mókás igy van. :(
-
Ha tehát hirtelen örökölsz valamit, vagy van egy saját házad, lakásod, akkor fizetni kell. Adott esetben el kell adnod a házadat.
De ez egy más téma, ehez nem értek.
-
Szeretnélek emlékeztetni arra, hogy egy ember a születése elött és felnöttéválásáig, valamint a halála elötti évben kerül a legtöbb pénzébe az államnak. (ezt olvassad el kérlek még egyszer)
-
Nos a gyerekmentő 22 esztendős, tehát az államnak nem került "Pre- és Post-natal" kiadásokba.
Akár milyen képzettsége van, a tény, hogy egyedül képes volt Afrikából Franciaországba eljutni mutatja, hogy az IQ--jával minden rendben van. :)
-
Illegális a legális ellentéte. Nem betegség, nem szégyellni kell, csak bújdokolni. Jog nélküli, ez esetben tartózkodás.
Remélem segitettem.
-
Ahogy Melitta mondta, abban a pillanatban ahogy a határon belépve menedékjogot kér már nem illegális.
A gyerekmentő egészen biztos egy elbírálás alatt, legálisan az országban tartózkodó volt
különben börtönbe zárták volna nem kaphatott volna állampolgárságot.
 
http://www.bbc.com/news/world-africa-44279504
Following Mr Gassama's meeting with French President Emmanuel Macron, Mali's ambassador in France, Toumani Djimé Diallo, said: ''The courage of our young compatriot aged 22, an undocumented migrant, shows that his values are of humanity and love for his neighbour."

Kérlek nézz utána: "Illegal, Undocumented, Unauthorized: The Terms of Immigration Reporting"
-
"Dokumentumokkal nem rendelkező migrácioban levő" (undocumented migrant) szerintem más mind egy
"Illegálisan az országban tartózkodó, illetve beutazó" (illegal immigrants, illegally arriving)
-
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,659
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére