A kiszáradó Duna miatt majdnem leállt a Paksi Atomerőmű

Jelen esetben tényleg közel jártunk a leállításhoz, két tized foknyira volt a folyó hőmérséklete attól, amikor lekapcsolják miatta az erőművet.

Az erőmű hűtését kiszolgáló Duna - többek között az alacsony vízállás miatt - olyan mértékben melegedett fel, ami már az atomerőmű szerint is „adminisztratív korlátot jelent a blokkok üzemeltetésére” – írta a G7.hu oldal kérdéseire válaszul az atomerőmű kommunikációs osztálya.

A jogszabályok szerint ilyen lépésekre akkor kerülhet sor, ha a Duna vízhőmérséklete az erőmű hűtővízének bebocsátási pontjától 500 méterre meghaladja a 30 fokot, amihez nagyon közel jártunk.

A folyónak már az alaphőmérséklete sem volt messze a határtól, ám, hogy Paksnál pontosan mennyire közelítette meg, azt nem lehet megmondani, mivel a Vízügyi Főigazgatóság paksi mérőegysége épp augusztus elején hibásodott meg. Egy zátony kialakulása miatt a készülék rossz adatokat küldött, ezért a hatóságnál kézi mérésre álltak át. Ebből viszont – szemben az automatikus óránkénti méréssel – naponta csak egyet csináltak, méghozzá reggel hétkor, amikor a leghidegebb a Duna.

A legmagasabb reggeli hőmérséklet, amit regisztráltak 26,8 fok volt, ez azonban napközben 1,2-1,5 fokkal emelkedhetett, az erőmű pedig további 3-4-et dobhatott rajta a mérési pontig.

Pakson állítólag 29,8 fok volt a legmagasabb, amit mértek.

Paks leállása gyakorlatilag katasztrófa lenne a hazai villamos-energiaellátás szempontjából, hiszen az erőmű a teljes hazai termelés több mint felét adja.

A teljesítménycsökkentésre egyébként végül, azért sem volt szükség, mert ez magától is megtörtént: az egyik blokk meghibásodott, és augusztus közepe óta nem is termelt. A 3-as egységben ennek a hétnek a második felére ígérték az újraindulást, és pénteken az volt a terv, hogy este már néveleges kapacitáson üzemel majd ez a blokk is.

upload_2018-8-25_3-47-3.jpeg
 
-

De miért vörös a Mars a Földről (Holdról, a Mars felszínéről) nézve?

- A porszemek mérete (1,5 µm) a kék fény hullámhosszánál nagyobb (d>(2-10)λ)

Hát a fene tudja. Az biztos hogy itt a Földön én már láttam nem is egy alkalommal vasrozsdát, vékonyat is és vastagot

Az ördög, mint mindig, a részletekben van, ebben az esetben abban a fránya "A porszemek mérete (1,5 µm)"-ben.
Amit szvsz nem nagyon láthattál élőben.
Ahogy az sem közismert, hogy az afrikai sivatag homokja is azért alkalmatlan építőanyagnak, mert túl "finom".
 
Hát a fene tudja. Az biztos hogy itt a Földön én már láttam nem is egy alkalommal vasrozsdát, vékonyat is és vastagot is, de nekem igenis itt a Földön is az a vasrozsda nem annyira szürkének, mint igenis vörösesnek tűnt... elismerem nem annyira vörösnek mint a vér vagy a vérnarancs, de inkább volt mondható vörösnek mint szürkének. Legalábbis az én színérzékelésem szerint.

Azt se nagyon hiszem hogy a marsi fotókat direkt átszíneznék. Ha ezt a nézetet elfogadjuk, akkor már nagyjából bármi összeesküvéselméletet is elhihetünk, hiszen ha ebben csal a NASA akkor miért ne csalhatna a holdraszállásban is vagy abban hogy a Föld gömbölyű, stb..

Igen, szerintem is sok a vasoxid a Marson, és szerintem is ettől vöröses, nem értem azonban miért kéne emiatt kiszinezni a képeket amik ott készültek. (Oké, lehet hogy alkonyatkor ott kék az ég ezt már nem tudom, de én eddig olyan képeket láttam a Marsról amik ott nem alkonyatkor készültek).

A szin az egy "érzet" és nincs mindig köze a realitáshoz. A szinvak köztudottan piros helyett zöldet lát.
-
A szemünkbe juto fény frequenciája (hullámhossza) amiböl az érzet lesz a fény és a tárgy kölcsönhatásának az eredménye.
-
Tehát egy darab könek nincs szine, csupán van egy tulajdonsága ami leirja a különbözö elektromágneses sugarakkal (fényekkel) valo kölcsönhatását.
-
Az ég szine a Marson amikor tetözik a Nap, vörös szinü és ez a porszemek méretétöl függ. (Felejtsed el a rozsdát)
Az ég szine a Marson amikor lemegy a Nap, akkor kék.
-
A képfeldolgozo programmokban, a képernyöd beállitásánál, találsz szüröket (RGB) amivel a szineket felcserélheted.
-
Mivel a Marson levö "megvilágitás" és a Mars közetei ismeretlenek ezért nem tudhatjuk milyen szinö a Marsközet.
Szerintem ez logikus és egyértelmü. Ezért a Marsfelvételeket olyanra szinezték amilyennek távcsövel a Marsot láttuk-
-
Bizony igy van ez. Ez nem csalás. ;)
Idöközben furtunk, faragtunk, analizáltuk a közeteket és tudjuk milyen anyagbol vannak - tehát
tudjuk milyen lenne a szinük a Földön. Betudjuk állitani szürövel ezt a szint a fényképeken-
 
Bocs Ernő de a SZÍNVAK, az egyáltalán nem lát színeket! Csak feketét, fehéret, és a szürke árnyalatait!

Amire te gondolsz, az a színtévesztő. A színtévesztésnek ráadásul több változata is létezik, az igaz hogy az egyik leggyakoribb a vörös-zöld színtévesztés. Apám is olyan volt (amíg élt). Én nem vagyok színtévesztő, de mert ő olyan volt, ezzel nagyon jól tisztában vagyok, tehát e téren kérlek ne is vitatkozz!

Ami a Marsot illeti, én már azt se tudom miről beszélünk, de van egy olyan érzésem hogy másról mindketten. Én úgy gondolkodom ezügyben, hogy ugye ott leszáll a robotszonda vagy akármi, és van neki kamerája. Készít felvételeket, amiket elküld a Földre. Nyilván attól függően hogy a Marson a felvétel készítésének időpontjában milyen napszak van, meg mennyi fény van, az a minimális légkör épp viharos-e, meg milyen anyagból van a tájék (kőzet, homok) a szonda körül, stb, ettől függően lehet a felvétel ilyen meg olyan színű is, mindegy. A lényeg hogy elkészül egy felvétel, ami végsősoron pixelek egy mátrixa. Ezt elküldi a Földre. Itt a tudósok megnézik a képet a KÉPENYŐN, esetleg kinyomtatva is, és látják hogy ez ilyen színű rajta az meg amolyan. Na ez az EREDETI FELVÉTEL. Mindegy nekem miért ilyen vagy olyan színű, a lényeg hogy olyan, amilyennek a szonda fotózta!

Na most ha nem ezt közlik a tudósok a nyilvánossággal, nem az EREDETI FELVÉTELT, hanem előbb ÁTSZÍNEZIK, akkor CSALNAK. Értesz engem?
 
Kösz a korrigálást, valoban szintévesztést akartam irni.
-
A tárgyak szine az elsö jel arra, hogy milyen anyaggal állunk szemben.
Aki szövetet akar vásárolni az kiviszi a "röföt" a bolt elé a napra és ott mustrálja meg.
A kozmikus anyagok többnyire szürkék mind a salak, a hamu.
Ezért bölcs volt a kisfiam amikor a régi albumból és filmekből arra következtetett, hogy "korábban minden fekete fehér volt" :)
Valóban a Föld csak azóta "színes" amióta oxidok vannak, szabad oxygén pedig csak élőlényektől van a Földön.
-
De, hogy végre befejezzem.
Amikor egy profi mielőtt elkezd filmezni vagy fényképezni mit csinál?

- "white balance", magyarul "fehér-kiegyenlités",
- Beállít egy szüröt attól függően, hogy
- szobában izzólámpánál, szabadban Napfénynél, vagy vakuval (flash) fényképez.
- A digitális fényképezőgépek ezt nagyon perecizen megtudják csinálni
- korábban üveg-lencséket (szürö) kellett az objektiv elé tenni,
- A színeket még az előhívásnál is lehet korrigálni,
- egy fényképp szine attól is függött, hogy Agfa, ORWO, vagy Sony film ill. papírt használtál...
-
440px-Whitebalance4.jpg

-
Tehát semi csalás nem történt amikor a Mars-szondák elsö felvételeinél más "withe balance" volt használtak mind ma.
-
Biztos van fényképész téma a canadahun-on, ott jobban értenek hozzá mind én. :)
Elég ha megjegyezzük, hogy az ember "spektrumokra" reagál, igy érzékelünk.
Spektrum pedig azt jelenti, hogy különböző "kényszerrezgésre" adott válaszokbol olvasunk.
Hallani csak légnyomás, látni csak fényerősség, vagy szin változást tudunk érzékelni... :)
-
Most, hogy néz ki a Mars úgy mind a jobb, vagy a baloldali kép?
-
https://www.raumfahrer.net/news/images/martian_sand_rocknest_big.jpg
-
msl_news_20120813_mittel.jpg

-
Egy felvétel Mars és Földi megvilágítás meglett, különböző szűrővel (white balance)
Nyilvánvalo, hogy a Földön a Marsközet másképp néz ki.
 
Utoljára módosítva:
Ernő, nem érted Te ezt. Hőkamerát használsz, hogy hol szökik a meleg, hol van melegvérű? Hát csalsz.
Radaron figyeled a repülő tárgyakat? Hát csalsz.
Műszerrel méred a feszültséget/áramot, ahelyett, hogy megfognád a vezetéket? Hát csalsz.
Hangradarral rajzolod a fenéktérképet? Hát csalsz.
Elfelejted, hogy az első Mars észlelések optikai távcsővel a Földről (annak légkörén keresztül történtek), hát figyelmetlen vagy.
Egyébként is, láttam én már karón varjút, így nekem lesz igazam, hogy elsózták a levest.
 
Még általánosba jártam, az pedig a 60'-as évek közepe.

Az lehet, de akkor még üvegben árulták, de a zacskós tej technológiája a 70-es években jött be, pályakezdőként még üvöltöttem a műszakkal, hogy ne locsolják a szivattyúmotorokat...
(Csak zárójelben jegyzem meg, hogy akkor még Pécsre hordtuk a maradék feldolgozatlan tejet porítani, annyi volt, ma meg importra szorulunk.)
 
Igazad lehet.
 
Csatolások

  • ka.jpg
    ka.jpg
    107.6 KB · Olvasás: 81
Az lehet, de akkor még üvegben árulták, de a zacskós tej technológiája a 70-es években jött be, pályakezdőként még üvöltöttem a műszakkal, hogy ne locsolják a szivattyúmotorokat...
(Csak zárójelben jegyzem meg, hogy akkor még Pécsre hordtuk a maradék feldolgozatlan tejet porítani, annyi volt, ma meg importra szorulunk.)
Csak keresgéltem:
1973. január 8.
Évtizedek után először emelkedett a leggyakrabban vásárolt termékek közül néhánynak az ára. A tej- és tejtermékek árai átlagosan 28%-kal emelkedtek, pl. a literes tej (akkor még zacskós) ára 3,60-ról 5 forintra nőtt, ami 39%-os áremelkedést, és általános felhördülést okozott. Az ementáli sajt kilónkénti ára 47-ről 54-re nőtt, a nem füstszűrős Symphonia cigaretta 4,50-ről 5,60-ra drágult.
http://artortenet.hu/index.php/arak/item/186-3-60-as-kenyer-koszaka
Az hogy zacskós ők írják én a bocigazdától hozott 2 literes fehér pöttyös kis piros-kannásat ismertem

A kérdés hogy mikor volt utoljára 5 Forint
1979. július 23.
Ekkor dőlt romba a stabil árak rendszere Magyarországon. A nyári „uborkaszezonra” időzített áremelés szinte minden területet érintett, és az addig „érinthetetlennek” tekintett fehér kenyér ára is 3,60-ról 5,40-re, azaz 50%-kal emelkedett.
 
Utoljára módosítva:
Azert ugy nez ki hogy csak meg lett kozmetikazva a homeres a Dunaba mert mindenki 30C fok felett mert.
Tobben koveteleik a hatastanulmany ujraboli elkesziteset , mert Paks 2 ilyen kanikulaba ha beinditjak komoly problema lehet.
A tudosok valtig allitjak a globalis felmelegedest.
 
Lehet csalni...majd ha baj lesz akkor ki fog elébünk állni már ha lesz olyan hogy mi....
Mert ezáltal felbátorodnak hiszen semmi következménye a hazugságuknak ..akkor nem kell betartani az előírásokat vagy már be sem tartják..
Hisz mögöttük a kormány és a párt...
 
Annyira az okosok mellett se voltak, hogy a PAks, se az egy, se a ketto nem jatek es szorakozas, mert ha most nem eleg a viz mi lesz honan lesz eleg a huteshez a viz Paks2 nek?? ha baj van ok sem usszak meg, nem kar ertuk de aki ellenezte es vetlen ebben a sumak "titkositas" es hatastanulmany keszitoi hol lesznek mar......de ha felelossegre is lehetne majd vonni, a kart a tragediat az egesz orszag megszenvedi. Ezerszer se eleg ha fellogatnak, raportra vinnek ,mert o maga is szenvedo alanya lehet a hozza nem ertesenek vagy ha ert hozza a kilora valo megvasarlas miatt amiert eladta a tudasat ill a hamis tervezest meretezest merest stb.
 
Minden országnak szüksége van energiára , mint látjuk elég sok balhé is van az utobbi években ennek érdekében és mivel eddig jobbatt mint az a fránya atomenergia nemtaláltak ki , hát gondolom azért is használják a Magyarok is azt . Nemtudom az elsö reaktort is Orbán épitette ??
Amugy Cat-nak teljes mértékbe igazat adok és engem is mérgesit az a tény , hogy amig Hazánk Europa legnagyobb termálvizü országa azon a pár gagyi fürdön kivül felnemhasználják a természet adotságát legfeljebb növényházak melegitésére és azt majd után a temöföldekre való kieresztésére !! Észbontó !!!
A Bös-nagymarosi vizlépcsöröl meg nemérdemeses beszélni mert csak a vércukrunk menne fel !! De azért emlékeztetönek hozzá ! Eredetileg azt az Osztrákok akarták megépiteni , de akkoriba a természetvédök tiltakoztak az Austria beli Duna öntésterületének megszüntetése miatt igy került ez az ötlet miért-miért nem ?? /Ki kit kent akkoriban/ a Cseh és a Magyar kormányok asztalára ,majd egy Havasi nevü elvtárs lett a felelöse ennek kiépitésében . Aztán évekmultán ugyenez az elvtárs volt a legnagyobb ellenzöje ennek a tervnek mely már , talán ti jobban tudjátok mint én, már majdnem a befejezése elött állt amikor mi kiugrottunk belölle , törvénytelenül !!
 
igy került ez az ötlet miért-miért nem ?? /Ki kit kent akkoriban/ a Cseh és a Magyar kormányok asztalára ,majd egy Havasi nevü elvtárs lett a felelöse ennek kiépitésében . Aztán évekmultán ugyenez az elvtárs volt a legnagyobb ellenzöje ennek a tervnek
Kiírhattad volna a nevét hogy ellenőrizzük állításodat.Havasi Ferenc gazdaságpolitikai KB-titkárra gondolhatsz.
Őt 1988-ban kibuktatták a hatalomból(mint olvasom)Gáspár Sándort, Óvári Miklóst, Havasi Ferencet, Németh Károlyt ezek a Kádár emberei voltak. Grósz Károly hatalmi csoportja tette.
A reform folyamatok egy részének tettei voltak.
Egyes tagjai önállósították magukat Grósztól.
Pozsgay-t tudjuk hol kötött ki

Havasi Ferencről semmit nem tudok nyugdíjba ment.
az alábbi idézetből az látsszik.
Elismerik hogy nem előnyös nekünk a Bős-Nagymaros
De kül-politikai szempontok miatt kell folytatni.

Számos vezető magyar politikus és gazdasági szakember /Balogh János, Bognár József, Faluvégi Lajos, Havasi Ferenc, S. Hegedűs László, Kapolyi László, Marjai József, Pozsgai Imre, Szűrös Mátyás, .../ elismerte, hogy a vízlépcsőrendszer megépítése számunkra egyáltalán nem előnyös, az építés folytatása melletti döntésnek főleg politikai szempontjai vannak: a Csehszlovákiával való viszonyunk romlásától tartanak a szerződés módosítása esetén. Látszólag valóban megnehezíti a helyzetet, hogy a vízlépcsőrendszer csehszlovák–magyar közös vállalkozásban épül, és hogy a csehszlovák oldalon a munkálatok nagyon előrehaladtak már. Számításba véve azonban, hogy csehszlovák partnereinket hasonló környezeti és gazdasági károk érik a vízlépcsőrendszer megépítése esetén /amelyet ők is elismertek az ausztriai Hainburgba tervezett erőmű elleni tiltakozásukkor/, és adottságnak vesszük a már elkészült munkákat /amelyek a Duna csehszlovák oldalra való terelése, az ott épülő fő vízerőmű révén az alapvető csehszlovák presztízsérdekeket amúgy is kielégítik már!/, akkor lehet olyan kompromisszumos megoldást találni, amely nemhogy sérti, de védi a csehszlovák érdekeket, és a lehetőségekhez képest csökkenti az őket érő károkat is.

Havasi Ferencnek A Duna Kör höz való közére nem találtam anyagot
covers_242856.jpg

Van még a Moldova György
Ég a Duna! c könyve

covers_38943.jpg

De nem találok nyomot sehol második állításodra:
Aztán évekmultán ugyenez az elvtárs volt a legnagyobb ellenzöje ennek a tervnek
Mai szóval csúsztatás amit tettél
Régi szóval féligazság
igazságra alapuló félrevezetés.
A Duna körösök Baszták el mert az egy nem szakmai csoportosulás volt
Túlhevült érzelmek.Ellenzék első komoly megszerveződése A jelkép a gabcikovonagymaros vízlépcső leállítás
bos2.jpg

A be nem fejezést nekik köszönheti Magyarország
http://nol.hu/archivum/archiv-44033-32382
Az elkezdést az osztrákoknak és az állampártnak
Hiába hangoztatja mindkét ország, hogy kimondottan szakmai kérdésként viszonyul a problémához, ez a szakmaiság sűrűn át van politizálva. Így volt ez az 1990-es, az 1994-es és az 1998-as parlamenti választások idején is.
Az általad említett Havas Ferenc nem került át az ellenzői közzé tudtommal
Nyugdíjba ment és nem politizált

Szovjet minták voltak előttük: megfordított szibériai folyók nagyszabású tervei
Amit civilek csoportjai fedtek fel milyen téves és veszélyes terv
http://www.dunacharta.hu/cikk.php?ssz=101
 
Utoljára módosítva:
Veszélyes üzem egy erőmű, bármilyen energiával dolgozik is.
Itt a legújabb baleset:
Hatalmas robbanás és gigantikus tűz rázta meg szombat hajnalban a Duna partján elterülő Ingolstadt városát. Bajorország központjának közelében található hőerőműben és olajfinomítóban a cseppfolyós gáz (LNG) tárolónál történt az ipari baleset.
Közel kétezer embernek kellett elhagynia otthonát a sűrű füst miatt. Többen megsérültek, de pontos káradatok még nem érkeztek.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,799,930
Tagok
615,629
Legújabb tagunk
A.Ancsa
Oldal tetejére