A koronavírus újabb áldozata: az oltásellenesség

A koronavírus elleni küzdelem szent grálja a betegség elleni vakcina: egy hongkongi tanulmány szerint amíg nincs oltás a COVID-19 ellen, addig maradniuk kell a kijárási korlátozásoknak, és bár a WHO becslései szerint még akár másfél évet is várni kell a szer kifejlesztésére, a világ minden táján gőzerővel dolgoznak rajta.

A leginkább optimista előrejelzés szeptemberre ígéri az oltást, de a tömeges gyártás megszervezése még akkor is további hónapokat vehet igénybe, ha hatékonynak bizonyul a vakcina.

A járvány hatására még azok is elgondolkodtak az oltáson, akik egyébként elszánt ellenségei voltak az oltásoknak: sok oltásellenes már jobban fél a SARS-CoV-2-től, mint az ellene bevethető, egyelőre még nem is létező vakcinától. A London School of Hygiene and Tropical Medicine kutatói szerint azzal párhuzamosan, ahogy nő a járvány áldozatainak száma, az oltásellenes álláspont is gyengült, bár Heidi Larson, az oltások elfogadottságát vizsgáló kutatócsoport igazgatója szerint ilyenkor is akad, akiben még a világjárvány is csak tovább erősíti az ellenérzéseket.

Nem az adótorony tehet róla
Az oltásellenes közösségek gyakran alulbecsülik a járvány veszélyét, tagadják a betegség potenciálisan életveszélyes szövődményeit, vagy egyszerűen csak valamilyen összeesküvés-elmélettel magyarázzák, hogy miért terjedhetett el a COVID-19 mostanra az egész világon. Egy ausztrál oltásellenes csoport szerint a betegség csak álca, amivel rá akarják kényszeríteni az embereket a kötelező védőoltások elfogadására – igaz, ilyen oltás még mindig nem létezik. Az általuk terjesztett konspirációs teória szerint az oltással a Világbank, Bill Gates és Rupert Murdoch akar világuralomra törni.

Mások az 5G adótornyait hibáztatják a járvány kitöréséért, számos influencer pedig a himlő után újabb összeesküvés-elméleteket gyárt a koronavírusra, de a híveket egyre nehezebb meggyőzni: több, korábban meggyőződéses oltásellenes is ugyanúgy várja már a vakcinát, mint bárki más.

Himlő ellen nem kérnék, korona ellen igen
A CNN, a Reuters és a Vice is az oltásellenes álláspont gyengüléséről számol be: miközben sokan arra hivatkoztak, hogy a himlő elleni oltás többet árthat a gyereküknek, mint maga a himlő, amit úgysem fog elkapni (ezek az emberek nyilvánvalóan nem hisznek a nyájimmunitásban, vagy nem is hallottak róla), a mostani járvány terjedése már azokat is megijeszti, akik eddig inkább a vitaminokban vagy a természetes életmódban hittek. Van olyan korábbi szkeptikus, aki teljesen oltáspárti lett, de akadnak olyanok is, akik más oltásokat elutasítanak, de a COVID-19 elleni vakcinát beadatnák maguknak és a gyermekeiknek is.

Dorit Reiss, a Kaliforniai Egyetem (Hastings) jogászprofesszora szerint a járvány sokat tehet az oltásellenesség ellen: ha felfedezik a vakcinát, az igény valószínűleg el fogja söpörni a konspirációs teóriákat és az ellenérzéseket. A felelős közösségi magatartás szerepe is felértékelődött, így Catherine Flores Martin, a California Immunization Coalition igazgatóhelyettese szerint az is valószínű, hogy a közvélemény jóval kevésbé lesz elnéző az oltásellenes álláspontokkal szemben. William Schaffner, a Vanderbilt Egyetem infektológusa szerint nem is valószínű, hogy az oltásellenes csoportok különösebben hangos kifogást emelnének a vakcina ellen, ha egyszer feltalálják, ugyanis nem lenne túl jó sajtójuk utána.

Most már csak a vakcinának kell megérkeznie.

Dippold Ádám

images
 
Az oltásellenesek álcának tartják a vírust. Ahhoz képest elég sok áldozata van, sajnos.
 
Azért is említettem hogy ha nincs FB-d akkor megéri csinálni egyet akármilyen névvel és belenézni egy-két politikai vagy történelmi csoport beszélgetésébe...
Az a boborékba zártság nem csak a facera jellemző.
Bár arra tolakodása miatt még jobban.
Mutattam is egy példát pont ott írtam mit beidéztél
Ezta "buta vakhívőséget" mikorra heveri ki az Ország?
Ott az orra előtt a link de meg se nézte miről szól levelem.
Ez az információs és madarat tolláról csoportosulásért nem kell a facéra menni.
Már volt a kuruc infón
Ott a youtube-n.
Persze ezek után még inkább igaz amit írtam:
Ezt a "buta vakhívőséget" mikorra heveri ki az Ország?
A véleményszabadság nem hozta megoldását.
Elterjedését se a szólás szabadság tette.
A kórossá terjedését a központi uszítás tette.
Lovat adni alá.
Futtatni Bayer Zsoltot
Idealizálni egy kort. Hőssé tenni nem hősöket(szálasi és a nácik, és Horthy kor)
Politikai központi érdekből.
No ez tette elterjedését, nem a tiltott gyümölcs.
A szomorú kérdés marad:
Ezt a "buta vakhívőséget" mikorra heveri ki az Ország?
Másképp is mondhatnám:
Mikor lesz újra saját gondolatuk és a dolgokat tájékozottan önmaguktól is felismerő tiszta emberfő?)
 
Utoljára módosítva:
Tematikus irányvonalat látok a köztévén:
Módszeresen ismételik nyomják a külföldi reakciókat a korlátozásokról
Simán hírnek álcázva.
koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások ellen tüntetéseket mutat.
Francia országból Németországból,Ausztriából.
Majd kontrasztnak: Folytatódik az üzletek és az iskolák lépésről lépésre történő újranyitása.Több országban.
És el nem mulasztják Budapest ekézését
Ezt olyan módszeresen, olyan "agydolgozással" sulykolással mutatják mint szokták mikor valamire vagy valami ellen agitálnak.
Valamire készül a kormány.
Szerintem felmérni akarja és előkészíteni a közhangulatot.
Mindig így csinálja.
De a döntés felelősségét nem fogja vállalni ismét. Kiteszi az önkormányzatokra.
Holott nekik semmi lényegi információik nincs a járvány állapotáról.
Valójában a törzsnek sincs képe a járványról.
Ezt tette a nagyszámú tesztelés elmaradása.
Matematikai modell nem jó a biológia kiszánthatatlan viselkedésére teljesen.
A gazdaságot kijárási tilalomnak tovább alávetni, kockázatos.
Ezért lazításban gondolkodnak úgy sejtem.
Erre utal a törzs szóbeli és informális beszólása: több minden arra mutat az enyhítéseket lehet tenni
Ehhez viszont nincs információja senkinek hogy milyen a vírustérkép.Milyen megbetegedések várhatók.
Ezért a túlbiztosítás.
És állítom, lesz a felelősség áttolás próbálkozás a döntésről az önkormányzatokra.
Egyetlen értelmes józan önkormányzat se vállalhatja át a döntést a kormánytól.
De a kommunikáció arra készül áttolja az a sejtésem.
A média 2 hetes tematikája ezt fogja tenne, erre készülnek.
Ahogy Karácsonyra tolnák a kórházakból rászabadított vírusos hazaengedettekkel.
Az összes önkormányzat ellenség, mert ellenzék került hatalomra városokban.
Rájuk próbálják majd tolni a korlátozások feloldásának felelősségét.
Erre remélem egyöntetűen csak egyet lehet és fognak mondani:Amikor a kormány visszavonja a vészhelyzeti állapotot.Abban a pillanatban az önkormányzatok is megteszik a feloldási lépéseket.
Csak így védhetik ki, azt ami felelősség áttolás készül.
A mondat áll:
Semmi okunk bízni bennük, nem szolgáltak rá!
Óvatosan mert dupla-fenekű trükkökkel élnek.Valamint itt a piros(hol apiros) utcai becsületes módszerekkel.
A köztévék összeállítása témát váltott.Látszik.Migráns csak elvétve.
Épp csak annyira járatják: ne feledd.És onnan lehet újra rajtoltatni.
A karavánok se jönnek választásokig.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,834
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére