A kutatók szerint: A rendetlenség a magas intelligencia jele

Dobd a sarokba az iratrendezőket, a kis tolltartókat – kiderült, hogy egy csomó rejtett előnye van annak, ha valaki kissé kupisan tartja az íróasztalát.

Egy kutatás szerint azok az emberek, akik képesek káoszban dolgozni sokkal kreatívabbak másoknál.

messy-main.jpg

A University of Minnesota Kathleen Vohs vezetésével készített érdekes felmérést a jelenségről. A kísérlet során különböző szituációkban kellett helyt állnia egy-egy csoportnak.

Az egyiknek egy precíz, rendezett környezetben, a másiknak pedig hatalmas rendetlenség közepette. Mindkét csoportnak ugyanaz volt a feladata, ping-pong labdák kreatív felhasználási módjait kellett kitalálniuk.

Bár a két csapat produktivitása megegyező volt, ugyanannyi ötlettel álltak elő, ám a káoszban dolgozók sokkal kreatívabban oldották meg a feladatot a társaiknál.

“Minden jel arra mutat, hogy ha egy rendetlen szobában, rendetlen asztalnál dolgozunk, az valami olyasmihez vezet, amiből a cégek és a társadalom csak egyre többet akar: kreativitáshoz”

– állítja Vohs.

Egy másik feladatban az embereknek két termék közül kellett választaniuk: az egyiket egy ismert márkáé, a másik pedig egy új cégé volt. A kaotikus térben ülök nagyobb eséllyel választották az ismeretlen terméket ezzel kockázatot vállalva, de a rendezett szobában ülök csoportja általában a már bevált termékre tették le a voksukat.

“A rendezetlen környezet motiválja az embereket arra, hogy eltérjenek a hagyományoktól, szabadabban gondolkozzanak és új perspektívákat fedezzenek fel”

– összegezte a kutatás vezetője.

Nem véletlen hát, hogy a nagy zsenik mind rendetlenséget tartottak maguk körül: Picasso, Zuckerberg és Einstein is a kreatív káosz híve volt.

Tehát legközelebb, amikor valaki arról panaszkodik, hogy rendetlen vagy sokat káromkodsz, vigasztald meg, hogy valószínűleg okosabb vagy, mint legtöbben! Nyomd meg a megosztás gombot, hogy elmondd a rendetlen barátaidnak ezt a nagyszerű hírt!
 
Azt nem értem, hogy a káromkodás hogy jön ide....
A Rochester Egyetem kutatói mintegy 1000 embert kérdeztek ki 400 tipikus viselkedésformáról, és erős kapcsolatot fedeztek fel a magas intelligencia, valamint a káromkodás között.
Egy másik tanulmány szerint azok az emberek, akik egy perc alatt a legtöbb csúnya szót képesek felsorolni, az IQ teszteken sokkal magasabb pontszámot érnek el, mint szégyellősebb társaik.
 
Ez szerintem nem az IQ fuggvenye, hanem a szokincse. Ha nem karomkodasrol, csunya szavakrol van szo, ezek az emberek nagy valoszinuseggel akkor is nyerok.
Azt nehezen tudom elhinni, hogy a kocsmatoltelek Pista bacsi IQ-ja magasabb lenne a kocsmaban mint esetleg a szotlan tarsaie, csak mert valtozatosabban tudja melegebb eghhajlatra kuldeni a kotekedoket.

Ugyan akkor magamon tapasztalom, hogy az indulatok levezeese sokkal hasznosabb, mintha ezeket magamba fojtom. De az is termeszetes, hogy dontest nem ebben az allapotaban hoz az ember. Csapkodsz egy jot magad korul, osszetorsz par tanyert, aztan mikor visszajon az eszed eldontheted mi legyen.

A karomkodas es az IQ kozott lenyegesen kevesebb osszefuggest latok, mint a karomkodas es nemelyik holgy kozott :)
 
Drágám, én csak válaszoltam egy kérdésre, az már nem biztos, hogy a válasszal egyet is értek. :)
 
A Rochester Egyetem kutatói mintegy 1000 embert kérdeztek ki 400 tipikus viselkedésformáról, és erős kapcsolatot fedeztek fel a magas intelligencia, valamint a káromkodás között.

Egyebkent az jutott eszembe errol a hirrol, hogy vajon melyik kocsmaban van az a tanszek ahol ezt megallapitottak.

Anno a kozgaz makarenko utcai nyelvi intezetetol nem messze volt egy kellemes talponallo, es erre utallva nem egyszer fogadtaaz osztalybalepoket a tablan a rejtjelesuzenet:"a tanszeken vagyunk".
Csak sajna oktatoink eleg gyorsan kiismertek a jelenteset(valoszinu az volt az oka, hogy az uzenettol fuggetlenul is eleg gyakran lehetett oket a "tanszeken" talalni)
 
Amikor belebotlok egy olyan hírbe ami így kezdődik - Brit tudósok. . . - sokszor elmélázok azon, hogy ezeknek a kutatásoknak mennyi a valóságtartalma. Arra jók, hogy megmozgassák a fantáziát, de másra nemigen.
 
Az internet tele van hamis hirekkel.
Ugy a politika, a gazdasag meg hat az elet rengeteg teruleten.
Ami epp megfelel azt elhiszi az ember, a tobbin meg a fejet csovalja :)
Az egyik legsikeresebb ilyen hoax az az allitas volt, ami mar Vago musoraban is tevesen jelet meg. A milliomosban azt a kerdest tette fel, hogy igaz-e, hogy a kacsahapogasnak nincs visszhagja. A valasz igen volt.(marmint nala is)
Az egesz egy hatalmas alhir volt, amit egy par egyetemista srac roppentett fel a neteen :)
 
Na pont így néz ki az én asztalom is, mint Einsteiné.:cool:
Két hét szabi után.
A múlt héten egyik nap összepakoltam. Másnap kb. másfél órámba telt, mire újra átláttam a dolgokat. És ez úgy sikerült, hogy megint káoszt teremtettem magam körül.
Amíg nem hozom be a lemaradásomat, nem is fogok összepakolni, mert akkor előfordulhat, hogy a sürgősebb dolgok elmaradnak és az probléma lenne.
 
-
Természetesen intelligensek azok akik rendetlenségben élnek
hiszen egyébként soha semmit nem találnának meg a lakásukban.
-
Egy magyar származású barátom, amelyik az itteni zeneakadémián tanított, olyan káoszban élt, hogy inkább kibérelt még egy lakást, csak, ne kelljen összerámolni. Az uj lakásba a barátnőjével lakott, az ö szobáját azonban nem volt szabad kitakarítani.
-
De nehogy azt gondoljuk, hogy egy "messi-syndromos" betegről (Compulsive hoarding) beszélek, aki nem tud semmitől megválni ezért együtt él a szeméttel, ami kumulativ.
-
Az ö lakásában nem volt kosz és ehhez még porszívóra sem volt szüksége.
Mert naponta mindent, néha többször is, a kezébe vett a keresés közben.

-
Én rengeteg audio-kassettát kaptam tőle, sokat direkt a "zenei fejlődésem érdekébe" készített.
- Ha eszébe jutott, hogy egyet nekem akar ajándékozni, akkor
- szó szerint fejest ugrott az egymáson tornyosodó tárgyak halmazában úgy, hogy csak a kapálódzo lába látszódott
- vakond módra túrt a karjaival aztán örömtől sugárzó arccal megjelent a keresett tárggyal
-
Nem ö az egyetlen ismerősöm ezzel a tulajdonsággal, úgy hogy egy karakterisztikusat is megtudtam figyelni.
- míg a "rendszerető" embert az jellemzi, hogy ha nem talál valamit akkor
- bosszankodik, káromkodik, feszültséget kelt az öt körülvevő emberekben, ezt ismeri mindenki
- a "káoszt uraló" ismerőseimet soha nem borítja ki ha valami nincs kéznél rögtön
- ők nem hisztiznek hanem türelmesen keresnek és boldogok ha valamit megtalálnak.
 
Dobd a sarokba az iratrendezőket, a kis tolltartókat – kiderült, hogy egy csomó rejtett előnye van annak, ha valaki kissé kupisan tartja az íróasztalát.

Egy kutatás szerint azok az emberek, akik képesek káoszban dolgozni sokkal kreatívabbak másoknál.

messy-main.jpg

A University of Minnesota Kathleen Vohs vezetésével készített érdekes felmérést a jelenségről. A kísérlet során különböző szituációkban kellett helyt állnia egy-egy csoportnak.

Az egyiknek egy precíz, rendezett környezetben, a másiknak pedig hatalmas rendetlenség közepette. Mindkét csoportnak ugyanaz volt a feladata, ping-pong labdák kreatív felhasználási módjait kellett kitalálniuk.

Bár a két csapat produktivitása megegyező volt, ugyanannyi ötlettel álltak elő, ám a káoszban dolgozók sokkal kreatívabban oldották meg a feladatot a társaiknál.

“Minden jel arra mutat, hogy ha egy rendetlen szobában, rendetlen asztalnál dolgozunk, az valami olyasmihez vezet, amiből a cégek és a társadalom csak egyre többet akar: kreativitáshoz”

– állítja Vohs.

Egy másik feladatban az embereknek két termék közül kellett választaniuk: az egyiket egy ismert márkáé, a másik pedig egy új cégé volt. A kaotikus térben ülök nagyobb eséllyel választották az ismeretlen terméket ezzel kockázatot vállalva, de a rendezett szobában ülök csoportja általában a már bevált termékre tették le a voksukat.

“A rendezetlen környezet motiválja az embereket arra, hogy eltérjenek a hagyományoktól, szabadabban gondolkozzanak és új perspektívákat fedezzenek fel”

– összegezte a kutatás vezetője.

Nem véletlen hát, hogy a nagy zsenik mind rendetlenséget tartottak maguk körül: Picasso, Zuckerberg és Einstein is a kreatív káosz híve volt.

Tehát legközelebb, amikor valaki arról panaszkodik, hogy rendetlen vagy sokat káromkodsz, vigasztald meg, hogy valószínűleg okosabb vagy, mint legtöbben! Nyomd meg a megosztás gombot, hogy elmondd a rendetlen barátaidnak ezt a nagyszerű hírt!
Mindig próbálom ezzel nyugtatni anyáékat mikor idegbajt kapnak a kupimtól, de sajna nem hatja meg őket. :D
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,930
Tagok
615,341
Legújabb tagunk
Palasti69
Oldal tetejére