A médiatanács elkaszálta a Klubrádió pályázatát

Nyertes nélkül zárta le a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa szerdán a Budapest 92,9 MHz rádiós frekvencia pályázati eljárását, miután az eljárásban egyetlenként bennmaradt pályázó, a Klubrádió Zrt. ajánlata is érvénytelennek bizonyult. A döntés ellen a pályázó tizenöt napon belül jogorvoslattal élhet - közölte az NMHH kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.


A közlemény szerint a médiatanács megvizsgálta a Klubrádió pályázati ajánlatát, és megállapította, hogy az több szempontból sem felel meg a pályázati előírásoknak.
Jelezték, hogy a pályázati kiírás alapján vizsgálni kellett a pályázó gazdasági megfelelőségét. A nyilvános cégadatok vizsgálata alapján megállapítható, hogy a Klubrádió több éven át tartó törvénysértő gazdálkodása miatt a hatályos cégjogi szabályok értelmében bármikor kényszertörlési eljárás indítható ellene - írták.

A hazai és európai médiaszolgáltatási pályáztatási gyakorlat alapvető és általános elvei szerint a korlátosan rendelkezésre álló rádiós frekvencia működtetésére egy bizonytalan és törvénysértő gazdasági helyzetben lévő vállalkozás nem megfelelő - tették hozzá.
A médiatanács megállapította azt is, hogy a pályázat lényegi műsortervi hibákat tartalmaz.

"A benyújtott műsorterv nem felelt meg a rádiózás alapvető követelményeinek, ellentmondásokat tartalmazott, melyek az eddigi bírósági döntések alapján nem mérlegelhető, objektív hibák, így egyetlen pályázat esetében sem fogadhatók el" - írták, megjegyezve, hogy a hazai következetes bírósági joggyakorlat, a médiatörvényben megfogalmazottak és az egyenlő elbánás kötelező elvei alapján a médiatanács nem tekinthetett el a pályázati anyagban ejtett hibák megállapításától.

"A fentiek alapján a médiatanács nem látta biztosítottnak a közösségi célra kiadott frekvencia jogszerű és hatékony hasznosulását, ezért megállapította a pályázati ajánlat érvénytelenségét és a pályázati eljárás eredménytelenségét" - közölte az NMHH.

MTI


klubradio.jpg
 
Ez a bevett gyakorlat.
- Alapfokon" be kell vállalni az ügyeletes hülyét.
- A következő fok bíróság hasonló döntése
- Fellebbezés után a Kúria majd kimondja, hogy mindkét eljáró rossz döntést hozott a odaítélik a frekvenciát.

Ha szerencséje van a Klubrádiónak, akkor ez még a 2022-es választások előtt meg lesz.
 
Ez a bevett gyakorlat.
- Alapfokon" be kell vállalni az ügyeletes hülyét.
- A következő fok bíróság hasonló döntése
- Fellebbezés után a Kúria majd kimondja, hogy mindkét eljáró rossz döntést hozott a odaítélik a frekvenciát.

Ha szerencséje van a Klubrádiónak, akkor ez még a 2022-es választások előtt meg lesz.
Én nem reménykednék....
 
Mindig felvetődik, hogy nem sérült senki érdeke, hiszen az interneten továbbra is hallgatható.

Érdemes belenézni a következő oldalba.
Most, gyakorlatilag egy hónappal a lekapcsolás után, még mindig egy csomó ember keresi a megoldást, hogyan tud újra rádiót hallgatni.
Telefonon jelentkeznek, s ezen az oldalon szervezik a segítséget, akik értenek hozzá, illetve, akinek van netje, de nem ért a lehetőségekhez, itt tud segítséget kérni.
Döbbenet, hány emberrel szúrtak ki.
 
Utoljára módosítva:
Ha az elv
"nem látta biztosítottnak a közösségi célra kiadott frekvencia jogszerű és hatékony hasznosulását"
nemcsak erre a frekvenciára szólna, hanem általános lenne, a Klubrádió hallgatói nem is mérgelődnének annyira.
 
Én nem reménykednék....
A helyzet az, hogy van az elvárás, ahol meghozzák a kifogásolható döntést, benne a helytelen tényállás megállapítással.
Ezt követően lehet fellebbezni, mert szakmailag meg lehet alapozni, és akkor ennek mindig helye van.
A felsőbb fokú bíróságon pedig már szakmai,. és presztis kérdés, hogy az ítéletet hozó bíró ne égjen be a szakmában, mert akkor közröhely tárgy lesz. Ezt pedig egyik kúriai bíró sem engedheti meg magának.
Ez pedig több mint reménynek ad alapot.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Sziasztok! Szalay Lenke Mogyoró sorozatát szeretném letölteni. Köszi előre is!
Sziasztok! Keresem Debra Lobato Brothers sisters and special needs könyvét, angolul vagy ha valakinek meglenne magyarul még szuperebb lenne:) Online formában érdekelne elsősorban. Köszönöm!
Kicsichi wrote on Ajuda67's profile.
Helló, megint. Keresem J R Ward Örökség sorozatának fordítását. Ha valaki tudja hol találom, légyszi árulja el. Előre is köszönöm.
D
DE. Andi wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta kérem a fiókom törlését. Köszönöm!
benudori wrote on szjucus2's profile.
Szia!
Szeretném elkérni a English Plus 2 Second edition teszteket.
Előre is köszönöm!

Heni

Statisztikák

Témák
36,460
Üzenet
4,400,212
Tagok
591,278
Legújabb tagunk
Timikekke
Oldal tetejére