A szufi út : "isten szerelme"
A fontos és lényegtelen elkülönítésén gondolkodtam és azon, hogy az adott törvényszerűségek mögött láthatatlan, kimondatlan törvények húzódnak a megismerés határán . Ezért mindaz,ami felszíni megnyilatkozás számomra játék...S az utóbbi napok felismerése, hogy a sokra csak akkor van szükség, mikor az egy keresi a hangját...., önmagát...,s az egyben nem találja...(Igy halmozódnak a tárgyak is körülöttünk..., ... elég lenne mindenből egyetlen egy...,de az olyan legyen...Igy viszont mozaikok,sokszínű szilánkok rajzolnak egyetlen képet...Számomra érdekes ez is...Életszínű.)
És mögötte kis és nagy utak.
Álljon itt Hamvas Béla tolmácsolásában egy kis ismertető a hagyományok által felismert két útról a sokszínű megnyilatkozások mögött, s ennek fényében a szufi útról is:
A fontos és lényegtelen elkülönítésén gondolkodtam és azon, hogy az adott törvényszerűségek mögött láthatatlan, kimondatlan törvények húzódnak a megismerés határán . Ezért mindaz,ami felszíni megnyilatkozás számomra játék...S az utóbbi napok felismerése, hogy a sokra csak akkor van szükség, mikor az egy keresi a hangját...., önmagát...,s az egyben nem találja...(Igy halmozódnak a tárgyak is körülöttünk..., ... elég lenne mindenből egyetlen egy...,de az olyan legyen...Igy viszont mozaikok,sokszínű szilánkok rajzolnak egyetlen képet...Számomra érdekes ez is...Életszínű.)
És mögötte kis és nagy utak.
Álljon itt Hamvas Béla tolmácsolásában egy kis ismertető a hagyományok által felismert két útról a sokszínű megnyilatkozások mögött, s ennek fényében a szufi útról is:
"A hagyomány a beavatásnak két útját ismeri, a nagy és a kis utat. Ez a buddhista mahayana és hinayana. Görögországban ez az esoterikusok és az exoterikusok útja. Az araboknál a tariqah és a shariyah. A kis út a szociális életbe avat, megmondja mi a tisztesség, az igazmondás, a türelem, a humánum, az értelem, a józanság, a becsület. A nagy utat úgy is lehet hívni, hogy a divináció. A Bhagavad-gíta az ősök útjával szemben úgy hívja, hogy az istenek útja. A szufi ilyen tariqah, ilyen nagy út, amelynek legmagasabb eredménye, célja és logosa: "ama hoa", vagyis "én az vagyok". Indiában: "ez vagy te", tat vam asi. Más megfogalmazásban: "ana l' haq", "én vagyok a tudás, az igazság, a bölcsesség". Indiában: "én Brahma vagyok", "aham, brahma asmi".
A kis út a szentírást szószerint értelmezi és azt mondja, hogy a külső értelmen kívül semmi más nem engedthető meg /zahir/. A nagy út azt tanítja, hogy a kinyilatkoztatás valódi értelme a az emberi lelket az üdv fokára emeli /batin/. Ez utóbbit azonban mindenkinek magának kell megkeresnie. Akik a kis úton járnak a történelemben elmerülnek. A nagy út még sohasem vált időszerűtlenné. A héberektől vették az alapállást, a görögöktől a metafizikai fogalmakat, a hinduktól az ekstazis-technikát, ennek ellenére aki szufit olvas, úgy érzi, hogy abban a pillanatban önmagától, egyetlen egyszer, most és megismételhetetlenül fakadt emberi szívben. A keresztes háborúk után úgyszólván teljesen arab hatás alatt egész Európában elterjedt az olyan gondolkodás, mint Al Ghazalié, aki azt mondja, hogy a merő dialektika észpazarlás, amelynek a vallásos élet bensőségére és tisztaságára semmiféle hatása sincs, sőt akadályozza azt, - ilyesmire csak azoknak van szükségük, akik a lényegtelent a lényegestől nem tudják megkülönböztetni, - a merő törvénymagyarázat /fika/ az utat az üdvhöz nem mutatja meg. Akik Európában az olyan gondolatokra, mint Al Gazalié érzékenyek voltak, mint a skolasztika, a megdermedt kis út ellen kerestek érveket. Az arab hatás elkeveredett a Spanyolországból átszivárgó qabbalisztikus hagyománnyal, az eddig még fel nem derített úton beszivárgó, de valószínűleg szintén az arabok révén átkerült alchímiával és Dionysios Areopagita soha egy pillanatra sem szűnő hatásával. Európa, amilyen teljességgel assszimilálni tudta a reneszánsz alatt és után a klasszikus görög és római gondolkodást és rejtve ugyan, de az alchímiát /hiszen köztudomású, hogy a skolasztika nagymestere is írt egy sereg alchímista értekezést/, olyan kevéssé dolgozta fel a qabbalah-t, de még ennél is kevésbé a szufit. Néhány szekta, néhány magában álló misztikus, mint Eckehardt, Tauler, Kempis, vagy később Molinos és rajta keresztül Keresztes Szent János és Loyola művén az, akinek van ilyesmire érzéke, a szufi távoli zenéjét meghallja. Milyen elképzelhetetlenül szegény az a világ, amely nem egyéb, mint önkínzó erőfeszítés a rangért, a vagyonért, a gyönyörökért és a mindent letipró hatalomért, amelyből a szeretet ekstazisának az a foka, amiről a szufi beszél, hiányzik. "Tudom, hogy egy vagyok veled, elválhatatlanul egy, de el akarok válni tőled, hogy szerelmem gyönyörét élvezhessem."
A kis út a szentírást szószerint értelmezi és azt mondja, hogy a külső értelmen kívül semmi más nem engedthető meg /zahir/. A nagy út azt tanítja, hogy a kinyilatkoztatás valódi értelme a az emberi lelket az üdv fokára emeli /batin/. Ez utóbbit azonban mindenkinek magának kell megkeresnie. Akik a kis úton járnak a történelemben elmerülnek. A nagy út még sohasem vált időszerűtlenné. A héberektől vették az alapállást, a görögöktől a metafizikai fogalmakat, a hinduktól az ekstazis-technikát, ennek ellenére aki szufit olvas, úgy érzi, hogy abban a pillanatban önmagától, egyetlen egyszer, most és megismételhetetlenül fakadt emberi szívben. A keresztes háborúk után úgyszólván teljesen arab hatás alatt egész Európában elterjedt az olyan gondolkodás, mint Al Ghazalié, aki azt mondja, hogy a merő dialektika észpazarlás, amelynek a vallásos élet bensőségére és tisztaságára semmiféle hatása sincs, sőt akadályozza azt, - ilyesmire csak azoknak van szükségük, akik a lényegtelent a lényegestől nem tudják megkülönböztetni, - a merő törvénymagyarázat /fika/ az utat az üdvhöz nem mutatja meg. Akik Európában az olyan gondolatokra, mint Al Gazalié érzékenyek voltak, mint a skolasztika, a megdermedt kis út ellen kerestek érveket. Az arab hatás elkeveredett a Spanyolországból átszivárgó qabbalisztikus hagyománnyal, az eddig még fel nem derített úton beszivárgó, de valószínűleg szintén az arabok révén átkerült alchímiával és Dionysios Areopagita soha egy pillanatra sem szűnő hatásával. Európa, amilyen teljességgel assszimilálni tudta a reneszánsz alatt és után a klasszikus görög és római gondolkodást és rejtve ugyan, de az alchímiát /hiszen köztudomású, hogy a skolasztika nagymestere is írt egy sereg alchímista értekezést/, olyan kevéssé dolgozta fel a qabbalah-t, de még ennél is kevésbé a szufit. Néhány szekta, néhány magában álló misztikus, mint Eckehardt, Tauler, Kempis, vagy később Molinos és rajta keresztül Keresztes Szent János és Loyola művén az, akinek van ilyesmire érzéke, a szufi távoli zenéjét meghallja. Milyen elképzelhetetlenül szegény az a világ, amely nem egyéb, mint önkínzó erőfeszítés a rangért, a vagyonért, a gyönyörökért és a mindent letipró hatalomért, amelyből a szeretet ekstazisának az a foka, amiről a szufi beszél, hiányzik. "Tudom, hogy egy vagyok veled, elválhatatlanul egy, de el akarok válni tőled, hogy szerelmem gyönyörét élvezhessem."
kiss)
