a magány (nem a kínzó egyedüllét)

F

Feketerigó

Vendég
köszönöm

Ady Endre: Erdőben, esős délutánon

Lanyhán irigylem a
Viadal-évek kapott szitkát, gunyját:
Megszokják vagy megunják
Az embert az emberek
S az évek és a kedvek úgy szaladnak,
Mint páholt hadsereg
S koldusként járok a nyomában
A menekülő, gyáva hadnak.

A fajtám?:
Mindig ritkábban gyujt a harag.
Száz bűnöm?:
A legszebbje mind elmarad
S már alig-alig érdekel
Egykor imádott, furcsa sorsom,
Olyan lett, mint lopott kalap,
Titokban hordom.

Az asszonyom?:
Ha ifjabb lennék, tán szeretne,
Így csak egy renyhe,
Lassú, kis igéretű
Pillantást küld el vétve,
Én pedig másolt, régi lázaimat
Küldöm cserébe.

Még megbocsátni
Szeretek, ha nagy bűnök akadnak
S másoknak inkább
És néha-néha magamnak.
És szeretem az embereket
Szánva, őszintén:
Egy kicsit valamennyi úgy jár,
Mint én.


Ady a kedvencem, de nem
ismerem ezt a versét
köszönöm, hogy megtaláltad.....
F.
 

eede

Állandó Tag
Állandó Tag
magány, mint a Léttől való elválasztottság (Élet-be vetettség), vagy magány, mint az Élettől való elválasztottság (Lét-be vetettség)?
a lét elfogadott formája a társadalom
a magány a társadalmi léten belül értelmezhető így
vagy úgy
aki a boltban vásárol fehérneműt
a magányt másként éli meg
 

hannah22

Állandó Tag
Állandó Tag
diszgráfia, vagy miamanó...;)

Boniiii, dixi-szőnyeg nálunk is van, de képzeld porallergiás ....
ki látott már ilyet???:p
 

eede

Állandó Tag
Állandó Tag
"Mondod, a nevet csak bitorlom,
És én azt a nevet még csak nem is tudom,
De mit számít neked ha bárki tudja.
Mert minden szóban fény ragyog,
És mindegy melyiket hallgatod,
Hogy szent vagy összetört a Halleluja.
Halleluja, Halleluja, Halleluja, Halleluja."

Kulka énekli L.C. dalát

"S bár meglehet hogy tévedek,
A dal ura elé úgy léphetek,
Hogy nyelvemen nincsen más, mint: Halleluja."

szóval idővel elfogynak a szavak
 
F

Feketerigó

Vendég
....nembaj, kerülnek helyettük újak,
szebbek,fényesebbek, vígak
úgyis szomorú vagyok.....
F.
 

hannah22

Állandó Tag
Állandó Tag
"Mondod, a nevet csak bitorlom,
És én azt a nevet még csak nem is tudom,
De mit számít neked ha bárki tudja.
Mert minden szóban fény ragyog,
És mindegy melyiket hallgatod,
Hogy szent vagy összetört a Halleluja.
Halleluja, Halleluja, Halleluja, Halleluja."

Kulka énekli L.C. dalát

"S bár meglehet hogy tévedek,
A dal ura elé úgy léphetek,
Hogy nyelvemen nincsen más, mint: Halleluja."

szóval idővel elfogynak a szavak

;)

A szó, mi lehet név is, ... közök nélküli betűk egymásutánja;) ... ám amit képvisel?????

Valóban van, mikor a betűknek hangot adva, nincs több hang ... valami más van, ami kimondhatatlan....;)
Halleluja kimondhatatlan
 

eede

Állandó Tag
Állandó Tag
;)

A szó, mi lehet név is, ... közök nélküli betűk egymásutánja;) ... ám amit képvisel?????

Valóban van, mikor a betűknek hangot adva, nincs több hang ... valami más van, ami kimondhatatlan....;)
Halleluja kimondhatatlan
a kimondhatatlan birodalma
a magány birodalma
 
B

bezuhov

Vendég
hogy micsoda jó fej társaság gyűlt ide össze...!

hogyhogy eddig csak bóklásztam e korcsma/kávéház-szerű fórumon
s ezt az asztaltársaságot
csak most vevém észre...
ha nem bánnátok letelepednék egy picinyke időre - társas magányotokat (nem) zavarni -, mert meg kell mondanom
első oldaltól utolsóig _kénytelen_ voltam végighallgatni a hozzászólásokat
el is kezdém lájkolni egyiket a másik után, és aztán... - bocs - abbahagytam, mert
rájöttem, szinte teljességében úgy jó az egész ahogyan van,
s a sok külön-külön köszönöm gombnyomás helyett bővebben, szavakkal fejezem azt ki...

köszönet érte eede,
és nektek, többieknek!

üdv, bezuhov
 

Bonaona

Állandó Tag
Állandó Tag
:p
Volt egy mondásom, csak úgy magamban.
Egyszerű, ám az egyszerűségéig eljutni ..? ... az volt, ami nem volt az...

" Az egyedüllét csodává lesz, amint eltűnik a magány.."
- hannah magam után szabadon;)

...akkor magából hallottam...maga után szabadon..;)kiss
...ami nem volt az, az nem az....magányom...magáranyom vigyázzon ám egykét bélyeget, címkét...:)...azt akkor az lesz az ami nem vot;):pkiss
 

hannah22

Állandó Tag
Állandó Tag
...akkor magából hallottam...maga után szabadon..;)kiss
...ami nem volt az, az nem az....magányom...magáranyom vigyázzon ám egykét bélyeget, címkét...:)...azt akkor az lesz az ami nem vot;):pkiss

Ja-ja Boniíííí...;)
Régebben gyűjtöttem a bélyegeket, azt is kellett, .... csak furán barnultam a napon...:p
Na, de mostanra befürgültem,.....elugrom a címkék elől, engedem, menjenek tovább a maguk útján ... ha meg rám ragad egy-kettő, lemosom a fürdőkádban:p....
Az öntapadó címkékre meg kitaláltam: "Vigyázat címkeveszély!"-
magyarázat a hátoldalon......

pussszzzyyy :ph
 
O

oliyboty

Vendég
Boni és Hannah írásait úgy szeretem olvasni, meg végre most már értem is ám, mit szeretnének mondani. Mert eddig néztem bambán, hogy nekik meg mi bajuk van...:p, nincs meg a közös csatorna a kommunikáláshoz:rolleyes:, de mostanra már értek mindent és nagyon jókat írnak, elgondolkodtatóak és humorral fűszerezett igazságokat mondanak. Köszi nektek, sok sok puszi:pkisskisskiss
 
O

oliyboty

Vendég
Egyszer, max. kétszer fordult eddig elő velem, hogy éreztem ezt a fajta állapotot, akkoriban egyedüllétnek tituláltam, de olyan egyedüllétnek, ami ürességgel van fűszerezve és érzelmektől mentes, semmit nem váltott ki belőlem, egyszerűen csak jó volt úgy ahogy van, még akkor is, ha furcsa volt, mert soha nem találkoztam ilyen dologgal még. Sokan nem is tudják elképzelni még csak azt se, mennyire szuper dolog, ha belecsöppensz ebbe az állapotba, még ha csak egy rövid kis időre is. Fenomenális állapot, ha fogalmazhatok így, teljesen más minden, másként zajlanak benned a dolgok, üresség és egyedüllét érzeted van, ami boldoggá és egésszé tesz teljes mértékben. Hálás vagyok, hogy részese lehettem eme állapotnak és tudom most már milyen, mert benne voltam, megtapasztaltam, sok sok ilyen állapotot még:pkiss
 
F

Feketerigó

Vendég
Előkerültek a hideg szelek és a
'"magányom kimondhatatlanul"
dermesztővé vált
védett helyet keresek
ahol melegít a Nap......
F.
 

hannah22

Állandó Tag
Állandó Tag
Előkerültek a hideg szelek és a
'"magányom kimondhatatlanul"
dermesztővé vált
védett helyet keresek
ahol melegít a Nap......
F.


Csak el ne hagy önmagod....;) a nap melegéért.

A minap úgy kikeltem magomból, hogy a GPS-m nélkül vissza sem találtam volna.....:p
vicceeeteeem;)
 
F

Feketerigó

Vendég
Csak el ne hagy önmagod....;) a nap melegéért.

A minap úgy kikeltem magomból, hogy a GPS-m nélkül vissza sem találtam volna.....:p
vicceeeteeem;)


....képtelen vagyok elhagyni magam,
nagyon ragaszkodó tipus vagyok.....
hitted volna?......
F.
 
Oldal tetejére