A magyar egészségügyről...

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Kéz – kezet mos
az egészségügyben, s kérdezem, hogy miért?

A választ az írás utolsó mondataiban megtalálhatjuk. A budapesti Honvéd Kórházban, 18 nappal műtéte után, életét vesztette egy nő. A boncolásakor derült ki, hogy a nő szívburkán ott maradt egy 40×40 centiméteres gézdarab. Magyarul, a testben maradt egy 40x40 centiméteres gézdarab. Tény, hogy a műtétnél súlyos hiba és gondatlanság történt. A törlőkendő körül minden gyulladt volt és gennyes. Jellemző: a rendőrség a nyomozás során, a kórházat meghallgatva, azt derítette ki, hogy a halál okáért nem biztos, hogy a kórház a felelős. Lehetséges, hogy nem ebbe halt bele a beteg. S, ezért senkit nem vontak felelősségre. Ábrahám László, a család ügyvédje, arra hivatkozott, hogy az eset megtörténtekor, a kórház elismerte a halált okozó gondatlanságot, miszerint a testben hagyott géz vezethetett a halálesethez. Ezért kártérítést is felajánlott. A család viszont a felajánlott összeget megalázóan alacsonynak ítélte meg a felajánlott összeget, ezért bíróság elé kerülhet az ügy. Erről vannak elképzeléseim, hogy hány évig tologatják majd ott az aktákat. Az idők végezetéig... Az ügyvéd szerint is az ügyben az a rendkívül érdekes, hogy miután keveselte a család a felajánlott kártérítési összeget. a kórház a véleményét megváltoztatta, miszerint mégsem biztosak a halál okában,
Kérném szépen, ezen van min elgondolkozni.
Két okból is. Az első kérdés (ok): ez hogyan fordulhat elő? A rend az, hogy minden műtét után számba kell venni a mind összes felhasznált anyagot, így a törlőkendők számát is.
A második okra még gondolni sem merek. A kórház fél attól, hogy ezzel a még a meglévő orvosát/orvosait is elveszítheti?
Mivel egyre több orvos távozik külföldre.

S, miért? Tehát a kórház, a mundért védi, még akkor is, ha (esetleg, s az esetleg itt nem feltételezés, de biztos) hogy a családnak van igaza.
Az elvesztett életről nem is szólva.
S, miért mennek még mindig külföldre az orvosok? Az ápolók? Jelenlegi kormányunk ígérgetni nagyon megtanult, no meg beszélni is, folyamatosan megy a néphülyítés, hogy lesz fizetés emelés, itt is, ott is. Aztán minden marad a régiben, vagy ha igen, akkor némely vezetőknek valóban adnak. A többiek, akik naponta iszonyatos körülmények között dolgoznak, nincs pénz sem, de pihenés sem.
 

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Bocsi lemaradt: azért baromi kiváncsi vagyok arra hogy cser ágicának mennyi is a nettó fizúja???
*
Jobb a pontos összeget nem tudni, mert még megüt minket a guta. Úgy olvastam, hogy kapott "rendes" fizetést a banktól, olyan kb. 600 ezer kemény jó magyar forintot, aztán a különböző (ki tudja hány alapítványban) "dolgozott", s ezért ugye jár "rendes fizetés". A "túlórákról" amit sejtünk mivel tölt, no azért is jár némi "garaska". Ukszve: SOK.
 

hajni70

Állandó Tag
Állandó Tag
ÉN is az Eü.ben dolgozom. csak egy magáncégnél. Előtte több mint 20 évig fervőbeteg osztályon.
 

philippagregory

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok
Az a helyzet, hogy az egészségügyben dolgozom és a munkaerő elvándorlás mára már minden szakterületen és országosan is hatalmas méreteket öltött. Erről senki nem beszél, de így nem is lehet minőségi ellátást nyújtani, mindenki csak tüzet olt.
 

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Sziasztok
Az a helyzet, hogy az egészségügyben dolgozom és a munkaerő elvándorlás mára már minden szakterületen és országosan is hatalmas méreteket öltött. Erről senki nem beszél, de így nem is lehet minőségi ellátást nyújtani, mindenki csak tüzet olt.
*
A menyem is diplomás ápolónő. Megfeszítetten dolgozik és nap, mint nap lelkiismeret furdalása van, hogy már nem tud annyit dolgozni, mint amennyit még kellene +ban. Miért? Mert kevesen vannak. Elképesztő a helyzet, elképesztő! S, akik maradnak ezen a poszton vagy nagyon elhivatottak, vagy már nem akarnak semerre moccanni. De tény, hogy embert felörlő feladatokkal találja szemben magát, nap, mint nap. Felelősség, fizikai és lelki erő, teljes odaadás... Ez mind, mind kell, s akkor még ott van a szakmai tudás. Valóban elkeserítő, amikor az egészségügyben dolgozók munkaköréről olvasunk, írunk - vagy közelről megéljük. Azt, hogy 33-35 betegre egyetlen ápolónő van. S, nemcsak pelenkáznia, gyógyszert kiosztania kell, de még adminisztrálnia is...:o
 

varázsdoboz

Állandó Tag
Állandó Tag
A 12 órás műszakban egy nővértől másfél órát von el az adminisztráció. Minden órában dokumentációt kell vezetni a betegről. Mit csináltál vele, ha hozzáérsz már le kell írnod. Ja, a szignódat nem teheted a bejegyzés után, mindig ki kell írni a teljes nevet minden bejegyzés után. Nevetséges. Ezt az időt a betegre is lehetne fordítani.
 
Oldal tetejére