A magyar kormány a tudomány ellensége, a brit tárt karokkal várja a tudósokat

A 444 szúrta ki, hogy a világ legismertebb tudományos magazinja, a Nature szerkesztőségi állásfoglalásában a tudomány ellenségeit sorolja fel, és a brazil elnök, Jair Bolsonaro, valamint Donald Trump és Törökország mellett ott szerepel a magyar kormány is.

Az újság arról ír, hogy az emberi faj túlélése múlhat azon, hogy sikerül-e tudósoknak felülemelkednie a politikán.

A listán szerepel az új angol kormányból Michael Gove is, aki az uniós kilépés kockázatairól beszélő tudósok figyelmeztetéseit azzal hárította, hogy "az embereknek már elegük van a szakértőkből".


Boris Johnson azonban tárt karokkal várja a kutatókat
Az új brit kormányfő gyorsított vízum tervével csábítaná az országba a "legkiválóbb és legragyogóbb" elméket az európai uniós tagság megszűnése után. Johnson célja, hogy vezető kutatókat és szakembereket vonzzon Nagy-Britanniába a tudomány és technológia területéről.

28964807_30721abbde0cd36d6f0a6ca52cd744cb_wm.jpg

Boris Johnson
Fotó: Rui Vieira / MTI
Johnson eltörölné a különleges tehetségeknek fenntartott Tier 1 vízum számbeli korlátozását, ami eddig évente 2000 szakembernek biztosított egyszerűbb munkavállalást. Az ígéretek szerint bővítené a kutatóintézetek és egyetemek számát, és a kiválóságok családjai is egyszerűbben kapnának vízumot. A miniszterelnök azt szeretné, hogy az Egyesült Királyság tudományos nagyhatalom lenne, és biztosította a kutatókat, hogy a Brexit után is támogatni fogják a tudományt és a kutatást.

Azt szeretném, hogy Anglia, olyan legyen, mint egy szupererős mágnes, ami vasként vonzza a kutatókat a világ minden pontjáról

– csillogtatta meg fizikatudását Johnson, miközben a kutatók azon aggódnak, hogy mindez szépen hangzik, de ha a Brexit miatt nem vehetnek részt EU-s kutatási projektekben, akkor nemhogy mágnesek nem lesznek, de az egész tudományos élet ellehetetlenül.


Az egykori átkosban "agyelszívásról" beszéltünk, amikor magyar tudósok, kutatók külföldre távoztak. A mai átkosban "agy-elüldözésről" beszélhetünk...
 
Ha csak ezt kívánod látni, én nem veszem le rólad a szemellenzőt. Ezek jó eszközök arra, hogy kényelmesen érezd magad a világodban. Ahogy számomra is azok ;) [A tudományt emberek művelik, és ahol az ember megjelenik, ott az ember ellenmondásos, anakronisztikus és antagonista jellege is jelen van. Ho Csiankuj pár hónapja bejelentette, hogy génmódosított csecsemők születtek Kínában.]
Egy sima személyeskedő megjegyzéssel kezded
Pedig igaz amit írtam a tudomány fejlődéséről és azok vadhajtásairól
Te meg leszakadtál a józan egyszerű nyelvről
A vadhajtások épp úgy kifejezik a lényeget mint a fellengzősködő: "ellenmondásos, anakronisztikus és antagonista"
Simán ellentmondásos
És beszélj így
Mert magad is ellentmondásos leszel és antagonisztikus mint a szocban használt antagonisztikus társadalom
Kimásoltam neked miként lehet fellengzősködni és ugyanakkor mondanivaló nélkül maradni
osztályellentét kibékíthetetlen (antagonisztikus), ezért az osztályharc végső célja a tőkés termelési mód társadalmi forradalom útján történő megszüntetése, s a magántulajdonban lévő termelési eszközök társadalmasítása, osztály nélküli, közösségi (kommunista) társadalom megteremtése.
A génmódosított csecsemők is egy vadhajtása a tudománynak
Előbb lett a génmódosítás a haladás útját jelölve.
Bár szerintem már az sem haladás mert millió veszélyt hordoz magában egy nem természetes módon és hosszú időn át fejlődött növény.
Az új dolgok hibái néha csak 50-100 év múlva derülnek ki.
De nézzük a maghasadást.
Annak is vannak hátulütői
De megállítani nem lehet az energia azon termelésének módját.
Ha a tudomány ellenességedben már a kerék feltalálását is megállítanád mert:

ahol az ember megjelenik, ott az ember ellenmondásos, anakronisztikus és antagonista jellege is jelen van
És igen nem lenne autó de az miért baj?
 
Nekem néha úgy tűnik vannak akik sosem mulasztják el a lehetőséget, hogy a kormányt szidhassák....
Ne mondjátok hogy semmit nem olvastatok az eddigi hozzászólásaimból.... bár tornandotól megszoktam, hogy képes
Először is szégyelld magad amit most írtál.
Én olvasom miket írsz és igen hidd el akció jelleggel írod.
Kissé erősnek tarthatod ezt.
De ma a MTA van soron nálad hogy bíráld és még egyszer szégyelld magad mert nem vetted észre mit írtam ott volt idézetben hogy észrevettem:
Nézd:
tornando írta:
Bár volt hibát elismerő szava:
Mindenképpen védhetetlen az a mód ahogy a jelenlegi kormány megpróbál(ja)ta kezelni a kérdést, de az nyilvánvaló, hogy maga a modell beteg,
Most álljunk meg azon ami felőled nézve igaz:
Nekem néha úgy tűnik vannak akik sosem mulasztják el a lehetőséget, hogy a kormányt szidhassák....
Igen ez úgy tűnik
De a szidás oka megvan leírtam például ugyanaz mit ametiszt amit megjegyzett
De ne mondd hogy csak kizárólag az MTA azon bajai a baj és hogy csak ott folynak el pénzek!!
És Én írom az igazabbat: A kormánytól veszi minden szervezet a példát.
És hogy előbb ott tegyenek rendet kormányszinten.
Akkor eleve lesz erkölcsi joguk másokon is számonkérni pazarolnak vagy saját magukra költik.
Seperjen a kormány a saját háza táján
És ezzel nem azt mondom nem kell a rendszerben lévő hibákat javítani.
Ez nem egyszerű kormány szidás.
Ezzel a kifejezéssel próbálnád az Orbáni rendszer működésének hibáit takarni
Legalábbis úgy tűnik.
Észrevettem és beidéztem mit írtál a módszerről ahogy az MTA átszervezéséről beszéltél
De addig nem lesz úgy sem a Kormány cselekvéseiben igazi siker
Amíg a saját fő bajait nem orvosolja
És ez a fő baj pont a saját működésének szerkezete.

A minisztériumok felállításának módja.
A kiválasztott emberek szakmai alkalmatlansága.
A pályázati rendszer
stb nem folytatom
De amíg úgy működik ahogy, sem erkölcsi joguk nincs számonkérni mástól hogy ugyanazt csinálják mint Ő.
Sem az átalakítás nem fog működni
Ezért akció jellegűnek mondom
És ma te az MTA-t bírálod
Máskor a kormányt
Holott mind a kettő hibája egyszerre van jelen
És nem fog megváltozni míg a feudális szerű rendszer fennáll
 
De még egyszer: szó szerint leírtam a kormány ténykedése az Akadémiával kapcsolatban védhetetlen.
Pont ennek az eredeti idézetét tettem be, de nem látsz a szemedtől!!
Ezért mondom, ne indulatból írj és szégyelld magad
Mivel ezt nem vetted észre egész üzeneted erre alapoztad.
És állítod nem olvassuk
Így lett hibás az egész akkor mégis csak te nem tudsz olvasni ha nem láttad.
Tessék figyelmesebb lenni és többet látsz mint hogy azt állítsd: mi nem látunk.
És mielőtt indulatból írsz talán kétszer kéne átolvasnod.
Tudom min kaptad fel a vizet, ki is emelted idézetben Azt írtam akciós típus
Prominor egy akciós típus most az MTA a mindenben bűnös
És nem látja hogy feljebb van a baj.
Akkor látod, vagy nem látod hogy az MTA-tól feljebb van a baj?
Anélkül hogy bárki tagadná hogy valamit tenni kell vele
Mert ma az MTA van soron nálad. Tegnap meg a kormány írásaidban
Nem véletlen írtam így.
Mert egyszerre baj mindkettő és nem szabad ma egyiket bírálni holnap a másikat.Összetartozik a két dolog
Itt az MTA-nál, a kormány a viselkedési mintaadó.
Ezért előbb fent kell rendet tenni az után az MTA nál.
És ugyanakkor vannak még más ágak is amit szintén a kormánynak kell rendbe tenni
De a legfontosabbhoz nem mert hozzányúlni.Politikai okokból
  1. Tehát ismét előbb fent,
  2. Aztán közép felső szinten
  3. és utána a nagy rendszereket határozottan.(ehhez nincs politikai merészség)
És kb ez az MTA a 3. lépcső (ehhez volt merszük mert elszigetelhetők)
Ezt a 3 lépcsőt meg kell lépni folyamatosan
Nem kihagyni a 1 és 2 lépcsőt
 
Utoljára módosítva:
Na akkor sorjában..
Nekem néha úgy tűnik vannak akik sosem mulasztják el a lehetőséget, hogy a kormányt szidhassák....
Ne mondjátok hogy semmit nem olvastatok az eddigi hozzászólásaimból.... bár tornandotól megszoktam, hogy képes rendkívüli marhaságokat is írni... Ahhoz is kezdek hozzászokni, hogy ha valakinek az itteni mainstremmel ellenkező a véleménye, mint tárgyhoz nem tartozót törlik... Mikor lesz már az, ha a hozzászólót minősítik, s nem a tárgyhoz szolnak hozzá, azokat a hozzászólásokat törlik... De még egyszer: szó szerint leírtam a kormány ténykedése az Akadémiával kapcsolatban védhetetlen. Az Akadémia rendszere, a kutatási pénzek elosztása rossz, pazarló, nekem is lenne ötletem az átalakításra , hisz több mint 30 éve látom, tapasztalom a hibákat, s van némi nemzetközi tapasztalatom is, de ugye ez a téma arról szól hogy Boris Johnson szeretné fújni a jövőben a tudomány passzát szelét...
Azt gondolom néha nem ártana egy értelmező szótárt egyeseknek átlapozni.... Bár ha egy ilyen egyszerű szöveg megértése is gondot okoz, akkor az sem lenne megoldás....Talán többet kellene olvasni, s nem csak írni....
Hidd el,nagyon sokat olvasok, az egyik legszebb dolog az életemben az olvasás élménye.
Ha te "vak" vagy és véleményem szerint te sem érted/vagy nem akarod érteni/amiről írok az a te bajod.Akkor még egyszer,mint tornando is írta, az nagyon szép ha te is belátod ,hogy nem jól fogtak hozzá az MTA megreformálásához.
Azt gondolom ha tényleg pazarlás folyt ott,lényegtelen dolgokra, akkor tényleg meg kell változtatni.
Viszont a baj az ,hogy ennél sokkal nagyobb pazarlás megy ebben az országban,és ez az amit nem vagy hajlandó meglátni.
 
Viszont a baj az ,hogy ennél sokkal nagyobb pazarlás megy ebben az országban,és ez az amit nem vagy hajlandó meglátni.
de Te ...aztán mindenek felett állsz, összességében látod a dolgokat és el tudod dönteni, hogy mi a pazarlás és mi nem. Azért halkan merem megkérdezni, hogy saját indokásaid is vannak, vagy csupán egyetértesz egy-egy újságíró véleményével?
Vegyük pédának a felsorolásodban az első helyezett kisvasút esetét.
 
Viszont a baj az ,hogy ennél sokkal nagyobb pazarlás megy ebben az országban,és ez az amit nem vagy hajlandó meglátni.
Én még hozzá tenném hiányzik az arányérzékük
Ha látják is hogy baj van nem érzik a két pazarlás közti mennyiségi és súlyossági de mondhatnám károkozási különbséget.
 
Azért halkan merem megkérdezni, hogy saját indokásaid is vannak, vagy csupán egyetértesz egy-egy újságíró véleményével?
Előbb ne álljunk le azon a fajta személyeskedésen hogy indokolatlanul nagyra kiemelted betűtípussal a TE szót.
Most térjünk arra amit itt az idézetben látsz:
Te sem vagy más mint minden olvasó.
Olvasás útján szerzi ismereteit.
És ha egy újságíró leírta azzal te is épp vagy egyetértesz vagy nem.
Ebben senki nem különbözik
Amikor adatot hozol
legtöbbször azt is újságíró gyűjtötte össze.
Vagy netán egy kormánylaptól hozol egy adathalmazt.
Nincsen neked otthon kész statisztikai hivatalod.
Az hogy egyetért valaki egy egy cikkel.
Nem kell ahhoz odamenni személyesen a példának említett Felcsúti kisvasúthoz hogy saját szemével nézze meg tényleg napi utasforgalma a Vál-völgyi Kisvasútnak.
Hogy 2016. április 30 évben decemberig 23 ezer jegy lett eladva.
Ez az induláskori csúcs
Egyébként titkos adat mert nem mondják meg a napi utasforgalmat.
Majd Mészáros csak kiadott valamit
Idén január-februárban pár tucat jegyet váltottak, esetien indították el a kisvonatot, a február 14-iki Valentin-napon és környékén pár száz jeget vettek meg a fiatalok.
De mások megírták az elmúlt évben 10 napig járt utasok nélkül

Na most ehhez mi hozzáfűzni való lenne?
Te talán odautazol mikor egy Futballstadion látogatottságát megírják?
és el tudod dönteni, hogy mi a pazarlás és mi nem.

Én csak arról beszélek megkérdezted van-e saját véleménye, vagy csak az újságírókét olvasva mondja vissza bárki.

hogy saját indokásaid is vannak, vagy csupán egyetértesz

Adatigénylések
Ezek voltak az Átlátszó legfontosabb adatigényléses történetei az elmúlt évben
 
Utoljára módosítva:
.--
5,9 milliárd forintot költhet a kormány a most kezdődött, Sargentini-ellenes reklámhadjáratra
A paksi atomerőmű reklámozására 2,2 milliárd forintot költöttek az elmúlt két évben
Két év alatt 5 milliárd forintot költött reklámra az MVM, ez is a kormánybarát sajtónál landolt
A választás előtt 7 milliárd forintért tolta a propagandát a kormány az adófizetők pénzéből
1,7 milliárdért reklámozták az Erzsébet-utalványt az ATV-n 2010 és 2016 között

és el tudod dönteni, hogy mi a pazarlás és mi nem.

Szerettük volna megtudni, hogy melyik kormányközeli sajtótermékben mennyi pénzért jelentek meg a Sargentini-ellenes állami hirdetések, ezért kikértük az adatokat a Miniszterelnöki Kabinetirodától. Rogán Antal minisztériuma másfél hónapig húzta a válaszadási határidőt, és 17.600 forint költségtérítést kért az adatokért, majd végül teljesen olvashatatlan dokumentumokat küldött.
 
Az Akadémia rendszere, a kutatási pénzek elosztása rossz, pazarló,
Mondom előbb feljebb kell rendbe tenni azt bizonyos pazarlást.
Lásd: #30
És ezek jobbára csak önreklám költségek.Semmi termelés csak propaganda.
Még nem is a képviselői juttatások, nem is a pályázatnyertesek jutalmai.
Csupán a pártsajtók támogatása és az EU ellenes kampány
Az egyik pedig pont a pályázati pénzeket vizsgálás elleni propaganda.
 
.--
5,9 milliárd forintot költhet a kormány a most kezdődött, Sargentini-ellenes reklámhadjáratra
A paksi atomerőmű reklámozására 2,2 milliárd forintot költöttek az elmúlt két évben
Két év alatt 5 milliárd forintot költött reklámra az MVM, ez is a kormánybarát sajtónál landolt
A választás előtt 7 milliárd forintért tolta a propagandát a kormány az adófizetők pénzéből
1,7 milliárdért reklámozták az Erzsébet-utalványt az ATV-n 2010 és 2016 között

Azért valami csak nem stimmel ... milliárdokat költenek reklámkampányra, még több milliárdot a szavazatvásárlásra, még ennél is többet ellopnak ... aztán a rengeteg milliárdos veszteséges befektetés, kezdve a kisvasúttal az orosz atomerőművig.
És mégis mintha lenne gazdasági fejlődés, a lakásárak mintha emelkednének (nő a kereslet ebben a diktatórikus, terrorban), az ország gazdasági megítélése is mintha folyamatosan javulna, a befektetők egyre csak jönnek .... de biztosan ezt is csak hazudják ...elvégre, ha csupán hibás gazdasági döntések vannak, teljes korrupció és mindent ellopnak, akkor fejlődés sincs.
 
Utoljára módosítva:
.

Inotai András közgazdász, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének volt igazgatója:

„A mesterségesen létrehozott új "vállalkozói" rétegnek fogalma sincs a versenyképességről, az etikus, ugyanakkor gazdaságos vállalkozás mibenlétéről. Normális országokban – már csak a gazdaság önvédelmi képességének megőrzése miatt is – nem fordulhat elő, hogy ugyanaz a személy, aki meghatározó tulajdonos egy bankban, a saját pénzintézetéből folyamatosan hitelezze saját, egyébként versenyképtelen cégeit, beruházásait. Ez az előszobája egy bankcsődnek. Ez a járadékon hizlalt réteg alkalmatlan a fenntartható és versenyképességre épülő fejlődést biztosítani.”
 
És mégis mintha lenne gazdasági fejlődés,
Itt kell abbahagynod mert már többször betetted litániádat az eredményekről.
Amit szerintem megint nem saját szavaid hanem kapott brossúra.
Ne adjanak rá lehetőséget hogy ismét a kormány kozmetikázott adataid betedd.
Hogy ennyi pazarlás mint látod a számokat kérded.
És mégis van fejlődés mint mondod
Csak azon gondolkodj el mi lenne ha nem pazarolnának reklámra ami csupán pártérdek
És EU-s pályázatból jó és nem ellopott dolgot csinálnának.
Ami persze előző kormányoknak is sara
De rajtuk is számon kérte a Fidesz.
Most nagyobb pénzekkel megy minden de titkosítanak.
A gazdasági fejlődésben nem igazán hiszek addig amíg nem lesz külföldi és csak hazai adat lesz.
És a gazdasági fejlődésnek nem mutatója a hitelképességi minősítő besorolás.
Annak csak a GDP a mutatója és az export import arány
EU-s adatokat nézz ne origót
 
Itt kell abbahagynod mert már többször betetted litániádat az eredményekről.
Amit szerintem megint nem saját szavaid hanem kapott brossúra.
vannak tények, például némi külföldi beruházás ...talán mert stabilak látják a hazai politikai helyzetet
2qlv1a0.jpg

például leragadtam az ingatlanáraknál, nem értem hogyan nőhetnek az árak, ha ennyire kilátástalan a jövő, ha egyre csak csökkennek a jövedelmek, egyre nő a nyomor.
Hogyan nőhetnek az ingatlanárak mikor a közbiztonság a legrosszabb az EU -ban, már oda jutottuk, hogy ahogy egy kedves fórumtársunk belinkelte már annyira komplikálódnak a dolgok, hogy arabnak nézték a romát, jól el is verték érte. El se tudom képzelni mi történhetett volna ha még szivárványszínü szatyor is van nála.
 
Utoljára módosítva:
vannak tények, például némi külföldi beruházás ...talán mert stabilak látják a hazai politikai helyzetet
2qlv1a0.jpg

például leragadtam az ingatlanáraknál, nem értem hogyan nőhetnek az árak, ha ennyire kilátástalan a jövő, ha egyre csak csökkennek a jövedelmek, egyre nő a nyomor.
Hogyan nőhetnek az ingatlanárak mikor a közbiztonság a legrosszabb az EU -ban, már oda jutottuk, hogy ahogy egy kedves fórumtársunk belinkelte már annyira komplikálódnak a dolgok, hogy arabnak nézték a romát, jól el is verték érte. El se tudom képzelni mi történhetett volna ha még szivárványszínü szatyor is van nála.
Akkor ha igazd van és szárnyal a gazdaság akkor az normális hogy a pénzt ellenőrizetlenül öntik ide-oda?
Mintha soha véget nem érne a pénzáradat.
Most olvastam egy cikket az ökölvivó sportágról ott is 100 milliókkal támogatnak és eredmény....nulla.
A focinál sajnos ugyanez világszínvonalú bérezés a játék meg maradt a régi szinten.
Vagy az a lényeg hogy kialakítsanak egy kliens rendszert?
Akik csak a kormánytól függenek?
 
Mintha soha véget nem érne a pénzáradat.
Most olvastam egy cikket az ökölvivó sportágról ott is 100 milliókkal támogatnak és eredmény....nulla.
A focinál sajnos ugyanez világszínvonalú bérezés a játék meg maradt a régi szinten.

de lehet, hogy a 100 millió csak aprópénznek számít ... én olyasmiket olvastam hogy van magyar focista Gulácsi Péter az RB Liepzig kapusa akit kb. 2,6 milliárd forintra taksálnak, Dzsudzsák Balázs kb fele ennyit ér...tehát 1db. focistáról beszélünk, nem egész sportágról.
 
de Te ...aztán mindenek felett állsz, összességében látod a dolgokat és el tudod dönteni, hogy mi a pazarlás és mi nem. Azért halkan merem megkérdezni, hogy saját indokásaid is vannak, vagy csupán egyetértesz egy-egy újságíró véleményével?
Vegyük pédának a felsorolásodban az első helyezett kisvasút esetét.
Miért is személyeskedsz?
Nem gondolom hogy mindenek felett állnék,nem tudom,hogy ezt melyik hozzászólásomból szűrted le?
Tényleg nagyrészt az újságokból tájékozódom,de azt hiszem vagyunk ezzel még így egy pár millióan...
Aztán hogy mit hiszek el belőlük az is saját választásom és ezzel sem vagyok egyedül.
Mint ahogy te is nagy részt ugyanezt csinálod,csak nem ugyanazokat a forrásokat olvasod mint én.
Vagy akkor visszakérdezek,TE tudod kézzel foghatóan bizonyítani,hogy amit írsz az igaz?
Hogy a példaként megemlített kisvasút,nem tök fölöslegesen épült meg ,mivel egész egyszerűen nem is volt rá szükség?A kihasználtságáról már nem is beszélnék...
Kettőnk közt az a különbség,hogy én belátom az előző kormányok,és a mostani ellenzék hibáit,te meg nem,és ehelyett inkább személyeskedsz.
 
Utoljára módosítva:
de lehet, hogy a 100 millió csak aprópénznek számít ... én olyasmiket olvastam hogy van magyar focista Gulácsi Péter az RB Liepzig kapusa akit kb. 2,6 milliárd forintra taksálnak, Dzsudzsák Balázs kb fele ennyit ér...tehát 1db. focistáról beszélünk, nem egész sportágról.
A nagy fityiszt beszélünk mi csak egy játékosról a futballban!
Mind,sőt az egész sportág túl van fizetve,az eredményeket tekintve,és ne hasonlítsuk már össze a hazai viszonyokat a külföldiekkel!
Nem beszélve a több milliárdokért megépített stadionokról.../tudom,demagógia/
Ennek bizonyítására bemásolok egy cikket amit nem ellenzéki média írt!!
https://ripost.hu/cikk-nb1-fizetes-szedit-szamok
Aztán hogy ebből mit hiszel el a te dolgod...
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

szjucus2 wrote on EWGENIA's profile.
Hi Ewnenia,
thank you for your sampler for Janlynn 023-0579 Summer Cat Sampler and the Spring too. Have you got by chance the winter anf autumn cat in your black-and-white and coloured version? I would really be grateful :)
Csilinkóné Lulács Éva wrote on hluna23's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy Lynsay Sands Argeneau sorozatának utolsó 10 részét is le fogod fordítani? Nagyon tetszett a sorozat. Köszi a fordításért. Éva
Ishmael wrote on Bárdos Tünde's profile.
Szia!
Neked megvan a könyv? Vagy Te is keresed?
bardosie wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági! Köszönöm a sok felrakott könyvet, folyamatosan olvasom őket. Imádom mindegyiket! :)
Szeretnék érdeklődni hogy amit az idegen nyelvű könyvek közé felraktál Galactic Gladiators sorozat magyarul is meg van-e neked? Előre is nagyon köszönöm! Erika

Statisztikák

Témák
38,405
Üzenet
4,856,675
Tagok
619,013
Legújabb tagunk
Timinek
Oldal tetejére