A magyar kormány a tudomány ellensége, a brit tárt karokkal várja a tudósokat

A 444 szúrta ki, hogy a világ legismertebb tudományos magazinja, a Nature szerkesztőségi állásfoglalásában a tudomány ellenségeit sorolja fel, és a brazil elnök, Jair Bolsonaro, valamint Donald Trump és Törökország mellett ott szerepel a magyar kormány is.

Az újság arról ír, hogy az emberi faj túlélése múlhat azon, hogy sikerül-e tudósoknak felülemelkednie a politikán.

A listán szerepel az új angol kormányból Michael Gove is, aki az uniós kilépés kockázatairól beszélő tudósok figyelmeztetéseit azzal hárította, hogy "az embereknek már elegük van a szakértőkből".

Boris Johnson azonban tárt karokkal várja a kutatókat
Az új brit kormányfő gyorsított vízum tervével csábítaná az országba a "legkiválóbb és legragyogóbb" elméket az európai uniós tagság megszűnése után. Johnson célja, hogy vezető kutatókat és szakembereket vonzzon Nagy-Britanniába a tudomány és technológia területéről.

28964807_30721abbde0cd36d6f0a6ca52cd744cb_wm.jpg

Boris Johnson
Fotó: Rui Vieira / MTI
Johnson eltörölné a különleges tehetségeknek fenntartott Tier 1 vízum számbeli korlátozását, ami eddig évente 2000 szakembernek biztosított egyszerűbb munkavállalást. Az ígéretek szerint bővítené a kutatóintézetek és egyetemek számát, és a kiválóságok családjai is egyszerűbben kapnának vízumot. A miniszterelnök azt szeretné, hogy az Egyesült Királyság tudományos nagyhatalom lenne, és biztosította a kutatókat, hogy a Brexit után is támogatni fogják a tudományt és a kutatást.

Azt szeretném, hogy Anglia, olyan legyen, mint egy szupererős mágnes, ami vasként vonzza a kutatókat a világ minden pontjáról

– csillogtatta meg fizikatudását Johnson, miközben a kutatók azon aggódnak, hogy mindez szépen hangzik, de ha a Brexit miatt nem vehetnek részt EU-s kutatási projektekben, akkor nemhogy mágnesek nem lesznek, de az egész tudományos élet ellehetetlenül.

Az egykori átkosban "agyelszívásról" beszéltünk, amikor magyar tudósok, kutatók külföldre távoztak. A mai átkosban "agy-elüldözésről" beszélhetünk...
 
Hogy a példaként megemlített kisvasút,nem tök fölöslegesen épült meg ,mivel egész egyszerűen nem is volt rá szükség?A kihasználtságáról már nem is beszélnék...
Abban egyetértünk, hogy felcsúti kisvasút 857 millió forintból épült, amelyből 600 milliót az Európai Unió adott rá?
tehát az a 257 millió miért nem érné meg,.. maga a vasút mint közlehkedési eszköz valőszínüleg mindenütt veszteséges, viszont összességében kellene nézni az egészet, mit vesztenek a környéken lakók ha nincs, ha nem köti össze az alcsútdobozi arborétumut, a Puskás Akadémiát. Az ott lakókat kellene megkérdezni, kell nekik a pár tízezer turista vagy nem.
 
?
Ezeket a számokat valószínűleg te is egy újságból,nem a saját tapasztalatodból tudod, ugye?
Akkor te is mindent elhiszel egy újságírónak?
Tornando ezzel kapcsolatos hozzászólását elolvastad?
Erről írt neked részletesen.
 
A mai átkosban "agy-elüldözésről" beszélhetünk...

Ez a hivatalos kormánykommunikációban a következőképpen fog megjelenni:
"A kormány nagymértékben segítette elő, a Brit kutatás Magyarország által biztosított történő gyors felfuttatását. A kormány ilyen irányú előzékenysége mindig is világszerte ismert volt. Most a Nagy Britannián történő segítés volt a cél."
Fertsénzi a dolog?
 
de lehet, hogy a 100 millió csak aprópénznek számít ... én olyasmiket olvastam hogy van magyar focista Gulácsi Péter az RB Liepzig kapusa akit kb. 2,6 milliárd forintra taksálnak, Dzsudzsák Balázs kb fele ennyit ér...tehát 1db. focistáról beszélünk, nem egész sportágról.
Csak annyi a különbség hogy itthon a tao pénzek miatt van ennyi a sportban míg külföldön a piac diktálja a játékosok értékét.
Mi lesz ha az állam kivonul vagy kénytelen lesz a pénzeket vissza vonni?
Megfognak tudni élni a tehetségükből?
Ezek a kérdések a ˝ha˝...
 
A Magyar kormány szerint aki gondolkodik az veszélyes és hát a tudósok általában gondolkodnak :).
Na pont ezért vagyunk lemaradva a fejlődő országoktól.
Hány olyan Magyar találmány van ami Magyarországon lett szabadalmaztatva (ami hasznos is) ?
 
Csak annyi a különbség hogy itthon a tao pénzek miatt van ennyi a sportban míg külföldön a piac diktálja a játékosok értékét.
Mi lesz ha az állam kivonul vagy kénytelen lesz a pénzeket vissza vonni?
Megfognak tudni élni a tehetségükből?
Ezek a kérdések a ˝ha˝...
Biztos észrevetted hányszor leírtam Magyarországon nem valósult meg a piacgazdaság a nemzetközi piacon való megmérettetés.
Helyette állami infúzión tartás van.
Ez a sport és a Tao pénzek is pont ugyanebből a bajból származnak.
Amit írtál a piacgazdaság hiánya
 
Ezeket a számokat valószínűleg te is egy újságból,nem a saját tapasztalatodból tudod, ugye?
Akkor te is mindent elhiszel egy újságírónak?

csak ha képeket is mellékelnek, mint például ez alábbit ahol a nagy ellenörző bizottság ellenörzi az ellopott pénzeket ... vagy nem is tudom már mit ellenőriz, de ellenőriz és meghallgathatom ez ellenörzésről a nyilatkozatot

m9lez9.jpg

Emlékszel még micsoda felhajtás volt? Most meg már szimpla falunapi csetepaté (hajnali négykor) egy szivárványszínü szatyorért a fő hír.
 
Utoljára módosítva:
"Az újság arról ír, hogy az emberi faj túlélése múlhat azon, hogy sikerül-e tudósoknak felülemelkednie a politikán." Tudósokat és a politikusokat ugyan azon tőkés csoport pénzeli, emberi faj nem érdekli őket....
 
A mesterségesen létrehozott új "vállalkozói" rétegnek fogalma sincs a versenyképességről, az etikus, ugyanakkor gazdaságos vállalkozás mibenlétéről. Normális országokban
Az ember hajlamos a felejtésre. Ha megnéznénk azt a történeti folyamatot (tőkefelhalmozás, gyarmatosító politika, hatalmi viszonyok, háborúk etc.) , ahogyan a tőke és az ezzel együtt járó hatalom hogyan keletkezett és növekedett a mai fejlett centrumországok nagy részénél, akkor efféle buta leegyszerűsítéseket nem kellene olvasnunk. A mai, számtalan igazságtalansággal jellemezhető, sőt az egyenlőtlenségeket még inkább növelő globális rendszerben, a legtöbb perifériás és félperifériás országnak esélye sincs, hogy efféle játékszabályok menték erős gazdaságot és saját vállalkozói réteget termeljen ki. Például: egy kis afrikai államnak, amely mondjuk kényszerből kakaóimportra alapozza a gazdaságát, és kiszolgáltatott a világpiaci áraknak. Szabad verseny? Ugyan már! Nézzük meg, épp mi zajlik az USA és Kína között.
 
Remélhetőleg nem a proféta szólt belőle...
 
Utoljára módosítva:
Ok.
Lepucolom.
A "Fersténzi' Magyarországon a "verständlich" elcseszerintett megfelelője... :D
rendben!
Ez egy fonetikus átírás németből többszörös félrehallás után.szakszavakat is mertem ilyet srófciher,vagy firnájsz,spakni(spachtli )millió van
Több minden közismerté válik, de ez nem volt ismert nekem és az a szöveg valóban kérdésnek lett szánva még ha a Google írta is.
De azt is mutat egy ilyen Google válasz még nem írta le senki előtted
 
csak ha képeket is mellékelnek, mint például ez alábbit ahol a nagy ellenörző bizottság ellenörzi az ellopott pénzeket ... vagy nem is tudom már mit ellenőriz, de ellenőriz és meghallgathatom ez ellenörzésről a nyilatkozatot

m9lez9.jpg

Emlékszel még micsoda felhajtás volt? Most meg már szimpla falunapi csetepaté (hajnali négykor) egy szivárványszínü szatyorért a fő hír.
:p:hurra::laz::dr_26::dr_103:
Most más nem jut eszembe./de nem adtam fel csak egyenlőre...:dr_103::dr_103::dr_103:/
 
Hogy ki, mennyiben és miért a tudomány ellensége - nos, ez igencsak összetett kérdés. Csendben hozzáteszem, hogy a tudomány pedig de facto könnyen lehet az emberiség ellensége. Az atombombát sem épp humanitárius célból fejlesztették a mérnökök. De megállás nélkül sorolhatnánk.
-
Senki sem állítja, hogy a tudomány tévedhetetlen, de
az atombomba fejlesztést nem tudósok hanem politikusok forszírozták, elsősorban a nacionalisták.
Az Amerikai atombomba ennek kompenzálására lett létrehozva.
Einstein pacifista volt és még az Amerikai bombán sem volt hajlandó dolgozni.
-
Még Adenauer egész életében nem értette meg mi a különbség egy atombomba és egy ágyú között mégis szeretett volna egyet.
Hitler a relativitáselméletet - ami megmagyarázza az atombombát is - egy "zsidó humbug-nak" tartotta
-
Nézd meg barátom mi mindenre jöttek rá a természetkutatok a 20. század elején, és a politikusok mit csináltak belőle.
-
Porsche egy traktorgyárnak indult de tankokat kellett gyártsanak.
Németországban a traktorgyártás a 2. világháború után indult be.
-
Hagy említsem meg, hogy puskaport az 1. világháborúban "guanóból" (madár-kaka) csinálták
Humboldt ilyen szigetek felkutatása miatt ment Dél-Amerikába.
-
Mindkét világháború azzal volt legalizálva, hogy keleten van a nyugat "Gabona-raktára (Kornkammer)
Gondolj bele, hogy a nitrogén-tartalmú trágya, és traktor mindezt mennyivel egyszerűbben megtudta volna oldani.
 
Tényleg!
Legyen a vallás!
De várjunk csak!
Tán nem a vallás nevében követtek el rengeteg szörnyűséget?
Tök mindegy melyik vallásról beszélünk..../esetleg kivétel a Buddhizmus/
Véleményem szerint nem a vallással vagy a tudománnyal van önmagukban probléma,hanem az azt művelő emberekkel,hogy mégis mire használják fel és ez tényleg lehet az atombomba de lehet akár az inkvizíció,vagy a dzsihád.
/Tudom setni ,hogy csak ironizáltál:):)/

Az elsö atombombát "a biztonság kedvéért" meghintették szenteltvízzel.

Sztálin sem volt mentes a babonától. Moszkva ostroma idején egy ikonokkal rakott repülő körözzön a város felett.
De ezt teszik a mai napig a sámánok - bocsánat a keresztényeknél papoknak nevezik öket.

Orbán egy keresztény fundamentalista, egy ilyen Ajatollah.
A helyettesétől tudjuk, hogy "a rózsafüzér a leg hatásosabb fegyver".
Ilyen beszédhez csak az Iráni parlamentben vannak hozzászokva az emberek
 
-
Senki sem állítja, hogy a tudomány tévedhetetlen, de
az atombomba fejlesztést nem tudósok hanem politikusok forszírozták, elsősorban a nacionalisták.
Az Amerikai atombomba ennek kompenzálására lett létrehozva.
Einstein pacifista volt és még az Amerikai bombán sem volt hajlandó dolgozni.
-
Még Adenauer egész életében nem értette meg mi a különbség egy atombomba és egy ágyú között mégis szeretett volna egyet.
Hitler a relativitáselméletet - ami megmagyarázza az atombombát is - egy "zsidó humbug-nak" tartotta
-
Nézd meg barátom mi mindenre jöttek rá a természetkutatok a 20. század elején, és a politikusok mit csináltak belőle.
-
Porsche egy traktorgyárnak indult de tankokat kellett gyártsanak.
Németországban a traktorgyártás a 2. világháború után indult be.
-
Hagy említsem meg, hogy puskaport az 1. világháborúban "guanóból" (madár-kaka) csinálták
Humboldt ilyen szigetek felkutatása miatt ment Dél-Amerikába.
-
Mindkét világháború azzal volt legalizálva, hogy keleten van a nyugat "Gabona-raktára (Kornkammer)
Gondolj bele, hogy a nitrogén-tartalmú trágya, és traktor mindezt mennyivel egyszerűbben megtudta volna oldani.
Tévedésben vagy, ha azt gondolod, hogy a tudósok makulátlanok, a politikusok pedig született bűnösök. A kép sokkal árnyaltabb. Ott van Wernher von Braun története. [Mellesleg a nitrogén-műtrágya a II. világháború utáni populációs bomba egyik jelentős oka, amellett, hogy növeli a légkör dinitrogén-oxid koncentrációját (üvegházhatás erősítése). Szóval ez sem olyan egyértelmű.] Ja, és nem mentség, hogy az atombomba "kompenzálásként" lett létrehozva és bevetve.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

szjucus2 wrote on EWGENIA's profile.
Hi Ewnenia,
thank you for your sampler for Janlynn 023-0579 Summer Cat Sampler and the Spring too. Have you got by chance the winter anf autumn cat in your black-and-white and coloured version? I would really be grateful :)
Csilinkóné Lulács Éva wrote on hluna23's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy Lynsay Sands Argeneau sorozatának utolsó 10 részét is le fogod fordítani? Nagyon tetszett a sorozat. Köszi a fordításért. Éva
Ishmael wrote on Bárdos Tünde's profile.
Szia!
Neked megvan a könyv? Vagy Te is keresed?
bardosie wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági! Köszönöm a sok felrakott könyvet, folyamatosan olvasom őket. Imádom mindegyiket! :)
Szeretnék érdeklődni hogy amit az idegen nyelvű könyvek közé felraktál Galactic Gladiators sorozat magyarul is meg van-e neked? Előre is nagyon köszönöm! Erika

Statisztikák

Témák
38,405
Üzenet
4,856,675
Tagok
619,013
Legújabb tagunk
Timinek
Oldal tetejére