A magyar kormány a tudomány ellensége, a brit tárt karokkal várja a tudósokat

A 444 szúrta ki, hogy a világ legismertebb tudományos magazinja, a Nature szerkesztőségi állásfoglalásában a tudomány ellenségeit sorolja fel, és a brazil elnök, Jair Bolsonaro, valamint Donald Trump és Törökország mellett ott szerepel a magyar kormány is.

Az újság arról ír, hogy az emberi faj túlélése múlhat azon, hogy sikerül-e tudósoknak felülemelkednie a politikán.

A listán szerepel az új angol kormányból Michael Gove is, aki az uniós kilépés kockázatairól beszélő tudósok figyelmeztetéseit azzal hárította, hogy "az embereknek már elegük van a szakértőkből".


Boris Johnson azonban tárt karokkal várja a kutatókat
Az új brit kormányfő gyorsított vízum tervével csábítaná az országba a "legkiválóbb és legragyogóbb" elméket az európai uniós tagság megszűnése után. Johnson célja, hogy vezető kutatókat és szakembereket vonzzon Nagy-Britanniába a tudomány és technológia területéről.

28964807_30721abbde0cd36d6f0a6ca52cd744cb_wm.jpg

Boris Johnson
Fotó: Rui Vieira / MTI
Johnson eltörölné a különleges tehetségeknek fenntartott Tier 1 vízum számbeli korlátozását, ami eddig évente 2000 szakembernek biztosított egyszerűbb munkavállalást. Az ígéretek szerint bővítené a kutatóintézetek és egyetemek számát, és a kiválóságok családjai is egyszerűbben kapnának vízumot. A miniszterelnök azt szeretné, hogy az Egyesült Királyság tudományos nagyhatalom lenne, és biztosította a kutatókat, hogy a Brexit után is támogatni fogják a tudományt és a kutatást.

Azt szeretném, hogy Anglia, olyan legyen, mint egy szupererős mágnes, ami vasként vonzza a kutatókat a világ minden pontjáról

– csillogtatta meg fizikatudását Johnson, miközben a kutatók azon aggódnak, hogy mindez szépen hangzik, de ha a Brexit miatt nem vehetnek részt EU-s kutatási projektekben, akkor nemhogy mágnesek nem lesznek, de az egész tudományos élet ellehetetlenül.


Az egykori átkosban "agyelszívásról" beszéltünk, amikor magyar tudósok, kutatók külföldre távoztak. A mai átkosban "agy-elüldözésről" beszélhetünk...
 
Nem akarok sok képet belinkelni. Ezt a folyékony üzemanyagú rakétát 1926-ban lötte fel Robert Goddard az USA-ban

persze, persze ... "1926. március 16-án startolt Auburn-ben, Goddard nagynénjének farmján. A kísérlet nem hozott látványos eredményt, a rakéta mindössze 15 métert tett meg 2,5 másodperces repülése során, aztán a káposztaföldre zuhant. "

azt se tudták mi a az a giroszkóp, tehetetlenek voltak a V2 ellen, mivel pályája csúcsától kezdve meghajtás nélkül, nagy sebességgel, hangtalanul közlekedett, sem észlelni, sem elhárítani nem lehetett.
Az amerikaiak az SS Sturmbannführert a tenyerükön hordozták, csak tanítsa őket.
 
Utoljára módosítva:
2014 és 2020 között is nagyjából 18 milliárd eurót használhat fel Magyarország (tehát hét év alatt) .... ez nem meghatározó, ha figyelembe veszed hogy az éves GDP 125 milliárd euró körül van
-
Én állandóan azt halom a kormánytól, hogy "Magyarország" jobban teljesít. Hát kinél teljesít jobban?
-
Magyarország az Európai országok a BIP ranglistáján, a 18. helyen áll.
Mögötte csak olyan mini államok vannak mint Ciprus, Malta, Luxemburg...
-
A negativ állam-háztartással nem tudtál sikert aratni, most a Bruttosozialprodukt-tal jössz nem említve, hogy ebbe benne vannak a külföldi gyárak produkciója is, amit nagyon bölcsen megemlítettél, elfogják hagyni az országot, ami ott marad az csak az adó és a fizetés amit a dolgozok kapnak.
-
Ezzel ellentétben a 20,5 Milliarden Euro Struktúrafejlesztéshez kapott EU pénz az országban marad teljesen.
-
Ne bonyolítsuk a dolgot különböző a gazdasági indexel, a lényeg az, hogy Magyarország már 30 éve segítségre szorul, az elért eredmények nem "isten kegyelméből", nem Orbántól jöttek, akár milyen szemesnek tartja magát.
-
Miért van az, hogy aki közel áll Orbánhoz, képzettsége sincsen, rövid idő alatt vagyonos tud lenni?
A probléma nem az, hogy Magyarország kicsi hanem az, hogy az igazságtalanság nagy benne.
 
a 21. században, hogy a világ "win-win" és nem "nyerő-vesztes" üzleteket akarunk.
Bocsáss meg, de ez még a csipkerózsika-szindrómánál is súlyosabb. Miközben évtizedek óta és globális mértékben nyílik szét a társadalmi olló?! Miközben a világ országai nagy részének esélye sincs a felzárkózásra, és az emberhez méltó körülmények és életfeltételek biztosítására?! Miközben itt kopogtat egy soha nem látott klimatikus katasztrófa, amelyben maximum a túlélés lehet a tét, már ha a túlélés egyáltalán szerencse volna?! S te itt win-win üzletpolitikáról álmodozol?! Ez maximum a mikrogazdasági ügyeltekben megy, makrogazdaságilag aligha. Szóval ideje ébredni!
 
images


images


images


Csatolás megtekintése 1683023

Szoval ne etessel minket a hulyesegeiddel az egesz orszag ki volt plakatolva kormanyzati penzbol te nem hallottal rola, nem lattad .....
Ez miért Európa-ellenesség?! Az EU államai maguk sem értenek egyet a plakátok által megjelenített politikai kérdésekben. Ez még világosabban látszik a választások óta. A magyar kormány hosszú ideje képviselt álláspontja szerint az országnak nem érdeke az a liberális bevándorláspolitika, amelyet a brüsszeli mainstream próbált ráerőltetni a tagállamokra.
 
  • Tetszik
Reagált: 149
persze, persze ... "1926. március 16-án startolt Auburn-ben, Goddard nagynénjének farmján. A kísérlet nem hozott látványos eredményt, a rakéta mindössze 15 métert tett meg 2,5 másodperces repülése során, aztán a káposztaföldre zuhant. "

azt se tudták mi a az a giroszkóp, tehetetlenek voltak a V2 ellen, mivel pályája csúcsától kezdve meghajtás nélkül, nagy sebességgel, hangtalanul közlekedett, sem észlelni, sem elhárítani nem lehetett.
Az amerikaiak az SS Sturmbannführert a tenyerükön hordozták, csak tanítsa őket.

Szeretném lezárni ezt a nem idevaló témát. A V1 és V2 egy terrorfegyverek voltak aminek semmi köze a hadászathoz.
-
Egy mai rakéta olyan precíz, hogy akár egy ablakon keresztül is be tud repülni.
A naci fegyver - nem volt alkalmas katonai objektumokat eltalálni ezért csak nagy városok civil lakosságát riogatták.
Egy többmilliós várost (Londont) eltalálni valahol az nem volt nagy művészet, az barbárság, embertelenség volt.
Ezek háborús bűnösök voltak mert kifejezetten civil célok ellen voltak a rakéták bevetve.
-
"azt se tudták mi a az a giroszkóp" - ezt nem jól tudod.
-
A giroszkópot 1810-ben találta fel Léon Foucault és 1852 lett belőle "pörgetyü-iránytüt"
Az első hajókon használt "pörgettyű-iránytüt" Elmer Ambrose Sperry, az elsö világháboru elött, 1908-ban szabadalmaztatta.
-
Érdekes, hogy a szabadalmaztatás több feltaláló miatt pereskedéshez vezetett
és Einstein volt szakértőnek megkérve. :)
 
Ez miért Európa-ellenesség?! Az EU államai maguk sem értenek egyet a plakátok által megjelenített politikai kérdésekben. Ez még világosabban látszik a választások óta. A magyar kormány hosszú ideje képviselt álláspontja szerint az országnak nem érdeke az a liberális bevándorláspolitika, amelyet a brüsszeli mainstream próbált ráerőltetni a tagállamokra.

Én Magyarországon kívül, nem láttam egyetlen országban sem ilyen plakátokat.
-
Orbán volt az egyetlen államfő amelyik Angliát az EU-bol való kilépésre biztatta már 2014-ben.
-
Az Europai Unio tagjai nem fogják átvenni Orbán nacionalista, fajgyűlölő politikáját. "Migrásmentes övezet" stb.
Ezért nagyon ajánlatos lenne ha Orbán levonná a konzekvenciát és referendummal erősítene meg az akaratát.
-
Orbán "nemzeti államok laza kapcsolatát, bilaterális szerződésekkel" szeretne. Hát az EU, ennél több.
-
A választások ota sok minden történt. A magyar kormány megpróbálja behúzni a farkát,
az agresszív hangot lehalkította, megpróbál visszakúszni az EVP-be.
-
Egy vicceset olvastam az interneten.
A magyar igazságügyi miniszter, Varga Judit egy "kezdeményezést indított a médiák szabadságáért."
A német nyelvü cikkben arról panaszkodik, hogy a szociális médiákban törölnek bizonyos dolgokat.
-
Nem tudom mire gondolt? A Német Alkotmánybíróság által neonácinak nyilvánított "identitás-mozgalomra"
amelyiknek több lerakata Magyarországról működött és most rájuk zárják a kulcsot?
-
A cikk azzal záródik, hogy "bezzeg erről az elöretörésröl nem lehet olvasni a német fösodrásu médiában" :)
-
Beengedik már az ellenzéki képviselőket az M1 székházba? - lett volna a kérdésem.
 
Ez miért Európa-ellenesség?! Az EU államai maguk sem értenek egyet a plakátok által megjelenített politikai kérdésekben. Ez még világosabban látszik a választások óta. A magyar kormány hosszú ideje képviselt álláspontja szerint az országnak nem érdeke az a liberális bevándorláspolitika, amelyet a brüsszeli mainstream próbált ráerőltetni a tagállamokra.
Az egesz kormany duma fals hazug hogy teged megetetnek es el ishiszed ezt a sok baromsagot kisse csodalkozok rajta.
Biztos nem olvastad el hany ember erkezett be ugy hogy nem verik nagydobra jonnek Mongoliatol keletrol nyugatrol,Azsiabol stb. Rogan fele letelepedesi kotveny offshoron az is termeszetes neked.
Menekultek azok nem jonnek es nem is akar Brusszel a magayrok nyakaba sozni senkit `1290 ember menekult ugyet kellett ovlna letargyalniuk, talan jobb is hogy nem kuldtek at nekik mert akkor most 1290 menkult ehezne.
Mindenesetre a te gyomrod mindent bevesz amit a vezer mond.
Ez a szomoru hogy ertelemes emberek se latjak a lopast a korupciot,akkor mit is lehet elvarni az egyszeru emberektol.
 
Utoljára módosítva:
Az egesz kormany duma fals hazug hogy teged megetetnek es el ishiszed ezt a sok baromsagot kisse csodalkozok rajta.
Biztos nem olvastad el hany ember erkezett be ugy hogy nem verik nagydobra jonnek Mongoliatol keletrol nyugatrol,Azsiabol stb. Rogan fele letelepedesi kotveny offshoron az is termeszetes neked.

A legális migrációval senkinek semmi problémája. Ezrével tanulnak afrikai egyetemisták Magyarországon, milliószámra jönnek a külföldi turisták. A letelepedési kötvények árusítását is a többiektől tanulták el, hiszen az uniós országok többsége árul letelepedési kötvényeket.
Kizárólag az illegális, ellenőrizetlen migrációval van a probléma ... mikor hivatlanul a zöldhatáron érkeznek.
 
Utoljára módosítva:
Orbán teszi a dolgát, amit ostoba választói rábíztak. Szét kell verni az oktatást, a plebs minél hülyébb, annál jobb.
És ez így van. Nem háború kell egy nép eltüntetéséhez, elég az ostoba érzelem vezérelt polgár és egy mentális zavarokkal küzdő "vezír".
Egy ország, ahol a "bölcsészek" viszik a prímet, (itt értsd a hasba lyukat beszélők) és a reálszakok lebecsültek, lenéztek, megérdemli a sorsát.
Mára agyelszívásról, elüldözésről nemigen beszélhetünk, azt csak létező valamivel lehet megtenni, a sorvadtra már senki sem vevő...
 
Bizony-bizony: Drezda, Hirosima és Nagaszaki is háborús bűnök voltak.

Látszik, hogy milyen fából vagy faragva. Rengeteg példát hozhattál volna háborús bűnökre
de te csak olyan eseményeket nevezel meg amiket a nacik a saját bűneik relativizálására próbálnak kihasználni.
-
- Tudod egyáltalán mit jelent a "V" a naci-fegyver nevében? "Vergeltung" - "megtorlás"
- Ezt a nevet adta nekik a propagandaminiszter előszór intern aztán nyilvánosan.
- Ezek a rakéták, a pontatlanságuk miatt, éveken keresztül kifejezetten nagy városok civil lakossága ellen voltak bevetve
- mert katonai célokra lövöldözni alkalmatlan volt a fegyver.
-
- Összesen 3200 megtorló-rakétát (V2) küldtek a németek Európai nagyvárosokra
- Anglia: London 1358, Norwich/Ipswich 44 / Franciaország Lille 25, Paris 22, Tourcoing 19, Arras 6, Cambrai 4. / Belgium: Antwerpen 1610, Lüttich 27, Hasselt 13, Tournai 9, Mons 3, Diest 2. Hollandiára: Maastricht 19 ...
-
- Te elvagy bűvölve a nacik teljesítményétől, büszkeségből még a technikát is túlbecsülöd
- Tudtad, hogy a "giroszkópos irányitás" csupán a legutolsó pár rakétába lett csak beépítve?
-
- A rakétabombázás célja egy pszichológiai effektus volt, senki sem tudta hol fog lecsapni
- A többéves rakéta terrornak több mint 8000 halálos áldozta volt többnyire civilek.
- A legtöbb halottat egy csapásra egy mozi telitalálata (majd 600 halott) okozta
- Nem csoda, hogy az Angolok már azon gondolkodtak, hogy kémiai fegyverrel válaszolnak
-
- Drezda könyörtelen bombázásara azért került sor mert
- a propaganda miatt, a német lakosság még Sztalingrád uán is annyira hitt a "végső győzelemben",
- hogy fontosabbnak tartotta Jézus népének a kiirtását, mint utánpótlást küldeni a keleti és a többi frontra.
-
- A halottak száma Drezdában azért volt nagy mert televolt keleti menekülttel.
- Ebben az időben küldte a magyar kormány is a "leventéket" a führer megvédésére Németországba.
- A naci propaganda megtízszerezte az áldozatok számát, csak, hogy a legitimálja magát.
- Minden esetre Hitler nem tudta tovább fenntartani a látszatot, hogy közel a "Sieg"
-
- Tudtad, hogy Németországban több mind 7 millió külföldi kényszermunkás volt dolgoztatva?
- Tudtad, hogy a "terror-rakéták" (V2) gyártása 20.000 kényszermunkás életében került?

Nem hagyom magamat oda hajtani ahova akarsz, a fasizmus elbagatelizálásához.
- Az Amerikaiak által ledobott két atombomba nem hasonlítható össze
- a németek éveken keresztül tartó pszichológiai terror-támadásaival,
- az atombombán is ügye ök kezdtek el először dolgozni,
- hogy nem sikerült nekik a "verseny" az nem rajtuk múlott.

- Valahogy meg kellett állítani a fanatikusok által kirobbantott és abba nem hagyni akarók háborúját.
- Egy néppel amelyik harakirin nö fel és kamikazékat küld a frontra nem könnyű.
- A fanatizmus, az embertelenség nem Pearl Harbor-nál kezdödött, hanem már Kina, Korea megtámadásánál.
- Közismert, hogy voltak japán katonák akik a háborút követő 40 év után is védtek szigeteket lövészárokban.
- Akkor nem volt internet, a propaganda miatt fingjuk nem volt, hogy áll a háború

- Egy sivatagban demonstrált atombomba híre úgy sem jutott volna el a néphez.
- Továbbá az Amerikaiak sem lehettek biztosak abban, hogy a bomba működik
- Egészen más volt egy épület nagyságú bombát kábelról begyújtani mind repülőből ledobni.
- Ezert is nem dobták a bombát Németországra, mi van ha nem robban fel?
-
- Drezda, Hirosima és Nagasaki egy szörnyű tragédia volt de semmi esetre sem háborús bűn.
- Sajnos idáig kellett elmenni, hogy amit ésszel nem tudtak felfogni az emberek a szemükkel lássanak.

- Sajnos azt kell mondjam, hogy ezeknek a tragédiáknak köszönhetjük, hogy
- a világháborút követő évtizedeket aránylag békében töltöttük az atombombával való fenyegetés miatt

Maradjunk a témánál, mert a
- magyar kormány területi követelései,
- a hangnem amivel idegen országban, országokról Orbán beszél,
- a "Rassenhygiene" mint összetartó erő
- a führer-stilus újabb aggodalmakra ad okot.

A magyar kormánynak nyugati szélső-jogoldali pártok, betiltott pártok csinálnak reklámot és vice-versa.
 
Utoljára módosítva:
Maradjunk a témánál, mert a
- magyar kormány területi követelései,
- a hangnem amivel idegen országban, országokról Orbán beszél,
- a "Rassenhygiene" mint összetartó erő
- a führer-stilus újabb aggodalmakra ad okot.

A magyar kormánynak nyugati szélső-jogoldali pártok, betiltott pártok csinálnak reklámot és vice-versa.

Az információid igencsak zavarosak, a probléma, hogy még terjeszted is.
1. magyar kormány területi követelései ... összetéveszted a román kormány területi követeléseivel, ők akarják Moldáviát Romániához csatolni.
De ha tudsz esetleg belinkelni valami hivatalos magyar állásfoglalást területi követelésről, belinkelhetnéd. Csak reménykedni tudok, hogy van fogalmad mi a különbség a területi követelés és az autonómia (önrendelkezés ) közt.
2. a hangnem amivel idegen országban, országokról Orbán beszél ... mégis mi zavar a beszédeiben, mert a hallgatóságnak tetszeni szokott
3. „faj- egészségtan” ... alapja az örökléstan, úgyhogy tényleg van összetartó ereje
4. a führer-stilus ... führer, magyarul vezér ... azért a valóságban szimpla miniszterelnök
 
Az információid igencsak zavarosak, a probléma, hogy még terjeszted is.
1. magyar kormány területi követelései ... összetéveszted a román kormány területi követeléseivel, ők akarják Moldáviát Romániához csatolni.
De ha tudsz esetleg belinkelni valami hivatalos magyar állásfoglalást területi követelésről, belinkelhetnéd. Csak reménykedni tudok, hogy van fogalmad mi a különbség a területi követelés és az autonómia (önrendelkezés ) közt.
2. a hangnem amivel idegen országban, országokról Orbán beszél ... mégis mi zavar a beszédeiben, mert a hallgatóságnak tetszeni szokott
3. „faj- egészségtan” ... alapja az örökléstan, úgyhogy tényleg van összetartó ereje
4. a führer-stilus ... führer, magyarul vezér ... azért a valóságban szimpla miniszterelnök
-
- Ne tréfálkozz barátom, nincs egy focimérkőzés ahol ne bosszantanák az ultrák "Trianon" plakátokkal a szomszédos országokat.
- Az Europai Unioba élünk amelyik biztosítja a szabad mozgást, költözködési jogot a kontinensen
- Orbán ennek ellenére "faji-alapon" teljesen felesleges magyar állampolgárságokat osztogat, általuk választatja meg magát
- Nézd meg milyen feliratú T-shorttel szaladgált Tusnádon a Fidesz Sturm-Abteilung!
-
Azt kérdezed mi zavar engem Orbánon,
- hát az, hogy német szélsőjobboldali pártok, parlamenten kívüli szervezetek csinálnak neki propagandát és fordítva.
- A Budapesten februárban megrendezett náci-parádét sehol másutt nem tudták volna megrendezni, csak Orbánisztánban
- A "miniszter" még az elnök szócskával párosítva is csak "állam-szolgát jelent" egy demokráciában nem "Führer-t"
 
A legális migrációval senkinek semmi problémája. Ezrével tanulnak afrikai egyetemisták Magyarországon, milliószámra jönnek a külföldi turisták. A letelepedési kötvények árusítását is a többiektől tanulták el, hiszen az uniós országok többsége árul letelepedési kötvényeket.
Kizárólag az illegális, ellenőrizetlen migrációval van a probléma ... mikor hivatlanul a zöldhatáron érkeznek.
Ezt mondod TE !
A kormány NEM tesz különbséget migráns és illegális migráns közt a szóhasználatában.
Persze most már szépen pontosítanak hisz az a lényeg hogy a kis buksikban a migráns szó beágyazódjon.
Persze sikerrel teszik hisz ha migráns kiejtik azonnal rémület fut át az echte magyar emberek vasbeton szilárdságú gerincén.
(hétvégén a vásárban voltam és ott beszélgettünk ismerősökkel arra jött egy színesebb bőrű egyén (afro-europai) rögtön mondták nézd migráns!! mikor mondtam hogy ott meg kínaiak vannak a válasz azok nem migránsok ők bevándorlók...)
Nos ezt érte el a kormány.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

szjucus2 wrote on EWGENIA's profile.
Hi Ewnenia,
thank you for your sampler for Janlynn 023-0579 Summer Cat Sampler and the Spring too. Have you got by chance the winter anf autumn cat in your black-and-white and coloured version? I would really be grateful :)
Csilinkóné Lulács Éva wrote on hluna23's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy Lynsay Sands Argeneau sorozatának utolsó 10 részét is le fogod fordítani? Nagyon tetszett a sorozat. Köszi a fordításért. Éva
Ishmael wrote on Bárdos Tünde's profile.
Szia!
Neked megvan a könyv? Vagy Te is keresed?
bardosie wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági! Köszönöm a sok felrakott könyvet, folyamatosan olvasom őket. Imádom mindegyiket! :)
Szeretnék érdeklődni hogy amit az idegen nyelvű könyvek közé felraktál Galactic Gladiators sorozat magyarul is meg van-e neked? Előre is nagyon köszönöm! Erika

Statisztikák

Témák
38,405
Üzenet
4,856,683
Tagok
619,014
Legújabb tagunk
tmsfrks
Oldal tetejére