Hírek A magyar származású kanadai lottónyertes, akit a férje mérgezett meg

1991-ben elvitték a fődíjat a kanadai lottón, két barátnő ütötte meg a 10 millió dolláros főnyereményt, miután mind a hat számot eltalálták a 49-ből. A magyar származású Vona Ibi, és a vélhetően orosz felmenőkkel rendelkező Liudmila Hiutin volt a két boldog nyertes, akik együtt pózoltak a címlapokon. Az igazságos osztozkodás után Vona értelemszerűen ötmillió dollárral lett gazdagabb.

A nő korábban egy szépségszalont üzemeltetett, és jómódban élt a Toronto külvárosának számító Vaughanban, férje, Joseph Roncaioli pedig köztiszteletben álló nőgyógyász volt, aki havonta 20 ezer dollárt keresett. Csak látszólag éltek azonban boldog házasságban szaunás és úszómedencés villájukban, a valóságban már nem így volt. Felerősödött Ibi játékszenvedélye, és egy idő után játékgépekkel több időt töltött, mint a férjével. Emellett az alkohol rabja lett, és amikor ivott, rá sem lehetett ismerni gyerekei elmondása alapján.

„Van, aki mosolyog és kuncog, ha iszik egy kicsit, anyám a sötét oldalon állt ilyenkor”
– árulta el róla a fia. Ha kifelé idilli képet is sugallt magáról a házaspár, annyira elhidegültek egymástól, hogy házuk egyik szintjén lakott Ibi, míg a másikon a férje. Tizenkét évvel a telitalálat után, Ibi 2003. július 20-án 66 évesen váratlanul meghalt. Sok újság megírta, milyen rövid ideig tartott a boldogsága.

Kezdetben azt hitték, hogy természetes halállal halt meg, életvitelének áldozata lett. A boncoláskor azonban feltűnt az orvosnak, hogy a lábfején rejtélyes tűnyomok vannak. A szervezetében pedig nemcsak gyógyszereket, hanem drogot is kimutattak. A kisvárost megrázta a gyilkosság, az pedig egyenesen meghökkentette, hogy a nagy nyereményből mindössze 300 ezer dollár maradt Ibi számláján. Az összes pénzt nem herdálta el, de kiderült, hogy volt egy olyan gyereke, akiről a férje nem is tudott, és neki is 800 ezer dollárt utalt át, ahogy a másik kettőnek is. A férjét arról tájékoztatta, hogy a 30 évig tartó házasságuk előtt már volt egy gyereke.

A rendőrségi nyomozásnál a gyanú a zavartan viselkedő férjre terelődött, aki több ok miatt is gyanússá vált. Először is nem hívta azonnal a mentőket, amikor észlelte, hogy a felesége már nem él. Egy hozzájuk betérő könyvelő – a villájuk értékesítéséről ment tárgyalni – értesítette végül a mentőket, miután látta, hogy a feleség nem adott életjeleket. Roncaioli meg sem próbálta az újraélesztést, noha orvosi diplomája volt. A gyanút erősítette, hogy Roncaioli azt vallotta, fájdalomcsillapítókat adott a feleségének, mert ő kérte. Azt is állította, hogy vért akart venni tőle, alaposabban meg akarta vizsgálni, mi a baja, mert érezhetően leromlott az egészségi állapota, ezért szúrta meg.

A bírósági tárgyaláson aztán megtört, és fél év után beismerte a tettét, hogy egy speciális koktélt tartalmazó injekcióval küldte a halálba a nejét.
Elmondta, a felesége életmódja a nyeremény után megváltozott, a költekezése kifejezetten idegesítette, az pedig felzaklatta, hogy szétszórta a vagyonát, és attól félt, hogy csődbe jutnak, mert Ibi nem tett félre a nyugdíjas éveikre. A szándékos emberölést tagadta, és inkább csak balesetnek nevezte a történeteket. Az ügyész megállapította, hogy a szükség óráiban nem nyújtott segítséget, és lehet, hogy gondatlanságból, de az emberölést elkövette.

2008-ban ért véget a tárgyalás, és az akkor 72 éves orvost hét év börtönre ítélték. A bíró úgy indokolt, hogy férjként és orvosként is kudarcot vallott. „Bűnhődnie kell, mert szenvedésre késztette a nővéremet és engem is, mert a hiányát nem tudta pótolni semmi sem” – Ibi nővére nyilatkozott így. A házaspár esetét Az elátkozott lottónyertesek tényfeltáró dokusorozat egyik epizódjaként is feldolgozták.

Ághassi Attila

MAGYAR NYERTES.jpg
 
Sajna tele a net olyan lottó nyertesekkel akiket tönkre tett a nagy nyeremény. Nem fektették be, hanem felélték. A rokonok meg ismerősök "kölcsön" kértek belőle, vagy meg is ölték őket a pénzért :( Nagyon kevés nagy nyertes van, aki jól sáfárkodott a nyereményével.
 
A történetnek nem nagyon van pozitív szereplője , az ital a szerencsejáték, és még ki tudja mi.....eltitkolt gyermek. A házasság nem a végére lett romokban hanem már úgy is indult.
 
Annál kevés a 7 év... ;)

"Közügyektől eltiltás Btk. 61.​

61. § (1) A közügyek gyakorlásától el kell tiltani azt, akit szándékos bűncselekmény elkövetése miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélnek, és méltatlan arra, hogy azok gyakorlásában részt vegyen.

(2) A közügyektől eltiltott
a) nem rendelkezik választójoggal, nem vehet részt népszavazásban és népi kezdeményezésben,
b) nem lehet hivatalos személy,
c) nem lehet népképviseleti szerv testületének, bizottságának tagja, azok munkájában nem vehet részt,

d) nem delegálható törvényben kihirdetett nemzetközi szerződéssel létrehozott szervezet közgyűlésébe, testületébe,
e) nem érhet el katonai rendfokozatot,
f) nem kaphat belföldi kitüntetést és külföldi kitüntetés elfogadására engedélyt,
g) hatósági eljárásban nem lehet védő vagy jogi képviselő,
h) nem viselhet tisztséget köztestületben, közalapítványban, és
i) nem lehet civil szervezetnek a civil szervezetekről szóló törvényben megjelölt vezető tisztségviselője.
(3) A közügyektől eltiltott az ítélet jogerőre emelkedésével elveszti mindazon tagságát, állását, tisztségét, katonai rendfokozatát, megbízatását és kitüntetését, amelynek elnyerését a (2) bekezdés kizárja, valamint címzetes rendfokozatát.

62. § (1) A közügyektől eltiltás határozott ideig tart, annak legrövidebb tartama egy év, leghosszabb tartama tíz év.
(2) A közügyektől eltiltás tartama az ítélet jogerőre emelkedésével kezdődik. A közügyektől eltiltás tartamába nem számít bele az az idő, amely alatt az elítélt a szabadságvesztést tölti, vagy amely alatt kivonja magát a szabadságvesztés végrehajtása alól. Ha a feltételes szabadságot nem szüntetik meg, a feltételes szabadságon töltött időt a közügyektől eltiltás tartamába be kell számítani.
"

Ezt mindenképpen pluszban azok után, ahogyan a közpénzekkel bántak.
 
1991-ben elvitték a fődíjat a kanadai lottón, két barátnő ütötte meg a 10 millió dolláros főnyereményt, miután mind a hat számot eltalálták a 49-ből. A magyar származású Vona Ibi, és a vélhetően orosz felmenőkkel rendelkező Liudmila Hiutin volt a két boldog nyertes, akik együtt pózoltak a címlapokon. Az igazságos osztozkodás után Vona értelemszerűen ötmillió dollárral lett gazdagabb.

A nő korábban egy szépségszalont üzemeltetett, és jómódban élt a Toronto külvárosának számító Vaughanban, férje, Joseph Roncaioli pedig köztiszteletben álló nőgyógyász volt, aki havonta 20 ezer dollárt keresett. Csak látszólag éltek azonban boldog házasságban szaunás és úszómedencés villájukban, a valóságban már nem így volt. Felerősödött Ibi játékszenvedélye, és egy idő után játékgépekkel több időt töltött, mint a férjével. Emellett az alkohol rabja lett, és amikor ivott, rá sem lehetett ismerni gyerekei elmondása alapján.

– árulta el róla a fia. Ha kifelé idilli képet is sugallt magáról a házaspár, annyira elhidegültek egymástól, hogy házuk egyik szintjén lakott Ibi, míg a másikon a férje. Tizenkét évvel a telitalálat után, Ibi 2003. július 20-án 66 évesen váratlanul meghalt. Sok újság megírta, milyen rövid ideig tartott a boldogsága.

Kezdetben azt hitték, hogy természetes halállal halt meg, életvitelének áldozata lett. A boncoláskor azonban feltűnt az orvosnak, hogy a lábfején rejtélyes tűnyomok vannak. A szervezetében pedig nemcsak gyógyszereket, hanem drogot is kimutattak. A kisvárost megrázta a gyilkosság, az pedig egyenesen meghökkentette, hogy a nagy nyereményből mindössze 300 ezer dollár maradt Ibi számláján. Az összes pénzt nem herdálta el, de kiderült, hogy volt egy olyan gyereke, akiről a férje nem is tudott, és neki is 800 ezer dollárt utalt át, ahogy a másik kettőnek is. A férjét arról tájékoztatta, hogy a 30 évig tartó házasságuk előtt már volt egy gyereke.

A rendőrségi nyomozásnál a gyanú a zavartan viselkedő férjre terelődött, aki több ok miatt is gyanússá vált. Először is nem hívta azonnal a mentőket, amikor észlelte, hogy a felesége már nem él. Egy hozzájuk betérő könyvelő – a villájuk értékesítéséről ment tárgyalni – értesítette végül a mentőket, miután látta, hogy a feleség nem adott életjeleket. Roncaioli meg sem próbálta az újraélesztést, noha orvosi diplomája volt. A gyanút erősítette, hogy Roncaioli azt vallotta, fájdalomcsillapítókat adott a feleségének, mert ő kérte. Azt is állította, hogy vért akart venni tőle, alaposabban meg akarta vizsgálni, mi a baja, mert érezhetően leromlott az egészségi állapota, ezért szúrta meg.

Elmondta, a felesége életmódja a nyeremény után megváltozott, a költekezése kifejezetten idegesítette, az pedig felzaklatta, hogy szétszórta a vagyonát, és attól félt, hogy csődbe jutnak, mert Ibi nem tett félre a nyugdíjas éveikre. A szándékos emberölést tagadta, és inkább csak balesetnek nevezte a történeteket. Az ügyész megállapította, hogy a szükség óráiban nem nyújtott segítséget, és lehet, hogy gondatlanságból, de az emberölést elkövette.

2008-ban ért véget a tárgyalás, és az akkor 72 éves orvost hét év börtönre ítélték. A bíró úgy indokolt, hogy férjként és orvosként is kudarcot vallott. „Bűnhődnie kell, mert szenvedésre késztette a nővéremet és engem is, mert a hiányát nem tudta pótolni semmi sem” – Ibi nővére nyilatkozott így. A házaspár esetét Az elátkozott lottónyertesek tényfeltáró dokusorozat egyik epizódjaként is feldolgozták.

Ághassi Attila

Csatolás megtekintése 1843075
*
Ugye, ugye, a pénz nem boldogít. Az viszont tény, hogy nyugodtan, a jövőnket biztonságban tudni, rendkívül jó dolog. Megnyugtató, sajnos oly sok embernek ebben nincs része. Az is tény, ahol nincs szeretet, ott válni kell, s ezt nem a nyeremény után, de már sok évvel előtte meg kellett volna lépni. Többen úgy élnek, hogy "közös magányban". Látszólag minden csili-vili, aztán a lakásuk, mert otthonnak nem nevezném falai között hatalmas csend, vagy éppen ennek ellenkezőjében élnek. Az emberi kapcsolatok, de sokszor rögösek és kiismerhetetlenek...
 
"Közügyektől eltiltás Btk. 61.​

61. § (1) A közügyek gyakorlásától el kell tiltani azt, akit szándékos bűncselekmény elkövetése miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélnek, és méltatlan arra, hogy azok gyakorlásában részt vegyen.

(2) A közügyektől eltiltott
a) nem rendelkezik választójoggal, nem vehet részt népszavazásban és népi kezdeményezésben,
b) nem lehet hivatalos személy,
c) nem lehet népképviseleti szerv testületének, bizottságának tagja, azok munkájában nem vehet részt,

d) nem delegálható törvényben kihirdetett nemzetközi szerződéssel létrehozott szervezet közgyűlésébe, testületébe,
e) nem érhet el katonai rendfokozatot,
f) nem kaphat belföldi kitüntetést és külföldi kitüntetés elfogadására engedélyt,
g) hatósági eljárásban nem lehet védő vagy jogi képviselő,
h) nem viselhet tisztséget köztestületben, közalapítványban, és
i) nem lehet civil szervezetnek a civil szervezetekről szóló törvényben megjelölt vezető tisztségviselője.
(3) A közügyektől eltiltott az ítélet jogerőre emelkedésével elveszti mindazon tagságát, állását, tisztségét, katonai rendfokozatát, megbízatását és kitüntetését, amelynek elnyerését a (2) bekezdés kizárja, valamint címzetes rendfokozatát.

62. § (1) A közügyektől eltiltás határozott ideig tart, annak legrövidebb tartama egy év, leghosszabb tartama tíz év.
(2) A közügyektől eltiltás tartama az ítélet jogerőre emelkedésével kezdődik. A közügyektől eltiltás tartamába nem számít bele az az idő, amely alatt az elítélt a szabadságvesztést tölti, vagy amely alatt kivonja magát a szabadságvesztés végrehajtása alól. Ha a feltételes szabadságot nem szüntetik meg, a feltételes szabadságon töltött időt a közügyektől eltiltás tartamába be kell számítani.
"

Ezt mindenképpen pluszban azok után, ahogyan a közpénzekkel bántak.
Basszus angyalom, a sóbányában nem mindegy ? ... :D
 
Tetszik! :)
Bűnhődjön, aki ennyit árt egy országnak!

A jog azonban ezt engedi, annak érdekében, hogy Orbánék soha többet a Parlamentbe se tehessék a lábukat, ne lehessenek újra vezető pozícióban, kiírhatók legyenek a döntési helyzetekből legalább 10 évre (ez a szabály változtatható, s ilyen súlyú bűncselekményekre meghosszabbítható), mert a köz pénzét dézsmáló tolvajoknak nincs helye ott.

A Fidesz nyilván túlélné, választana új vezetőket.

S ha sikerül végre az emberek kezébe adni a döntéseket - ezt kellene elérni- alaposan megnyírbálni a politikusok hatalmát (mindegyikét!), akkor remélhetően, helyére kerülne az a párt is.
 
Minek is nekik még több hatalom? Hiszen már nyakig tele mindegyik: palotákkal, földekkel, pénzekkel, ingatlanokkal, itthon és még külföldön is. Hja, csak úgy eszembe jutott, mi lett végül a (volt) Jugoszlávia (volt) Fiume-ben vásárolt nagy kikötővel? Ha jól sejtem, azé' könnyen fel lehet ott is húzni egy "gunyhócskát"... némi kilátással...?! Erről is hallgat a média. No szóval hun a kikötő?! Alábbiakban a linket nyisd ki és megtudod. Azt is a mi pénzünkből vették. No szóval, ők már tele vannak, mint a déli busz, ahogyan azt szokták mondani/írni... De a feneketlen zsák csak nem akar megtelni, a minden is kevés. Fura, de még a virus is elkerüli őket. Olyan sok jó és értékes ember áldozatul esett, ők még a pokolra sem jutnak, mennyről ne is álmodozzanak. Jól megteremtették maguknak a "köztes", de fene jó világot, elvigadoznak benne, a mi pénzünkön, a mi verejtékünkön. S, még mindig vannak oly sokan, akik ezeknek hisznek. Ez itt a legnagyobb baj, pedig folytonosan hallhatják, igaz, "királyi tévében, rádióban, megyei és egyéb lapokban", mennyire jól élünk. Többen nem látják, hogy a történelem legnagyobb "fatia negrája"... A legmagasabb poszton, a jelenlegi legnagyobb hatalommal teszi azt, amit nem kellene. Szegény gazdagok...
Lébecolnak, látszólag. A görcs (remélem) bennük időnként beléjük áll, legalábbis remélem.
Bányásztam, kicsit: https://nepszava.hu/3108721_lesz-e-ujra-dicsosegunk-a-tenger-kekjeben
Az egész oldalt érdemes átvizslatni...
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,743
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére