Hírek A magyarok hadat üzentek a vármegye tábláknak

Tekintetes Főispán uraknak főhet a feje ugyanis a magyar társadalom torkán nem nagyon akarnak lemenni a vármegyék.

Őszintén már az is röhej hogy a kormánymegbízottat Főispánnak kell nevezni. Bevallom ha valaki komolyan így mutatkozna be nekem, hát kettégörnyednék a röhögéstől. Arról nem is beszélve hogy van űrügyi Főispánunk is.

Mégis komoly fejtörést okozhat a Főispánoknak hogy rongálják a vármegyéket, sőt ostromlott vár közepén kűzdenek ugyanis még lopják is azokat.
Az interneten egyre másra tűnnek fel a megrongált Vármegyetáblák.

Emellett a Pénzcentrum vette észre, hogy a rendőrség körözést adott ki egy Vas vármegye feliratú útjelzőtáblára.

Az elkövető talán nem is tudja, de ha megtalálják, akkor komoly büntetésre számíthat: ugyanis a Btk. szerint

aki közlekedési útvonal, jármű, üzemi berendezés vagy ezek tartozéka megrongálásával vagy megsemmisítésével, akadály létesítésével, közlekedési jelzés eltávolításával vagy megváltoztatásával, megtévesztő jelzéssel, közlekedő jármű vezetője ellen erőszak vagy fenyegetés alkalmazásával vagy más hasonló módon más vagy mások életét vagy testi épségét veszélyezteti, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Az új vármegyés táblákat január elsejétől folyamatosan helyezi ki a Magyar Közút, hiszen azóta a megyéket vármegyére keresztelték. Korábban kiderült, hogy a vállalatnak 714 darab megyehatárjelző táblát kell átírnia.

Mint közölték, igyekeznek költséghatékonyak lenni, elsősorban kisebb módosításokra, átmatricázásokra kerül majd sor, de egyes helyeken szükség lehet táblacserékre is. Azt egyelőre nem tudni, hogy mindez összesen mennyi pénzbe kerül.

Ha a megyehatárt jelző táblát csak enyhébb esetnek tekintik – hiszen a megyehatár jelzése nem tilt semmit, és utasítást sem ad az autósoknak, maximum a megyei pályamatrica, és az egyéb útdíjak érvényessége miatt lehet fontos -, akkor a tettest rongálásért vehetik elő. A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a rongálás nagyobb kárt okoz, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a rongálás jelentős kárt okoz.

Amennyiben épp rajtakapják az illetőt táblalopás közben, akkor garázdaság miatt is felelhet. Ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A Btk. szerint egyébként a büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a garázdaságot csoportosan, a köznyugalmat súlyosan megzavarva, fegyveresen, felfegyverkezve vagy nyilvános rendezvényen vagy gyűlésen követik el.

1674126772823.png
 
Most bevezetjük a kedvezményes vármegyebérletet is. Május elsejével buszra és vasútra egyaránt érvényes, havi országbérletet és vármegyebérletet ajánlunk. A vármegyebérlet 9450 forintba, a havi országbérlet 18 900 forintba kerül majd. Akik tömegközlekedéssel járnak dolgozni, komoly összeget spórolhatnak– jelentette be a miniszterelnök.
Ez olyan mint tavaly a 9 Euro Tikett volt, illetve 2023 májustól a 49 Euro Tikett Németországban?
 
Most tényleg valaki tudja hogy a kormány mivel magyarázza ezt a vármegye dolgot ? Valaki aki a fideszre szavaz és követi a politikájukat az esetleg az érti ? Mert én csak vissza nem térülő pénz kidobásnak tartom. Vagy valakik esetleg azt a kidobott pénzt elkapkodják ? Szóval nem értem én ezt .
 
ranking-01-jpg--90a5f3fcd9c1d5ca-.jpg

A Weißwurst (fehér kolbászt) húshagyó hétfőn találták fel (a legenda szerint) - 166 éve!
A müncheni belváros vendéglősei ezért különleges kampánnyal rukkoltak elő húshagyó hétfőre.

Egy tipp: A fehér kolbász holnap csak egy euróba fog kerülni. :)
Nálunk még egy kiflit sem kapsz a szupermarketben ennyiért. Máris ülök a vonatra.:D
 
Most tényleg valaki tudja hogy a kormány mivel magyarázza ezt a vármegye dolgot ? Valaki aki a fideszre szavaz és követi a politikájukat az esetleg az érti ? Mert én csak vissza nem térülő pénz kidobásnak tartom. Vagy valakik esetleg azt a kidobott pénzt elkapkodják ? Szóval nem értem én ezt .
Visszatérés a kommunista hatalom előtti időkre ami kisiklás volt a magyarország életében.
Ha 1000 évig jó volt a vármegye akkor most is jó lesz. Ennyi.
 
Van az interneten egy oldal amelyiken meg lehet tekinteni az "1000 éves várainkat",
feltéve, hogy a lakoság még nem cipelte el ház és csirkeol-épitéshez a köveket.

Őszintén mondva gyakran sok fantázia kell ahoz, hogy egy-egy ilyen várat felismerjen az ember

Kanázsvár
Kanazsvar_foto.jpg

Babócsa
1280px-Bab%C3%B3csa%2C_v%C3%A1rmaradv%C3%A1ny.jpg

Füzérkö vára
1920px-%C3%89szaknyugati_v%C3%A1rfal_rom.jpg

Odovár
Cser%C3%A9pfalu1.jpg

Csövár vár
1280px-A_cs%C5%91v%C3%A1ri_v%C3%A1r_egyik_megmaradt_fala.JPG

Dédesi vár
1280px-D%C3%A9desi_v%C3%A1rrom_r%C3%A9szlet_ny%C3%A1ron.JPG

Dödrönte
Szarvask%C5%912%2C_D%C3%B6br%C3%B6nte.jpg

Ilonavár
Ecseg_l%C3%A9gifot%C3%B3.jpg

Veszprém vármegye
B%C3%A1nd.jpg

.....

A lexikont böngészve azt találom, hogy a "Vár" (Burg) szó jelentése a történelemben sokat változott. A mostani értelemben vett jelentés:
"A vár védelmi célból emelt olyan erődítmény, amely egy helyen koncentrált megerősített épület, vagy épületcsoport.
Bár a köznyelvben az erődített városokat, övvárakat és erődrendszereket is várnak nevezik, de a fogalom alapvetően a katonai célból épített, kompakt védelmi pontokat jelöli."

Orbánnak már több mint egy évtizede nagy problémája van Brüsszellel a jogállamiság miatt.
Ha "raportra" hívjak Brüsszelbe akkor visz mindig magával néhány nyelvészt és "nyelvértelmezési differenciákra" próbálja tolni a nyílt törvénytelenséget.
Gondolom a "vármegyék, ispánok" és további a halotti beszédben használt szavakkal csak a káoszt próbálja fokozni a miniszterelnök.

Ursula von der Leyen-nek valoszinü nem is szabad Miniszterelnöknek nevezni Orbánt, hanem "Bán-nak", vagy az "ispánok-ispánjának", :rolleyes:
Én ajánlom nevezzük a dolgokat a nevükön, a számomra egy "csibész"
 
Lehet ezen vitazni, mert vegul is mind a ket oldalnak igaza van valahol.

Megye, vármegye elnevezés még a kormanyoldal politikusait is megosztotta.

Ugyan azt jelenti, tartalmaban nem valtozott. Egy kozigazgatási egység, ami valamikor Istvan idején kezdett kialakulni. Tortenelmileg semmi gind a vármegy kifejezéssel sem, mert ezek az egységek várak kozrul lettek kialakitva. Az a hivatkozas megáll, hogy 950 évig ezt hasznaltuk, aztan az 1949-es alkotmanyban bevezettek helyette a megye kifejezést.
De az sem egy helytelen álláspont, hogy a 21. sz-ban miért is kell régi kifejezeseket visszahozni a kozéletbe.

Igaza van ennek is annak is.
Érdekes, hogy a szocializmus utolso eveire a járás is eltunt.
Létrehoztak helyette a nagykozségkornyeki, aztan a kisterswegi kifejezést, ás ez alapjan osztottak kisebb egysegekre a megyéket.
Valamikor 2013-vban jott vissza a jogban és a kozigazgatasban a jaras kifejezés.
Gondolom, mivel az nem igenyelte a tablak megveáltoztatását - mivel nem voltak - az nem okozott gondot senkinek.

Ez az egesz dolog vihar egy pohár vizben :)

Ha az ezzel egyutt megváltoztatott kormánymegbizott főispani megnevezését hallom, mindig Mikszath A noszthy fiu esete Toth Marival cimu regénye jut eszembe.
Abban szerepel az alabbi idezet:
"...ha az isten hivatalt ad, majd ad hozzá észt is..."

Hát nem mindig igy van, de a megallapitast alapjaban nem vitatom :)
 
Van az interneten egy oldal amelyiken meg lehet tekinteni az "1000 éves várainkat",
feltéve, hogy a lakoság még nem cipelte el ház és csirkeol-épitéshez a köveket.

Őszintén mondva gyakran sok fantázia kell ahoz, hogy egy-egy ilyen várat felismerjen az ember

Kanázsvár
Kanazsvar_foto.jpg

Babócsa
1280px-Bab%C3%B3csa%2C_v%C3%A1rmaradv%C3%A1ny.jpg

Füzérkö vára
1920px-%C3%89szaknyugati_v%C3%A1rfal_rom.jpg

Odovár
Cser%C3%A9pfalu1.jpg

Csövár vár
1280px-A_cs%C5%91v%C3%A1ri_v%C3%A1r_egyik_megmaradt_fala.JPG

Dédesi vár
1280px-D%C3%A9desi_v%C3%A1rrom_r%C3%A9szlet_ny%C3%A1ron.JPG

Dödrönte
Szarvask%C5%912%2C_D%C3%B6br%C3%B6nte.jpg

Ilonavár
Ecseg_l%C3%A9gifot%C3%B3.jpg

Veszprém vármegye
B%C3%A1nd.jpg

.....
An nyit azert tegyunk ehhez hozza, hogy a magyar várak nem a lakossag, és csirkol epites miatt vannak teljesen leromlott állapotban!

A Rákoczy szavadsagharc utan a magyar5 várak nagyrészét a Jabsburg udvar robbantatta fel, hogy a "rebellis" magyaroknak ne álljon a rendelkezesere ilyen védheto erosseg!
Azokon a teruleteken maradt meg jo allapotban, ahol ez nem tortent meg, ezek az ausztriahoz kozeli, zommel elcsatolt teruletek!
Szlovakiaban sok ilyen van!

Ezeknek a varaknak a zome a tatarjaras utan IV. Béla utasitasara épult, aztan az orszag 3 részre szakadásakor feljavitottak vagy megépitették a végvári rendszert a maradék ország védelmére.

Zemplénben ma is gyonyoru - és elképeszto panoramaval rendelkezo, és jo állapotu romok állnak:

boldogko_vara.jpg

Boldogkő
fuzeri_var.jpg

Fuzér
sarospataki_rakoczi_var.jpg

De vlehetne képeket hozni a balatonfelvidek csodálatos várairol amik zomeben a vegvari vonal részei volt.
Vagy borsod- heves!
Eger vákar, Szarvasko, Sirok..

Nem hiszem hogy báérmelyik is guny tárgya lehetne, mert csodallatosak!
 
Csatolások

  • regeci_var.jpg
    regeci_var.jpg
    483.4 KB · Olvasás: 26
An nyit azert tegyunk ehhez hozza, hogy a magyar várak nem a lakossag, és csirkol epites miatt vannak teljesen leromlott állapotban!

A Rákoczy szavadsagharc utan a magyar5 várak nagyrészét a Jabsburg udvar robbantatta fel, hogy a "rebellis" magyaroknak ne álljon a rendelkezesere ilyen védheto erosseg!
Azokon a teruleteken maradt meg jo allapotban, ahol ez nem tortent meg, ezek az ausztriahoz kozeli, zommel elcsatolt teruletek!
Szlovakiaban sok ilyen van!

Ezeknek a varaknak a zome a tatarjaras utan IV. Béla utasitasara épult, aztan az orszag 3 részre szakadásakor feljavitottak vagy megépitették a végvári rendszert a maradék ország védelmére.

Zemplénben ma is gyonyoru - és elképeszto panoramaval rendelkezo, és jo állapotu romok állnak:

Csatolás megtekintése 1913289
Boldogkő
Csatolás megtekintése 1913290
Fuzér
Csatolás megtekintése 1913291

De vlehetne képeket hozni a balatonfelvidek csodálatos várairol amik zomeben a vegvari vonal részei volt.
Vagy borsod- heves!
Eger vákar, Szarvasko, Sirok..

Nem hiszem hogy báérmelyik is guny tárgya lehetne, mert csodallatosak!

- Igen van olyan várunk amit az osztrákok, a szövetségeseink romboltak le, nem pedig a helybeli lakosok hordtak haza.
- Emlékezzünk csak a gyerekkorunkban népszerű filmre amiben a vár lakói pénzhamisítással foglalkoztak
- Megmondom előre, hogy ide fogom írni melyik vár újraépítéséhez adott támogatást az Európai Unió
- Az EU egyik kiemelt célja ugyanis nem a nemzeti kultúra elnyomása - ahogy Brüsszel ellen heccelő Orbán mondja - hanem az ellenkezöje a kulturák megörzése, ápolása

Boldogköi Vár:
Az 1945-től állami tulajdonban levő épületegyüttesen 1963-ban Vég Katalin régész vezetésével kutatás indult, melyet a következő évtizedek során több ízben folytattak.
Az értékmentés is több ütemben zajlott, a tornyok védőtetőt kaptak, 2009 után pedig európai uniós - guruló eurós támogatással - több épületrészt helyreállítottak.
Korszerűsítették a kiállítótereket, így ma megtekinthető többek között a vár egyedülálló ipartörténeti jelentőségű emléke, a 16. századi kohó,
melyet egykor pénzhamisításhoz szükséges bronz előállítására használtak.

A Füzéri vár:
"2013-ban elindult az alsóvár, 2014-ben pedig a felsővár rekonstrukciójának kivitelezése. 2014–2016-ban 2 milliárd forint európai uniós, guruló euros támogatással rekonstrukciós munkálatokat végeztek, melynek során részben helyreállították a felsővárat, valamint megújult a palotaszárny, a várkápolna és az alsó bástya.

A korhű építészeti megoldásokkal történő helyreállítás során a belső berendezést is pótolták a fennmaradt leírások alapján. Az épületegyüttes egyes helységeiben a vár egykori védőinek, lakóinak, tulajdonosainak mindennapjait mutatják be interaktív kiállításokon.[40] 2016. március 27-én nyitotta meg a kapuit a felújított Füzéri vár.[41]

A helyreállítás az elismerések mellett építészeti vitákat, élesen negatív értékeléseket is kiváltott. Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület műemlékvédelmi „Citrom-díjat” szavazott meg a felújításnak. Értékelésük szerint"

A Sárospataki vár, ha jól tudom késő reneszánsz, tehát messze nem 1000 éves
A vár a Nemzeti Várprogram harmadik ütemének helyszíne.

"Miközben évek óta csigalassúsággal halad a Nemzeti Kastély- és Várprogram, a Fidesz politikusai az április országgyűlési választások előtt egymás után haknizták végig a felújításra váró műemlékek alapkőletételét, noha sok esetben még kivitelező sem volt a munkákra. A program forrásai az évek során 33 milliárd forintról 57,5 milliárdra emelkedtek, ennek ellenére egyetlen felújítás sincs kész a 39-ből. Közben a pénz negyedét, több mint 14 milliárd forintot már elköltöttek. A beruházások körül pedig feltűntek Mészáros Lőrinc gyerekei, és Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak egykori üzlettársai is. "

A regéci vár ugyancsak nem 1000 éves de többet volt rom mint vár. Most sincs kész.
"A regéci vár egy 1300 körül épült vár a Zempléni-hegység középső részén. I. Lipót császár rendelete értelmében Caprara generális 1686-ban leromboltatta, azt követően évszázadokon keresztül csak a romjai álltak.

Figyeljünk oda: "A vár helyreállítása az 1980-as évek végén indult meg" - de 2020-ban még azt lehetett olvasni, hogy "A tervek szerint jövő nyárra készülhet el a regéci vár jelenleg zajló részleges rekonstrukciója, amelynek keretében sütőházat, sáfárházat és borozót is kialakítanak, valamint több kiállítással is készülnek a látogatóknak."

Mindez természetesen guruló-euros támogatással: "Az európai uniós forrásból egy határon átnyúló program keretében megvalósuló fejlesztés részeként"
 
Meglepett volna, ha ezt a postot is nem Orbanek fikazasara hasznalod.
Tul átlátszo vagy már!

Engem boldoggá rtesz, amikor a gyerekeimmel elmegyunk hol egyik hol másik várba.
Olyankor vegignezem a hely tortenetét, gazdait, és elvárják tolem a kolykok, hogy mondjam, mondjam!

Sarospatak valoban a jéső reneszánsz muve, bar nem értem miert kellett ezt kulon kiemelni.
A lakotorony tetejerol sokkal szivesebben nezem a Bodrogot, mint az ilyen ostoba ures szocséplésekkkel foglalkozzak!
Fuzér és Regéc olyan várak, amik emlitesekor sajn alom azt az embert aki csak a politikai zsargont tudja ezek kapcsan is fujni!
Elképeszto kornyezetben , fantasztikus tájra kilatassal magas, akig megmaszhato szirteken epukltek!
A kilatas olyan amit csak almaban tud elképzelni az ember!

Lehet fanyalogni a felujitasi munkakon, de én inkabb csodalom oket, és csodalom a tájat.
Ahogy az egyik ember ezt mondja ugy a masik azt.

Nemregen jártam a nagyvazsonyi Kinizsi várban.
Sokak szerint a felujitás pocsék, nem elég autentikus.

Lehet!

Nem ezert menbtem, hanem hogy olyan helyen állhassak meg, amit az általam csodalt ember lába koptatott vagy 500 éve!

Vagy ott van az általad betett dédesi kohalom.
C sak hogy tudjal rola: igen tenyléeg alig lehet felismernik, hogy var allt ott valaha.
De a tortenete elgondolkodtato!
18 napig vedte partiz védo az eloretoro torokoktol mig kilatastalannak tunt a vedekezés. A várkapitany - sajna nem emlekszem a nevere - alaaknazta a maradek puskaporral amit tudott, aztan egy rejtett uton kimenekultek. Maig nem tujdom elékepzelni hogy tudtak ezt megtenni, mert aki mar jart ott az tudja, hogy egy szibten nagyon kemeny meredélyen épitette Ákos Ernye még 4. B éla alatt.
A robbanasban a diadalittas ostromlok sokasaga robbant fel, és a torok vezér duheben a var tobbi részet is aláaknáztam és igy pusztult el teljesen.

Ez egy nemet emb ernek idegen lehet, mert ott, europa kozepen ezek a dramak ritkan fordultak elo.
Itt sajn os mindennaposak voltak!

Nem tudom nem leirni, hogy a gyermekkorom egyik meghatarozo konyvelmenye is a dédesi várhoz kotodik!
Aki tudja, olvassa el Karczag Ferenc: Zugo nyilak cimu regényet .
Megeri, mert hatalmas elmeny (persze annak kapcsan is lesz aki Orbant szidja majd, de ez mar megszokott)
 
Meglepett volna, ha ezt a postot is nem Orbanek fikazasara hasznalod.
Tul átlátszo vagy már!
Valahogy kihagytad az Eu tamogatasokat amiket ezekre a varakra adtak, de teljes vallszelesseggel Orban fobugas jonak talalod. Azok a varak majd mindegyik nem demokciaba epultek. MOst hogy a demokraciaba felujitjak milliardokert amiknek jo resze Tiborc es a Ner es egyeb haveroknak Lolohoz mennek at.
Aki 5 milliot kap es sok embernek 28ezer Ft- ad megelhetesre azt nem fikazni kell hanem lapatra tenni.
Buszke lehetsz ra hogy Mo Europa legkoruptad orszaga lett az Orban alatt.
Dicserni jottel Orbant akkor itt a lehetoseg es kezd sorolni azokat a dolgokat amit jol csinalt de ne felejtsd ki a demokracia leepiteset a kultura tonkreteveset az pedagogusokat az egeszsegugyet a nyumorgo 57ezer Ft-bol "vigan" megelo magyarokrol.
NA halljuk...........
 
Meglepett volna, ha ezt a postot is nem Orbanek fikazasara hasznalod.
Tul átlátszo vagy már!

Engem boldoggá rtesz, amikor a gyerekeimmel elmegyunk hol egyik hol másik várba.
Olyankor vegignezem a hely tortenetét, gazdait, és elvárják tolem a kolykok, hogy mondjam, mondjam!

Sarospatak valoban a jéső reneszánsz muve, bar nem értem miert kellett ezt kulon kiemelni.
A lakotorony tetejerol sokkal szivesebben nezem a Bodrogot, mint az ilyen ostoba ures szocséplésekkkel foglalkozzak!
Fuzér és Regéc olyan várak, amik emlitesekor sajn alom azt az embert aki csak a politikai zsargont tudja ezek kapcsan is fujni!
Elképeszto kornyezetben , fantasztikus tájra kilatassal magas, akig megmaszhato szirteken epukltek!
A kilatas olyan amit csak almaban tud elképzelni az ember!

Lehet fanyalogni a felujitasi munkakon, de én inkabb csodalom oket, és csodalom a tájat.
Ahogy az egyik ember ezt mondja ugy a masik azt.

Nemregen jártam a nagyvazsonyi Kinizsi várban.
Sokak szerint a felujitás pocsék, nem elég autentikus.

Lehet!

Nem ezert menbtem, hanem hogy olyan helyen állhassak meg, amit az általam csodalt ember lába koptatott vagy 500 éve!

Vagy ott van az általad betett dédesi kohalom.
C sak hogy tudjal rola: igen tenyléeg alig lehet felismernik, hogy var allt ott valaha.
De a tortenete elgondolkodtato!
18 napig vedte partiz védo az eloretoro torokoktol mig kilatastalannak tunt a vedekezés. A várkapitany - sajna nem emlekszem a nevere - alaaknazta a maradek puskaporral amit tudott, aztan egy rejtett uton kimenekultek. Maig nem tujdom elékepzelni hogy tudtak ezt megtenni, mert aki mar jart ott az tudja, hogy egy szibten nagyon kemeny meredélyen épitette Ákos Ernye még 4. B éla alatt.
A robbanasban a diadalittas ostromlok sokasaga robbant fel, és a torok vezér duheben a var tobbi részet is aláaknáztam és igy pusztult el teljesen.

Ez egy nemet emb ernek idegen lehet, mert ott, europa kozepen ezek a dramak ritkan fordultak elo.
Itt sajn os mindennaposak voltak!
Kérlek ne próbálj félremagyarázni,
- A magyar miniszterelnök és kormánya permanens heccel az Európai Unió ellen és azt állítja a nemzeti kultúrák megőrzését akadályozza, hát a műemlékeket nézve is látszik, hogy hazudik
- Az is látszik, hogy az EU-s támogatásokat volt a leg könnyebb (idáig) Orbánnak ellopnia és vele kenyerezi le az embereit.

- Nem tudom, hogy te miket mesélsz a kisfiadnak a várak láttán, remélem az igazat.
- A bevándorló magyarok sátorban, szekér-táborokba éltek, talán még egy hagymát sem tudtak elültetni, nem hogy várakat építeni
- A várak nyilván fiatalabbak mint a "honfoglalás", mi a fenét kell nagyzolni? Ilyet csak kisebbségi érzésben szenvedők tesznek.
- A kormányfő "Békepártinak" nevezi magát de más sem tesz mit honvédőknek állítja be az elődjeinket.

Valahogy kihagytad az Eu tamogatasokat amiket ezekre a varakra adtak, de teljes vallszelesseggel Orban fobugas jonak talalod. Azok a varak majd mindegyik nem demokciaba epultek. MOst hogy a demokraciaba felujitjak milliardokert amiknek jo resze Tiborc es a Ner es egyeb haveroknak Lolohoz mennek at.
Aki 5 milliot kap es sok embernek 28ezer Ft- ad megelhetesre azt nem fikazni kell hanem lapatra tenni.
Buszke lehetsz ra hogy Mo Europa legkoruptad orszaga lett az Orban alatt.
Dicserni jottel Orbant akkor itt a lehetoseg es kezd sorolni azokat a dolgokat amit jol csinalt de ne felejtsd ki a demokracia leepiteset a kultura tonkreteveset az pedagogusokat az egeszsegugyet a nyumorgo 57ezer Ft-bol "vigan" megelo magyarokrol.
NA halljuk...........
Melitta ewz is egy szempont, de szerintem nem errol beszeltunk!

Ugyan akkor, nem tudom mikor koltopztel Cabnadaba.
Ha '90 elott meg itt voltal, emlekezhetsz arra mekkora epiotesek voltak az orszagban.

Magyarorszag - es furcsa hogy ezt mondom, de sajnos - relative jol el volt latva penzzel.
A tortenelmi varosaink kozul nagyon keves uszta meg, hogy a jellegzetes városmagot meghagyjak.
Ma már nagyon banja mindenki!

Ha csak szlovakiat nezzuk, ott gyakran megfordulok, a hatartol nem messzi szepesség van.
Ha csak az ottan ivarosokat vkezem, Locse, Kesmark, Eperjes stb pont annak koszonhetiuk a mai szepseguket, hogy nem volt penze csehszlovakianak arra, hogy rlturja a varosmagokat, és ronda betonszornyeket épitsenek oda mint nalunk.
De ghomorben rozsnyo, rimaszombat és a tobbi terulet is ugyan ilyen.
MA mar ezek a varosok kis csodak lettek.
Felujitas alá estek 6-6-7 éve a rtégi házak és hajdani szepsegukben allnak!

Nalunk nagyon keves az ilyen.
Max a dunantulon nehany hely, mint Kostzeg pl
Vagy a dunan i8nbneni teruleten eger.

De ennek ellenere igen, én buszke vagyok az orszagomrra Melitta!
Örulok, hpogy itt elhetek.
Nem vagyok milliomos, nem vagyok NER lovag, egy ketszobas lakotelepi lakasban élek, de buszke vagyok rá!

Folyamatosan bantjak egymast az emberek!
Ha valaki nem utalja Orbant, akkor azt mar elkezdiotek fikazni, leszolni!%
Én soha nem bantom pl Gyurcsanyt, vagy Jakabot.
Kimaradok ezekbol.
Azt vallom amit Vujity Trutko, akit most beidezek(pon t tegnap irt egy pősotot az fb-n, aminek nem tudok nem egyet érteni minden szavaval:

Megértésről, elfogadásról, értékekről...
Nyilván nem találtam meg a legendás magyar pesszimizmus alapját, ugyanakkor elgondolkodtató, hogy szinte nem találok olyan embert Magyarországon, akit ne szidtak, gyaláztak utáltak volna már valahol. Én tényleg abban a hitben éltem, hogy vannak olyan emberek, akiket egységesen lehet szeretni és tisztelni ebben az országban.
Hihetetlen volt olvasni, hogy valaki azzal foglalkozik, hogy nemzeti sportidolunk nagyon buta, más pedig "biztos forrásból" tudja, hogy nagyszerű énekesünk egészen biztosan playbackel, mert már semmi hangja nincs. Másik sportolónkról azt írta valaki valaki, hogy egész életében doppingolt, legendás újságírónk mindig is hazudott. Képzőművészünk csak azért kaphatott állami kitüntetést, mert állandóan az aktuális hatalomhoz dörgölőzött a siket lány nem is "süketnéma", csak rájátszik, hogy együttérzést ébresszen maga iránt, a kerekesszékes sportember "megpróbálja nyomorultnak beállítani magát", és így tovább, és így tovább.
Minden számomra megkérdőjelezhetetlenül pozitív emberrel kapcsolatos fórumban találtam olyan szavakat, hogy "utálom", "gyűlölöm", "megvetem", "ki nem állhatom", "pusztulna meg".
MIÉRT? MIÉRT MIÉRT?
Vannak olyan énekesek, akiknek én sem szeretem a dalait. De ettől még nem utálom, gyűlölöm, nem vetem meg, egyszerűen csak nem hallgatom és kész.
Egy horvát közmondás szerint élek, amit a napokban már idéztem:
"Svoje voli, tuđe poštuj!",
vagyis
"Sajátodat szeresd, másét tiszteld!"
Vagyis elfogadom, hogy másnak tetszik az, ami nekem nem. És fordítva. Azt is elfogadom, hogy másnak is megvan a közönsége, így nem bántanék meg senkit ismeretlen emberekről mondott gyalázkodó véleményekkel.
Ne keressük állandóan a kritizálni valót. Mindannyian mások vagyunk. Fogadjuk el egymást. Találja meg mindenki valakiben vagy valamiben az erőt, szépséget, a támaszt, az örömöt. Sokkal pozitívabb lesz tőle az élete.
Egyetértesz? Vagy másképp látod? Kiváncsi vagy megtisztelő véleményedre...
Barátsággal: Tvrtko
Utóirat: Hogy mutassak egy kis pozitív magyar példát is, nézzétek meg, hogy milyen magyar finomságok kaphatok sokezer kilométerre Magyarországról. Filmemet megtaláljátok ITT: https://youtu.be/CPTTCWCA_HY
:
 
Már elnézést de Szlovákiának a geográfiája egészen más mint a magyar sik vidékeknek.
Továbbá ha jól emlékszem a végvárakat a törökjárás idején kezdték építeni, a "limes" mentén.
Akár, hogy próbálod eltussolni, a múltunk és kultúránk ápolásához sok támogatást ad az EU
Mert a nyugati turisták is szeretnének várakat és nem csak kőhalmokat nézegetni.

A végvárakkal nem tudtuk megállítani a Törököket viszont a sáskajárást igen (sic)
(Azelött a Duna déli deltájától egészen Belgiumig repültek a sáskák)
Én ezzel szoktam dicsekedni a nyugati barátaimnak, nem Nádorfehérvárral. :)
 
Eljottem mert nem tetszett a rendszer. A szabadsagot mikor osztottak, ugy nez ki ketszer alltam sorba.
Talan szamszakilag tobb magyar el hataron kivul mint belul. Soha nem voltam jellemtelen gerinctelen handabandas, a legboldogabb ember voltam mikor a demokraciat megismertem es azota se valtoztam meg.
MIkor en eljottem Kadar diktatura volt, hat en nem birtam es nem elveztem egyaltalan. Soha nem fordulnek se az MSZP hez se a orosz ideologiahoz, se nem kivanam vissza azt az idoszakot.
Orban hanyfele iranyzatnak volt mar a hive? Az a jo let csak az Eutol van amit plakatokon keresztul szid atkoz. De ragalyos hivei kozott is ez a felfogas mert soha nem hallani az EU rengeteg tamogatasarol szolnatok.

"Sajátodat szeresd, másét tiszteld!"
Elarulnad KIT mit tisztel a vezer? Tiszteli az orszag felet aki nem veszi be a handabandajat?
Tiszteli?
az ellenzeket, a kulpolitikai partnereit, aki segitett nem csak neki de az orszagnak is pl Sorost?
Nem ertheto hamar erdekbol elfogadta a tamogatasat es koszonomot nem hallani tole,miert kell meg milliardokert gyuleletkampanyt inditania?
Osszeszamoltad hany es hany milliardot veszitett az orszag miatta? A Norveg alaptol kezdve az Usa tamogatas es az Eus penzektol valo eleses ez mind az orszag a magyarok elleni tett. Nem a mienk akik felhabordnak rajta.
Hallgasd az aku ugyet hogy milyen jo is lesz nektek hogy a termofoldet leszenyezik.
Engem az boszant hogy mint a szemellenzovel latnanak a fideszesek , hisz az inflacio az elelmiszer arak oket is erinti de jo hogy megint felment az ara a cukornak stb.
Senki foldjenek nevezni az ukrant ahol halomra lovik oket....milyen diplomacia az ilyen?

A demokratikus orszagokba ha van korupcio es van mindenhol. de elobb utobb lekapcsoljak oket es birosag ele allitjak.
Idaig allitom egy dem.orszagba nem lehetett elmenni egy politikusnak sem.
Mint magyar allampolgar is, vegul is nem erdekel mit csinal Orban de hogy az orszagot a vesztibe vezeti az mar 90% feletti sok sok politikus es magyar velemenye . En meg szavazni se megyek azert el ,mert amit foztok azt eszitek. HA kell Orban akkor szavazatok ra es mehetek az Orosz federaciohoz ,vagy a komcsi Kinahoz eladosodva legatyasodva. Azert kivancsi lennek akkor mit mondanal?
 
Már elnézést de Szlovákiának a geográfiája egészen más mint a magyar sik vidékeknek.
Továbbá ha jól emlékszem a végvárakat a törökjárás idején kezdték építeni, a "limes" mentén.
Akár, hogy próbálod eltussolni, a múltunk és kultúránk ápolásához sok támogatást ad az EU
Mert a nyugati turisták is szeretnének várakat és nem csak kőhalmokat nézegetni.

A végvárakkal nem tudtuk megállítani a Törököket viszont a sáskajárást igen (sic)
(Azelött a Duna déli deltájától egészen Belgiumig repültek a sáskák)
Én ezzel szoktam dicsekedni a nyugati barátaimnak, nem Nádorfehérvárral. :)
Ernoe Te ewgy kriminal pasi vagy! :) :)
Akarja a fene eltusolni!

Csak Te semmi mással nem foglalkjozol csak ezzel :)
Az meg hogy mit akarnak a nyugati turistak, az legyen az Ő gondjuk!
Kohalom...igen a dedesi vár ma már csak az egyik bástya maradványa!
De hol?
Jártál Te már a Bukk-fensikon?
Ahogy dedestapolcsanybol elindul az ember fel a varhoz, a romok, a kisvárhegy, és utána már csak pár km hegyre fel az ut va fennsikra!
Valami fenseges!!!!!!!!

Tolgyesek, kis rétek...
Ehhhhhh
Kohalom.... és igen ezeknek a termeszeti csodaknak a kozepén ott áll ez a fennségesen magasaodo kohalom.
Lelatni rola a Bánpatak volgyere, ami valami gyonyoru!

Sajnallak, hogy ez teged nem erdekel, csak a zorbán...

Ehhhhhh
Ha olvaslak sokmindent megértek a nyugati gondolkodasbol :(
 
HA kell Orban akkor szavazatok ra es mehetek az Orosz federaciohoz ,vagy a komcsi Kinahoz eladosodva legatyasodva. Azert kivancsi lennek akkor mit mondanal?
Nem tudom mit mondanek Melitta!
Fogalmam sincs!
Eggy dolgot viszont tudok: amit tudtam, megtettem azert , hogy ez az orszag '90-ben végre szabad lehessen!
Azt is tudom, hogy ha ezt fenyegetne barmilyen kulso ero, akkor a korom ellenere megtennem ujra!
De abban nem vagyok biztos, hogy azok kozul, akik most itt nagyon hangosak, azok is ott állnának mellettem!

Tudod tenylkeg zavar az, amikor azok az emberek, akik anno lehulyeztek amikor lelkesedtunk, am ikor csinaltuk a dolgokat, most meg ok a legnagyobb hangadok!ű
Akkor Kádárnak tapsoltak de most is megtalaljak kinek kell!

Ha én is ezt tennem valoszinu sokkal jobban elnek, de az nem biztos, hogy jobban is éreznem magam!

Egyebkent pedig probald azt megerteni, hogy en nem vagyok sem neked, sem masnak az ellensege!
Nem akarok megmagyarazni semmit neked.
Ha meghallgatsz megkoszonom, ha nem, akkor azt is elfogadom.
De nem akarlak sem téged sem mást bántani!!!

Ennyira jo lenne már ugy élni, hogy ne mindenki ellenseget lasson a masikban ha az valamiert épp nem ert vele egyet :(
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,558
Tagok
615,324
Legújabb tagunk
Vahl Rózsa
Oldal tetejére