Hírek A magyarok hadat üzentek a vármegye tábláknak

Tekintetes Főispán uraknak főhet a feje ugyanis a magyar társadalom torkán nem nagyon akarnak lemenni a vármegyék.


Őszintén már az is röhej hogy a kormánymegbízottat Főispánnak kell nevezni. Bevallom ha valaki komolyan így mutatkozna be nekem, hát kettégörnyednék a röhögéstől. Arról nem is beszélve hogy van űrügyi Főispánunk is.

Mégis komoly fejtörést okozhat a Főispánoknak hogy rongálják a vármegyéket, sőt ostromlott vár közepén kűzdenek ugyanis még lopják is azokat.
Az interneten egyre másra tűnnek fel a megrongált Vármegyetáblák.

Emellett a Pénzcentrum vette észre, hogy a rendőrség körözést adott ki egy Vas vármegye feliratú útjelzőtáblára.

Az elkövető talán nem is tudja, de ha megtalálják, akkor komoly büntetésre számíthat: ugyanis a Btk. szerint

aki közlekedési útvonal, jármű, üzemi berendezés vagy ezek tartozéka megrongálásával vagy megsemmisítésével, akadály létesítésével, közlekedési jelzés eltávolításával vagy megváltoztatásával, megtévesztő jelzéssel, közlekedő jármű vezetője ellen erőszak vagy fenyegetés alkalmazásával vagy más hasonló módon más vagy mások életét vagy testi épségét veszélyezteti, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.


Az új vármegyés táblákat január elsejétől folyamatosan helyezi ki a Magyar Közút, hiszen azóta a megyéket vármegyére keresztelték. Korábban kiderült, hogy a vállalatnak 714 darab megyehatárjelző táblát kell átírnia.

Mint közölték, igyekeznek költséghatékonyak lenni, elsősorban kisebb módosításokra, átmatricázásokra kerül majd sor, de egyes helyeken szükség lehet táblacserékre is. Azt egyelőre nem tudni, hogy mindez összesen mennyi pénzbe kerül.

Ha a megyehatárt jelző táblát csak enyhébb esetnek tekintik – hiszen a megyehatár jelzése nem tilt semmit, és utasítást sem ad az autósoknak, maximum a megyei pályamatrica, és az egyéb útdíjak érvényessége miatt lehet fontos -, akkor a tettest rongálásért vehetik elő. A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a rongálás nagyobb kárt okoz, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a rongálás jelentős kárt okoz.

Amennyiben épp rajtakapják az illetőt táblalopás közben, akkor garázdaság miatt is felelhet. Ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A Btk. szerint egyébként a büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a garázdaságot csoportosan, a köznyugalmat súlyosan megzavarva, fegyveresen, felfegyverkezve vagy nyilvános rendezvényen vagy gyűlésen követik el.


1674126772823.png
 
1674126772823-png.1905149


A technika mai állása mellett egy drónnal is le lehet festeni az összetett szó első felét?
A Ludas Matyinak ma rengeteg eszköz áll a rendelkezésére. :)


 
Antallnak voltak ilyen fejlövései....:confused:
Anno, egyszer a Kossuth téren igyekeztem dolgaim után, amikor egy sujtásos vén embert egy hajlongó csinovnyik kegyelmes úrnak szólított.
Nem tudom hogy nézhettem rá, de benne rekedt a további szó egy percre... :D

Lehet, hogy miniszterelnököt hamarosan kormányzónak titulálják ?
Vissza az "édes-bús" '30-as évekbe ?!
 
Antallnak voltak ilyen fejlövései....:confused:
Anno, egyszer a Kossuth téren igyekeztem dolgaim után, amikor egy sujtásos vén embert egy hajlongó csinovnyik kegyelmes úrnak szólított.
Nem tudom hogy nézhettem rá, de benne rekedt a további szó egy percre... :D

Lehet, hogy miniszterelnököt hamarosan kormányzónak titulálják ?
Vissza az "édes-bús" '30-as évekbe ?!
Oda nem lehet, mert akkoriban nem volt pl. Hajdú-Bihar vármegye, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, vagy Győr-Moson-Sopron vármegye sem. Nagyon erőszakolt ez az egész, biztos vagyok benne, hogy azok, akik ezt az idétlenséget kitalálták, akkoriban nemhogy méltóságos, de tekintetes urak sem lettek volna. Megjegyzem, urak sem lettek volna! .-D
 
Utoljára módosítva:
Sajnos nem tudom ki a szerző, de ez a kedvenc képem a témában. (bár lehet jobb lenne, ha nem adnánk tippeket)
 

Csatolások

  • 323386324_928394831660146_563204482728768299_n.jpg
    323386324_928394831660146_563204482728768299_n.jpg
    82.9 KB · Olvasás: 124
Szomorú hogy ezt nevezik haladásnak ami inkább visszafordulás a múltba.
Próbálnak gyökereket ereszteni de nem a sajátjukból hanem egy régi tőből. Az emberek nagyobb részét teljesen hidegen hagyja hisz sem jobb sem rosszabb nem lett az életük ezek változások után.
(nekem inkább egy régebbi tábla kellene amin még egyszerűen az szerepelt hogy Csongrád-megye.....Mert utána lett Csongrád-Csanád - megye most meg Csongrád-Csanád vármegye...)
 
Szomorú hogy ezt nevezik haladásnak ami inkább visszafordulás a múltba.
Próbálnak gyökereket ereszteni de nem a sajátjukból hanem egy régi tőből. Az emberek nagyobb részét teljesen hidegen hagyja hisz sem jobb sem rosszabb nem lett az életük ezek változások után.
(nekem inkább egy régebbi tábla kellene amin még egyszerűen az szerepelt hogy Csongrád-megye.....Mert utána lett Csongrád-Csanád - megye most meg Csongrád-Csanád vármegye...)
Gondolni kell a tábla gyártók/festők megélhetésére is.
Az utcanév tábla csere - egyenlőre - pang.
 
Ménnyi fölösleges pénzt, időt,energiát pazarolnak értelmetlenül erre a vármegye dologra ?
Ettől Magyarország nem lesz nagyobb tekintélyű és gazdagabb. A múltunk sem lesz dicsőségesebb.
 
Most bevezetjük a kedvezményes vármegyebérletet is. Május elsejével buszra és vasútra egyaránt érvényes, havi országbérletet és vármegyebérletet ajánlunk. A vármegyebérlet 9450 forintba, a havi országbérlet 18 900 forintba kerül majd. Akik tömegközlekedéssel járnak dolgozni, komoly összeget spórolhatnak– jelentette be a miniszterelnök.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,798
Tagok
615,335
Legújabb tagunk
KevinSon
Oldal tetejére