Hírek A MOHU nem tudta megoldani az italvisszaváltást a Szigeten, így a fesztivál nem számítja fel pluszban az 50 forintokat a palackos italokért

A Szigeten egyetlen REpont-automatát sem találni, így felmerül a kérdés, hogy mi a helyzet a büfékben árult palackos, aludobozos italok csomagolása után visszakapható 50 forinttal. A Portfolio megkérdezte Kádár Tamást, a Sziget Kulturális Menedzser Iroda Zrt. cégvezetőjét.

A válasz szerint a MOHU nem tudta a jelenlegi struktúrában visszagyűjteni a palackokat helyben, illetve problémaként merült fel az is, hogy külföldi bankkártyát nem tud elfogadni az automata. A pénzvisszatérítés tehát sem lett volna megoldott sok fesztiválozónak, még akkor sem, ha az appot letöltik.

A szabályozás viszont kimondja, hogy a gyártónak és a forgalmazónak ki kell fizetnie az 50 forintos betétdíjat a MOHU felé. A Sziget tehát mindenképp fizat, csak azt kellett eldönteniük, kifizettessék-e a vendégekkel is az összeget úgy, hogy a helyszínen nincsenek meg a visszaváltás feltételei. Kádár azt mondta a Portfoliónak, ennek tudatában úgy döntöttek, elengedik a díjat, mert nem korrekt a vendégektől elkérni, ha a fesztivál területén nem lehet visszaváltani.

A Szigeten vásárolt italok csomagolását így egyszerűen ki kell dobniuk a fesztiválozóknak, ezeket végül a szelektíven összegyűjti a fesztivál. Az nem derült ki, hogy megpróbálják-e őket nagy tételben visszaváltani, de a palackok és dobozok többsége valószínűleg össze lesz nyomva, így amúgy sem venné be a REpont-automata. A Szigeten elfogyasztott, csomagolt italok így leginkább a MOHU-t gazdagítják, hiszen a vissza nem váltott díj náluk marad.

Kádár Tamás szerint jó megoldás lehetne, ha az automaták egy odaérintett kártyára töltenék vissza az összeget, ez a technológia már létezik. A Szigetnél bíznak benne, hogy később „a visszaváltós rendszer javul annyit, hogy egy olyan fesztiválon is működhessen, ahol napi 70-80 ezer ember megfordul”.

Előd Fruzsina

1723369731610.jpeg
 
Ez vicc!!!
Akkor a kistelepüléseken ahol nincs visszaváltási lehetőség MIÉRT számolnak fel visszaváltási összeget???,
Ááá semmi különös csak megint át lettünk vágva.
Hogyan van az hogy MINDIG vannak kiskapuk?
 
Akkor most a koncesszió kizárólagossága azt jelenti, hogy kizárólag oda tesznek automatát ahová akarnak?
Miért akarsz Te mindentisérteni?? Azért nem téged fizetnek. Inkább örüljél, hogy olyan helyen élsz, ahol kiszámítható, piaci alapon működő gazdaságpolitikát folytatnak, és nem sarc meg einstand van, mint a megszűnt Nyugaton, ahol már régen éhenfagytál volna.
 
Ez vicc!!!
Akkor a kistelepüléseken ahol nincs visszaváltási lehetőség MIÉRT számolnak fel visszaváltási összeget???,
Ááá semmi különös csak megint át lettünk vágva.
Hogyan van az hogy MINDIG vannak kiskapuk?
Milyen kistelepülés? Városszélén élek, kb. 300 méteren belül van penny, lidl, aldi. A pennyben az automata csak akkor működik, ha ráér valamelyik árufeltöltő, tőle készpénzben kapod az 50 ft/darab visszaváltási értéket. lidl, aldi a papírkutyát nem érdekli a visszaváltás, náluk minden rendesen működik.
 
Én még csak a közeli lidlnél láttam ilyen visszaváltót, általában nem veszek olyat amit vissza kell váltani, igy nem is használtam. Viszont többször is láttam, hogy a nem tul boldog lidl alkalmazottak egy hegy üres flakont dobálnak össze és ki, mert nem visszaválthatók, de hajléktalanok szó szerint szétturják az összes kukát és mindent is megpróbálnak vissza váltani. Valószínűleg kell még pár hónap amig felpörög a dolog. Szokás szerint volt egy jó dolog, ami gazdasági jellegü és simán össze hozhattak volna egy európai megoldást, ami mindenhol ugyanúgy működik az euban, de nem jött össze :(
 
Azt felejted ki hogy hiába a legmodernebb megoldás és bármely európai szuper valami ezt itthon MI használjuk.
Ha hiányoznak vagy ritkásak az alapok akkor nem fog működni még a legegyszerűbb megoldás sem.
 
Tudom ez csak elgondolás de, ha egy külföldi cég tette volna ugyanezt mekkora támadást kaptak volna??
Itt most csak megy a dünnyögés...nem jó de a miénk...
A "kuka" az egy biznisz szerintük. Amire simán rátehetik a kezüket. De mivel nem értenek hozzá (egy külföldni cég, ha már a példádnál maradunk, csak akkor pályázott volna eleve, ha ez a profilja) csak tovább nő a káosz....
 
Azt felejted ki hogy hiába a legmodernebb megoldás és bármely európai szuper valami ezt itthon MI használjuk.
Ha hiányoznak vagy ritkásak az alapok akkor nem fog működni még a legegyszerűbb megoldás sem.
Én arra gondoltam, hogy kifejlesztenek egy európai aplikációt, mind ios mind androidra, ami tudja mind a 27 vagy több nyelvett. Egységes folyamatokat dolgoznak ki, egységesen beszerzik az automatákat, egyébb gépeket, aztán ennek az üzemeltetésést megpályáztatják a cégek között. Odamész lecsipantod az alkalmazásban lévő egyedi QR kódod, az alkalmazás eltárolja, hogy mennyi pénz az euróban, aztán havonta kiutalja neked a számládra a regisztrált lakhelyednek megfelelő pénznemben, vagy az egyedi QR kódodat beolvasva a partner üzletekben levonásra kerül az összeg. Mindegy is a technikai rész. EGy egész Európában egységes metódus és alkalmazás lett volna a lényeg, ami mutatja, hogy egységes dolgokat is meg tud valósítani az EU.
 
Az alap az lenne, hogy ne essenek össze a palackok oly annyira, hogy a vonalkód olvashatatlan a gép számára. 5 palack visszaadása fél óra, segítséggel, mert szent elhatározásom volt, hogy nem sétáltatom azokat, ha már levittem! Aztán hallottam, hogy a gép simán ledarálja.
Talán a vonalkódot kellene a palack stabil részére rakni!
Szánalmas!
 
Méghogy a Szigeten nem sikerült? már az is csoda, ha faluhelyen találni visszaváltó automatát, vagy ha fővárosi bolt gépe rendesen teszi a dolgát (az meg valóban külön megérne egy misét, hogy az egyszeri felhasználó ővja-védje a palackot, míg a gép meg egyből bedarálja...)
 
Én arra gondoltam, hogy kifejlesztenek egy európai aplikációt, mind ios mind androidra, ami tudja mind a 27 vagy több nyelvett. Egységes folyamatokat dolgoznak ki, egységesen beszerzik az automatákat, egyébb gépeket, aztán ennek az üzemeltetésést megpályáztatják a cégek között. Odamész lecsipantod az alkalmazásban lévő egyedi QR kódod, az alkalmazás eltárolja, hogy mennyi pénz az euróban, aztán havonta kiutalja neked a számládra a regisztrált lakhelyednek megfelelő pénznemben, vagy az egyedi QR kódodat beolvasva a partner üzletekben levonásra kerül az összeg. Mindegy is a technikai rész. EGy egész Európában egységes metódus és alkalmazás lett volna a lényeg, ami mutatja, hogy egységes dolgokat is meg tud valósítani az EU.
Mit csinálok miaz a kúer kód?
Habár akik nem tudják azok úgysem fogyasztanak annyi palackos italt. Az ásványvizes palackot meg majd a z ismerős rokon visszaváltja.
 
Méghogy a Szigeten nem sikerült? már az is csoda, ha faluhelyen találni visszaváltó automatát, vagy ha fővárosi bolt gépe rendesen teszi a dolgát (az meg valóban külön megérne egy misét, hogy az egyszeri felhasználó ővja-védje a palackot, míg a gép meg egyből bedarálja...)
Most olvasom hogy a Szigeten már zsákos emberkék járkálnak és gyűjtik a palackokat...
faluhelyen meg automata nélkül gyűjtik személyes átvétel.
 
Most olvasom hogy a Szigeten már zsákos emberkék járkálnak és gyűjtik a palackokat...
faluhelyen meg automata nélkül gyűjtik személyes átvétel.
Egy-két hete meg szembe jött velem egy videó valami magyar hírportál csinálta amiben megszólalt egy hajléktalan bacsi, hogy a 70e-s rokkantnyugdíját meg tudja háromszorozni a szorgos gyujtéssel… combos egy elfoglaltság annyi palackot managelni…
 
Én olyat láttam(azóta is keresem de, nem találom) egy nyugati országban az illető egy zsákkal ömlesztve beönti a nyíláson és a gép kiválogatja és kifizeti.
A nyugdíjasnak napi 90 palackot kell összeszedni MINDEN nap .
 
Esetleg ez?:
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

pregi wrote on IcaneniLondon's profile.
Most látom, a Cserebere könyvekből 3 részt feltöltöttél. A hiányzó 2. kötetet is fel tudod tenni fekete-fehérben? Nagy segítség lenne.
Gbr67 wrote on miciegér's profile.
Szia :)
Jól eltűntél amott...
maximail wrote on Bibliotheknutzer's profile.
Szia! Sajnos nem tudom letölteni a "Nézd a kezem!" című könyvet a linkről, amit feltettél. Valahogy el tudnád küldeni nekem? :) Köszönöm előre is!
zsukka7 wrote on rituevu's profile.
Kedves rituevu!
A segítségedet szeretném kérni. Keresek egy romantikus könyvet ami megvan miről szól, viszont nem emlékszem a szerzőre sem a címre. A kérdésem az lenne van e kimondottan olyan fórum ahol ennek utána tudok járni. (én nem találtam) De úgy rémlik mintha valakinek egyszer hozzászólásban írtál valamit hogy itt meg itt ... Lehet én keverem valamivel.
Előre is köszönöm.
Hámm Nikoletta wrote on bsilvi's profile.
Most olvastam el a Vérfarkasok világa eddigi fordításokat. Nagyon jók, köszöntem szépen!

Statisztikák

Témák
38,629
Üzenet
4,918,446
Tagok
622,750
Legújabb tagunk
leuven
Oldal tetejére