A Népszabadság miatt tüntettek a Kossuth téren

Népszabadság melletti szolidaritási demonstrációt tartottak szombat este Budapesten, a Parlament előtti Kossuth téren.

A sajtószabadságért Facebook-csoport szervezte rendezvényen részt vett a lap szerkesztőségének több munkatársa is, akik együtt, a lap mai - utolsó - számát hozva érkeztek a helyszínre.

A tömegben több sajtóorgánum újságíróit, valamint ellenzéki politikusokat is látott az MTI tudósítója. A Parlament elé meghirdetett demonstrációra is átmentek az MSZP politikusai, köztük Molnár Gyula, a párt elnöke, valamint Horváth Csaba, és Kunhalmi Ágnes, de a tömegben feltűnt Karácsony Gergely PM-es polgármester, Juhász Péter, az Együtt, valamint Molnár Csaba, a DK politikusa. A résztvevők megtöltötték a tér közepét.

Többen skandálták, hogy "Népszabadság", "Demokráciát", "Disznóság", "Nem hagyjuk", "Orbán, takarodj", illetve "Szabad ország, szabad média".

Voltak előjelek
Hargitai Miklós, a szerkesztőség munkatársa, a Sajtószakszervezet helyi alapszervezetének vezetője elmondta: a szombati ügyeletre kollégáit már nem engedték be az épületbe. "Ez mindent elmond arról, mennyire volt ez gazdasági döntés" - jegyezte meg.

A lap felfüggesztése mintegy nyolcvan embert érint. "Fogalmam sincs mit fogunk csinálni" - fogalmazott Hargitai Miklós, hozzátéve: egyelőre a becsomagolt személyes holmijukhoz sem férnek hozzá.

20161008kossuth-ter-tuntetes-nepszabadsag12.jpg

Hargitai Miklós

Fotó: Adrián Zoltán - Origo
Hargitai Miklós arról is szólt, hogy voltak a lépésnek voltak előjelei, ide sorolta többek között a kollektív szerződés felmondását a lapnál.

Az - egy létráról megafonon keresztül felszólaló - szakszervezeti vezető azt hangsúlyozta: az újság dolga, hogy ellenőrizze a hatalmat. "Azért nem lesz hétfőtől Népszabadság, mert túl jól tette a dolgát" - mondta.

Kitért arra is, hogy a lap munkatársainak 2008 óta nem emelték a fizetését, viszont 2010 óta kétszer is csökkentették. "Mostantól olyan országban élünk, ahol a Magyar Idők meséli el, hogy mi történik a politikában" - fogalmazott Hargitai Miklós, hozzátéve: "nagyon pici területre szűkül vissza a sajtószabadság".

20161008kossuth-ter-tuntetes-nepszabadsag23.jpg

Tamás Gáspár Miklós

Fotó: Adrián Zoltán - Origo
A rendezvényen felszólalt Tamás Gáspár Miklós filozófus, aki azt mondta: "abban a helyzetben vagyunk, hogy a vezetők a magyar nép ellenségei, és ezt még csak el sem lehet mondani". Úgy fogalmazott: rövidesen vége van a sajtószabadságnak és szólásszabadságnak, ha ezt hagyjak.

Tárgyalnak és folytatnák
Murányi András, a napilap főszerkesztője a téren újságíróknak elmondta: szombaton tárgyaltak a kiadó képviselőivel, egyelőre nincs megegyezés, vasárnap folytatják. A kiadó azt kérte tőlük, tegyenek le egy üzleti tervet, amellyel rentábilissá tehető a lap. Ilyet 12 óra alatt nem lehet összeállítani - tette hozzá.

A főszerkesztő közölte: vasárnap megpróbálják fölvenni a munkát, fontosnak tartaná, hogy hétfőn megjelenjen a lap, de egyelőre ez nem valószínű. A kollégák szeretnének együtt maradni, és továbbvinni a lap szellemiségét - hangsúlyozta.

Mentők vitték el az egyik szónokot
A tüntetésen alkalmai szónokok is szót kaptak. Egyikük, egy idős férfi rosszul lett, újra kellett éleszteni, a mentő vitte el.

20161008kossuth-ter-tuntetes-nepszabadsag36.jpg

Fotó: Adrián Zoltán - Origo
A 62 éves férfi keringése összeomlott. A Honvéd Kórházba vitték - tudta meg az Origo a mentőszolgálattól.

Magyar Időket égettek
A tüntetők egy csoportja tüzet rakott a lapból.

20161008kossuth-ter-tuntetes-nepszabadsag26.jpg

Fotó: Adrián Zoltán - Origo
MSZP: Ezen az úton nem mehet tovább Magyarország
Az MSZP szerint Magyarország nem mehet tovább azon az úton, amelynek legújabb állomása a Népszabadság kiadásának felfüggesztése.

Molnár Gyula, a szocialisták elnöke szombaton, pártja tüntetésén a budapesti Futó utcában - ahol eddig a lapot szerkesztették - úgy fogalmazott, "ma a Népszabadság, holnap a többi újság, utána a politikai pártok, és akkor ennek az országnak vége lesz".

20161008nyako-istvan-molnar-gyula-horvath.jpg

Molnár Gyula, az MSZP elnöke és Kunhalmi Ágnes, az MSZP fővárosi elnöke

Forrás: MTI/Soós Lajos
Az ellenzéki politikus mintegy száz demonstráló előtt felszólalva elmondta, arra készültek, hogy október 23-án, 1956 hatvanadik évfordulóján lehet majd nemzeti minimumról beszélni, arról, miként lehet az országot kivezetni a kátyúból, a mai nap azonban világossá tette: nincs lehetőség semmilyen egyezkedésre.

A rendezvény végén a részvevők gyertyákat helyeztek a Népszabadság eddigi szerkesztőségének épülete előtt, ahol egy táblát is felállítottak, amelyen az állt: "Itt végezték ki a sajtószabadságot 2016. október 8-án. A Népszabadság meglakolt, mert megírta az igazságot."

A résztvevők ezután csatlakoztak a Kossuth téren tüntetőkhöz.

A Mediaworks kiadó szombaton jelentette be, hogy felfüggesztette a Népszabadság nyomtatott és internetes formában történő kiadását a lap új koncepciójának kialakításáig, illetve megvalósításáig. A kiadó döntését közleményében azzal indokolta, hogy a Népszabadság példányszáma az elmúlt tíz évben 74 százalékkal, azaz 100 ezer példányt meghaladó mértékben csökkent, aminek következtében a lap 2007 óta több mint 5 milliárd forint veszteséget termelt, és idén is jelentős veszteséget halmozott fel.

kossuth-ter-tuntetes-nepszabadsag4.jpg
 
Tányleg minek lehet nevezni, ha egy tulajdonos elad vagy mgváltoztat valamit? Valóban megkérdőjelezitek a tulajdonjogot? Ha arra van kedve elajándékozza mondjuk Mészáros Lőrincnek...és akkor mi van.
Megint önkényesen értelmezed a üzenetet
DE AKKOR MI A FENÉNEK IDÉZED BE
MONDD EL HOGY SZERINTED EZ NEM POLITIKAI ÜGY ÉS KÉSZ
Én az mondtam látszik hogy csak a bezáráskor volt ott aki csinálta
Ez már olyan fajta szívességtevést feltételez amit nem parancsba kapott
Hanem későbbi előnyökért.Pl egy másik zsíros állás reményében
Hogy ezt önállóan maga csinálta az a fivkó vagy háttéralkuként
Ezt most tudni nem lehet
De kiderül minden.
És akkor talán te is és mindenki megtudja
Pénzügyi bezárás módszerének se felelt meg
A veszteséges dolog se áll meg amikor egy növekvő példányszám
folyamatába lépett

Az valamikor létrejött tartozást én sem cáfolom
De hogy javulóban lévőt nem így adnak el statáriálisan.
Azt te is gondolhatod
Ne idézz hanem mondd el magad
Én nem foglak idézni ezt ígérhetem
 
Én nem foglak idézni ezt ígérhetem

Nem értem mi háborít fel.
Azt kérdezted, hogy micsoda ha nem korrupció az a gazdasági döntés, amit Te egy strómanon keresztüli sajtó orgánum bezáratásának nevezel... Idáig egyetértünk?

Erre válaszoltam, hogy egy egyszerü gazdasági döntés, azt csinál a tulajdonos a tulajdonával amit csak akar, ha úgy van kedve elajándékozza.

Hogy Te hogy misztifikálod a dolgokat, mit vélsz látni...az a Te dolgod.
 
A cikkben szereplő tüntetéshez egy gondolat, ami nem az enyém, de frappáns :):

"Nem az számít, hogy hányan mentek ki tüntetni, hanem az, hogy hányan maradtak otthon ellentüntetni!"

Ennek a szojátéknak semmi köze a referendumhoz.
A referendum célja az volt, hogy minnél többen vegyenek részt a gyülöletkampányban, erre hivott fell minden magyar állampolgárt a kormány, még külföldön élöket is molesztált a kormányfö (kék tintával) aláirt levelekkel
.
-
 
Ennek a szojátéknak semmi köze a referendumhoz.
A referendum célja az volt, hogy minnél többen vegyenek részt a gyülöletkampányban, erre hivott fell minden magyar állampolgárt a kormány, még külföldön élöket is molesztált a kormányfö (kék tintával) aláirt levelekkel.
-
Ernő!
A cikk a Népszabadság nevű napi lap megszüntetése miatt íródott és nem a nép szabadsága miatt.
 
Ernő!
A cikk a Népszabadság nevű napi lap megszüntetése miatt íródott és nem a nép szabadsága miatt.

A szolásszabadság, az informatiok elterjedésének a megakadályozása a nép szabadságát ássa alá.
-
Nem véletlen volt az 1848-as mind az 1956-os forradalomnak a sajtoszabadság a fö témája. Mind a nyomdák elött játszodott le.
 
Ha annyira hiányzik az újság akkor fizessenek elő!! (tényleg jó újság volt)
 
A cikkben szereplő tüntetéshez egy gondolat, ami nem az enyém, de frappáns :):

"Nem az számít, hogy hányan mentek ki tüntetni, hanem az, hogy hányan maradtak otthon ellentüntetni!"
Ne komolytalankodj, természetes hogy már a tüntetésekbe is belefáraszt a közöny.
Ez lett a lázongó magyarból.
"Szabadságharcot" csak kifelé,befelé nem mer, vagy megunta.
Nagyobb ügy is kicsi már. 150 forintért kimegy.
De ilyen amikor tele van már a hócipőnk mindennel.
Belefásították az országot.
 
Utoljára módosítva:
Ha annyira hiányzik az újság akkor fizessenek elő!! (tényleg jó újság volt)
Ernőre válaszoltál, de ő nem azt írta hogy neki konkrétan ez a lap hiányzik
Hanem azt hogy a palettára kell ellenzéki is!!
Sajtó szabadságra hivatkozott 1848 példáján
A magyar sajtó napja 1990-ben alapított, minden év március 15-én megtartott ünnepnap.1848-ban ezen a napon nyomtatták ki a magyar sajtó első szabad termékeit,
Mit kiván a magyar nemzet.

Legyen béke, szabadság és egyetértés.

  1. Kivánjuk a’ sajtó szabadságát, censura eltörlését.
  2. Felelős ministeriumot Buda-Pesten.
  3. Évenkinti országgyülést Pesten.
  4. Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben.
  5. Nemzeti őrsereg.
  6. Közös teherviselés.
  7. Urbéri viszonyok megszüntetése.
  8. Esküdtszék, képviselet egyenlőség alapján.
  9. Nemzeti Bank.
  10. A’ katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a’ külföldieket vigyék el tőlünk.
  11. A’ politikai statusfoglyok szabadon bocsáttassanak.
  12. „Unio Erdélylyel.”
 
Utoljára módosítva:
Ne komolytalankodj, természetes hogy már a tüntetésekbe is belefáraszt a közöny.
Ez lett a lázongó magyarból.
"Szabadságharcot" csak kifelé,befelé nem mer, vagy megunta.
Nagyobb ügy is kicsi már. 150 forintért kimegy.
De ilyen amikor tele van már a hócipőnk mindennel.
Belefásították az országot.

Látom, te sem érted, de nem baj. Humornak meg mindig kell, hogy helye legyen.
 
Ernőre válaszoltál, de ő nem azt írta hogy neki konkrétan ez a lap hiányzik
Hanem azt hogy a palettára kell ellenzéki is!!
Sajtó szabadságra hivatkozott 1848 példáján
A magyar sajtó napja 1990-ben alapított, minden év március 15-én megtartott ünnepnap.1848-ban ezen a napon nyomtatták ki a magyar sajtó első szabad termékeit,
Mit kiván a magyar nemzet.

Legyen béke, szabadság és egyetértés.

  1. Kivánjuk a’ sajtó szabadságát, censura eltörlését.
    Felelős ministeriumot Buda-Pesten.
    Évenkinti országgyülést Pesten.
    Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben.
    Nemzeti őrsereg.
    Közös teherviselés.
    Urbéri viszonyok megszüntetése.
    Esküdtszék, képviselet egyenlőség alapján.
    Nemzeti Bank.
    A’ katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a’ külföldieket vigyék el tőlünk.
    A’ politikai statusfoglyok szabadon bocsáttassanak.
    „Unio Erdélylyel.”

Nem maradt ellenzéki lap? :eek: S az ellenzéki lapot kinek kéne fenntartani? Talán a kormánynak kéne életben tartani, hogy legyen olyan is a palettán?
 
Nem maradt ellenzéki lap? :eek: S az ellenzéki lapot kinek kéne fenntartani? Talán a kormánynak kéne életben tartani, hogy legyen olyan is a palettán?

Nem eltartani kell hanem egyenlo eselyt adni es reklam feluletet. Ettol fuggetlenul is tonkre lehet menni, de igy a controll alaasasat csinaljak.
 
Ernőre válaszoltál, de ő nem azt írta hogy neki konkrétan ez a lap hiányzik
Hanem azt hogy a palettára kell ellenzéki is!!
Sajtó szabadságra hivatkozott 1848 példáján
A magyar sajtó napja 1990-ben alapított, minden év március 15-én megtartott ünnepnap.1848-ban ezen a napon nyomtatták ki a magyar sajtó első szabad termékeit,
Mit kiván a magyar nemzet.

Legyen béke, szabadság és egyetértés.

  1. Kivánjuk a’ sajtó szabadságát, censura eltörlését.
    Felelős ministeriumot Buda-Pesten.
    Évenkinti országgyülést Pesten.
    Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben.
    Nemzeti őrsereg.
    Közös teherviselés.
    Urbéri viszonyok megszüntetése.
    Esküdtszék, képviselet egyenlőség alapján.
    Nemzeti Bank.
    A’ katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a’ külföldieket vigyék el tőlünk.
    A’ politikai statusfoglyok szabadon bocsáttassanak.
    „Unio Erdélylyel.”
Persze hogy nem hiányolta, a hozzászólásomnak nem is Ő volt a célpontja, arról írt hogy fontos a sajtó szabadság erre írtam hogy ha az olvasóknak is fontos akkor tegyenek is érte. Elvagyunk szokva attól hogy akarjunk valamit és azért tegyünk is. Azt nem csak úgy értem hogy menjünk az utcára hanem úgy is hogy anyagilag is álljunk a politikai mozgalmak mellé.
De sajnos ez még odébb van ....hisz Mária Teréziának is az igérték a nemesek hogy ˝életünket és vérünket˝pénzről nem beszéltek...
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,865
Tagok
615,338
Legújabb tagunk
Jo Maya
Oldal tetejére