A Nagy Házmester kilenc éve – Kövér László igazi szakterülete a megelőző csapás

A pálya maratoni hosszúságú. Kövér László (minimum) harmincegy éve mozog a politikai színtéren, és ezzel már Szent István-i időtávokhoz közelít. Magunk sem hittük volna, de Magyarországon meglepően hosszú életűek a feltelepített, represszív rezsimek, százötven, negyven, Ferenc József-i hatvannyolc évben mérhetők, gerontológiai okból roppannak meg. Kövér most mégis mintha megrendülne.

Maga sem tudja, miért érzi magát olyan rosszul, mint a hanyatló nyolcvanas évek derekán. Pedig az táguló, bontakozó világ volt. A párhuzam (rossz és új rossz között) megfontolásra érdemes, és Kövér érzelmi észlelései pontosak szoktak lenni.


Kövér esete a parlamenttel korántsem véletlenszerű. Hogy a Fidesz egyes számú tagkönyvének tulajdonosától nem idegenek a depresszív jövőképek, az apokaliptikus víziók, hogy a „népbarát sikerkormány” imázs nehezen egyeztethető össze a házelnök indulatkitöréseivel, legfőképpen a humora (lásd: köteles beszéd) önveszélyes, már az első orbáni ciklusban látható volt. 2000-ben lemondott a titkosszolgálatokat ellenőrző miniszter posztjáról, és nem vállalt többé kormányzati funkciót. Kövér emésztő szenvedélye, a bolsevik összeesküvések sejtése és leleplezése már-már az optimális működést veszélyeztette, felesleges (és vesztes) konfliktusokhoz vezetett. Erről a narkóról később sem tudott lemondani. (Titokgyárak, UDZ Rt., megfigyelési ügyek.) Kövér

igazi szakterülete, belső, lelki igénye a rendcsinálás, a rendcsinálással kombinált „megelőző csapás”.

S mivel a rendcsinálás jól látható helyen, a parlamenti nyilvánosság előtt zajlik, az elnök hangulatváltozásait egyenes adásban láthatjuk.

2010 júliusában, Schmitt Pál elnökké avatása után Kövér László lett az Országgyűlés elnöke. Az alkotmányozás levezénylése mellett a parlamentre akart új formaruhát (arculatot) szabni. Ezt már harmadik ciklusában, nyolc és fél éve gyakorolja. Az állampárti álparlament viharos felbomlása, a rendszerváltás zavaros bája az Országgyűlés működőképességét is próbára tette. A magyar parlament Európa legkevesebbet ülésező, legtunyább parlamentje. A szakmai (tehát lényegi) viták a bizottságokban folynak, ha folynak. Fő műfaja az 1994-ben bevezetett, ordítozással kombinált „azonnali kérdés show”. Valóban lett volna mit tenni. Kövért a téma (egyfajta szoft reform) valóban foglalkoztatta. Balhé lett még a felvetésből is. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a közvélekedés szerint a képviselői kaszt mamelukostól, ellenzékestől alkalmatlan, élveteg társaság.

doku_3_bujak_kover_laszlo_mti_koszticsak_szilard_fit_800x10000.jpg

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Torgyán és más képviselők verbális ámokfutása, a főfoglalkozású folyosói tanácsadók és lebzselők áramlása, az újságírók hírszerzői tobzódása már az első ciklusban erodálta a bizalmat. A hajdani ős-Fidesz jól kommunikáló képviselői révén a helyzet haszonélvezője volt. Mára ez gyökeresen megváltozott. A kormánypárt mai képviselőit életveszély a képernyőre „kiengedni”. Kövér pontosan tudja, hogy embereinek zöme kameraképtelen figura. Jobb rejtegetni őket. Nem véletlenül morgolódott a házelnök 2011-ben: hogy lehet hétszáz akkreditált parlamenti tudósító? A belépőket be is vonta. A Parlamentben, az ülésterem közelében közlekedni ma már művészet.

Ahogy az egykori parlamenti résztvevő írja, „1990-ben a közvéleményt megdöbbentette a nézeteltérések szokatlan hevessége a korábbi rendszer látszólagos egysége és egyöntetűsége után”. Ez később csitult, de a működés anomáliái a programozott kétharmadok sora, az ellenzék fölöslegességérzete miatt 2010 után minden korábbit meghaladó obstrukciós hullámba csaptak. A Tisztelt Háznak nemigen voltak tiszteletre méltó hagyományai. A kép, amit a felújított tér mutat, a „véglegesség”, a betonba öntött olcsó pátosz érzetét kelti. Bizonyos értelemben a NER világlátását tükrözi. A tükörsima kőpréri, a történelmi szoborerdő, a süllyesztett villamospálya védővonala a Fidesz-vezetés ízlését tükrözi. A politikai tér kiszögelléseit, göcsörtösségeit a Ház elnökének kell simára gyalulnia. Hogy a változások valóban tartalmiak, nem csupán rendészetiek (a Köztársasági őrezredet első lépésként lecserélte), a házelnök a Székely Nemzeti Tanács szeánszán intonálta: az Országház nem csak az „ország háza”, nem pusztán népképviselet. „A nemzet háza.” Nem hangzik túl jól. Az a Ház valóban nem az ország háza. A döntések zöme valóban konkrét, „forintra lefordítható” ügy lenne. Hogy miben vagyunk „a nemzetnek felelősek”, önkényes fogalmi készlettel írható le.

Az időben is hosszúra nyúló, monolit rendszerekben – ha működtetnek valamiféle népképviseletet – az ellentétek szokatlanul élesek. Ahogy az ukrán, a román vagy az orosz parlamentben gyakran látunk fizikai erőszakot, verekedő képviselőt, a magyar parlamenti gyakorlatban 2010 óta törvényszerűen szaporodtak az obstrukciós jelenségek. A destruktív képviselői magatartást egyrészt a szűkkeblű (a gyenge ellenzéket is megalázó) házszabály, a tehetetlenség, az alternatívahiány váltja ki, de a frakciók közötti megegyezés, a házelnök tárgyalókészsége nélkül nem lehet sokat tenni. Ezen csak szabad választáson lehetne segíteni, amikor persze a helyzet a választási rendszer sajátosságaiból fakadóan megfordulhat. A kormánypárt kerülne páriasorba. A Ház elnöke maga ismerte el, hogy a választókerületek határainak átszabásakor trükköztek, torzítottak. („Az a jó, ha az ellenzék nem rúg labdába (…) az, amit mondanak a választási rendszer reformjáról, nem mondom, hogy nincs benne földrajzi bűvészkedés.”)Tegyük hozzá, a baloldalnak számtalan lehetősége volt arra (leginkább 1994 és ’98 között), hogy a választókerületek között megmutatkozó aránytalanságokat korrigálja, de mivel úgy látták, nekik áll a zászló, eszükbe sem jutott. 2010 után a Fidesz első dolga volt, hogy módosított. A lenullázott ellenzéknek az exhibicionista őrjöngésen kívül nem maradt túl sok választása.

A meglepetésszerűen elvesztett önkormányzati választás után Kövér – hatalmára gondosan ügyelő politikusként – azonnal lépett. A képviselői magatartást szabályozó szigorítás szimpla bosszú. A csomagról maga Kövér mondta: a vezérelv az volt, hogy „legalább fájjon”. A dolog furcsasága, hogy a közelmúltban történt illemsértések közelébe sem jöhetnek annak, ami az előző években folyt.

A fő gond nem is a házirend, hanem a frakcióalakítás szabályainak módosítása. Tamás Gáspár Miklós szerint az új házszabály sérti a modern parlamentek lényegét, a „szabad mandátum” elvét. „Ez azt jelenti, hogy a megválasztott képviselő a (…) törvényhozó testületben teljesen szabad; mérlegelésére van bízva, hogy bizonyos kérdésekben hogyan foglal állást, és ezért semmiféle szankcióban nem részesülhet.” (Néhány szó a magyar parlamentről. hvg.hu, 2019. december 13.) „A képviselők egymás között egyenlők.” A szerző szerint eddig sem igazolta semmi, hogy a pártfrakcióhoz tartozó képviselőnek a függetlenekkel szemben többletjogai legyenek. (A független képviselő gyakorlatilag némaságra van ítélve.) A képviselő maga dönt arról, hogy a véleményalkotáskor kivel társul. A házszabály ezen a ponton érvénytelen. Klasszikus demokráciákban a törvényhozás ellenőrzi a kormányt. Ha a kormány használja eszközként a törvényhozást, azt másképpen hívják.

Hogy az ellenzék képtelen ellenállni, nem csoda. A változtatás pisszenés nélkül ment át, és biztosak lehetünk benne, jönnek más megtorló lépések is. Megváltozhat a választási törvény.

Hogy Kövér elnök „válságban van”, hogy úgy érzi, az idő sürgeti, nyilatkozataiból valószínűsíthető.

Elhatalmasodó antigenderizmusa, pesszimizmusba hajló ultrakonzervativizmusa a szorongás álcája. A klímaváltozás Kövérnek éppúgy kommunista ármány, liberális agymosás, mint Brüsszel intrikája. A migrációról terelné el a figyelmet, a „mi témánkról”. „Az ember néha úgy érzi, nincs remény – állítja Kövér –, egy csónakban ülünk, amelyben mindenki idióta körülöttünk, vagy annak tetteti magát.” A magyar társadalom Kövér szerint annyiban más, hogy valamennyire megőrizte antiurbánus szellemét (falusias és derekas), de félő, hogy a magyarok „erkölcsi többségét” valakik tudatosan felszámolják.

A korrupció, a nemzetmegváltó rezsimek néma gyilkosa a puritán Kövért is zavarja. Lehet, hogy elgondolkodott rajta, mert erre is született formula. „Kívánok a következő 28 évben sok ilyen »korrupt kormányt«, mint a jelenlegi.” Nem járnánk rosszul. Végül azonban Kövér is kiböki a rossz közérzet kiváltó okát: Nem szeretjük a rendszert. Nem érezzük, hogy nemzeti létünket védelmezi. És valóban nem érezzük így.

Lehet, hogy Kövér a közelgő válságot érzi. De abban biztosak lehetünk, nem adja olcsón. Nem tréfadolog, amit a kilencvenes években az egykori frakciótársnak címzett:

„a Fidesz életem ügye, aki tönkreteszi, azzal nem viccelek”.

Talán keményebben is mondta. Talán csak megjegyezte. De akik hallották, nem felejtik el.

Buják Attila
 
Kövér pontosan tudja, hogy embereinek zöme kameraképtelen figura. Jobb rejtegetni őket.
Ez komoly?
Pedig a Kósa jó fazon.
Kapásból rántja elő nem is csengett telefonját és hallózik bele élő csevegést folytatva a be se kapcsolt telefonjával.
Remélem otthon nem csinálja csak az újságírók elől menekültében.
Ezt a trükköt Noszty Páltól leste el.
Ki Mikszáth szerint egy est c lapot tartott zsebében /kezében.
És abba temetkezett bele hirtelen ha nem akart köszönni szóba állni valakivel.
 
Meg vagyok győződve, hogy 89 nélkül is ugyan ezek az emberek lennének hatalmon.
Ő magasztalná legjobban a béketábort és ostorozná legkeményebben az elhajlókat és az imperialistákat. :D
A mostani természetüket nézve igen.Ám a demokrata kezdet alapján ez nem látszott.
Hatalomra kerülés után derül ki, mennyire alkalmatlanok államférfiaknak.

Az alábbi Kövér pszichológiai tesztjéből már 1989-ben kiderülhetett volna:
Ő magasztalná legjobban a béketábort és ostorozná legkeményebben az elhajlókat és az imperialistákat.
De nem készült alkalmassági teszt.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,798
Tagok
615,336
Legújabb tagunk
Pántlik László
Oldal tetejére