A nagy melegre tekintettel azonnal megkezdi a vízszolgáltatás visszaállítását a Nyírségvíz a Huszárt

A Nyírségvíz, egyeztetve a város vezetésével, és fenntartva, hogy a tartozások kifizetése elengedhetetlen, azonnal megkezdte a várható meleg időjárás miatt a szolgáltatás visszaállítását és a feltölthető mérők beépítését, két emberrel pedig időközben meg is állapodtak a tartozások rendezéséről – számolt be róla az Index.

A döntésről értesítették a családokat és a délután 2 órára flashmobot hirdető szervezeteket is, így a demonstrációt végül nem tartották meg. Kiss Márió, a Terno Drom – Fiatal út Egyesület elnöke lapunknak elmondta, hogy a vízmű azonnal megkezdte a szolgáltatás visszaállítását, amely a feltölthető mérőkkel napi 100 literig ingyenes lesz a lakosoknak.

Tegnap számoltunk be mi is róla, hogy annak ellenére, hogy az egész országban hőségriadó van, a nyíregyházi vízszolgáltatót a helyi Huszártelepen összesen 48 családnál kikapcsolta a vízszolgáltatást.

Glonczi László, a Hátrányos Helyzetű Családok Országos Egyesületének elnöke az Indexnek azt is elmondta, hogy volt olyan család, akiknél a vízmű előre csak a vízhozam korlátozását jelezte, mégis elzárták náluk a vizet.

A Huszártelep két hosszú utcából és bekötőutakból áll, és a két utca közepén helyezkedik el a telep két közkútja, az érintett családoknak csak ezek maradtak, ahonnan vizet tudnak szerezni.
huszartelep-730x304.jpg

Fotó: Google Maps

Több olyan lakás is van, amely azonban 150 méternél messzebb helyezkedik el a kúttól, az állami szabályozás szerint számukra lajtoskocsival vagy más módon kellene biztosítani a vizet.

Ezt azonban nem biztosítják a családoknak, erről Kiss Márió, a Terno Drom – Fiatal út Egyesület elnöke beszélt lapunknak. A vízmű szerint csak azoknál az ingatlanoknál hajtottak végre korlátozást, amelyek az említett 150 méteren belül vannak, Kiss azonban azt mondta, szemmel láthatólag is bőven túl vannak a 150 méteren egyes lakások.

„Most jövök épp onnan, a helyi lakosoknál nagyon rossz a hangulat, és el vannak keseredve. Civil szervezetek és Iványi Gábor lelkész úr hozott le vizet a családoknak” – tette hozzá.

Kiss Márió szerint volt olyan család, ahol 5000 forint közüzemi tartozás miatt zárták el a vizet, és volt, ahol 30-50 ezer forintra nőtt már az elmaradás.

A Terno Drom a Hátrányos Helyzetű Családok Országos Egyesületével, a Roma Munkaadók Munkavállalók Szövetsége a kialakult helyzet miatt délután 2 órára flashmobot hirdetett meg a nyíregyházi városháza elé. A családok ott lesznek, mert megértették, hogy szót kell emelniük azért, hogy ez az embertelenség véget érjen – mondta Kiss.

A tegnapi nyíregyházi közgyűlésen beszámolók szerint feszült volt a légkör, a Huszártelepet is képviselő Póka Imrének – egy fejlesztéssel kapcsolatos lakossági igényről – a polgármester például azt mondta egy ponton:

„Tudom, hogy járja az utcákat, lázítgatja az embereket, aláírást gyűjt, izgatja az embereket. Amikor meg elkészül valami, úgy tünteti fel, mintha ön járta volna ki az önkormányzatnál”.

A Momentum helyi szervezete pedig egy Facebook-posztban a vizet elzáró Nyírségvíz Zrt. igazgatósági és felügyelő bizottsági tagjainak a neveit tette közzé.

Telefonon beszéltünk Lövei Csaba ellenzéki önkormányzati képviselővel is, aki elmondta, hogy azzal természetesen ő is egyetért, hogy a tartozásokat fizetni kell, de az elfogadhatatlan, hogy kánikulára időzítik a szolgáltatás kikapcsolását.

Szerinte az is állhat a szolgáltató lépése mögött, hogy a rezsicsökkentéssel kivéreztették a vízműveket, amelyek így „hajtanak gyakorlatilag minden fillérre”. A megoldást abban látná, ha pécsi mintára feltölthetős vízórákat szerelnének fel a területen, így a családok feltöltéseiből tudnál levonni a tartozásokat.

Szadai Levente
 
Én közkutat nem szüntetnék meg és nem is zárnám el.
Itt nem tették
De az országban sok helyen nincs már
Ennyi kötelessége minden államnak van.Közkutakat tartson
Persze a köztartozás magánszemélynél gond.arra megoldás kell.
De a feltölthető vízmérő az jó megoldás.
Nem hagy felhalmozódni tartozást.
Itt még ingyen vizet is adnak 100 literig.
Én itt semmi embertelenséget nem látok.
Talán csak ezt:
kánikulára időzítik a szolgáltatás kikapcsolását.
Kérdéses marad hogy 5000 forintos tartozás esetén mit kell tenni.
Aki 5000 Ft-l tartozik annak mínusza van 5000-l
És a mínuszok tulajdonsága sose lesz elég a bevétel.
Vagyis abból lesz 10, 20 és 50 ezer tartozás.
Kell-e hagyni hogy felhalmozódjon?
 
Utoljára módosítva:
Lesz itt még probléma a rezsicsökkentés miatt.
Én nem tudom átlátni hogy a rezsicsökkentéssel tényleg kivéreztették-e a vízműveket.
Azt viszont látom mióta kivették a város kezeléséből a vízműveket több a gond minden téren.
Nem megy a számlázás.
Nincs hiba kezelési pont.
Elhagyták a mosatást a fertőtlenítést.
Nem tetszik hogy az önkormányzatoktól elvettek forrást irányítást mindent ami az előtt is működött.Sőt jobban
A Pécsi ma is jobban működik, hogy ismét városi.
Ivókutakat is üzemeltetnek.
Palackozott vizet szódavizet is forgalmaznak a palack visszaváltható mint olvasom
palack3_.jpg
 
Utoljára módosítva:
Érdekes a kép illusztráció :) A cikk hőségről ír a kép meg havas :) Na meg a címet sem értem miféle Huszárt? Ez az egykori huszár lakótelep ahogy meg a helyiek ismerik Guszev. Régen szolgálati lakások voltak ott mára már csak a kisebbség másként megfogalmazva cigányok lakják. Elvan adósodva minden létező szolgáltató felé szinte az egész lakótelep víz, gáz, áram, telefon stb.

Nos nem értem milyen embertelenségnek kell véget érnie? Évek óta nem fizet a lakótelep kb 80% a semmilyen közüzemi díjat a szolgáltatok felé. Az oszlopról lopott árammal fűtenek meg minden.

Valamint itt őrzik házi őrizetbe a cigány maffiát bűnöző neve Colombo. Aki Magyar nem cigány embereket tartott ketrecben láncon akiknek kutyaként kellet viselkednie ha nem csinálták akkor ostorral és egyéb fenyítő eszközökkel kínozta őket. még enni is kutya kaját kaptak. Sosem fogom megérteni az igazságszolgáltatást hogy lehetnek ilyen emberek szinte szabadon. mert hát a házi őrizet az nem büntetés.

Fogalmam sincs hogy jön a rezsicsökkentéshez pont ez a lakótelep. Olyan meg hogy rezsicsökkentés nem is létezik, nem is létezett soha.

Az egyik barátnőm akinek apja szolgálati lakást kapott ott anno ebben a városban nőt fel ezen a lakótelepen rokonai még élnek ott ő mesélte nekem ezeket a tényeket.
Amikor én ott jártam vele mert megkért hogy kísérjem el akkor a képen látható közkút is ép elvolt zárva arra hivatkozva zárták el hogy lopják belőle a lakosok a vizet kannákban, vedrekben hordják haza és arról főznek, fürdenek, mosnak. Soha életemben nem láttam annyi romos épületet ami ott van.

Huszárlakótelep meg azért lett mert egykor a huszároknak ott volt kaszárnya vagy ilyesmi. Később ezekből a kaszárnyákból valamint istállókból lakóházakat alakítottak ki vagy valami ilyesmi.
 
Lesz itt még probléma a rezsicsökkentés miatt.

"A Terno Drom a Hátrányos Helyzetű Családok Országos Egyesületével, a Roma Munkaadók Munkavállalók Szövetsége a kialakult helyzet miatt délután 2 órára flashmobot hirdetett meg a nyíregyházi városháza elé"

A flashmob helyett ezek a roma szervezetek, inkább fizették volna ki az adósok tartozásait.
A szomszédtól miért nem lehet vizet vinni amíg kifizeti azt a kis semmiség 5000 forint tarozást?

http://amarodrom.de/sites/default/files/files/PM_Doppelspitze Terno Drom 2014.pdf

Képzeld csak el, vannak olyan családok a telepen, akiknek 200 métert kell gyalogolniuk a kutakhoz az ingyenvízért.... ekkora pofátlanságot, elvárni, hogy 200 méterről cipelje haza az ingyenvizet.
 
Utoljára módosítva:
A Nyírségvíz Zrt. a cikk megjelenése után másnap reggel válaszolt. A vezérigazgató azt írta: 40 családnál kapcsolták ki a vizet, összesen 13 millió forint díjtartozás miatt. Mindenkit egy hónappal korábban értesítettek, és lehetőséget adtak a tartozás rendezésére vagy részletfizetésre. A Nyírségvíz szerint csak ott kapcsolták ki a vizet, ahonnan 150 méteren belül elérhető közkút.
 
Fogalmam sincs hogy jön a rezsicsökkentéshez pont ez a lakótelep. Olyan meg hogy rezsicsökkentés nem is létezik, nem is létezett soha.
Nem hallottál volna még a rezsicsökkentés humbugról?
Még biztosa is volt.
Azt kérded hogy jön ide vagy bármely vízmű pénzügyi állapotához a rezsicsökkentés?
A cikk írta:
Szerinte az is állhat a szolgáltató lépése mögött, hogy a rezsicsökkentéssel kivéreztették a vízműveket, amelyek így „hajtanak gyakorlatilag minden fillérre”.
 
Utoljára módosítva:
Érdekes a kép illusztráció :) A cikk hőségről ír a kép meg havas :) Na meg a címet sem értem miféle Huszárt? Ez az egykori huszár lakótelep ahogy meg a helyiek ismerik Guszev. Régen szolgálati lakások voltak ott mára már csak a kisebbség másként megfogalmazva cigányok lakják. Elvan adósodva minden létező szolgáltató felé szinte az egész lakótelep víz, gáz, áram, telefon stb.

Nos nem értem milyen embertelenségnek kell véget érnie? Évek óta nem fizet a lakótelep kb 80% a semmilyen közüzemi díjat a szolgáltatok felé. Az oszlopról lopott árammal fűtenek meg minden.

Valamint itt őrzik házi őrizetbe a cigány maffiát bűnöző neve Colombo. Aki Magyar nem cigány embereket tartott ketrecben láncon akiknek kutyaként kellet viselkednie ha nem csinálták akkor ostorral és egyéb fenyítő eszközökkel kínozta őket. még enni is kutya kaját kaptak. Sosem fogom megérteni az igazságszolgáltatást hogy lehetnek ilyen emberek szinte szabadon. mert hát a házi őrizet az nem büntetés.

Fogalmam sincs hogy jön a rezsicsökkentéshez pont ez a lakótelep. Olyan meg hogy rezsicsökkentés nem is létezik, nem is létezett soha.

Az egyik barátnőm akinek apja szolgálati lakást kapott ott anno ebben a városban nőt fel ezen a lakótelepen rokonai még élnek ott ő mesélte nekem ezeket a tényeket.
Amikor én ott jártam vele mert megkért hogy kísérjem el akkor a képen látható közkút is ép elvolt zárva arra hivatkozva zárták el hogy lopják belőle a lakosok a vizet kannákban, vedrekben hordják haza és arról főznek, fürdenek, mosnak. Soha életemben nem láttam annyi romos épületet ami ott van.

Huszárlakótelep meg azért lett mert egykor a huszároknak ott volt kaszárnya vagy ilyesmi. Később ezekből a kaszárnyákból valamint istállókból lakóházakat alakítottak ki vagy valami ilyesmi.

ezeknek az embereknek minimális "igénye" nincs arra, hogy bármiért is fizessenek - iszonyú nagy a felháborodás a városban, sztem teljesen jogosan
nem kellett volna megvárni, hogy felhalmozódjon 13 milliós tartozás - hány havi vízdíj lehet ez annak a 48 családnak vajon? (nagyon rászámolva cirka 600 Ft egy liternyi víz és a szolgáltatás díja, lehet visszaszámolni, mennyi is az annyi) mióta halmozzák a tartozást? vajon miért épp most pukkant ez a lufi? ősszel választások lesznek, őket már megnyerték...csak kérdés, hogy őket is busszal viszik-e majd esetlegesen írni-olvasni nem tudóként berajzolni az x-et?
lehet mentegetni ezzel-azzal, de amikor a szemedbe vágja zokszó nélkül, hogy majd bolond lesz dolgozni, hisz az adófizető eltartja, az valahogy nem igazán esik jól és valahogy kinyílik az a szabolcsi bicska a zsebedben ha csak virtuálisan is
és nem, nem ezek az emberek mennek tömött sorokban menedékjogot kérni, hanem a normálisabbja, aki egyébként itthon is megélhetne ha...ha nem lennének azok, akik miatt őket is "általánosítják"
 
"A Terno Drom a Hátrányos Helyzetű Családok Országos Egyesületével, a Roma Munkaadók Munkavállalók Szövetsége a kialakult helyzet miatt délután 2 órára flashmobot hirdetett meg a nyíregyházi városháza elé"

A flashmob helyett ezek a roma szervezetek, inkább fizették volna ki az adósok tartozásait.
A szomszédtól miért nem lehet vizet vinni amíg kifizeti azt a kis semmiség 5000 forint tarozást?

http://amarodrom.de/sites/default/files/files/PM_Doppelspitze Terno Drom 2014.pdf

Képzeld csak el, vannak olyan családok a telepen, akiknek 200 métert kell gyalogolniuk a kutakhoz az ingyenvízért.... ekkora pofátlanságot, elvárni, hogy 200 méterről cipelje haza az ingyenvizet.

nos...van olyan idős ember, aki másfél km-t gyalogol minden egyes nap a vízért, mert nincs annyi pénze, hogy bevezettesse a házhoz a vizet - ő biztos jobban tartja magát...
 
Aniko nem kell a fidesz szoveget itt visszaadnod mert mindenki ismeri.
Sajnalom hogy nincs minimalis empatiad se emberek iranyaba, mert a viz ha nem tudnad elemi joga minden elolenynek, ha dolgozik ha nem. Az allatoknak is a novenyeknek is.
NAgy valoszinuseg szerint itt az emberek kozmunkabl elnek ami az ehenhalashoz sok a megelheteshez keves.
Kulonbon is le vagy maradva mert a fomufti asszonysag a fidesztol nyilatozott es visszakapcsoljak a vizet. Szoval orulok hogy tolem tudod ezt az uj hirt es mar ezt szajkozhatod hogy nem mertek megcsinalni a kanikula kozepen.
Biztos lehetsz benne 1-2 oran belul nemzetkozi segitseg ment volna vizzel ellatni a szomjuhozo embereket allatokat.
Ilyen kegyetlen kormanya meg nem volt az orszagnak es te ezt reklamozod egyetertesz vele. Az en nyuszi szivem nem birja elnezni a szomjas es ehes embert, azon gondolkotam kit is hivjak fel hogy vigyenek vizet azonnal.
Ivanyiek megeloztek es tobb civil szervezet is azonnal reagalt.
Te meg melyen susd le a szemed mert meg enm voltal a masik cipojebe nem tudhatod mikor kerulsz bele
,
 
Lesütni a szemet???,
Aki fizeti az azért fizessen többet mert egyesek nem hajlandók kifizetni amit fogyazstanak.
Épp ma jártam egy városrészben ahol kiadták az üresen álló önkormányzati házakat hátrányos családoknak....nos a kúpcserép már hiányzik hisz az elég jó pénzért eladható.
Nemzetközi segítség kinek és miért??
Az ilyen hírek és a megoldásuk csak a kormányt erősíti, lehet itt piszkálni őket de, az emebrek ha nem is nyíltan de az ilyen intézkedéseket támogatják ezen keresztül pedig a vezető kormánypártot.
Amíg ilyen társadalmi réteg lesz addig politikai változás itt nem lesz.
 
nos...van olyan idős ember, aki másfél km-t gyalogol minden egyes nap a vízért, mert nincs annyi pénze, hogy bevezettesse a házhoz a vizet - ő biztos jobban tartja magát...

Nézd! Magyarországom még azért sok olyan település van ami nincs teljesen kőzüzemesítve ahol a víz ásott vagy fúrót kútról van megoldva főzés vagy PB palackról vagy árammal oldható meg. Internet meg hát hol van hol nincs :) ezeken a településeken. Ahol én lakok a nettel ott is gondok vannak. Víz, gáz pár éve van itt. Szennyvíz elvezetés egyáltalán nincs megoldva. Viszont a vizet sokan nem vették igénybe maradtak a jól bevált régi fúrót vagy ásót kutuknál. Olyan kb 4 éve volt csőtörés senki sem tudta hogy amiatt növekszik a víz napról napra a réten mivel nagyon csapadékos volt az egész év. Mindenki azt hite visszatért a belvíz egészen addig amíg egy nap gejzírként el nem kezdet feltörni a víz a talaj alól. Egyre intenzívebb sugárban. Na akkor telefonáltunk 2 órán belül meg is jelentek a vizesek és neki láttak a hárításnak. Nos 1 hónapig sok víz kifolyhatott a csőtórés véget sajnos. Kellet úgy kb 3 hónap mire kiszáradt a rét elköltöztek a békák meg minden. Emiatt járhatatlan volt arrafelé az út is sajnos. napi szinten volt zaklatva a város vezetőség hogy valamit csináljanak az úttal. Nos mai napig nem tettek egy lépést sem ez ügyben a település azon részén. Egyszer tavaly kijőnek azt mondták na emberek 1 hónap múlva itt út lesz azóta eltelt 1 év leszórva murva kaviccsal 30 méter lett aztán 30 méter földút aztán megint 30 méter leszórva és ez ennyiben is maradt. Azok a részek ahol leginkább javítani kellet volna érintetlenek maradtak. Indok Hát ennyire volt pénz mondta a vállalkozó ennyit fizetett ki neki a város aki még így is tartozik neki. :). Hát na mindegy amúgy sem ide kapcsolódik a téma.
 
Aniko nem kell a fidesz szoveget itt visszaadnod mert mindenki ismeri.
Sajnalom hogy nincs minimalis empatiad se emberek iranyaba, mert a viz ha nem tudnad elemi joga minden elolenynek, ha dolgozik ha nem. Az allatoknak is a novenyeknek is.
NAgy valoszinuseg szerint itt az emberek kozmunkabl elnek ami az ehenhalashoz sok a megelheteshez keves.
Kulonbon is le vagy maradva mert a fomufti asszonysag a fidesztol nyilatozott es visszakapcsoljak a vizet. Szoval orulok hogy tolem tudod ezt az uj hirt es mar ezt szajkozhatod hogy nem mertek megcsinalni a kanikula kozepen.
Biztos lehetsz benne 1-2 oran belul nemzetkozi segitseg ment volna vizzel ellatni a szomjuhozo embereket allatokat.
Ilyen kegyetlen kormanya meg nem volt az orszagnak es te ezt reklamozod egyetertesz vele. Az en nyuszi szivem nem birja elnezni a szomjas es ehes embert, azon gondolkotam kit is hivjak fel hogy vigyenek vizet azonnal.
Ivanyiek megeloztek es tobb civil szervezet is azonnal reagalt.
Te meg melyen susd le a szemed mert meg enm voltal a masik cipojebe nem tudhatod mikor kerulsz bele
,

nem tudom...Anikó hozzászólót nem láttam itt, gyanítom esetleg az én nevemet írtad el, ebben az esetben csak ajánlani tudom neked kedves Melitta, gyere és szedd össze ezeket az embereket, vidd magaddal vagy pénzeld őket folyamatosan a saját zsebedből
tudod itt nem a vízről van szó, hanem arról az alapvető dologról, hogy életerős, munkaképes emberek a szemedbe röhögnek és élnek az általad befizetett adóból, abból amiből Uram bocsá' esetleg még neked is lehetne valami plusz
rohadt nagy tévedésben vagy, ha az én írásomat fideszes kortesbeszédnek értelmezed...ajánlom gyere vissza Mo-ra élni pár évet mondjuk erre a környékre és utána visszatérhetünk a témára (amikor megtapasztalod, milyen is az hogy te tartod el a léhűtő, munkakerülő, pofátlanul a szemedbe vigyorgó dolgozni képes csak épp lusta embereket)
tudod messziről a car se bűzlik ám...ezért előbb tessék megtapasztalni "testközelből" ezt a mostani valóságot és utána kioktatni bárkit is empátiáról, emberségről és hasonlókról
tudod elég ramaty a helyzet...sok mindenre elmegy az adófizető pénze kezdve a saját zsebtől pl.külföldön élő magyarok támogatására és a többire pedig helyben is lenne nem kevés szükség rá és akkor megfejelik ilyennel, hogy munkaképes férfiak és nők henyélnek, nyíltan a szemedbe vágják, hogy te majd dolgozol helyette és kifizeted az őrá eső költséget is - megbocsáss, de ilyenkorra már a birkának is véges a türelme
a cipőmmel meg ne foglalkozz...nem biztos, hogy szeretnéd kipróbálni az enyémet - én nem firtatom a tiedet, hát légy szíves mellőzd te is addig az enyémet, amíg én békén hagyom a tied :)
 
Lesütni a szemet???,
Aki fizeti az azért fizessen többet mert egyesek nem hajlandók kifizetni amit fogyazstanak.
Épp ma jártam egy városrészben ahol kiadták az üresen álló önkormányzati házakat hátrányos családoknak....nos a kúpcserép már hiányzik hisz az elég jó pénzért eladható.
Nemzetközi segítség kinek és miért??
Az ilyen hírek és a megoldásuk csak a kormányt erősíti, lehet itt piszkálni őket de, az emebrek ha nem is nyíltan de az ilyen intézkedéseket támogatják ezen keresztül pedig a vezető kormánypártot.
Amíg ilyen társadalmi réteg lesz addig politikai változás itt nem lesz.

pontosan...ezt a réteget tudják megvenni kilóra...már most biztosították a szavazataikat a következő választásra
aztán majd tényleg szeretném a határon túlról szemlélni, hogy hogy is élnek meg abból az adóból, amit ez a szavazóréteg fizet be, merthogy épeszű, normális ember ezt nem hajlandó sokáig tűrni az is biztos
 
nem tudom...Anikó hozzászólót nem láttam itt, gyanítom esetleg az én nevemet írtad el, ebben az esetben csak ajánlani tudom neked kedves Melitta, gyere és szedd össze ezeket az embereket, vidd magaddal vagy pénzeld őket folyamatosan a saját zsebedből
tudod itt nem a vízről van szó, hanem arról az alapvető dologról, hogy életerős, munkaképes emberek a szemedbe röhögnek és élnek az általad befizetett adóból, abból amiből Uram bocsá' esetleg még neked is lehetne valami plusz
rohadt nagy tévedésben vagy, ha az én írásomat fideszes kortesbeszédnek értelmezed...ajánlom gyere vissza Mo-ra élni pár évet mondjuk erre a környékre és utána visszatérhetünk a témára (amikor megtapasztalod, milyen is az hogy te tartod el a léhűtő, munkakerülő, pofátlanul a szemedbe vigyorgó dolgozni képes csak épp lusta embereket)
tudod messziről a car se bűzlik ám...ezért előbb tessék megtapasztalni "testközelből" ezt a mostani valóságot és utána kioktatni bárkit is empátiáról, emberségről és hasonlókról
tudod elég ramaty a helyzet...sok mindenre elmegy az adófizető pénze kezdve a saját zsebtől pl.külföldön élő magyarok támogatására és a többire pedig helyben is lenne nem kevés szükség rá és akkor megfejelik ilyennel, hogy munkaképes férfiak és nők henyélnek, nyíltan a szemedbe vágják, hogy te majd dolgozol helyette és kifizeted az őrá eső költséget is - megbocsáss, de ilyenkorra már a birkának is véges a türelme
a cipőmmel meg ne foglalkozz...nem biztos, hogy szeretnéd kipróbálni az enyémet - én nem firtatom a tiedet, hát légy szíves mellőzd te is addig az enyémet, amíg én békén hagyom a tied :)
Igen vannak azok akiket a tv-ben mutogatnak azok a kirakat emberek ők sajnálatra méltóak és a sajnálatuk örve alatt besettenkedik az a réteg ami semmire sem hajlandó hogy jobban éljen.
 
Szerinte az is állhat a szolgáltató lépése mögött, hogy a rezsicsökkentéssel kivéreztették a vízműveket, amelyek így „hajtanak gyakorlatilag minden fillérre”. A megoldást abban látná, ha pécsi mintára feltölthetős vízórákat szerelnének fel a területen, így a családok feltöltéseiből tudnál levonni a tartozásokat.
Eredményre vezetett az ALFÖLDVÍZ Szakszervezet pénteki demonstrációja. Az elkeseredett, alulfizetett, és a beígért béremeléstől erre az évre is megfosztott dolgozók az egyre inkább ellehetetlenülő szektor elodázhatatlan problémáit három alkalommal levélben vázolták fel a kormányfőnek, ám a miniszterelnök hivatalától választ egyikre sem kaptak. A demonstrációt megelőzően, pénteken egy negyedik levelet is elküldtek a hivatalnak, melyet a volt Karmelita-kolostor előtt pénteken már személyesen is átadtak a kormányfő illetékes munkatársának. A negyedik levélre adott válaszban azt az ígéretet kapták, hogy már hétfőn tárgyalóasztalhoz ülnek velük.
 
eniko61
Ahogy a foton lathato hight tech, beruhazas se gyar, se uzem nem valoszinu, hogy van ezen a telepulesen. Akkor hova menjen dolgozni? Azert nem csak egy ilyen falu vagy telepules van ahol munka semmi csak a kozmunka.
Eleteros ferfiak nem dolgoznak most mar csak az hianyzott hogy hozza tedd, hogy teli arannyal Mercivel mennek a segelyert. /ahogy a kurucos oldal allitja/................ami megint nem az o hibajuk hisz lehet valaki jo modu hanem aze az ugyintezo hibaja aki nem vizsgalta meg a csalad anyagi hatteret.
a cipőmmel meg ne foglalkozz...nem biztos, hogy szeretnéd kipróbálni az enyémet
Ne csusztassal itt ossze-vissza mert te foglalkozol mas szerencsetlenebb sorsu emberekkel es kritizalod .
Azert megkerdeznem mi tortent volna ha hoseg riado mellett elzarjak a vizet es meghal egy ket ember?
Vagy egy gyerek kiszarad es nem lehet megmenteni.....akor mit mondanal?
Pusztuljon a szegenye?
Felhaboritonak talalom hogy a vizet sajnaljatok embertarsaiktol.
Kioktatasra raszorulsz mert igy kirohani szomjazo emberek ellen , embertelen talalom.
setni
Aki fizeti az azért fizessen többet mert egyesek nem hajlandók kifizetni amit fogyazstanak.
Az allamnak kutyakotelesege segiteni azoknak akik keptelenek az eletettel megbirkozni. Ha birjak fizetni a szokokutakat akkor a szomjazo embereknek is lehet inni adni, azaz nem elzarni a vizet.
Nem medences hazba laknak talan meg furdoszoba sincs. Te csak a sajat fogyasztasod fizeted es nem maset.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,918
Tagok
615,340
Legújabb tagunk
Torda Bernadett
Oldal tetejére