Hullott az égből al az áldás
hófehér kristálytakaró,
belepte a Földet, s az álmát
vigyázta a csendet hozó.
Ez a halovány arcu tündér,
a szűzies, tiszta hó,
ártatlan szemével nézte,
hogy csókjától befagy a tó.
Ha táncolni támadt kedve
fátylát vitte a szél,
jégvirágot rajzolt, s a kertben
a hóember csak róla beszélt.
Múltak a hetek, s egy napon
a Napkirály arra járt,
meglátta a fehér tündért
szíve vadul kalapált.
Magának szerette volna,
csókolni lába nyomát,
ölelni, asszonnyá tenni
ezt az ártatlan kristály csodát.
Óvták a felhők a Napot;
-ezt a lányt te nem szeretheted,
ha érinted hófehér lelkét,
meglásd, elveszítheted!
A Napkirály nem hitt a szónak,
cirógatta lágyan a lányt,
karjában olvadt a tündér,
együtt hálták az éjszakát.
Reggel álmosan kél a Nap
de szerelmét nem leli,
fekete a Föld, oly sáros
nászuk csak egy hóvirág hirdeti.
hófehér kristálytakaró,
belepte a Földet, s az álmát
vigyázta a csendet hozó.
Ez a halovány arcu tündér,
a szűzies, tiszta hó,
ártatlan szemével nézte,
hogy csókjától befagy a tó.
Ha táncolni támadt kedve
fátylát vitte a szél,
jégvirágot rajzolt, s a kertben
a hóember csak róla beszélt.
Múltak a hetek, s egy napon
a Napkirály arra járt,
meglátta a fehér tündért
szíve vadul kalapált.
Magának szerette volna,
csókolni lába nyomát,
ölelni, asszonnyá tenni
ezt az ártatlan kristály csodát.
Óvták a felhők a Napot;
-ezt a lányt te nem szeretheted,
ha érinted hófehér lelkét,
meglásd, elveszítheted!
A Napkirály nem hitt a szónak,
cirógatta lágyan a lányt,
karjában olvadt a tündér,
együtt hálták az éjszakát.
Reggel álmosan kél a Nap
de szerelmét nem leli,
fekete a Föld, oly sáros
nászuk csak egy hóvirág hirdeti.