A Pokol

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Miért fagyott be a pokol?
Záróvizsgán tették föl ezt a kérdést kémia szakon Maynooth egyetemen (Kildare grófság, Írország).
Az egyik diák válasza olyan szellemes volt, hogy a professzor közzétette az interneten kollégái számára, de mi is szórakozhatunk rajta.
Extra kérdés: Vajon a pokol exotherm (leadja a hőt), vagy endotherm-e (fölveszi a hőt)?
A legtöbben a Boyle-törvényt vették alapul, azaz hogy a gáz táguláskor lehűl, nyomás alatt viszont növekszik.
Az egyik diák azonban a következő gondolatmenetet írta le:
Először is meg kell állapítani, hogy a pokol tömege változik-e az idő folyamán. Ehhez a pokolba vándorló, valamint a poklot elhagyó lelkek számának ismerete kell.


Gustave Doré: Dante megragadja az áruló Bocca degli Abati haját (Pokol XXXII.)

Úgy vélem, bizonyosra vehető, hogy aki a pokolba kerül, onnan már soha ki nem jut.

Ahhoz, hogy megállapítsuk, hányan jutnak a pokolba, ahhoz a különböző vallásokat kell alapul venni. A legtöbb mai vallás szerint mindenki a pokolba jut, aki nem az adott vallás követője. Minthogy több ilyen vallás létezik, abból indulhatunk ki, hogy mindenki a pokolra jut.

A világ népességének növekedése arra enged következtetni, hogy a pokolra jutók száma exponenciálisan növekszik.
Ezek után a pokol térfogatát kell megvizsgálnunk. A Boyle-törvény értelmében a pokol térfogata a pokolra jutó lelkek számával arányosan kell növekedjen, hogy a hőmérséklet és a nyomás állandó maradjon. Ekkor két lehetőség van:
1. Ha a pokol lassabban tágul, mint amilyen iramban érkeznek a lelkek, akkor a hőmérséklet és a nyomás addig emelkedik, míg a pokol szét nem robban.
2. Ha a pokol gyorsabban tágul, mint amilyen ütemben a lelkek érkeznek, akkor a hőmérséklet és a nyomás csökken, míg a pokol be nem fagy..
Melyik a helyes megoldás?
Figyelembe véve évfolyamtársam, Sandra jövendölését, miszerint ‘hamarabb befagy a pokol, mintsem hogy lefeküdjek veled’, valamint azt a tényt, hogy tegnap mégiscsak lefeküdtünk, csak a második eshetőség jöhet számításba. Ennélfogva meggyőződésem, hogy a pokol endotherm és ráadásul már be is fagyott.
Következik még, hogy ha a pokol befagyott, akkor több lelket nem fogadhat be, hiszen nincs már tüze.
Ebből az is következik, hogy már csak a mennyekbe juthatunk, ami egyrészt Isten létezését bizonyítja, másrészt arra is magyarázatot ad, miért kiáltotta tegnap este Sandra annyiszor ‘Istenem!’

Csak ez a diák kapott kitűnőt…


 
Egy halvány reménysugár :) Hivatalból a munkám során annyiszor "nem mondtam igazat" hogy szent meggyőződésem volt, én csak a pokolra juthatok, de ezen történet szerint még van esélyem a menyországra. Juhhééé :)
 

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Életünk folyamán mindegyikünk megjárta valami módon a poklot... :mad:
Ide értem a betegségeinket, veszteségeinket, rossz élet- és munkakapcsolatokat, csalódásokat, felejtésre érdemes "élményeinket".:eek:
Naponta küzdjünk meg azzal, hogy mélyítsük el magunkban azt a tudatot, hogy nem ez a vég:cool:. Igenis van visszatérés, van jó és még jobb, amire érdemesek vagyunk.
Nem titkolom, többször vasakaratra van szükségünk. :)
Ne engedjük magunkat belecsúszni a mély depresszióba, mert másra, jobbra vagyunk hivatottak.
Ezt az "igazságot" mélyítsük el a tudatunkban.:rolleyes:
Erősek vagyunk (és leszünk is) - ezt hitessük el magunkkal, s akkor erősebbek is leszünk.
Mindenképpen.
Bevált gyakorlatom ez, elárulom, többször sikerrel jártam. Amikor nem, akkor "rá dolgoztam" az ügyre.:cool:

G.B.
 
Oldal tetejére