A régmúlt emlékei

vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
2,8 milliárd éves gömböket találtak Dél-Afrikában - Hogyan készülhettek?

10/22/2014


dél-afrikai gömbök 2_8 milliárd éves természetes.jpg


Dél-afrikai bányákban talált gömbök tartják izgalomban a kutatókat már évtizedek óta, akik komolyan kíváncsiak azok eredetére.

Michael Cremo, és más őskori kultúrát kutató szakértő szerint ezek a gömbök bizonyítékul szolgálnak arra, hogy értelmes élet létezett a Földön sokkal korábban, mint ahogy azt a hagyományos történelemszemlélet tanítja.

Cremo az egész világot beutazta, hogy információkat gyűjtsön ezekről a cseppet sem képbe illő leletekről, és megállapításait a "Tiltott régészet: Az emberi faj rejtélyes eredete" című népszerű könyvében írta le.

1984-ben, miközben a gömböket vizsgálta, felvette a kapcsolatot Roelf Marx-al, a dél-afrikai, Klerksdorp-i Múzeum (1) kurátorával, ahol néhányat ezen gömbök közül tartottak. Marx a gömböket 2,8 milliárd évesnek írta le, amiknek egy nagyon kemény felülete van, és rostos a belső szerkezetük. Ő is elég furcsának és rejtélyesnek találta a gömböket.

Cremo szerint Marx azt írta, hogy "Nincs semmilyen tudományos publikáció a gömbökről, de a tények a következők: pirofillitben (2) találták őket egy Nyugat-Transvaal-i, Ottosdal kisváros közeli bányában. Ez a pirofillit egy elég puha másodlagos ásvány, a Mohs skála szerint 3-as keménységű (ásványok keménységének 1-től 10-ig terjedő skálája)(3), és üledékképződés következtében jött létre mintegy 2,8 milliárd évvel ezelőtt."

"Másrészt a gömbök, melyek rostos szerkezetűek belül egy nagyon kemény külső héjjal rendelkeznek, melyet nem lehet megkarcolni, még acéllal sem. A Mohs keménységi skála névadója Friedrich Mohs, aki tíz ásványt választott ki viszonyítási pontként a keménység megállapítására, ahol a talkum a legpuhább, és a gyémánt a legkeményebb."

Az acél 6,5 és 7,5 keménységű a Mohs-skálán, ezért a gömbök ennél keményebbek Marx szerint.

Michael A. Cremo előadása magyar fordítással


Vajon természetesen alakultak ki?
Egyesek szerint a gömbök természetes folyamat eredményeként tömörültek össze. A konkréció (latin szó, magyarul „összenövés”) az ásványtanban valamely ásványi anyagnak egy ugyanolyan összetételű vagy más anyagú kőzetben való sajátságos összetömörülése. (4)

Néhány, az úgynevezett Klersdorp gömbök közül ellipszis alakú, egy durva bordával a középpont körül. De néhány alakja és aránya annyira szimmetrikus, és a barázdák körben rajtuk annyira egyenesek, és emellett úgy tűnik, mintha kézzel faragták volna, hogy valószínűtlennek tűnik, hogy természetes módon alakultak volna ki, mondják azon elmélet hívei, akik szerint a gömböket intelligens lények készítették.

2002-ben John Hund, a Klerksdorp Múzeumból egy levélben azt állította, hogy az egyik gömböt a Kaliforniai Űrintézetben tesztelték, és a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy az egyensúlya annyira jó, hogy meghaladja a mérési technológiájuk határértékét. Erről egy tanulmányt készített Paul V Heinrich geológus. (5) "Egy ezred hüvelyken belül volt az abszolút tökéletességtől."

Heinrich az általa tanulmányozott dél-afrikai gömböket nem találta tökéletesen kiegyensúlyozottnak és hibátlan alakúnak.A Utahban talált Moqui golyók
Utah-ban hasonló gömböket találtak. Ezek mintegy 2 millió évesek, és Moqui márványként, vagy Moqiu golyó néven ismertek. A legenda úgy tartja, hogy a Hopi indiánok ősei játszottak a golyókkal, és mintegy üzenetként hagyták a rokonaiknak, hogy boldogok, és jól vannak.

A Moqui golyók homokból álló belső résszel, és kerek, külső vas-oxid réteggel rendelkeznek. Heinrich tesztelte az egyik Klerksdorp gömböt, ami azt mutatta, hogy az hematitból készült, ami a vas-oxid ásványi formája. Egy másik Klerksdorp gömbnél úgy találta, hogy az wollastonitból áll hematittel és goethittel együtt, ami egy vashidroxid ásvány. (6)(7)(8)
dél-afrikai gömbök 2_8 milliárd éves.jpg

Különböző elméletek mutatják be, hogy pontosan hogyan jöttek létre ezek a gömbök, melyek azt mondják, hogy ezek természetes jelenségek. Dr. Karrie Weber a Nebraska-Lincoln Egyetemen a mikrobákat kutatja, aki azt állítja, hogy a gömbök kialakulása a mikrobák életfolyamatainak mellékterméke.

Dave Crosby geológus, aki Utahban végzett kutatásokat, ahol a Moqui golyók találhatók, eredetileg azt feltételezte, hogy egy meteor becsapódás szórt szét olvadt gömböket, melyek homokmagok köré sűrűsödtek. Alaposabban szemügyre véve nem talált bizonyítékot meteor becsapódásra. Ezután kidolgozott egy elméletet, melyben az esővíz feloldja a vasat és a különböző ásványi anyagokat, amelyek lejutnak a felszín alatti vizekbe. Ahogy átfolyik a talajvizen, az ionok a homokszemcsék köré rakódtak, kialakítva ezzel a gömböket.
dél-afrikai gömbök 2_8 milliárd.jpg
Cremo, és mások, akik ezeket a leleteket fejlett történelem előtti civilizációk bizonyítékának tartják, azt mondják, hogy a hagyományos tudósoknak több merészségre van szükségük, hogy hajlandóak legyenek elismerni a tényeket, melyek ellentmondanak az uralkodó tudományos nézeteknek.

(1) - http://www.sa-venues.com/things-to-do/northwest/visit-the-klerksdorp-museum
(2) - http://hu.wikipedia.org/wiki/Szilikátásványok#Fillo-_vagy_r.C3.A9tegszilik.C3.A1tok
(3) - http://hu.wikipedia.org/wiki/Mohs-féle_keménységi_skála
(4) - http://hu.wikipedia.org/wiki/Konkréció
(5) - http://ncse.com/rncse/28/1/mysterious-spheres-ottosdal-south-africa
(6) - http://hu.wikipedia.org/wiki/Hematit
(7) - http://hu.wikipedia.org/wiki/Wollastonit
(8) - http://hu.wikipedia.org/wiki/Goethit

Epoch Times

Könyvajánló
Az emberi faj rejtélyes eredete
Michael A. Cremo - Richard L. Thompson
Az_emberi_faj_rejt_lyes_eredete_Michael_A_.jpg

http://konyvnezo.blogspot.hu/2014/10/az-emberi-faj-rejtelyes-eredete-michael.html

A szerzők vaisnava lelkészek, a Krisna-tudatú hívők nemzetközi szervezetének (ISKCON) teológusai. Könyvükben részletesen elemzik az evolúciós elméleteket, illetve azok fogyatékosságait. Sajátos keverék ez a könyv. Egyrészt nagyon precízen – mondhatni szőrszálhasogatóan – elemzik az antropológia szempontjából sorsdöntőnek mondott fosszilis maradványok megtalálásának történetét, körülményeit, másrészt – minőségi ugrást téve – úgy tesznek, mintha mindezt a hagyomány szemszögéből vizsgálnák. Az egyik pillanatban bebizonyítják, hogy az emberi faj több milliárd éves, majd a Védákra hivatkozva kijelentik, hogy a Világ káprázat, Illúzió (Máyá). Gyakorlatilag ugyanazt a hibát követik el, mint a rögeszméjüknek elkötelezett tudósok általában: nem a tények köré építik az ideológiát, hanem saját teista filozófiájuk köré igazgatják a gondosan megrostált „tényeket”. Egy válasszal maradnak adósak: Ha az általunk tapasztalt Univerzum valóban csak illúzió, akkor miért olyan fontos azt bizonygatni, hogy nemcsak úgy lett, hanem teremtették?! Az örökkévalóság látásmódjából, az Univerzum egy szemvillanás:

„Nem volt idő, mikor Én ne léteztem volna, vagy Te és e királyok is. Mindannyian létezni fogunk, hisz létünk örök!” (Bhagavad Gíta 2. 12.)
 

vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
http://ufo.zug.hu/Ufo-sci-fi-cikk/3...szealjat-abrazolo-sziklara-bukkantak-Indiaban
Hatalmas lábnyomokat és csészealjat ábrázoló sziklára bukkantak Indiában
2013.09.06.
small_347_1.jpg
Két pár hatalmas lábnyom, közvetlenül mellettük pedig egy csészealj alakú repülő tárgy látható azon a sziklán, amelyre a minap bukkantak egy pici indiai falucska mellett. A Jharkahnd régióban fekvő Piska Nagri mélyen hívő lakóit teljesen lázba hozta különleges lelet. Elsőként az Epoch Times nevű helyi lap számolt be a felfedezésről, amelynek tanulmányozására máris a helyszínre érkezett egy geológus. Nitish Priyadarshi elmondta, a két lábnyom egyenként 30 cm hosszú, 12 cm széles és körülbelül egy cm mélyen süllyed bele a sziklába.

A falubeliek szerint a lenyomatok valódi lábaktól származhatnak, amelyek fából készült szandált viseltek és minden kétséget kizáróan bizonyítják a Védákban foglaltakat, miszerint annak idején az istenek megvetették lábukat a település közelében. Az indiai mitológia szerint ugyanis, Rama és Lakshmana istenek hosszabb időt töltöttek a környéken, amikor Rama feleségét, Sitát keresték.

Priyadarshi azonban úgy véli, az ábrákat inkább belevéshették a kemény gránittömbbe. "Valószínűleg a helyeik kézzel véshették bele a lábnyomokat, hogy így állítsanak emléket a látogatóknak" - mondta a geológus. "A lábnyomok és a repülő objektum egymás mellett, ugyanazon a sziklán találhatók. Talán azért helyezkednek el így, hogy megörökítsék az utókornak, hogy a két istenség egy repülő tárggyal érkezett oda."


img_347_1.jpg
A geológus a sziklavésetek állapotából, a szikla anyagából és a környéken uralkodó időjárási viszonyokból azt is meg tudta becsülni, mikor készülhetett az ábrázolás: "Mindezeket figyelembe véve úgy vélem, a karcolatok több ezer évesek lehetnek."

"Mi már egy technikailag hihetetlenül fejlett korszakban élünk, ennek ellenére továbbra is hatalmas rejtélyek várnak megoldásra körülöttünk. Ősi helyek, misztikus lények, elsüllyedt világok és kultúrák, szimbólumokkal átitatott tájak, megmagyarázatlan jelenségek és évezredekkel ezelőttről származó hihetetlen leletek előtt állunk tanácstalanul. Hiába a magas szintű technikai háttér, az emberiség történelmének számos kérdésére a felkészült és intenzív kutatómunka ellenére még a mai napig sincs válasz."
 

Csatolások

  • ősi lábnyom.jpg
    ősi lábnyom.jpg
    120.8 KB · Olvasás: 6

Csillagözön

Állandó Tag
Állandó Tag
2,8 milliárd éves gömböket találtak Dél-Afrikában - Hogyan készülhettek?

10/22/2014


Csatolás megtekintése 1270801


Dél-afrikai bányákban talált gömbök tartják izgalomban a kutatókat már évtizedek óta, akik komolyan kíváncsiak azok eredetére.

Michael Cremo, és más őskori kultúrát kutató szakértő szerint ezek a gömbök bizonyítékul szolgálnak arra, hogy értelmes élet létezett a Földön sokkal korábban, mint ahogy azt a hagyományos történelemszemlélet tanítja.

Cremo az egész világot beutazta, hogy információkat gyűjtsön ezekről a cseppet sem képbe illő leletekről, és megállapításait a "Tiltott régészet: Az emberi faj rejtélyes eredete" című népszerű könyvében írta le.

1984-ben, miközben a gömböket vizsgálta, felvette a kapcsolatot Roelf Marx-al, a dél-afrikai, Klerksdorp-i Múzeum (1) kurátorával, ahol néhányat ezen gömbök közül tartottak. Marx a gömböket 2,8 milliárd évesnek írta le, amiknek egy nagyon kemény felülete van, és rostos a belső szerkezetük. Ő is elég furcsának és rejtélyesnek találta a gömböket.

Cremo szerint Marx azt írta, hogy "Nincs semmilyen tudományos publikáció a gömbökről, de a tények a következők: pirofillitben (2) találták őket egy Nyugat-Transvaal-i, Ottosdal kisváros közeli bányában. Ez a pirofillit egy elég puha másodlagos ásvány, a Mohs skála szerint 3-as keménységű (ásványok keménységének 1-től 10-ig terjedő skálája)(3), és üledékképződés következtében jött létre mintegy 2,8 milliárd évvel ezelőtt."

"Másrészt a gömbök, melyek rostos szerkezetűek belül egy nagyon kemény külső héjjal rendelkeznek, melyet nem lehet megkarcolni, még acéllal sem. A Mohs keménységi skála névadója Friedrich Mohs, aki tíz ásványt választott ki viszonyítási pontként a keménység megállapítására, ahol a talkum a legpuhább, és a gyémánt a legkeményebb."

Az acél 6,5 és 7,5 keménységű a Mohs-skálán, ezért a gömbök ennél keményebbek Marx szerint.

Michael A. Cremo előadása magyar fordítással


Vajon természetesen alakultak ki?
Egyesek szerint a gömbök természetes folyamat eredményeként tömörültek össze. A konkréció (latin szó, magyarul „összenövés”) az ásványtanban valamely ásványi anyagnak egy ugyanolyan összetételű vagy más anyagú kőzetben való sajátságos összetömörülése. (4)

Néhány, az úgynevezett Klersdorp gömbök közül ellipszis alakú, egy durva bordával a középpont körül. De néhány alakja és aránya annyira szimmetrikus, és a barázdák körben rajtuk annyira egyenesek, és emellett úgy tűnik, mintha kézzel faragták volna, hogy valószínűtlennek tűnik, hogy természetes módon alakultak volna ki, mondják azon elmélet hívei, akik szerint a gömböket intelligens lények készítették.

2002-ben John Hund, a Klerksdorp Múzeumból egy levélben azt állította, hogy az egyik gömböt a Kaliforniai Űrintézetben tesztelték, és a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy az egyensúlya annyira jó, hogy meghaladja a mérési technológiájuk határértékét. Erről egy tanulmányt készített Paul V Heinrich geológus. (5) "Egy ezred hüvelyken belül volt az abszolút tökéletességtől."

Heinrich az általa tanulmányozott dél-afrikai gömböket nem találta tökéletesen kiegyensúlyozottnak és hibátlan alakúnak.A Utahban talált Moqui golyók
Utah-ban hasonló gömböket találtak. Ezek mintegy 2 millió évesek, és Moqui márványként, vagy Moqiu golyó néven ismertek. A legenda úgy tartja, hogy a Hopi indiánok ősei játszottak a golyókkal, és mintegy üzenetként hagyták a rokonaiknak, hogy boldogok, és jól vannak.

A Moqui golyók homokból álló belső résszel, és kerek, külső vas-oxid réteggel rendelkeznek. Heinrich tesztelte az egyik Klerksdorp gömböt, ami azt mutatta, hogy az hematitból készült, ami a vas-oxid ásványi formája. Egy másik Klerksdorp gömbnél úgy találta, hogy az wollastonitból áll hematittel és goethittel együtt, ami egy vashidroxid ásvány. (6)(7)(8)
Csatolás megtekintése 1270802

Különböző elméletek mutatják be, hogy pontosan hogyan jöttek létre ezek a gömbök, melyek azt mondják, hogy ezek természetes jelenségek. Dr. Karrie Weber a Nebraska-Lincoln Egyetemen a mikrobákat kutatja, aki azt állítja, hogy a gömbök kialakulása a mikrobák életfolyamatainak mellékterméke.

Dave Crosby geológus, aki Utahban végzett kutatásokat, ahol a Moqui golyók találhatók, eredetileg azt feltételezte, hogy egy meteor becsapódás szórt szét olvadt gömböket, melyek homokmagok köré sűrűsödtek. Alaposabban szemügyre véve nem talált bizonyítékot meteor becsapódásra. Ezután kidolgozott egy elméletet, melyben az esővíz feloldja a vasat és a különböző ásványi anyagokat, amelyek lejutnak a felszín alatti vizekbe. Ahogy átfolyik a talajvizen, az ionok a homokszemcsék köré rakódtak, kialakítva ezzel a gömböket.
Csatolás megtekintése 1270803
Cremo, és mások, akik ezeket a leleteket fejlett történelem előtti civilizációk bizonyítékának tartják, azt mondják, hogy a hagyományos tudósoknak több merészségre van szükségük, hogy hajlandóak legyenek elismerni a tényeket, melyek ellentmondanak az uralkodó tudományos nézeteknek.

(1) - http://www.sa-venues.com/things-to-do/northwest/visit-the-klerksdorp-museum
(2) - http://hu.wikipedia.org/wiki/Szilikátásványok#Fillo-_vagy_r.C3.A9tegszilik.C3.A1tok
(3) - http://hu.wikipedia.org/wiki/Mohs-féle_keménységi_skála
(4) - http://hu.wikipedia.org/wiki/Konkréció
(5) - http://ncse.com/rncse/28/1/mysterious-spheres-ottosdal-south-africa
(6) - http://hu.wikipedia.org/wiki/Hematit
(7) - http://hu.wikipedia.org/wiki/Wollastonit
(8) - http://hu.wikipedia.org/wiki/Goethit

Epoch Times

Könyvajánló
Az emberi faj rejtélyes eredete

Michael A. Cremo - Richard L. Thompson
Csatolás megtekintése 1270804

http://konyvnezo.blogspot.hu/2014/10/az-emberi-faj-rejtelyes-eredete-michael.html

A szerzők vaisnava lelkészek, a Krisna-tudatú hívők nemzetközi szervezetének (ISKCON) teológusai. Könyvükben részletesen elemzik az evolúciós elméleteket, illetve azok fogyatékosságait. Sajátos keverék ez a könyv. Egyrészt nagyon precízen – mondhatni szőrszálhasogatóan – elemzik az antropológia szempontjából sorsdöntőnek mondott fosszilis maradványok megtalálásának történetét, körülményeit, másrészt – minőségi ugrást téve – úgy tesznek, mintha mindezt a hagyomány szemszögéből vizsgálnák. Az egyik pillanatban bebizonyítják, hogy az emberi faj több milliárd éves, majd a Védákra hivatkozva kijelentik, hogy a Világ káprázat, Illúzió (Máyá). Gyakorlatilag ugyanazt a hibát követik el, mint a rögeszméjüknek elkötelezett tudósok általában: nem a tények köré építik az ideológiát, hanem saját teista filozófiájuk köré igazgatják a gondosan megrostált „tényeket”. Egy válasszal maradnak adósak: Ha az általunk tapasztalt Univerzum valóban csak illúzió, akkor miért olyan fontos azt bizonygatni, hogy nemcsak úgy lett, hanem teremtették?! Az örökkévalóság látásmódjából, az Univerzum egy szemvillanás:

„Nem volt idő, mikor Én ne léteztem volna, vagy Te és e királyok is. Mindannyian létezni fogunk, hisz létünk örök!” (Bhagavad Gíta 2. 12.)


Nagyon jó könyv!

http://hu.scribd.com/doc/203458326/Az-Emberi-Faj-Rejtelyes-Eredete
 
Utoljára módosítva:

Kajcsa Gyöngyi

Állandó Tag
Állandó Tag
Valahol itt van az eb elhantolva. Mindig is szerettem volna tudni, hogy az első bronzkalapácsot a bronzkorban hogyan készítették, hogyan kovácsolták az első üllőt, hogyan készült az első kovácsfogó, mi módon jöttek rá az edzésben rejlő lehetőségekre, ki mondta meg ezeknek az embereknek, hogy az öntött vasnál a kovácsolt vas szívósabb, rugalmasabb?

Piramisok - különféle méretekben - szinte az egész világon taláhatóak. Lásd boszniai piramisok, kínai piramisok, güimari piramisok, núbiai piramisok, görög piramisok és akkor még nem is látogattunk át az újvilágba. Lehet, hogy más a méret, lehet, hogy mások a piramisok szögei, van köztük sima és lépcsős, de épülhettek volna kúp alakúak is, három,- vagy többszög alapúak is. Mégis mindegyik piramis gúla!
:) Ha jól gondolom, téged az is érdekel, hogy 500 év múlva mivel építkeznek majd az emberek.... ha tehetnéd hibernálnád magad, hogy részese lehess minden kornak?
 

Szpacsek

Állandó Tag
Állandó Tag
Érdekes, épp most került fel ez a videó. Arról a rengeteg furcsa eltűnésről is szó van benn, ami azon a környéken történik a Sargasso tengeren. Repülők, hajók, néha csak a személyzetük nyom nélkül (aztán azok is eltűntek, akik a hajót megtalálták és haza akarták vezetni...)



Igen, az a Bermuda-háromszög.

Engem is érdekel ez a téma.

Nagy hajók, óceánjárók, és nagy utasszállító repülőgépek tűntek el ott -- főleg az 1950-es, 1960-as és 1970-es években.
 

phoenyx

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha már szóba került ez a téma:

A Bermuda-háromszög ikertestvére: Sárkány-háromszög

A Bermuda-háromszöggel szemben, a glóbusz túloldalán található az a tengerterület, amely meglepő módon hasonlít rá. Hozzá hasonlóan hajók és repülőgépek tűnnek el hullámai között, váratlanul és megmagyarázhatatlanul.

A japánok már ezer éve ismerik ezt a veszélyes régiót. A Ma-no Umi nevet adták neki, amely név Sárkány-tengert jelent. A hajósok évszázadok óta tengeri démonoknak tulajdonítják a halászhajók eltűnését. Nyugtalan sárkányoknak, amelyek feljönnek a víz színére, hogy a hajókat megragadják és legénységestül a tenger mélyén lévő búvóhelyükre hurcolják őket.
Talán épp ezért a Bermuda-háromszöget időközben ördögháromszögnek nevezték el. Ha ugyanis a szerencsétlenséget nem tudják logikusan megmagyarázni, legegyszerűbb dolog az Ördögöt és más természetfeletti gonosz erőt felelőssé tenni.
Ufók tüntetik el a hajókat?

Ami a Bermuda-háromszöget illeti, a hirtelen és megmagyarázhatatlan hajó- és repülőgép-eltűnéseket elektromagnetikus anomáliákkal, misztikus éghajlati, időjárásbeli körülményekkel, sőt gyakran ufó-felderítőrepülések eredményeként magyarázták. Az Ufók ilyenkor vagy elrabolták, és a Világegyetembe vitték a szerencsétlen járműveket, vagy Földön kívüli erőforrások segítségével szétrombolták, elsüllyesztették, megsemmisítették őket.

A Bermuda-háromszög és a Sárkány-háromszög sok, különlegesen veszélyes tulajdonságban mutat egymással rokonságot. A két háromszög az a terület, ahol a leggyakrabban fordulnak elő téves iránytűjelzések, zavart vagy teljesen megszakadt rádiókapcsolatok, óriási hullámok, tengerrengések, hurrikánok, hatalmas, hirtelen keletkező ködfoltok. Különösen jellemző a két tengerrégióra, hogy bennük mindig újból és újból hajók és repülőgépek tűnnek el legénységestől, utasostól, anélkül, hogy bármilyen magyarázatot adó nyom maradna hátra utánuk. Az anyagi veszteségnél sokkal súlyosabb az emberi veszteség, ezrek vesztették életüket, hadihajókon és kereskedelmi hajókon szolgáló tengerészek, utasok, halászok. Számos tengerkutató tudós is eltűnt, azok a tudósok, akik kutatóhajóikon pontosan ennek a Sárkány-háromszögnek a titkait próbálták megfejteni.

A háromszög hullámok rejtélye

Nem véletlen, hogy egy bizonyos hullámfajtát, amely a Sárkány-háromszögre jellemző, japánul „háromszöghullámnak", sankakunaminak neveznek. Ez a hullám egyidejűleg három oldalról támadja meg a hajót. Ahogy a Bermuda-háromszögnek, úgy a Sárkány-háromszögnek is háromszögű alapformája van. Határa Tokiótól Északra, Kelet-Japántól húzódik a Csendes-óceán azon pontjáig, amely körülbelül a 145. keleti hosszúsági fokon fekszik. Onnét halad tovább a Bonin szigeteken keresztül, le egészen Guámig és Yapig. Onnan Nyugatra fordul, Tajvanig és végül Észak-keleti irányban visszatér Japánba, nem messze a Tokiói-öbölben lévő Nojima Zaki nevű mérési ponthoz.
A Bermuda-háromszög a Florida-úttól Észak-keletre a Bermudákig, délre a Kis Antillákig, majd ismét Floridáig terjed. A két háromszög feltűnő hasonlatosságot mutat, ha földgömbön vizsgáljuk őket. Pontosan egymással szemben helyezkednek el. Mind a kettőn áthalad a 35. szélességi kör. És ha a Bermuda-háromszög keleti határát észak felé meghosszabbítjuk, és átvezetjük az Északi-sarkon, akkor megállapíthatjuk, hogy a másik oldalon átszeli a Sárkány-háromszöget. Más szavakkal a két háromszög pozíciója pontosan ellentétes a földkérgen. Mindkét területen erős a tenger alatti vulkántevékenység, és mindkét területen a viszonylagosan sima tengerfenék a legmélyebb óceáni árokká mélyül.

Az Atlantikum legmélyebb árka a Bermuda-háromszögben található. Puerto Rico északi partjaitól húzódik Nyugatra a Karibikumban. A Sárkány-háromszögben Japán keleti partja a tengerfenék hatalmas szakadékai, az Ogasawara, a Ryukyu, a Mariana, és Fülöp-árok mellett terül el. 1960-ban a Trieste nevű mélytengeri amerikai kutatóhajó 10.916 méter mélyre merült a Mariana-árokban. Elképzelhető, hogy az óceáni mélység ezen „fekete lyukaiban" eddig ismeretlen élőlényeket, eddig még nem is sejtett erőket találunk, fedezhetünk fel.

Mágneses kitörések a mélyből

Colin Wilson a The Encyclopedia of the Unknown (Az ismeretlen enciklopédiája) című könyvében a hajók és repülőgépek rejtélyes eltűnését a földmagnetizmussal magyarázza. A következőket írja: „A tudósok nem tudják biztonsággal megmondani, hogy miért van a Földnek mágneses mezője. Van egy elmélet, amely azt állítja, a mágnesség oka a Föld folyékony magjának mozgása. Ez a mozgás ugyanakkor eltolódást, esetleg mágneses aktivitás kitöréseket is okozhat a mágneses mezőben. Ez ugyanaz, mint a Nap energia-kitörései, amelyeket napfolttevékenységnek nevezünk. Mi lehetne egy hirtelen jött mágneses aktivitásnak a hatása? Az iránytűk elkezdenének rotálni, olyan lenne, mintha egy óriási mágneses meteor „zuhanna" felfelé a Föld középpontjából. A tengeren hatalmas turbulencia keletkeznék, ugyanúgy hatna a vízre, ahogy a Hold az árapályra. Olyan szabálytalan lenne a hatás, hogy az a benyomás keletkezne, mintha a víz „minden oldalról" jönne. Ez az effektus fölöttébb hasonlít a sankaku namira, a félelmetes háromszög hullámra, amelyet a Sárkány-háromszögben figyeltek meg.”

Japánban és a szomszédos szigeteken a Sárkány-háromszög misztikus esetei előbb voltak ismertek, mint a Bermuda-háromszög vészjósló történetei. Több mint ezer éve mesélnek eltűnt hajókról. Egyes kutatók szerint már háromezer éve.

A sárkány víz alatti palotája

A Krisztus előtti kilencszázas években keletkezett kínai legendák egy sárkány víz alatti palotájáról beszélnek, amely kis sziget alatt áll, öt-hat vitorlás hajójárásnyira a Kiaangsu tartományban lévő Suzhoutól. Szélcsendes napokon is olyan vad volt ezen a vidéken a tenger, hogy a hajók messzire elkerülték. Aki mégis arra merészkedett, különleges zajokat hallott, és éjszakánként különös fények gyulladtak, amelyek száz mérföldről is erősen megvilágították a víztükröt.
Majd háromezer évvel később kétszázezer tonnás hajók, amelyeknek rakománya szén, olaj vagy más áru volt, nyomtalanul tűntek el ezen a vidéken. Nem maradt egyetlen egy túlélő sem a legénységből. Semmiféle hajóroncs, üzemanyagnyom nem árulta el, mi is történt. A japán tengerészet és tudomány figyelme akkor ébredt fel, amikor egyre több jelentés érkezett eltűnt őrhajókról, halászbárkákról. A Japán Hajózási Hivatal 1950-ben veszélyes zónává minősítette a Sárkány-háromszöghöz tartozó japán vizeket. Feltűnő, hogy a két veszélyzóna ott fekszik, ahol a hideg és a meleg tengeráramlatok találkoznak. Ezek egyben csomópontok is, ahol mind a felszíni, mind a mélytengeri áramlatok megfordulnak, és ellenkező irányban mozognak. Az ilyen hatalmas vízmennyiségek erősebb hatást fejtenek ki, mint a mágneses Északi-sark, ennek következtében mágneses anomáliák léphetnek fel, mind térben, mind az időben.

Időparadoxon

Van Sanderson rámutat, hogy ezekben a régiókban nagyon érdekes időeffektusok lépnek fel. Előfordult például hogy a menetrendszerű légi járatok gépei túl korán landoltak, sőt néha annyival becsült idejük előtt érkeztek, hogy megmagyarázhatatlanul nagy, 800 km óránkénti sebességű abszurd hátszelet kellett feltételezni!

A Kairó Maru No. 5 nevű hajó 1952-ben tűnt el, kutatóútja közben, amikor is éppen azt kutatta, miért olyan veszélyes régió a Sárkány-háromszög. Eltűnése azért figyelemre méltó, mert abban az időben a tenger teljesen nyugodt, az időjárás kifogástalan volt. Noha a hajó fedélzetén 150 tonna olajat tároltak, semmiféle olajfoltot nem találtak az általa jelzett utolsó tartózkodási helyének környékén a tenger felszínén. Rádión semmi különöset nem jelentettek a hajóról az eltűnés pillanatáig. A rádió mindvégig hibátlanul működött. A Kairó Maru No. 5 eltűnését számos elmélettel próbálták magyarázni:

1. Orosz tengeralattjáró süllyesztette el.
2. Hatalmas amerikai csatahajó gázolta el.
3. Tenger alatti vulkánkitörés szaggatta szét.

Egy japán folyóirat, régi legendákra hivatkozva a következőket írta: „Nem vitás, hatalmas tenger alatti sárkány nyelte el a hajót."
(innen: http://www.noiportalszepsegverseny.hu/main/npnews-11506.html)
 

Szpacsek

Állandó Tag
Állandó Tag
Olyan, mintha egy furcsa, forgó belsejű "csőszerüség" venné körül egyszercsak a magasan szálló repülőgépeket. Onnantól kezdve nem látják maguk alatt az óceánt, vagy a szigeteket. És, az iránytűik is megbolondulnak, nem tudják mutatni, hogy merre van észak, csak pörögnek körbe--körbe.

A nagyobb eltűnések a Bermuda-háromszögben 1945-ben kezdődtek, 5 amerikai vadászrepülőgép egyidejű eltűnésével.
És, valóban, létezik a Sárkány-háromszög is, mely az előző hozzászólásban leírtak szerint, pont a földgolyón átellenben helyezkedik el a Bermuda-háromszöggel. Itt is volt sok érdekes, megmagyarázhatatlan, nyomnélküli eltűnés. Én egy könyvet is olvastam a Sárkány-háromszögről.
 

vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
Olyan, mintha egy furcsa, forgó belsejű "csőszerüség" venné körül egyszercsak a magasan szálló repülőgépeket. Onnantól kezdve nem látják maguk alatt az óceánt, vagy a szigeteket. És, az iránytűik is megbolondulnak, nem tudják mutatni, hogy merre van észak, csak pörögnek körbe--körbe.

A nagyobb eltűnések a Bermuda-háromszögben 1945-ben kezdődtek, 5 amerikai vadászrepülőgép egyidejű eltűnésével.
És, valóban, létezik a Sárkány-háromszög is, mely az előző hozzászólásban leírtak szerint, pont a földgolyón átellenben helyezkedik el a Bermuda-háromszöggel. Itt is volt sok érdekes, megmagyarázhatatlan, nyomnélküli eltűnés. Én egy könyvet is olvastam a Sárkány-háromszögről.


Régebben olvastam a neten egy bejegyzést,hogy ott a Bermuda háromszögben két merkaba van egymáson a hegyükkel és ez okozza az eltűnéseket.
Nem tudom mennyire igaz mert nem értek a merkaba működéséhez.

A könyvet fel tudnák tenni vagy a címét meg tudnád írni?
Előre is köszi.
 

vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
10 rejtélyes lelet
2014.11.13. 22:20 Tokár Tamás Zalán
120 millió éves 3 dimenziós térkép? 290 millió éves megkövesedett emberi lábnyom? 2,8 milliárd éves, mintákkal, vonalakkal ellátott fémgolyók? Az oda nem illő, rejtélyes leletek láttán, különös gondolatok fogalmazódnak meg a fejünkben. Vajon csalás, esetleg félreértés áldozatai vagyunk, vagy olyan dolgok kerültek elő, amelyek megváltoztatják az eddigi ismereteinket a múltról?

1. A vlagyivosztoki alumínium fogasléc

2013. januárjában az Oroszország Hangja nevű rádióállomás arról számolt be, hogy Vlagyivosztokban egy helyi lakos egy széndarabba ágyazódott alumínium tárgyra bukkant, mely egy fogaslécre hasonlít. Ebben nem is lenne semmi különös, de a szakértők úgy vélik, hogy a mesterséges eredetű tárgy 300 millió éves. A tudósok nem találtak magyarázatot az esetre.

1_1.jpg


Vlagyivosztokban egy alumínium tárgyra bukkantak, mely fogaslécre hasonlít. A tudósok szerint 300 millió éves, ráadásul mesterséges eredetű.

2. Az Acambaro-i dinoszaurusz-szobrok

1944-ben Waldemar Julsrud, német kereskedő, szokatlan agyagszobrokat talált a mexikói Acambaroban. Az éveken át tartó ásatás során, több mint 30 ezer figura került elő, az a furcsa bennük, hogy némelyik dinoszauruszokat is ábrázol, sőt, olyan leletek is előkerültek, melyeken az emberek és az őshüllők együtt vannak. A tudósok akkor döbbentek meg igazán és zárták ki, hogy a szobrok újonnan készültek, amikor C14-esmódszerrel sikerült meghatározni a korukat. A vizsgálatok szerint a tárgyak 4500-6500 évesek lehetnek.

mxcp5.2.jpg


Egy Acambaróból származó szobor, mely egy dinoszauruszon lovagló embert ábrázol

Alessandro Volta nevéhez fűződnek.)

mxcp536b59711c72d.gif


Egy Bagdad közelében talált váza, benne egy rézcsővel és egy vasrúddal. Wilhelm König, az Iraki Nemzeti Múzeum igazgatója úgy vélte, ezek elemek voltak, melyek elektromos áramot termeltek.

5. Kőgolyók Costa Ricában

A szakértők nem tudják, hogy mire szolgált az a több száz, emberkéz alkotta kőgolyó, melyek Costa Ricában találhatóak. Ezeket a 19. században fedezték fel, először 1930-ban készült róluk tudományos feljegyzés. Méretük változó, a legkisebbek néhány centisek, a legnagyobbak átmérője több mint 2 méter, ezek súlya akár 15 tonna is lehet. A Costa Ricában található, gabbró, mészkő, homokkő vagy gránit anyagú golyókat 2014-ben az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította.

kogolyok-10.jpg


Costa Ricán több száz kőgolyó található, rejtély, hogy mire szolgáltak

6. A dél-afrikai fémgolyók

Az 1950-es években, dél-afrikai bányászok, több száz, apró, néhány centis fémgolyóra bukkantak. A leletek mesterséges eredetűnek tűntek, a rajtuk látható minták, rovátkák és párhuzamos vonalak miatt. Amikor azonban a tudósok komolyabb vizsgálat alá vetették a fémgolyókat, nagyon elcsodálkoztak. Kiderült, hogy a fura tárgyak 2,8 milliárd éves üledékes rétegből származtak. Nem tudni hogyan lehetséges ez, hiszen a mai tudásunk szerint, ebben az időszakban csak nagyon kezdetleges létformák éltek a Földön.

A%20d%C3%A9l-afrikai%20f%C3%A9mgoly%C3%B3k.jpg


Dél-Afrikában különös fémgolyókat találtak az 1950-es években. Mesterségesnek tűnnek a rajtuk látható rovátkák ábrák és vonalak miatt, de a tudósok megállapították, hogy a golyók 2,8 milliárd éves üledékrétegből származnak.

7. A Coso-lelet

1961 februárjában, Mike Mikesell két barátjával, különleges ásványok után kutatott a kaliforniai Olancha környékén. Mike talált is egy különleges, üregesnek vélt darabot, hazavitte és egy speciális pengével kettévágta. A kő belsejében egy mesterséges tárgyra lelt, egy olyan gyújtógyertyára, mely egy 1920-as évekből származó autó alkatrésze volt. A legfurcsább csak ezután következett: a követ melyben a tárgy volt, geológus is megvizsgálta és megállapította, hogy 500 ezer éves! Az eset nagy feltűnést keltett, sokan csalást sejtettek. Valószínűleg sosem derül már ki a teljes igazság, a gyertyának és a kőnek 1969-ben nyoma veszett.

3.7.jpg


1961-ben Mike Mikesell és barátai egy különös ásványra bukkantak a kaliforniai Olancha környékén. Kiderült, hogy az 500 ezer éves kő egy 1920-as évekbeli autóalkatrészt, egy gyújtógyertyát rejtett magában.

8. Az oklahomai vascsésze

1912-ben, Frank J. Kenwood, a Thomas városban (USA, Oklahoma állam) működő elektromos művekben dolgozott, amikor egy szokásosnál nagyobb széndarab került a kezébe. Rávert egy kalapáccsal és egy vascsésze esett ki az ásványból. Rejtély, hogy kerülhetett oda az a csésze, hiszen a szén, mely a Wilburton bányából származott az Oklahomai Geológiai Szolgálat szerint 312 millió éves.

wilburton_pot.jpg


Az oklahomai vascsésze, mely 1912-ben egy 312 millió éves széndarabból került elő

9. A Waffle Rock

A Waffle Rock úgy néz ki, mintha egy túlméretezett goffri lenne (ezért is hívják úgy, hogy Goffri Szikla). 1985-óta lehet megtekinteni Nyugat-Virginiában, Mineral megyében, a Jennings Randolph tó közelében. Számos elmélet született azzal kapcsolatban, hogy miért így néz ki. Az UFO-hívők úgy vélik a földönkívüliek űrhajói hagyták ezt a nyomot és vannak akik azt gondolják, ősi emberi alkotás. A legvalószínűbb verzió, hogy természetes úton jött létre. A geológusok szerint a homokkő szikla repedései kvarccal telítődtek és ennek köszönheti különös mintázatát. De napvilágra került olyan elgondolás is, hogy a Waffle Rockot egy elektromos vihar, vagy az elektromágneses mezők alakították ilyenné.

1-wqffle-stone.jpg


A Waffle Rock olyan, mint egy túlméretezett goffri, az Egyesült Államokban, Nyugat-Virginiában lehet megtekinteni a Jennings Randolph tó közelében

10. Az új-mexikói lábnyom

Jerry MacDonald paleontológus, 1987-ben, Új-Mexikóban, perm kori, 290-248 millió éves megkövesedett nyomokat tanulmányozott, amikor legnagyobb megdöbbenésére egy emberi (vagy ahhoz hasonló) lábnyomra lett figyelmes. Az esetről beszámolt a Smithsonian Magazine is A permkorszakbeli állatok rejtélyes díszszemléje című cikkében. A lap arról írt, hogy a nyom, mindenképpen a permi időkből származik és ha bebizonyosodna, hogy emberek is éltek abban az időszakban, az megcáfolná az evolucionista elméletet.

mxcp2.1.bmp


Jerry MacDonald paleontológus, emberi lábnyomhoz hasonló, megkövesedett perm kori (290-248 millió éves) nyomot talált Új-Mexikóban 1987-ben
http://erdekesvilagunk.blog.hu/2014/11/13/10_rejtelyes_lelet
 

Szpacsek

Állandó Tag
Állandó Tag
Régebben olvastam a neten egy bejegyzést,hogy ott a Bermuda háromszögben két merkaba van egymáson a hegyükkel és ez okozza az eltűnéseket.
Nem tudom mennyire igaz mert nem értek a merkaba működéséhez.

A könyvet fel tudnák tenni vagy a címét meg tudnád írni?
Előre is köszi.

***********************************************************************************************************

A könyv:

Charles Berlitz: A Sárkány Háromszög.

( .. .. ha jól emlékszem -- mert már elég régen olvastam ...)

És: Igen, van a Bermuda-háromszögben ilyen merkaba, mint amit írsz. Az atlantisziak hozták létre őket i. e. 9564. körül hogy a szigetük elsüllyedését megakadályozzák vele. De Atlantisz elsüllyedését nem sikerült megakadályozniuk a fehérmágusoknak.
 

Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Búvárrégészek az Atlantiszból ismert, orikalkumnak nevezett fémötvözet több darabját hozták felszínre egy 2600 éve a szicíliai partok mellett elsüllyedt hajóról.


42710.jpg



Sebastiano Tusa, a szicíliai kikötői hatóság munkatársának tájékoztatása szerint a hajóroncs az i.e. 6. századból származik és Gela partjaitól nagyjából 300 méterre, három méter mélyen került elő. A tenger fenekén megtalált 39 fémöntvény egyedülálló értéket képvisel. "Semmi ehhez foghatót nem találtunk eddig. Az orikalkumot csak az ókori szövegekből ismerjük, a fémötvözetet pedig csupán díszítéseken láthattuk" - fogalmazott a szakember.

A Poszeidón birodalmának tartott Atlantisz történetét Kritiász című dialógusában részletesen ismertető Platón ír egy orikalkum (oreikhalkos) nevű legendás fémről, amelyet a „tűz fényének” nevez, mert vörösen izzott, ha rásütött a nap, s amely az elsüllyedt sziget/kontinens idején az arany mellett a legértékesebb anyagnak számított. Pontosan nem tudjuk, mi lehetett ez, mai értelemben a sárgarézre használják a szót, ám a görög kifejezés etimológiájából kiindulva helytállóbb a "hegyi réz" vagy "hegyi fém" kifejezés.

A legtöbb tudós ma már egyetért abban, hogy az orikalkum egy sárgaréz-szerű anyag, s az arany, a cink, a réz és a bronz valamiféle ötvözetéről lehet szó. Kutatók röntgensugaras vizsgálatokkal megállapították, hogy a hajóroncsban talált 39 tömb 75-80 százalékban rézből, 15-20 százalékban cinkből és kevés nikkelből, illetve vasból áll. "Ezen eredmények megerősítik, hogy egy évszázaddal az i.e. 689-es megalapítása után, Gela gazdag várossá vált, ahol művészeti értékű ötvösmunkák készültek" - fogalmazott Tusa.

forrás: mult-kor.hu
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Jóslatok a magyarokról
oruk Makto: maja és más jóslatok a magar mágusokról, hunikról.

A mayák a magyarságról: Atlantisz idején az emberiség három kasztban szerveződve élt: mágusok, harcosok és földművesek. A mayák azt mondják, a mágusok kasztját úgy hívták, hogy magar. Ezzel az állítással pedig a mayák nincsenek egyedül, ugyanis az Iráni Szent iratokban is megtalálhatóak az erre vonatkozó feljegyzések.
A magar mágusok képesek voltak szinte minden betegséget meggyógyítani, fára írva titkos betűkkel őrizték tudásukat. 2012 év végétől, újra magar mágusok jelentek meg a világban. Egy szent irat szövege így szól: „messze nyugatra vetődtek a magar mágusok. Hosszú szenvedés vár rájuk, de amint a 7-ik prófécia beteljesül, és a jel a földön megjelenik, vagyis a (13 kristálykoponya együttállása) A magar mágusok felemelik fejüket a porból, ahova a sárember sújtotta őket. Legyőzik a sárember korát, ezzel a győzelemmel pedig egy döbbenetes küldetést fognak vállalni”.
maya_magar_joslat_03.jpg


A magarok, akik valamikor a mayák orvosai voltak, az egész világ orvosaivá vállnak. A Magaroknak a vaskor legyőzése, és az Aranykor elhozatala a küldetése. (A maya jóslatban megtalálható, hogy azt a népet, aki elhozza az Aranykort, úgy fogják hívni, hogy huni).

A hunik valójában pedig azért érdekesek, mert hajszálaik testükben visszaállnak olyanra majd, hogy az tökéletesen azonos annak az emberiségnek a hajszálával, akik a Szíriusz világában tanácskoztak. Továbbá a huni nép, kapcsolatba lép az Univerzum Szent Központjával.Ha más érdekes földönkívüli jelenséget vizsgálunk, például az Izsáki László-féle aranylemezes üzeneteket, ezekben is ugyanígy található sok hasonlóság.
maya_magar_joslat_04.jpg

„ Ha orcád olyan lesz, mint a nap
Hajad csillog, mint a harmat
És szemeid, mint három csillag
Örök időkön át Istenien szép vagy.
De bölcs nem vagy, mert nem tudod
Mi az Isteni akarat, ami csillogtat
Így csak vagy, és bölcs, ha majd
Rád ragyog egy új nap.”

maya_magar_joslat_05.jpg


A szálak szépen összefutnak. A Szent iratokban a hunikat így is megnevezik: „csillagemberek”, „égi emberek”. Ugyanitt az indiai jóslat szerint a hunik, szákák, (szkíták) árasztják majd az Istenek Fényét az Emberiségre. Itt az ideje, hogy kicsit komolyabban vegyük az Életünket. Fontos lenne mindenkinek tanulmányozni az eddig nem ismert, mély, rejtett emberi tulajdonságokat.

Forrás: magyarno.com — Kiss Timea —Szerkesztő: Legendavadász
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Róma kulcsai: VATIKAN = VIVA ATILLA KÁN
2015. január 11., 17:04
10392545_921686871177851_6799921782496243149_n.jpg

„A mennyország kulcsai Szent Péternél vannak!” - így tartja a keresztény köztudat jó néhány évszázada. Jézus Krisztus Kéfásra („Kőszikla”), a későbbi Szent Péterre alapozta egyházát. Az analógiás gondolkodás – régen ez nem okozott nehézséget – eredményeként a mennyország kapujában álló cerberus (kulcsár) szerepkörében látjuk viszont a Simonból lett Pétert. Egyházatyák tudni vélték, hogy tulajdonképpen két kulcs lóg a derekán, az egyik a mennyországé, a másik a pokol kapujáé. A közmegegyezés ebben teljes volt.
Szent Pétert a Római Birodalom területén ölték meg. Kicsit később különös jelenségnek lehettünk tanúi. Róma – korábban a keresztények ádáz ellensége – Szent Péter örökösének adva ki magát, a „Földi helytartó” szerepkörét vindikálta magának. Ettől fogva Szent Péter kulcsai is – szimbolikusan legalábbis – Rómára szálltak. Az öröklésnek ezt az addig még nem ismert fajtáját nem volt (túlélő) aki megkérdőjelezze. Bizánc is csak irigykedett, a „kapupénzből” akart inkább részesedni.
Róma kulcsairól akkor hallunk ismét, amikor Kr.u. 451.-ben Atilla seregével Róma kapuinál megáll. Róma püspöke elébe megy – az ellenállás reménytelennek tűnik – és megadása jeléül Róma kulcsait – egy kispárnára helyezve – Atilla lábai elé teszi. Atilla nem szállta meg Rómát (járványveszély volt a pangó vizek miatt), viszont a kulcsokat és a párnát (a benne lévő évi adóval együtt) nem hagyta ott, hanem („szimbolikusan”) magával vitte. Hogy hová? Hát a Kárpát-medencébe, ahol akkoriban a főhadiszállása volt.
10917344_921663881180150_3437656846943582277_n.jpg

A következő képen a „kulcslyukat” látjuk, amit ma Szent Péter térnek hívnak. És mi van a közepén? A világ egyik legnagyobb obeliszke. Ez mit tükröz és hova vezet? EGYIPTOM, NAP kultusz és a középpont(energia) fontosságnak jelképe. Az Egyiptomi dinasztiák meg mint tudjuk, HUNOK voltak. Maga a bazilika alaprajza is kulcsra emlékeztet.
Az Atilla szó eredetileg nem mást jelent sumérul, mit UTU-LU. Ez a szó pedig nem mást, mint - nap-ember - vagyis a Nap-Isten fia.
Obeliszk szimbólum több helyen is megtalálható, amit sikeresen összemostak jelentésében. Pl. Washington, D.C. stb.

Hogy ezt a „kulcsátadást” másképpen mesélték idáig? Hogyha az egyetlen szavahihető szemtanú, Atilla mellettük tanúskodna, még el is hihetnénk. Hiszen Ő látta – úgy mondják – a két arkangyalt a lángpallossal, akiktől megrettenve sarkon fordult. De Atillának nem volt igazán alkalma a hírügynökségeknek nyilatkozni minderről, mert nem sokkal később gyanús körülmények közt elhunyt.
A kulcsoknak itt kell lenni valahol a Kárpát-medencében! Arról nincs tudomásunk, hogy időközben visszaszármaztatták volna. Keresésünk nem volt hiábavaló, mert a Parlament kupolatermében is nyomára bukkantunk.
10933794_921664594513412_478109415100034785_n.jpg

A Szent Korona zománcképei között ott van Szent Péteré is, oldalán a kulcsokkal!
Mi ebből a tanulság ? Először is az, hogy Róma püspökei , a későbbi pápák, több mint ezerötszáz éve „jogosítvány nélkül vezetnek”!
Atilla – a „KöRiSTeN ostora” – tulajdonképpen bevonta az önjelölt Róma és Bizánc „jogosítványát” (Bizánc kapuinál Kr. u. 447.-ben járt !) Tette ezt a KöRiSTeN-t, a „teljességet” kifejező Szent Korona birtokában, amelynek nyilvánvaló igazságát ez a két „elhajló” szekta megkérdőjelezte azzal, hogy attól eltérő (hamis) világképet hirdetett. Tudniillik az eredeti (égi)Atya, (”iS”) + (Föld)Anya („KöR”) + „kapcsolat”(melynek gyümölcse a Fiú) („TeN”) háromság nem helyettesíthető az Atya, Szentlélek, Fiú háromsággal, melynek a természetben nincs analógiája. (Csomor Lajos kimutatta, hogy a Szent Korona egy-két évtizeddel korábban készült és így már Atilla birtokában lehetett.)
A Szent Korona mintegy illusztrálja a három szereplő : Róma, Bizánc és Atilla viszonyát egymáshoz. A korona testének 3 fő alkotórésze közül a GöRög (KöR) betűkkel ellátott abroncs Bizáncnak feleltethető meg, a laTiN (TeN) betűs pántok Rómát jelképezik, a harmadik elem a párta – balról jobbra írt rováS (iS) jeleket tartalmaz és így (a rovást is tudó) Atillára vonatkoztatható.
RÓMA: ró-ma, azaz rovásvonal jelenpont, értelemszerűen: a jelenpont által húzott időszál.
Láthatóan Atilla a Szent Korona birtokosaként Jézushoz közvetlenül kapcsolódik, Ő a szellemi örököse. Szent Péter kulcsai is a Szent Koronával koronázott (mindenkori) uralkodót illetnék meg! Róma mindazonáltal szorgalmasan szedte a kapupénzt, amit „tizednek” is neveztek. (Atillát persze befeketítették, minden ocsmányságot híreszteltek róla). A Vatikánban felhalmozott kincseket szemlélve képet alkothatunk a bevétel nagyságáról. A tizednek közben leáldozott, most már a vatikáni múzeum bejáratánál fizethetjük ki (egyáltalán nem szimbolikusan) a kapupénzt.
Berényi László nyomán pár összefüggéssel kiegészítve Németh Tamás
 

Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Csak annyit tennék hozzá a "tetszik"-emhez, hogy nem tudom miért, de nekem sokszor van rossz érzésem mikor ezeket a szófacsarásokat olvasom. Tudom, hogy tény: a magyar nyelv őrzött meg legtöbbet az eberiség közös ősi, Bábel előtti nyelvéből, valamilyen rejtélyes okból, de ez azért túlzás, hogy okkal ok nélkül mindenre ráhúzzák egyesek. Nagyon könnyű lesz ebből egy újabb okot kovácsolni az Arvisurák után, hogy gúnyolódjanak rajtunk, magyarokon.

Itt első olvasatra legfeltűnőbb a "KÁN" . Attila soha nem volt kán. Király, fejedelem, hun vezér, de kán soha.

Ő kán volt: upload_2015-1-12_11-34-39.jpeg Dzsingisz kán

de Attila: Attila-kiraly-h.jpg király volt.
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Atilla-kultusz Azerbajdzsánban

Hun őseinkről és azon belül Atilla királyról Európa-szerte mondák tucatjai őrződtek meg a népi emlékezetben. A nyugati történetek viszonylag jól ismertek számunkra. Arról viszont jóformán nem is tudunk, hogy a Kaukázusban, Azerbajdzsánban is jól ismerik a nagy hun király nevét, sőt sokan magukat Atilla unokáinak tartják.
Míg nálunk az akadémikusok mereven elzárkóznak a hunok kutatásától, addig a kaukázusi országban a legnevesebbek mélyedtek el e...nnek a félelmetes lovas népnek a múltjában. Gejbullajev az 1980-as években közzétett könyvében például sok olyan helynevet sorolt fel - jóformán az egész ország területén, délen és északon egyaránt - amely hun eredetű. Gejbullajevet követve más akadémikusok is osztják ezt az állítást, sőt további kutatásokat végeznek, hogy feltárják az ország hun múltját. Az akadémiai kutatásra támaszkodva a népszerűsítő könyvek is hírt adnak arról, hogy számos hun törzsnév maradt fent az ország pontjain, illetve jól ismertek a szabírok által hátrahagyott településnevek. Utóbbiak főleg Szemkir város környékén gyakoriak.
Tomirisz királynő emléke
Hérodotosz a perzsák története kapcsán megemlítette Tomirisznek, a masszagéták félelmetes királynőjének nevét, aki szembeszállt a térségben erőszakosan terjeszkedő perzsa sahhal, Kürosszal. A bátor királynő seregével legyőzte az addig veretlen sereget és megölette a sahot is. A királynő emléke töretlenül él Azerbajdzsánban. A masszagéták nem tűntek el az ókorban, ami talán annak köszönhető, hogy a félelmetes lovas nép képviselői szövetséget kötöttek a hunokkal és együttesen küzdöttek a Kaukázusban hol a bizánciak, hol a perzsák ellen. I. Jusztiniánusz császár történetírója, Prokopiosz a hunokat rendszerint masszagétáknak nevezi, pusztán azért, mert a két nép akkortájt szövetséget alkotva egyesült.
Attila emlékezete
A Kaukázus lábánál élő azerbajdzsánok tudni vélik, hogy valahol a hegy lábánál temették el Attila utódait, akik megtelepedtek a környéken. A történeti feljegyzések tényleg beszámolnak arról, hogy a hunok tényleg megjelentek a Kaukázus déli lejtőin és egy jó ideig uralták Seki város és környékét. Az azerbajdzsáni kutatók összegyűjtötték a helyi, Attilára vonatkozó mondákat, amelyből a legérdekesebb az, hogy az tekinthető a hun király utódjának, aki jó harcos és jól tud táncolni.
Forrás: alfahir.hu
Tovább
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Ádám és Éva az Apokrif iratok szerint
2013. december 24., 10:36
Ádám és Éva az első emberpár, akiket Isten teremtett. Ádám jelentése, eredeti sumér nyelven: atyám, arab eredet szerint: földből való, (kazah nyelven pedig embert, emberiséget jelent). Az Éva név sumer jelentése: ő, akinek élete van, ő, aki él.
Az egyház tanítása szerint Ádám és Éva nagy bűnt követtek el, amikor a jó és a rossz tudása fájának gyümölcséből ettek. Kíváncsiak voltak, tudáshoz szerettek volna jutni, ezért nagy árat fizettek. Fizikai testet öltöttek és halhatatlanságukat örökre elveszítették. Különös furcsasága az ősi jelképes tanításnak a gondolkodás elítélése. Az üzenet szerint ne akard megérteni az isteni összefüggéseket, egyszerűen fogadd el az egyház tanításait.

A kissé homályos történet megértéséhez vissza kell nyúlnunk az Apokrif iratokhoz. Magyar György, Bíró Csaba (történész, régész) oldalán, a következőket írja a Nag Hammad tekercsekről:
Az Apokrif – Apokripha görög kifejezés jelentése: „elrejtett”. A legjelentősebb lelet Nag Hammad tekercsei, de sok apokrif irat maradt fenn és tanúskodik a Gnosztikus keresztény bölcsességről. Amíg a Biblia iratait a történelem során többször is „átírták”, az apokrifok hamisíthatatlanul tanúskodnak koruk bölcseletéről. Az apokrif, vagy „elrejtett” tanok a hivatalos, külső vallás törekvéseként kerültek háttérbe. Esetenként tudatos megsemmisítések elől rejtették el az utókor számára. A rejtett kifejezés ugyanakkor e tanok tartalmára, azokra a rejtélyekre, misztériumokra is utal, melyek az igazságkeresők számára az eredeti isteni állapot elérésének útját írják le, és közelebb visznek Istenhez. Az örök érvényű bölcsességet megörökítő pergamenek a mai kor keresői számára az írott szó, az Ige, az ember számára kinyilatkoztatott megváltás tanának jelképévé váltak.
A római katolikus egyház Vatikáni vezetése sem tagadja, hogy 353 és 451 között számos zsinaton Jézus tanításának egy részét tiltottá – vagyis apokrifé nyilvánították… Azt viszont csak 1945-ben tudtuk meg, hogy ez a rész: a 90 %-a.!
A “Jézus” szó szanszkrit jelentése = a Fény “gyermeke”. Ha Mária Isten gyermekének gondolta volna, akkor Azt a nevet adta volna neki. A Fény nem a katolikus hitbe illik, hanem egy mostani spirituális irányzatba. Akkor nem lehetséges, hogy ugyanarról beszélt Jézus, mint a mostani spirituális mesterek ?
Azt mondta “Én vagyok a világ világossága.” – A Fény ?
De azt is mondta a tanítványainak: “Ti vagytok a világ világossága.” (Máté 5.14) Hogy is van ez ? Ugyan az vagyunk, mint Jézus ? Ő azt tanította (mint minden IGAZI mester), hogy aki őt követi, az UGYAN ODA juthat el, mint ő, SŐT TOVÁBB ! > “Példát adtam, hogy amit én tettem, Ti is tegyétek meg !” + “… aki hisz bennem, az ugyan azokat a tetteket viszi végbe, amiket én, SŐT MÉG NAGYOBBAKAT IS végbevisz … !” (János 14:12) Márpedig egy “isten fia” nem mondaná azt, hogy ti emberek majd nagyobb dolgokat is tesztek, mint most én.
Talán úgy értette: többre is képesek vagytok, mint kézrátétellel gyógyítani, vízen járni, stb ?
Választ fogsz kapni.
“Az atya bennem van, és én őbenne vagyok.” (János 14.10)
Atya = a kozmikus közös tudat, az IS-TE-(é)N.
De bárhogy is értelmezzük az Atyát, Jézus nem lehet az ő FIA, hisz milyen értelmetlen így: “Az apám bennem van, én pedig az apámban vagyok.”
Ezen kívül .. ha mi is a “világ világossága” vagyunk (ha Jézust követjük), akkor bennünk is ott van az “Atya” és mi is az “Atyában” vagyunk. Tehát újra csak egy mostani spirituális tanítás jön ki, csak így értelmes:
“Az atya bennem van, és én őbenne vagyok.” = A Közös tudat bennem van, és én őbenne vagyok.
Hogyan lehet benne a közös tudat ?
Alaje azt mondta: “Senki sem tud mindent, de kapcsolatba tudunk kerülni a Lét tudatosságával.”
Jézus pedig így folytatta annak idején: “A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, s a tetteket is az Atya viszi végbe, aki bennem van.”
Tehát Jézus tanításai nem a katolikus vallást képviselik, hanem a mostani spirituális irányzatot.

Az egyház mai felfogása szerinti tiltott tanítások
Az apokrif iratok szerint az édenkerti jelenetben a kígyó helyett egy Sólyom mondja Évának, hogy egyen a Tudás fájáról, (amit az a bizonyos hang tiltott). És mivel Éva a sólyomra hallgat, és a tiltás ellenére evett a Tudás fájáról, ezért ő nem bűnös, hanem hős !
Majd miután Ádám is evett … “Fénytestük felragyogott, Fénycsokraik megnyíltak” : a 7 csakrájuk aktivizálódott — így magasabb tudat-szintre emelkedtek.
Az én információim szerint az édenkert egy kísérlet volt a Föld-bolygón. Már akkor volt egy lény, aki jó tanácsával segítette a földi emberiséget. Sólyomhoz hasonló alakja volt. Majd több ezer év múlva ismét megjelent: az egyiptomi mitológia sólyomfejű Hórusz-ként említi. Akkor szó szerint Harcolt a jó oldalon. Majd megint több ezer év múlva tért vissza a Föld-bolygóra, hogy segítsen az emberiségnek: az akkori szülei a Fény gyermekének nevezték el. Ő elmondta, hogy egykor ő volt Hórusz. És most, 2000 évvel később egy nép feltámadóban van. Fővárosának legmagasabb pontján egy felszállni készülő Sólyom áll ! (Turul = kerecsen-sólyom).

Apokrif iratokból való idézetek
– A katolikus hit szerint (451 óta) az ember eredendően bűnös. Már a méhben lévő magzat is. Ezzel szemben az apokrif iratok szerint Jézus ezt tanította:
– “Az ember Fény természetű, Bűntelen, Szépséges, Tiszta és Szabad, testbe zárt isteni Fény !”
– “Fény van minden emberben. És .. Fény és Fény között nincs különbség.”
– “Ugyan az a Fény van minden emberben, sőt ebben a kutyában is, sőt ebben a fűszálban is !”
– “Isten országa Bennetek van !
– Nem kőből és fából épült házakban. (templomok)
– Hasítsd szét a fát, és ott leszek.
– Emeld fel a követ, és megtalálsz.”
–”Ne építsetek az én atyámnak templomokat, mert az én atyám temploma a Világ.
– Egy mező a csillagos ég alatt. Egy Hold-sütötte tengerpart. Egy liget. Vagy egy barlang, ahol a Nimfák játszadoznak*. Ez a templom, Nem az amit az ember épít.”
– Csak én teszem hozzá, hogy … Nimfák ? Lehetséges, hogy Jézus a Szeret-kezésre gondolt ? Tudtommal az is egy módja a rezgés-szint-emelésnek. (Hangsúlyozom, hogy a nagy Szeretettel Teli együttlétre gondolok, nem egy akármilyen szexre.)
Vagy esetleg a nimfák .. nem fizikai testű (földönkívüli) lények, akik abban az időben segítettek felvenni a kapcsolatot a magasabb dimenziókkal és a Fénnyel.?. Nektek milyen ötleteitek vannak .?. Hogyan imádkozzunk.?.
–”Ne térdelj le Atyám előtt. … Milyen volna, ha haza mennél, és apád előtt letérdelnél ?”
– 451-ben vezetik be, hogy összekulcsolt kézzel imádkozzunk. Az őskeresztény katakombák falán Széttárt karokkal imádkozó emberek vannak ábrázolva !
–”Ti is tudtok gyógyítani, ahogyan én, csak ébresszétek fel a bennetek lévő Fényt, és adjátok át azt a gyógyulni vágyónak !”
–”Minden vallás és minden tanítás egyformán szent, mert a Fényből való.”
(Hozzáteszem, hogy tudtommal Buddha tanításaiba is belenyúltak később. Tehát NE a mai állapotukban nézzük a vallásokat, hanem Jézus idejében.)
– “Az én Atyámnak és az én Anyámnak sok-sok neve van az embereknél, mégis ugyan az.” “Atyámat nevezik a görögök Zeusznak, az idiaiak Barhma-nak, …… , a szkíták Arany Napnak.”
– A Reinkarnációról: “Mindannyian, ti élőlények, egy hosszú ösvény eredményei vagytok, és évezredek óta járjátok a világok köreit, akárcsak én.”
–”Nincs bűnös, csak tudatlan, akit meg kell tanítani.
– Nincs gonosz, csak beteg, akit a Szeretet gyógyíthat meg.”
– Szeretet Neked és Mindenkinek.

Az Eredeti Szentiratok 90 %-át nem tették be a Bibliába
– Az 1945-ben előkerült pergamenek alapján kimondható, hogy az eredeti szentiratok 90 %-át nem tették bele a Bibliába. A maradék részeket is sok helyen átírták. Ma ezt a meghamisított Bibliát olvashatja a legtöbb ember. A magyarázata az, hogy az eredeti pergameneken a 100 % szerepel.
– A Talmud Jézust állandóan Nimród fiának nevezi. Talmud = a zsidó vallás szent könyve. Nem kellett tolmács, Jézus Hun nyelven szólalt meg. “Ez az én testem… Ez az én vérem…” Egyetlen nyelv van, amiben egy új szó keletkezik, ha e két szót összerakjuk – test-vér – a Magyar (Szántai Lajos, művelődés-történész). Így teszi Jézus egy mágiával testvéreivé a tanítványait szimbolikusan, így adja át beléjük az ő lelkületét.
– Jézus-Partus-herceg. A Jézus név szankszritül azt jelenti: “Fény Fia”. Héberül viszont nem jelent semmit, tehát nem héber név, tehát Jézus nem héber származású. A 3. király aki Jézus bölcsőjéhez ment, az eredeti írásokban a Pártus birodalom küldöttei: Szkíta mágusok.!.
– A templomaikban egy szent Sólyom volt az oltár fölött. Turul = Kerecsen Sólyom. Az eredeti ószövetségben is sólyom mondja a kígyó helyett Évának, hogy egyen a tudás fájáról. Ami egyébként nem bűn. Miért lenne bűn enni a tudás fájáról, a tudás nem bűn, hanem jó dolog.
A Biblia eredetiben, hogy is volt akkor?
1. Nincs rossz nép, nincs rossz ember, csak eltévelyedett.
2. Ne ítélkezzetek, nehogy fölöttetek is ítélkezzenek.
3. Jézus 12 éves korában került el Izraelből és 30 évesen tért vissza. A közte eltelt időt, ezt a 18 évet a Biblia kihagyta. A kettő között keleten tanult és tanított. Egyiptomban, Indiában, Tibetben tevékenykedett, amit mind kivágtak a Bibliából.
4. Jézus “halála” után 300-400 évvel a különböző zsinatokon kivették az: asztrológia, numerológia, reinkarnáció tanát.
5. Jézus tanításaiból kivették hogy, “Isten országa bennetek van”, “Ugyanaz a fény benned van”. Ezek helyébe írták: “Isten rajtad kívül van, elérhetetlen magasságokban van”. Így Isten és Közted szükség van egy közvetítőre: a papságra.
6. Jézus mondta: “Ti vagytok a világ világossága”, “Istenek vagytok ti mind”. Ehelyett azt tették bele, hogy: “Én vagyok a világ világossága”, “Én vagyok csak az Isteni”..
7. Jézus azt tanította hogy nincsen bűn és bűnös, csak tudatlan. Erre kitalálták hogy legyen bűn, amiért büntetés jár, és hogy legyen pokol és legyen ördög, amitől félni kell mindenkinek.
8. Jézus tanait próbálták összemosni a zsidó vallással, ami valójában Ég és Föld. Elnevezték Jézus tanait Újszövetségnek, Jézus származását átírták zsidóra, kimondták hogy apja Jahve. Ez még a papok között is akkora felháborodást váltott ki, hogy lázadás tört ki.
9. A női princípium kitörlése. Az Atya, Anya, Fiú szentháromságot átírták: Atya, Fiú, Szentlélek szentháromságra. Jézus pedig mindig mondta: Isten és Istennő. Mindenhonnan kiradírozták az Istennőt, kihagyták a nőt, a nőiséget, így egy férfi uralmú, hím soviniszta vallást hoztak létre.
10. A történetből ahol csak tudták kitörölték Mária Magdolnát a 12 tanítvány közül. Jézus legközelebbi tanítványát, a nagy tudású főpap nőt, de Leonardo da Vinci odafestette “Az utolsó vacsora” című művére Mária Magdolnát, Jézus mellé.
11. Jézus a sólymot tisztelő kánaáníták Pártus helytartójának fia volt, Pártia trónörököse. Akit Szkíta névre kereszteltek, aminek a jelentése: a ” Fény Fia”..
12. Mondjuk ki: Jézus az ősi Magyar népbe született bele. Trónörökös volt, de az uralkodás helyett az emberiséget tanította, félelmet nem ismerve, tűzön-vízen keresztül adta át az embereknek a Fényt.

Én nem mondanám Jézust magyarnak, csak a népeink közös tőből származnak, közös őseink lehettek. Akkor még a magyarokat is hunoknak hívták, közös ős nem kizárt...
Legyen nagyon szép, és vidám napotok!
Sok szeretettel Erzsi.
 
Utoljára módosítva:
Oldal tetejére