A társastáncok eredete

Mennyire tájékoztat a téma?


  • Összes szavazó
    23

Nixi 97

Állandó Tag
Állandó Tag
Lambada

tanfolyam A lambada neve a "lambor" igéből származik, ami Észak-Brazíliában viharos ölelkezést jelent.
1987-ben robbant be a világ táncparkettjeire, mely az észak-brazíliai forro, a dominikai merengue és a marajából származó carimbo elegye volt. A partnerek szorosan egymáshoz simulva, lábaikat összefonva mozogtak.
A lambada Észak-Brazikiában volt a legnépszerűbb. 1989-ben egy vállalkozó szellemű francia, Párizsban a kaoma nevű zenekar zenéjére bemutatta a táncot. Ezzel elindult hódító útjára Európában, és az egész világon. A Föld minden szegletében - üdülőhelyeken, klubokban - játszották a zenéjét és próbálták lépéseit elsajátítani az érdeklődők.
A tánc karaktere megkívánja a zárt tánctartást, az egymáshoz simuló testkontaktust és a laza lábmunkát.
Zenéje:
boldog, dinamikus, áradó
Üteme:
2/4-es
Jellegzetes hangszerei:
fúvós- és ütős hangszerek, csörgők
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

Nixi 97

Állandó Tag
Állandó Tag
Salsa

A salsa nevét onnan kapta, hogy Ignacio Pinerio egy új zenei művének az Echale salsita címet adta 1928-ban, mely magyarul annyit jelent, hogy fűszerezd meg. Ez egyszerűsödött később salsára. Az 1970-es évek elejéig a különböző latin zenei stílusok és ritmusok gyűjtőneveként használták. Számos zenész és énekes használta a salsa ritmusokat zenéjében. A zene pedig hozta magával a tánc népszerűségét.
Mint ahogy a latin-amerikai zenék, és táncstílusok általában, a salsa is Kubából származik. A szegénynegyedekben élő emberek életérzését tükrözte. Mindenki képes volt a tánccal és zenével azonosulni, ezen keresztül kifejezni magát. A zene feledtette velük mindennapi gondjaikat és a dalokban, a ritmusban és a táncban tudtak feloldódni.
1868-ban eltörölték a rabszolgaságot és a Kubában élő afrikaiak városokba költöztek, hogy megélhetésüket biztosítsák. Később Észak-Amerikába, majd Európába is eljutott ez a zenei- és táncos műfaj, és így mára az egyik legnépszerűbbé tudott válni a világon.
Karaktere az afro-kubai mozdulatok laza könnyedségét tükrözi. A lépések egyszerűek, a felsőtest egyenes tartású, a csípő ritmusosan forog. A csípő mozgása nem öncélú, hanem a jó lábmozgás következménye.
Zenéje:
pezsgő, bonyolult, pörgős
Üteme:
4/4-es
Jellegzetes hangszerei:
karibi hangszerek: a trombita, az ütős hangszerek, a rumbatök
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

Nixi 97

Állandó Tag
Állandó Tag
Merengue

A merengue az egyik legnépszerűbb, latin-amerikai divattánc. A Karib-tenger vidékéről, a Dominikai Köztársaságból származik. A latin zenés klubokban illetve tánciskolákban igen közkedvelt. Élénk és lendületes zenéjét még azok is kedvelik, akik egyáltalán nem táncolnak. A műfaj egyik legkiválóbb képviselője Juan Luis Guerra és zenekara.
A tánc karaktere megkívánja, hogy a férfi nagyon lágy, lassú mozdulatokkal vezesse partnerét. A tánc lüktető mozdulatait sosem szabad eltúlozni, a lépéseket pedig mindig kis terpeszben táncolják, többnyire egyhelyben.
Zenéje üde, friss, ritmusa kellemes szabályos 4/4-es ütemen alapul, amely során a táncosok két tánclépést tesznek a merengue jellegzetes lüktető mozdulataival. Ettől az egyszerű ritmustól a tánc igen egyszerű, ezért nagyon könnyen elsajátítható. A lépések begyakorlása után a tánc egy kellemes érzetet kelt.
Zenéje:
üde, friss, kellemes
Üteme:
2/4-es
Jellegzetes hangszerei:
ütős hangszerek, csörgők
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

Nixi 97

Állandó Tag
Állandó Tag
Mambo

A "mambo" szó vallási fogalomkörből származott, és annyit jelent: szent cselekedet.
Az első mambó ritmust Anselmo Sacasas fejlesztette ki. 1944-ben megjelenő zenéje minden slágerlistán megtalálható volt.
A II. Világháborúban, amikor kubai zenészek vándoroltak be Amerikába, az észak-amerikai jazz összefonódott a kubai ritmusokkal. A mamó-tánc tökéletesen igazodott az adott ritmusokhoz, a lépésekben pedig a kubai stílust vették át.
1987-es év új lendületet hozott a Mambónak. A Dirty Dancing című film megjelenésével táncláz tört ki világszerte. Hatalmas lelkesedéssel és szenvedéllyel próbálták a fiatalok érvényre juttatni a tánc erotikus stílusát a táncparketten, a táncversenyeken és a divatban.
A mambó tánc karaktere erotikus és túlfeszített, de temperamentumos és játékos is. A ritmust, mellkasban és a csípőben létrehozott, sok izolációva, gyors forgásokkal és élénk karmozgásokkal interpretálják.
Zenéje:
gyors, sodró, áradó, heves
Üteme:
4/4-es
Jellegzetes hangszerei:
dob és a fúvós hangszerek
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

Nixi 97

Állandó Tag
Állandó Tag
Rock&roll

A rock & roll eredetében 3 nagy zenei irányzat található meg: a jazz, a country & western és a rhythm & blues. Első virágkora az 1954-1958 közötti évekre tehető. A rhythm & blues (feketék zenéje) 1954 után keveredett a country & western (fehérek zenéje) stílussal. Ez a keverék végül rock & rollként vált ismertté, melyet a feketék és fehérek egyaránt szerettek és hatásukra beindult a zenei ipar is.
Chuck Berrytől a Maybellene volt az első olyan szám, amely megtalálta az utat a slágerlistákra. A rock & roll további fejlődésében nagy szerepe volt Allan Fred-nek, aki magát a rock & roll atyjának nevezte. Mint disk jockey, a rádióműsorok zárásaként mindig rockyt adott. A rocky alkotó zenészei közé tartoznak továbbá: Fats Domino, Little Richard, Bill Haley.
Az 50-es évek közepén a zeneipar rájött, hogy a rock & rollal szép pénzt kereshetne. Így ilyen zenéket játszottak és táncos filmeket forgattak. Ebben az időszakban született meg a Rock alround a clock c. film is. Ezt 1954. április 12-én rögzítették, amit a rocky születésnapjaként tartunk számon.
A fiatalok egy maguk közül kikerülő példaképre vágytak, s ekkor jött el Elvis Presley ideje. Elvis a zene fejlődése érdekében keveset tett ugyan, de mint előadó, énekes és egész generációk bálványa mégis utolérhetetlen maradt.
A tánc ma is lelkesíti az ifjúságot, függetlenül attól, hogy régi vagy új zenére táncolják. A tánciskolák nélkülözhetetlen tánca, mely mára már a divattánc versenyeken is megállja a helyét.
A rocky karaktere a rendkívül gyors, lendületes mozgásokban és akrobatikával megtűzdelt lépéseiben nyilvánul meg.
Zenéje:
gyors, fiatalos, pörgős, tombolásra alkalmas
Üteme:
4/4-es
Jellegzetes hangszerei:
dob, a gitár, és a trombita
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

Nixi 97

Állandó Tag
Állandó Tag
Argentín Tangó

A tango szó valószínűleg afrikai eredetű és jelentése találkozóhely vagy különleges hely. Ez nem azt jelenti, hogy maga a tangó is Afrikából származik. A kubai habanera, a spanyol contradanca és az afro-argentin candombé egyaránt befolyásolták a tangó kialakulását.
A tangót európai bevándorlók vitték Buenos Aires kikötőibe, akiket összekötött a kétségbeesés és a kiábrándultság. Dalaikban a szomorúság, nosztalgia, elvágyódás, remény is felhangzott. Így jött létre a város mellékutcáiban a tangó. A fiatalok tömegesen jártak tánciskolákba és mivel kevesebb hölgy volt, így gyakran előfordult, hogy férfi férfival gyakorolt.
Az 1910-es években az egyház ellenezte erkölcstelen, kihívó mozdulatai miatt. 1914-ben II. Vilmos császár be is tiltotta. Ennek ellenére az 1920-as évektől újra népszerű lett.
A megújított argentin tangó visszakerült Európába, ahol óriási átalakuláson ment keresztül. A lépéseket stilizálták, a csábító tangókaraktert a gyors ritmusok teljesen elnyomták. Az 1960-as évektől mind a zenészek, mind a zeneszerzők találkoztak a tangó új stílusával. A szalonokban, tangóklubokban, iskolákban már ezt a változatot tanulták a tanulók.
A tánc karakterére jellemző, hogy két ember egymásért és nem az előadás kedvéért táncolja. Melankolikus tánc hírében áll. A táncosok lépéseikkel a zene minden rezdülését visszaadják.
Zenéje:
szenvedélyes, magával ragadó, melankolikus
Üteme:
2/4-es
Jellegzetes hangszerei:
gitár, furulya, hegedű és a nélkülözhetetlen, alapvető hangszer, a tangóharmonika
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

Nixi 97

Állandó Tag
Állandó Tag
És egy új őrület! A ZUMBA! Igaz nem társastánc, hanem a táncoknak és a fitnessnek a keveréke, de talán érdekel benneteket. Ha úgy érzitek, hogy nem ide való, akkor légyszi töröljétek.
Történet

A Zumba® sztori Kolumbia Cali nevű városában a 90-es évek közepén kezdődött Beto Perez, aerobik és latintánc oktatóval.
Egy napon, mikor Beto megérkezett aerobik órájára, észrevette, hogy otthon felejtette aerobik zenéit. Nem volt mit tenni, gyorsan cselekedni kellett, így elővette táskájából kedvenc latin gyűjteményét, amely csak tradicionális salsa, merengue és cumbia slágerekből állt. Csupa nagybetűs zenével, akusztikus hangszerelésben, és vágatlan eredeti változatban. Improvizált, és levezette élete első „Zumba” edzését. Sokéves oktatói tevékenysége alatt ez volt az első olyan óra, amelyen edzőként nem kellett „harcolnia” a vendégeiért, mivel úgy tűnt saját magukat motiválják, amit akkor hirtelenjében nem is értett. A vendégek egy óra után azonnal rajongóvá váltak, és alig várták a következő edzést. A véletlenből megszületett egy új és forradalmi fitness koncepció, a Zumba® Fitness Party™.
A zumba szó a zumbear igéből, kolumbiai szlengből ered. Azt jelenti „gyorsan mozogni, és szórakozni”. Más latin nyelveken pedig bulit, partyt jelent. Beto felnőtt a kihíváshoz, meghozta a döntést, hogy világszerte megismerteti az emberekkel ezt a szenvedélyt. Csak egy pár hónap telt el és Beto új módszere annyira felkapottá és közkedveltté vált Calin, hogy Shakira is felkérte a „Pies Descalzos” című album koreográfusának.
1999

A kolumbiai sikerek után Beto a fitness ipar hazájába, Amerikába költözött. Az amerikai álomból azonban 2 év kemény szenvedés, harc, és elutasítás lett. Az amerikai fitness ipar túl rigidnek mutatkozott a csoportos aerobik edzések alapvető jellemzőinek felrúgásával kapcsolatban.
Zárójelben az aerobik és a Zumba® különbségeiről. Az aerobik edzések meghatározója a zene, amelyet 4x8 ritmusú egységekre bontanak és a céloknak meghatározott gyorsaságú, általában 128-150 közötti BPM (bit per minute) –re kell hangolni. Az aerobik monotonitása valójában ebből fakad, hiszen minden kiszámolható, rendszerezhető. Az ütemeket mindenki számára kellő hangsúllyal kell jelölni, illetve a 32-es váltásokat is előre bevált effektes klisékkel segítik. A mixek készítői, bizonyos esetekben plusz számítógépes dobot is alkalmaznak, amitől a zenék igazából akármilyenek is lehetnek, mert tónusukban ugyanolyannak tűnnek. A folyamatos BPM tartása miatt bizonyos slágereket gyorsítani, avagy lassítani kell, ami más szemszögből igazi gyilkolása a nagybetűs zenének.
A hagyományos aerobik edzéseken az alaplépésekből hosszabb, min. 2-3 perces koreográfiák betanulása a cél, amelyet ehhez a 32-es egységhez igazítanak.
A Zumba célja ezzel szemben az, hogy ne alkalmazzunk mixeket, és folyamatos BPM-et, hanem autentikus dalokat, stílusokat vonultassunk fel, amelyhez a tempótól függetlenül találjuk meg azokat a mozdulatokat, amelyek a leginkább követhetők mindenki számára, illetve hatékonyak, a fitness különböző céljainak (tonizálás, kondíció javítás, zsírégetés, kalóriahasználat maximalizálása stb.) megfelelően. A Zumba® edzésen a zenék struktúrájának megtartása elsődleges fontosságú.
A mozdulatok lehetnek táncos és aerobikos elemek egyaránt, sőt ezek vegyítése a cél. Az aerobikos mozdulatok csupán a végtagok mozgatására specializálódnak, a test középső szakasza, a törzs és a csipő ki is esik a látókörből. A Zumba a latin inspirációnak engedve a csipő és törzs mozdulatait kötelezően beemeli a mozgásanyagba. Nincs hosszan tartó koreográfia, amit meg kell jegyezni. Az autentikus, valódi zenék struktúráját megőrizve csökkenti az edzésprogram monotonitását, rövidtávú memóriát, jóval kisebb figyelmet igényel.
A fitness ipar két éven keresztül nem volt meggyőzhető a 4x8 „dobozon kívűli” gondolkodás elfogadására, a fitness klubok még lehetőséghez sem akarták juttatni a Zumba® atyját.
2002

A Zumba® és Beto ezért másfelé indult. Befektetőtársakat keresett a program és márkanév világszintű bejegyzéséhez, amelyet meg is talált Alberto Perlman és Alberto Aghion személyében. Megalapították a Zumba® Fitness LLC-t, majd kiadtak egy 4 részből álló kazettát, amit a különböző TV shopokban kezdtek árulni. Kinek meglepő, kinek nem meglepő módon a kiadás évében, csak az amerikai piacon több százezer példány talált gazdára.
A fitness kazetták mást is hoztak magukkal. Az emberek keresni kezdték a Zumba® edzést a fitness klubokban is, de hát ugye nem volt edző. A szakemberek egyre nagyobb számban érdeklődtek oktatói képzés felől, ami egyenes következményként vezetett a tananyag kialakításához, és a képzés megkezdéséhez
2003

A Kellog’s a Zumba® Fitness együttműködésével a legnépszerűbb fitness promóciós kampányt vezényelte le a Latin-amerikai térségben. Ezt a sikeres kampányt azóta 5 másik országban is bevezették.
2005

A színvonalasabb oktatói képzések érdekében a Zumba® Fitness LLC partnerséget köt a legnagyobb amerikai szakmai szervezetekkel, úgymint az AFAA (Aerobics and Fitness Association of America), ACE (American Council on Exercise), IDEA (a világ legnagyobb fitness profikat egyesítő szervezete), és SCW Fitness Education.
2007

A Zumba® nemzetközi nyitása ekkor történt, aminek következtében ma már a világ összes kontinense zumbázik.
2008

A legújabb DVD kollekció megjelenése, amelyhez egy speciálisan kifejlesztett Zumba® súlyzót adtak ajándékba.
2009

Speciális Zumba® óratípusokat fejlesztettek ki, illetve a hozzá kapcsolódó képzési struktúra is útnak indult. Ezek a következők:

  • Zumba Gold® elsősorban az aktív idős korosztály alacsonyabb intenzitású edzésprogramja, amely tartalmaz egy speciális székes gyakorlatsort is. Emellett ezt az órát ajánlják azoknak, akik a Zumba® alapjaiban szeretnének jobban elmélyülni, vagy a sporttal, testmozgással való ismerkedés legelején tartanak, és kondíciójuk még csak kialakulóban van.
  • Zumbatomic® a gyerekek Zumbája. Az órán vicces koreográfiákat és mellesleg spanyol nyelvet tanulhatnak a gyerekek, hiszen a mozdulatok a szöveghez igazodnak. Habitustól, egyéniségtől függően 4-12 éves korig ajánlott.
  • Zumba Toning™ a valódi bomba edzés. Képzelted már, milyen lehet a hatásos, azonban végtelenül unalmas alakformáló gyakorlatokat felturbózni, és élvezhetővé tenni? A Toning súlyzókkal valódi zenét csinálhatsz az órán, hiszen úgy zizeg benne az anyag, mint a rumbatökben J.
  • Aqua Zumba™ az igazi medencés party. Mindenkinek, kor nélkül ajánlott. A Zumba® formula és filozófia hagyományos aqua fitness gyakorlatokkal ötvözve.
 

phoenyx

Állandó Tag
Állandó Tag
A spicc

A Spicc

Kedves Olvasó, aki a cím láttán mosolyra fakadsz, nem italozás okozta spiccről lesz szó :D

Hogy ki találta fel a spiccelést, azaz melyik táncosnő táncolt először lábujjhegyen, erre vonatkozóan a tánctörténetben nincs megbízható adat.
Annyi azonban bizonyos, hogy Marie Tagliona, a Stockholmban született balerina emelte vásári ügyeskedésből költői kifejező eszközzé a spicctáncot A szilfid című balett1832,-ben lezajlott ősbemutatóján. Ugyanezen bemutató óta klasszikus balerina öltözék minden romantikus táncjátékban a tütü, a kis balettszoknyácska, amelyet szintén Taglione kisasszony hozott divatba a már említett ősbemutatón.
A spicctánc kezdeti időszakában még nem voltak spicc cipők, bár a táncosnők hamar rájöttek, hogy ha a topánjuk orrát kitömik, az megkönnyíti a lábujjhegyen való táncot.
A XIX. század ’60-as éveiben aztán a ama használt, erősen enyvezett spicc cipők ősei is megjelentek. Meglehetősen múlékony darabok… Egy színpadon végigtáncolt este után többnyire hasznavehetetlenné kopnak. A férfi táncosokat érdekes módon nemigen csábítja a spicctechnika; ritkán fordul elő a színpadon.
A kozák- és más népek fiai ősidők óta járnak népi spiccet, begörbített lábujjal, puha orrú csizmában, a nézők köreiben mindig nagy sikert aratva.
„Az a két kicsiny balettcipő” különben, amely Chaplint örökzöld dalára ihlette, szintén balettcipő volt…

 
Utoljára módosítva a moderátor által:

phoenyx

Állandó Tag
Állandó Tag
A Break

A break

Teljes nevén breakdance, azaz breaktánc, mely New York Bronx nevű városrészének feketék lakta negyedében született. A break szó jelentése: törés, töredezés.

Elemei: balett, gimnasztika, pantomim és legfőképp akrobatika.
Akkora erőkifejtést kíván, hogy a szenvedélyes breaktáncosoknál izomszakadások sem ritkák.

Eleinte az utcán és a pályaudvarokon táncolták; de a Flashdance, a Beat Street és a Breakin című filmek annyira népszerűvé tették, hogy a legelőkelőbb sportklubok is rákaptak.
A híres San Francisco Balett még ösztöndíjat is megszavazott negyven kezdő breaktáncos támogatására.
Immár breakszakkönyvek is kaphatóak. A legutóbbi több mint fél millió példányban fogyott el. A breaktánc figuráinak nevéből már szótár is készült; íme, néhány címszó:
Handglide= padlóra támasztott tenyérrel, fél karon végzett forgás.
Manequin= kirakatbabák merevségét utánzó, szögletes taglendítés.
Moonwalk= holdkórosokra :D emlékeztető helyben járás, amelynek azt a hatást kell keltenie, mintha a breaker hátrafelé futna.
Tick= áramütött ember rázkódását mímelő rángatózás.
Toprock= mozgásharc két breaker között.
Windmill= kozáktánc szélmalomforgással.
Worm= féregként csúszás hason.

A breaktánc gyakorlása leginkább a hajlékony, kisportolt alkatúaknak javasolt.
De természetesen a bámészkodó közönség is rendszerint egy-egy egyszerűbb elemét szíves örömest kipróbálná.:)
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

phoenyx

Állandó Tag
Állandó Tag
Tojástánc

A Tojástánc

Ha valaki nagyon óvatosan lépked, vagy kényes helyzetben minden kockázatot próbál elkerülni, azt mondják rá, hogy tojástáncot jár.
E szólásban emlegetett tojástánc nem holmi kitaláció, mint sokan gondolják, hanem az alapja egy valóságos tánc.
Mégpedig jellegzetes olasz népi tánc, amelyet a földre egymástól egyenlő távolságra lerakott nyers tojások között kell járnia a vállalkozó kedvű táncosnak.
Nos, az illető táncos nem kevesebbre vállalkozik, minthogy a ritmust tartva járjon a tojások között oly módon, hogy egyet se törjön össze. A „félrelépés” megbocsáthatatlan.
Ha csak egyetlen tojásra rálép tánc közben, legjobb elbujdosnia, mivel e szégyen után maradása sem lesz a faluban.

Mivel a táncos ügyességi próba ekkora jelentőséggel bír, számos színpadi műbe is belekerült a tojástánc.
Thomas Goethe Meister Vilmosából készült Mignon című operájában például egy cigánykaraván vezetője akarja rábírni a vonakodó címszereplőt, hogy tojástáncot járjon.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

jbaj

Állandó Tag
Állandó Tag
European Quadrille Tánc fesztivál Guinness-rekord - Hungary / Szombathely 2009.

European Quadrille Dance Fest - Hungary / Szombathely 2009.


Guinness-rekord

Szombathely Fő terén 2010. május 21.-én ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Quadrille Európai Táncfesztivál (Quadrille Dance Festival - QDF). Ennek a nagysikerű rendezvénynek a szülőatyja a Szlovéniai Táncegyesület, amely azzal a céllal hozta létre a programot, hogy a fiatalságnak kedvet hozzon a tánchoz. A Guinness-rekord jegyzékei szerint ez a rendezvény a legnagyobb az egy időben előadott szinkrontánc kategóriában. A 2006-os esztendőben, Szombathely városában, amely egyébként a program kizárólagos magyarországi helyszíne, 368 diák táncolt egy időben, és ezzel megszületett egy hivatalos Guinness-rekord.
A táncfesztiválon résztvevő diákok létszáma évről-évre egyre nő, a tavalyi év becslései szerint már meghaladta az 500-at a fiatalok létszáma, így remélhetőleg a 2010-es évben is gyarapodik a színes tini forgatag.
Hogy idén mi lesz a szinkrontánc zenei alapja az még kérdés, de hamarosan biztosan azt is megtudjuk.
Tehát május. 21.-én délben a szombathelyi Fő téren táncol Szombathely.

 
Utoljára módosítva a moderátor által:

phoenyx

Állandó Tag
Állandó Tag
A SZTEPP tánc

A név eredete: az amerikai Tap Dance magyar neve.
Markáns ritmusú lépéselemei Írországból, afrikai mozgáselemekből, illetve a dél-amerikai táncokból származnak.
Jellegzetessége a szteppvasalású cipőbe bújtatott láb ujjheggyel és sarokkal való ütemes dobogtatása.

A tánc alaplépéseit már a múlt században leírták az úgy nevezett Kopogós táncokkal, melyek eredetüket tekintve szudániak, illetve az egykor Amerikába hurcolt fekete rabszolgák is örökül hagyták tánc mozdulataikkal.
A sztepptánc virágkorát az 1930-as években élte. Az első szteppcipők kikészítése farátéttel történt.
A szteppcipő ritmikus koppantásaival a táncos a saját testét használja hangszerként.
Később kifejlesztették a cipő orrán és sarkán rátétként rögzített fémlapokat, melyekkel a táncos a mozdulataival szabályos dobverőként kelt hangot.
A tánc népszerűvé vált a fekete táncosok révén, így rövidesen színpadi változatai is felbukkantak.
A musical-ek szárnyalásával széles körben vált ismertté: kezdetben Bill Bailey, Sandman Sims, Jimmy Slide , később akrobatikus elemekkel tarkítva a Nicholas Brothers tették vonzóvá.
Filmen Fred Astaire és az éppen fergeteges szteppelése miatt géppuska lánynak becézett Eleanor Powell emelték tökéletesre.

A vasalatlan, tehát nem preparált cipőben járt sztepp neve Soft Shoe Dance. Ezt a stílust Gene Kelly fejlesztette virtuóz módon hangtalanná.
A musical-ek csillaga az 1950-es évek végén leáldozóban volt, de maga a tánc átvészelte a nyolcvanas évekig, amikor Gregory Hines filmjeinek köszönhetően újraéledt.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

tomi2008

Állandó Tag
Állandó Tag
Palotás - Anna-bál- Balatonfüred

A Palotás
<o></o>
Először egy XVIII: századi erdélyi táncot hívtak palotásnak, e tánc azonban a nyugatról „honosított” új táncok hatására feledésbe merült, csak a nevét emlegették néha.
Ha már fennmaradt a neve, rá is húzták egy, a reformkorban divatba jött magyaros jellegű táncra, ezek után már ezt nevezték palotásnak. A vonulás jellegű lengyel polonézhoz hasonló lépésekkel lejtett, ma ismert palotás koreográfiáját azonban csak 1860-ban állította össze Tóth Samu táncmester; egész pontosan egy nagy bál nyitó táncának szánva. Sokáig ez is maradt a farsangi vigalmak megnyitója.
<o></o>
Az elnyomás éveiben a magyarság és a hazafiság melletti tüntetésnek tekintették; a kiegyezés után pedig a hagyomány iránti tisztelet diktálta, hogy ezzel kezdődjön minden jelentősebb bál.
Az idők során azonban a palotás lépései egyre mesterkéltebbé váltak, így az ifjúságot már nem tudta magával ragadni, és az 1940-es évek vége felé apránként kiszorult a bálok táncrendjéről.
<o></o>
A palotás név abból ered, hogy a méltóságteli táncot eleinte főleg a fényes bálokat rendező palotákban táncolták, ellentétben a csárdással, amely –mint neve is jelzi- csárdákból indult hódító útjára; bár a nagyúri társaság is igen megkedvelte ez utóbbit is. A palotás elevenedik meg az Anna-bálok részeként is:

Az első Anna-bált 1825. július 26-án rendezte meg Balatonfüreden a Horváth-házban Szentgyörgyi Horváth Fülöp János a leányának, Anna-Krisztinának a tiszteletére.
Az első bált követően minden év Anna napjához legközelebbi szombaton megtartott Anna-bál mindig az ország legelőkelőbb báljai közé tartozott, ahol nyaranta találkoztak a haza legjelentősebb művészei, politikusai (pld.: Jókai Mór, Blaha Lujza, Vörösmarty Mihály). Az I. világháborút követően vesztett eredeti fényéből a bál; a II. világháború után hivatalosan 1954. júl.31-én rendezték meg újra a Balaton étteremben.
Huszka Jenő -a neves zeneszerző- utolsó szerzeménye az Anna-báli keringő, amelyet 1962-ben játszottak először a nyitótáncként hagyományos díszpalotás mellett.

A füredi Anna-bál immár hagyományos nyitótánca a palotás (Erkel: Hunyady László), eredetileg balatonfüredi fiatalokból szervezett csoport kezdte el táncolni, (a betanítótanár Leyrer Lorándné Fülöp Anna (Buci néni) volt), jelenleg hivátásos táncművészeket kérnek fel az elődadásra.
Elég sok tévhit kering már a füredi Anna-bállal kapcsolatban:
Az első füredi Anna-bált a hagyomány szerint 1825-ben rendezték meg. A pontos dátumot nem ismerjük. A fürdőszezonban több bált is tartottak az "úri közönség" szórakoztatására, az Anna-napi bál csak egy volt ezek közül.
Horváth "Anna": Szentgyörgyi Horváth (Fülöp) János és katymári és borsódi Latinovics Anna első gyermeke, Mária Krisztina Julianna Erzsébet Konstancia volt. Baján született 1805. július 15-én. (Az eredeti születési anyakönyv alapján) A hagyomány szerint 1825-ben egy (Anna-napi?) bálon ismerkedett meg Kiss Ernővel, 1826. május 18-án esküdtek meg Répceszentgyörgyön. Az ifjú feleség 1827. február 7-én Pesten elhunyt.
Kiss Ernő: 1825-ben még csak főhadnagy volt, és nem huszárkapitány, főleg nem ezredes. Az más kérdés, hogy valószínűleg a birodalom hadseregenének leggazdagabb főhadnagya.
Horváth család: A szentgyörgyi előnév nem a család Balatontonszentgyörgy-i
kötődésére utal. (A család Vas megyei származású, a mai
Répceszentgyörgyön volt birtokuk.
A Horváth-ház 1798-ban már kész volt (ekkor már csak "csinosították"). Hudi József levéltári adatok alapján 1794-1795 (esetleg 1796?) évekre teszi az építését. A házat (Szentgyörgyi) Horváth Zsigmond (nemesi testőr és királyi kamarás volt) és Gludovátz József (királyi tanácos) építtették.
Szentgyörgyi Horváth Krisztina testvére József 1848-49-ben honvéd
ezredes volt.
Az Anna-bálokat több-kevesebb rendszerességgel tartották meg, de nem minden évben. Többek azért sem valószínű, mert legalább egy alkalommal: 1834 -ben tűzvész következtében leégett füredi fürdőtelep. (Az Anna-báli előkészületek során, július 26-án a Horváth-házban keletkezett tűz miatt leégtek a környező épületek is. A ma oly divatos kifejezéssel élve "a reformkori városrész" - mind az öt-hat épület.) Szerény véleményem szerint nem túl valószínű, hogy a füstölgő romok között nagyon bálozhatnétjuk lett volna. Csak megjegyzem, 1826 nyarán szintén leégett a fürdőhely. A XIX. század utolsó évtizedétől a társasági élet súlypontja áthelyeződött a - a Déli vasút (1861 - megépülése miatt is) gyorsabban fejlődő déli partra (Siófok, Földvár). Az utolsó "régi" füredi Anna-bált, amiról tudok, 1913-ban tartották, ekkor már úgy írtak róla, hogy a "valamikor országszerte híresek volta a füredi Anna-bálok". Jött az I. világháború.A fegyverek dörejében elhallgatotta muzsikaszó. 1914 és 1954 között tudomásom szerint Füreden nem volt Anna-bál. Érdekes viszont, hogy a többi Balaton menti településen (Csopak, Tihany, Almádi, Siófok, Zamárdi, Földvár rendeztek. 1954-től már valóban minden évben megtartották. Zákonyi Ferenc, a füredi idegenforgalmi hivatal vezetőjének kezdeményezésére elevenítették fel a szokást. A hagyomány iránti tiszteletből számozzák úgy a bálokat mintha minden évben megtartották volna.
Az 1958-as Anna-bálon részt vett Huszka Jenő, zeneszerző. A bál hatására komponálta „Anna-báli keringő” című művét. 1962. július 28-án játszották el első alkalommal a füredi Anna-bálon.
Anna-bál szépét először 1862-ben (július 26-27.) választottak Kozma Irma kisasszony személyében.
 

phoenyx

Állandó Tag
Állandó Tag
Hastánc

Nyugat-Európában és Amerikában a hastánc is újból divat.

Csak kevesen tudják, hogy ez a tánc a pigmeusok kultikus tánca volt, amely az anyaméh termékenységét volt hivatott elősegíteni.
Midőn néhány pigmeus a fáraó udvarában méltóságot kapott, az egyiptomi nők eltanulták a pigmeus-feleségektől e látványos tánc ingerlő mozgástechnikáját.
Tőlük meg elsajátították a mai Jordánia és Törökország területén hajdan élt lányok.

Volt, ahol a nők csak egymás között táncolták, és olyan is, hogy a férfiakat szórakoztatták vele.
Idővel aztán hivatásos hastáncosnőkké váltak. Egyikük mutatta be a Kígyóéjszaka című híres hastáncot az 1893-as chicagói világkiállítás egyiptomi pavilonja mellett felállított sátorban.
Bár az akkori puritán Amerikát megbotránkoztatta a köldököt szabadonhagyó, buggyos nadrág kosztüm, és az erotikus zenei aláfestés, a lokáltáncosnők már akkor átvették a mozdulatait a műsorukba.

Átlagosan elmondható, hogy a hölgyek zömmel csak mostanság váltak híveivé, először tornaként értékelve -mivel egy orvos azt nyilatkozta, hogy a hastánc fokozza a test rugalmasságát, erősíti a gerincoszlopot és a medencecsontot- de széleskörben terjed amiatt is, mert frissítő hatása van a szellemre, lélekre egyaránt.
Ma már tömegesen fogynak az idekapcsolódó videó anyagok, zenei művek, és természetesen a tánchoz szükséges "Seherezádé" ruhák is. :)
 

fancsalilany

Állandó Tag
Állandó Tag
Az angolkeringő a bostonból fejlődött ki kb. az 1920-as évek elején a bécsi keringő utódjaként. Korábbi angol elnevezése (slow waltz – „lassú keringő”) is arra utal, hogy tulajdonképpen a bécsi keringő lelassításaként keletkezett. Az angol waltz kifejezés a német Walzerből eredeztethető, amely a bécsi keringő kialakulásakor nyert főnévi formát a walzen (forogni) ige átalakításaként. A Habsburg Birodalomban kialakult ekvivalensével szemben azonban itt a kerek mozdulatok mellett már egyenes mozgást is tapasztalhatunk.
Az angolkeringőt származási helye alapján nevezték el, ugyanis az angolok a bécsi változtatot ebben az időszakban és korábban is túlságosan közelinek, erotikusnak gondolták. Először az 1922-es világbajnokságon táncolták, de elnevezésére még csak 1929-ben került sor. A tánc a boszton és a slowfox stílusában kezdett formálódni. Kezdetben előretörekvő versenytánc volt, azonban később a fordulásokból az ütemek végét már összezárt lábak jellemezték. Szerkezete átlós jelleget kapott, mert a teljes fordulatok bonyolultnak tűntek, s a jobbra, ill. balra fordulásoknál csak háromnegyedet fordultak. A teljes táncformát az angol koreográfusok és tánctanárok alakították ki megközelítőleg mai formájára, amelyet az Imperial Society is elfogadott.
Az angolkeringő a táncversenyek első programjaként szerepel; zenéje szentimentalista, érzéki vonásokat ébreszt, s ritmikusan lendülő mozgásaival a legharmonikusabb standard tánccá alakult. Táncos jellege a lassú és egyenletesen lendülő, térben haladó fordulómozgásokban nyilvánul meg, melyek törésmentesen uralják a táncparkettet. Emellett jellegzetessége még az emelkedések és süllyedések megformálása és az ezek közötti átmenetek hangsúlyozása.
Zenéjére az első ütem hangsúlya jellemző, lassan áradó, harmonikus forma és 3/4-es ütem jellemző. Tudásszinttől függően 29-32 ütem/perc a tempója, versenyeken azonban kötelezően 30 ütemet kell besűríteni egyetlen percbe.
 

fancsalilany

Állandó Tag
Állandó Tag
A Quick step a lépések dinamikájával, elsöprő tempójával valamint a "quick" és "slow" lépések állandó váltakozásával kapja meg szeszélyes elegyét, ám emellett a táncostól nyugodt felsőtesttartást és tiszta lábtechnikát követel meg. Azt mondhatjuk, hogy a Quick step a legvidámabb és legsziporkázóbb társastánc. Hozzájárult ehhez az is, hogy a II. világháború után alapos stílusváltozáson ment keresztül: kicsi, ritmikus szökellő lépésekkel gazdagodott. Zenéje: rendkívül gyors, vidám, sodró, sziporkázóan virtuóz. Tipikus hangszerei a trombita, harsona és a szaxofon.
 

fancsalilany

Állandó Tag
Állandó Tag
A Slowfox eredete a Foxtrottban keresendő. Az 1910-es években a Onestepből és a Ragből fejlődött ki a Foxtrott, melyet 1924-től más és más gyorsaságú zenére kezdtek járni, s így egy lassabb és egy gyorsabb tánc keletkezett. A lassabb lett a Slowfox, a gyorsabb a Quickstep. A Slowfox a lineáris lépésmintákat követő, művészien megformált, hosszú, sikló járómozgáson alapul. Az angol társastánc legtipikusabb tánca, melynek eleganciáját zenei oldalról a szaxofon és a klarinét emeli ki. Igen igényes és technikailag viszonylag nehéz tánc, mely a világtáncprogramban is szerepel.
Maga a Foxtrott eredete a régi Onestepben és Ragben keresendő. A Onestep - mely 1910 körül került át Észak-Amerikából Európába - leegyszerűsített "egylépésmozgásával", valamint változatlan ritmusával Chasse nélküli, mars és haladó jellegű tánc volt. Ezt a táncot gyors 2/4-es ütemben előre, hátra vagy néha oldalirányban, fordulások nélkül féltalpon táncolták. Mint társastánc a Twostepet (polkaszerű, ugrás nélküli) váltotta fel. A Onestep mindenekelőtt Angliában érvényesült, ahol kiszorította a keringőt. Népszerűségét tekintve a Tangóval vetekedett, amely azonban inkább a franciák szakterülete maradt.
Slowfox a tágterű, folyamatosan haladó, hullámszerű járómozgásokban nyilvánul meg. A táncot a hanyag eleganciával előadott, hosszan elnyújtott lendületek jellemzik, melyeket gyors fordulatok és meglepő pózok tesznek varázslatossá. A többszörös világbajnok és tréner Karl Breuer találóan írja le a Slowfoxot: "A lábat a táncban egyszerűen oda helyezhetjük, ahová a súly kívánkozik. Egyúttal a legnehezebb standard tánc is, amennyiben sikere döntően azon múlik, hogy ne hasson unalmasnak. Ez csak akkor sikerül, ha nagyon extenzíven táncolják, és zeneileg nagyon intenzíven interpretálják".
A Slowfox a standard táncversenyek nélkülözhetetlen epizódja. Igen sokan kedvelik lassan áradó jellege és szép zenéje miatt.
 

fancsalilany

Állandó Tag
Állandó Tag
A Bachata szó eredetileg dorbézolást, mulatozást jelent. Származási helye a karibi térségben található Dominikai Köztársaság. Dominikán a Bachata eredetileg az alsóbb néposztályok tánca volt, a Merenguével együtt

Romantikus, könnyed, játékos tánc. Ritmusában és hangulatában a Rumbához hasonlítható, de annál kevésbé szenvedélyes és komoly.
A Merengue zenéje ugyan 2/4- es ütemű és gyorsabb, vidámabb, de kevesebb figurát is tartalmazó tánc, mint a Bachata, mégis a két táncot gyakran együtt tanítják, mert a Merengue képezi a Bachata alapját. Ez a jelenség a vidám, gondtalan ünnepségek hangulatára vezethető vissza, ahol általában a Merenguével kezdték a táncot, ami lassan megszelídülve átalakult egy romantikusabb, érzelmesebb táncba, a Bachata-ba. A Bachata üteme 4/4-es.
 
Oldal tetejére