Hírek A tajvani az egyik legszabadabb társadalom a világon

Az amerikai házelnök biztosította a szigetország vezetőjét arról, hogy az USA továbbra is „acélosan” támogatja majd a demokráciájukat, és egy gazdasági együttműködés lehetőségét is felvillantotta.

Magyar idő szerint szerda hajnalban tartotta meg beszédét a tajpeji elnöki irodában Caj Jing-ven tajvani elnök és Nancy Pelosi, az Egyesült Államok képviselőházának elnöke.
Először Caj beszélt, a szigetország elnöke Pelosit Tajvan egyik legrégebbi barátjának nevezte. Az elnök azt mondta, Tajvan nem hátrál meg, és bármit megtesznek, hogy fenntartsák a békét és stabilitást. Caj kijelentette, hogy együtt akarnak működni és egységben akarnak dolgozni a világ demokráciáival, hogy megőrizzék a demokratikus értékeket. A vezető aztán megköszönte Pelosi „megbízható” támogatását.

A szigetországi elnök után az amerikai házelnök emelkedett szólásra. Beszédében Pelosi a tajvanit az egyik legszabadabb társadalomnak nevezte a világon. Azt mondta, látogatása megmutatja az USA megrendíthetetlen elkötelezettségét a tajvani demokrácia mellett.
Pelosi azt mondta, "nagyon büszkék" Caj kormányzására, majd megköszönte a politikus vezetését, és azt mondta róla: az USA azt akarja, hogy az egész világ elismerje.

"Negyvenhárom évvel ezelőtt az USA megígérte, hogy mindig Tajvan mellett lesz. Kitartunk az elkötelezettségünk mellett."

Az amerikai házelnök ezután arról beszélt, hogy szorosabb együttműködést szeretne a két kormány között. Azt mondta, a Biden-kormányzat megerősítené az amerikai chipgyártó iparágat, hogy az versenyben legyen Kínával, és ez "nagy lehetőséget kínál az USA–Tajvan gazdasági együttműködésre."
Pelosi aztán azt mondta, most minden korábbinál létfontosságúbb Amerika szolidaritása Tajvannal szemben, és az USA elkötelezettsége továbbra is acélos, hogy megőrizze a demokráciát Tajvanon és a világ többi részén. Az amerikai házelnök végül Tajvan Covid elleni eredményes fellépését is magasztalta, azt mondta, példát állítottak a világ elé.

A tajvani kabinet közölte, hogy a szigetország hadserege megemelt készültségi szinttel várja Kína katonai gyakorlatait, melyet az ázsiai nagyhatalom Pelosi látogatására válaszul jelentett be. Japán aggodalmát fejezte ki a csütörtökön kezdődő gyakorlatok miatt. A japán kormányszóvivő azt mondta, a kínai műveletek helyszíne belelóg Japán kizárólagos gazdasági térségébe.

Pelosi

1659515838106.png
1659515838159.png
 
Nahát eddig úgy tudtam a CIA -nek ez a munkaköri leírása. Ezért dolgoznak nemcsak Afganisztánban, Irakban, Iránban, Libiában... nemkis munkát fektettek Ukrajnába is.
az újságok írják, pl ilyen cikkeket: "President Barack Obama spent $5 billion paying Ukrainians to riot and dismantle their democratically elected government."
A hír Tajvanról szól és nem arról amit írsz! Ha nem megy a magyar szövegértés keresd meg a cikket románul.
 
az újságok írják, pl ilyen cikkeket: "President Barack Obama spent $5 billion paying Ukrainians to riot and dismantle their democratically elected government."
Fake News: "President Barack Obama spent $5 billion paying Ukrainians to riot and dismantle their democratically elected government."

True story: "Első pillantásra 5 milliárd dollár tetemes pénzösszeg – de vajon elég tetemes egy egész forradalom megvásárlásához?

A pénz 1991-től 2014-ig áramlott. A legtöbbet a külügyekkel foglalkozó amerikai külügyminisztériumtól és a John F. Kennedy által létrehozott USAID fejlesztési részlegtől kapta. A Marshall-terv utódjának tekintette, amely segített Európa újjáépítésében a második világháború után.

Az ügynökség pénzeszközei az Egyesült Államok szövetségi költségvetéséből származnak. 2016-ban az USAID-nek 22,3 milliárd dollárt kell elköltenie világszerte, de ragaszkodnia kell az elnök külpolitikai irányelveihez. Ezért ez egy olyan politikai eszköz, amely soha nem teljesen politikai cél nélkül. De hogyan fogják ezt a pénzt pontosan felhasználni?

Az USAID kijevi irodái az ukrán főváros szélén találhatók, ugyanazon a területen, mint az Egyesült Államok nagykövetsége. Ez egy hatalmas épület, magas kerítéssel körülvéve.

Ann Marie Yastishocknak, a USAID regionális igazgatóhelyettesének gyakran kellett válaszolnia a pénzzel kapcsolatos kérdésekre. „Nem forradalmakat finanszírozunk, hanem a civil társadalmat és a civil szervezeteket” – mondta. "Nem finanszíroztuk sem a narancsos forradalmat, sem a Maidan-tüntetéseket 2014-ben. Ezek polgárok voltak odakint a Maidanon, és felkeltek a korrupt kormányuk ellen."

Egy a témával kapcsolatos cikk a Zeit Onloine-on olvasható "Did Uncle Sam buy off the Maidan?"
 
A billioval jo vigyazni!
Nem ugyan azt jelenti europaban és az angol nyelvteruleteken.
Mig a legtobb europai orszagban a billio 10 12. hatvanya vagyis millioszor millió, azaz ezermilliárd , angol nyelvteruleten csak 10 9. hatvanya, vagyis "csak" ezerszer millió ami nagyon komoly elteres!
 
Ha lesz harmadik világháború, az minden jel szerint a Tajvani-szorosban tör majd ki. A huszonegyedik század két gazdasági és katonai szuperhatalma a bolygó e pontján feszül leglátványosabban egymásnak – olyan mennyiségű sérelem, gyűlölet és fegyver halmozódott fel itt, hogy amint felpattan egy szikra, a detonáció ereje a Föld valamennyi országában érezhető lesz.
Ez a szikra pedig számos forrásból érheti a térséget. Egy meghibásodott rakétaindító állás, egy szoftver üzemzavara, egy ideggyenge pilóta, egy paranoiás ellentengernagy vagy egy szociopátiás hajlamú politikus indulatos döntése soha nem látott lángözönt áraszthat a világra. A legcsekélyebb provokáció is láncreakcióval fenyeget, a korszerű fegyverrendszerek és a mögéjük rendelt mesterséges intelligencia a másodperc töredéke alatt hozhat a teljes emberiségre nézve végzetes döntést, mérhet az ellenséges ország lakosságára és provokálhat önmagára „megelőző” csapást, aki pedig biztosítékokat épít a maga védelmi rendszerébe, protokolljaiba és katonai doktrínájába, az mindössze annyit ér el, hogy könnyelműen kiszolgáltatja magát az ellenségnek...
Tovább:
 
Orosz-Ukrán
Szerbia- Koszovó
Tajvan-Kína
Három jelenlegi nagyhatalom egymáson köszörüli a karmát csak egy a baj hogy egy harmadik szenvedő fél is van a dologban.. Lassan meg az egész világ....
Ebből nem látszik a 3 nagyhatalom (hiába számolom)
csak a szenvedő felek
Azt tudni kell Koszovó helyzete nem rendezett
A köztársaság területébe de facto nem tartoznak bele a szerb enklávék. Szerbia és az ENSZ nem ismeri el Koszovó függetlenségét, s mind a mai napig ENSZ-irányítás alatt álló területnek tekintik a szuverén Szerbia területén.

Koszovó függetlenségét eddig a 193 független ország közül 93 ismerte el, valamint a csak részlegesen elismert államok közül Tajvan, a Máltai lovagrend, a Cook-szigetek és Niue.[6] A független országok közül 44 nyilatkozott úgy, hogy nem ismeri el Koszovót, vagy kimondottan tiltakozott a függetlenség egyoldalú kikiáltása ellen.
 
Utoljára módosítva:
Néhány személy itt Amerikát vádolja ugy a Taiwni mint az Ukrán konfliktus miatt, a cikk ezt háritja vissza.
akinek szeme van, csak az
és nem nem Orbánra fogja.
A cikkedből részlet:
"Egy másik probléma is előtérbe kerülne, amelyet eddig az Oroszországgal való konfliktus rejtett: Európa és Amerika közötti probléma. "
Ki nem tudta ezt első pillanattól fogva? (proxyháborújuk)
Itt hangzott el: "az utolsó szál ukránig támogatunk pénzzel, fegyverrel"
 
Utoljára módosítva:
Négy napig nem kozolt elemzést a kedvenc geopolitikai szakertom, der ma reggel végre hirt adott magárol.
A pasi izraelben él, a magyarazat innentol azt hiszem mindenki szamara ertheto:

Robert C. Castel

KINETIKUS TERÁPIÁK, KÉT MEGÁLLÓVAL A TÖRTÉNELEM VÉGE UTÁN
Sajnálom, hogy az utóbbi néhány napban nem állt módomban válaszolni a kérdésekre, észrevételekre.
Nem voltam igazán gépközelben.
Beköszöntött az időszakos nyári félreértes a körzet egyik népi, demokratikus, felszabadító (egyébbként trendien dzsihádista) szervezetével.
Nem kell mindjárt arra a csúnya háború szóra gondolni. A háború mint tudjuk, a történelemmel együtt véget ért.(by Fukuyama)
Amit az utóbbi napokban láttunk az csupán a kommunikáció egyik kinetikus, posztmodern formája.
A terápiás folyamat szerencsére sikerrel járt. Remélhetőleg , sikerült úgy beállítani a másik fél metanarratíváját, hogy egy ideig ne legyen kedvük metanarratívizálni.
És én is visszazökkenhetek a megnyugtatóan hektikus rutinomba.
 
Neeem??
Oroszország, USA, Kína.
Ukrajna sem rendezett...
Tajvan sem rendezett...
a 3 nagyhatalom nem volt ott felsorolva
Három jelenlegi nagyhatalom egymáson köszörüli a karmát
Most már ott van a felsorolás: és mind hibás.
De egyik sem rosszabb a másiknál
Épp csak ki mivel vádolja a másikat.
Persze a demokrácia hangzatos védelmére hivatkozást lefoglalta a tengeren túli.
Ám a haszonlesés kilátszik az álarc mögül.
a többi képmutatás.
Ukrajna-orosz esetében se más a beavatkozási pofátlankodás, mint Kína Taiwan esetében
Nancy Pelosi ottléte zavaró és bajt csináló tényező.

Kína bejelentette pénteken, hogy felfüggeszti az együttműködést az Egyesült Államokkal egy sor területen, egyebek mellett leállítják a párbeszédet magas rangú katonai parancsnokok között Nancy Pelosi amerikai házelnök tajvani látogatása miatt.
Szerbia -Koszovó esetét mint amerikai érdek nem tudom.
Hagyak a dac nem
Orosz-szerb testvérséget, megzavarni igyekszik mint mindig.
Amit az orosz támogat, annak csakis ellene mehet
A mindenütt bajt kavaró

Vang Ji kínai külügyminiszter csütörtökön felelőtlennek és észszerűtlennek nevezte Nancy Pelosi tajvani látogatását. A tárcavezető azt mondta, nem fogja tűrni, hogy országának alapvető érdekei sérüljenek, és átgondolt lépéseket fog tenni Kína nemzetbiztonsága és szuverenitása védelmében

Japán érdekeit is sérti az USA kotnyeleskedés.
 
Utoljára módosítva:
akinek szeme van, csak az
és nem nem Orbánra fogja.
A cikkedből részlet:
"Egy másik probléma is előtérbe kerülne, amelyet eddig az Oroszországgal való konfliktus rejtett: Európa és Amerika közötti probléma. "
Ki nem tudta ezt első pillanattól fogva? (proxyháborújuk)
Itt hangzott el: "az utolsó szál ukránig támogatunk pénzzel, fegyverrel"
Forrás?
 
Azt hiszem kozeleg az igazsag oraja ukrajnaban :(
Egy furcsanak latszo de teny: a google, és a nyugati lapok eghyre jobban hallgatnak az ukran energetikai infrastruktura állapotárol.

A hirek oroszorszag eu elleni energiafegyverérol beszelnek, szerintem tévesen.
Az oroszok ukrajnat sujtjak!
Egyreszt a katonai eszkozok uzemanyagellátása minimalis ma már, másrészt - és ez tunik nekem felelmetesebbnek - kozeleg a tel, ami ukrajnaszerte keményebb min t nalunk europaban!!!!!!

A tamadasok jo resze annak az ellátorendszernek a tamadasa, ami az egyszeru ukran szamara jelenti a biztonsagot.
Tavfutorendszerek, melegvizrendszerek, olaj és gázellátás...

Andrij Jermak tegnapi nyilatkozata azt mutatja, hogy az ukran vezetés tisztaban van ezzel.
A nyilatkozatban azt irta a kabinetfonok, hogy meg a tél bealta elott veget kelll vetni a harcoknak!
Pont a par sorral ezelott leirtakra figyelmeztet, arra, hogy ha a tel bealta elott nem állnak le, akkor valos veszelye van annak, hogy az orosz hadsareg tonkre teszi az orszag futései, és energetikai rendszereit, és ezzel akar millios halalozast is okoz, nem elsosorban a harcolo katonak koreben.
De gondoljon bele min denki mit jelent egy a fronton harcolo katona számára az, ha tudja, otthon megfagy a csaladja :((((((
 
Mindemellé: a reális hangok egyre erösödnek. Ultraliberális oldalról is. A CBS szerint az UA-ba szállitott fegyverek, löszerek 30 %-a ér célba.

Azaz, a beszállitott fegyver 70 %-t vagy az oroszok rögtön kilövik, és/vagy az ukránok rögtön lábon eladják a fegyvereket, s zsebre teszi a vezetés az innen járó bevételt.
 
Ez egy valos veszely, de elsosorban a holnapot érinti.

A ma realitasa, és amire nagyon nagyon oda kellene figyerlnie mindenkinek, az az ukran ember!
Egyre nagyobbnak látom a realis veszelyet annak, hogy az orszag kimerul.
Az élelmiszer és energia ma már létkérdés!
1933-ban a holodomort egyszer már átélték szegények, és most a tél kozeledtével ujra itt a veszélye :(

Minden keppen a beke iranyaba kellene elmenni mindennek, és nem az ukran emberek konnyen elofordulhat hogy millioinak a halala iranyaba :(
 
Ultraliberális oldalról is. A CBS szerint az UA-ba szállitott fegyverek, löszerek 30 %-a ér célba.
De nem felejti el ezt közölni a köztévé sem
A fegyvereket nem lehet nyomon követni.
Én ezen sem csodálkozom.
Minden háborús viszony és körülmény között a fegyverkereskedőknél köt ki a fegyverszállítmány
De ugyanígy szoktak járni a humanitárius segélyek.
Az afrikai háborúknál írtak sokat az ENSZ segélyek sorsáról.
Az ukrajnai kaland.Nem jó másnak csak a tengerentúlnak.
A hatalmas pénzügyi segélyek sem hoztak győzelmet
Halkan mondom
Teljes melléfogás lett ismét a gondolkodás ott ahol a pénzcsapok vannak.
 
Azt hiszem kozeleg az igazsag oraja ukrajnaban :(
Egy furcsanak latszo de teny: a google, és a nyugati lapok eghyre jobban hallgatnak az ukran energetikai infrastruktura állapotárol.

A hirek oroszorszag eu elleni energiafegyverérol beszelnek, szerintem tévesen.
Az oroszok ukrajnat sujtjak!
Egyreszt a katonai eszkozok uzemanyagellátása minimalis ma már, másrészt - és ez tunik nekem felelmetesebbnek - kozeleg a tel, ami ukrajnaszerte keményebb min t nalunk europaban!!!!!!

A tamadasok jo resze annak az ellátorendszernek a tamadasa, ami az egyszeru ukran szamara jelenti a biztonsagot.
Tavfutorendszerek, melegvizrendszerek, olaj és gázellátás...

Andrij Jermak tegnapi nyilatkozata azt mutatja, hogy az ukran vezetés tisztaban van ezzel.
A nyilatkozatban azt irta a kabinetfonok, hogy meg a tél bealta elott veget kelll vetni a harcoknak!
Pont a par sorral ezelott leirtakra figyelmeztet, arra, hogy ha a tel bealta elott nem állnak le, akkor valos veszelye van annak, hogy az orosz hadsareg tonkre teszi az orszag futései, és energetikai rendszereit, és ezzel akar millios halalozast is okoz, nem elsosorban a harcolo katonak koreben.
De gondoljon bele min denki mit jelent egy a fronton harcolo katona számára az, ha tudja, otthon megfagy a csaladja :((((((
Ez nem egyoldalú az Ukránok is támadják a Krím ellátó rendszereit.
1660218344098.png

A nagyfeszültségű áramvezeték tornyai, melyek Enerhodarból, az atomerőműből a Krím felé vezetnek, valamiért elkezdtek ledőlni.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,609
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére