A Trudeau kormány elítélte a fehérorosz diktatúrát — Minszk bezárja ottawai nagykövetségét

Justin Trudeau miniszterelnök kijelentette, hogy kormánya további szankciókat fontolgat Fehéroroszországgal szemben, válaszul egy újságíró hétvégi letartóztatására. Közben az autokratikus rezsim bejelentette, hogy bezárja ottawai nagykövetségét. Vasárnap a Ryanair Athénból Vilniusba tartó 4978-as járatát egy fehérorosz vadászgép bombariadó miatt eltérítette és minszki leszállásra utasította.

A leszállás után a száműzetésben élő Roman Protasevics fehérorosz újságírót és barátnőjét, Sofia Sapegát leszállították a gépről és letartóztatták, mielőtt a gép folytathatta volna útját. Protasevics az őrizetbe vétele után hétfőn késő este egy rövid videoklipben a fehérorosz állami televízióban látható volt, amint "bevallja" az ellene felhozott vádak egy részét.


"A fehérorosz rezsim viselkedése felháborító, törvénytelen és teljesen elfogadhatatlan. Ez egyértelmű támadás volt a demokrácia és a sajtószabadság ellen. Elítéljük, és azonnali szabadon bocsátását követeljük" - mondta Trudeau keddi sajtótájékoztatóján. "Elítéljük továbbá a polgári repülésbe való ilyen jellegű veszélyes beavatkozást. Kanada már eddig is szankciókat alkalmazott Fehéroroszországgal szemben, és most továbbiak bevezetését fontoljuk"--tette hozzá.


Trudeau hangsúlyozta, hogy Kanada együtt fog működni a szövetségesekkel és a nemzetközi intézményekkel, köztük a NATO-val, hogy nyomást gyakoroljon a rezsimre és megvédje "az újságírókat világszerte".


Kanada tavaly szankciókat jelentett be 55 fehérorosz tisztviselő ellen, miután Ottawa szerint a választásokat "széles körű szabálytalanságok", valamint az Alekszandr Lukasenko elnök vezette "rendszerszintű elnyomó kampány" és az emberi jogok megsértése jellemezte.


A fehérorosz nagykövetség hivatalos honlapján közzétett egy üzenetet, amely szerint szeptember 1-jén hivatalosan bezárja ottawai misszióját, és július 10-én leállítja a konzuli dokumentumok feldolgozását. "Feltételezhető, hogy a Belarusz Köztársaság kanadai nagykövetségének konzuli feladatait a továbbiakban a Belarusz Köztársaság New York-i (Amerikai Egyesült Államok) főkonzulátusa fogja ellátni" - áll a nagykövetségi üzenetben.



Fehéroroszország ottawai nagykövetségének ügyvezetője -- Evgeny Russak -- belvárosi irodájában. Fotó: Facebook.

A szövetségi Közlekedési Minisztérium közleményt adott ki, amelyben arra figyelmeztet, hogy a "Fehéroroszország által hozott szokatlanul túlzott intézkedések" miatt azt tanácsolja a Kanadában bejegyzett repülőgépek tulajdonosainak és üzemeltetőinek, hogy ne lépjenek be Fehéroroszország légterébe.


"Kanada továbbra is együttműködik partnereivel annak érdekében, hogy a fehérorosz nép hangját meghallgassák, és hogy felelősségre vonják azokat, akik felelősek a demokrácia aláásásáért, a média szabadságának elnyomásáért és az emberi jogok megsértéséért"--nyilatkozta Marc Garneau miniszter.


Garneau felszólította Fehéroroszországot, hogy engedjen szabadon mindenkit, akit a rezsim önkényesen fogva tart.


Egyesek szerint a további szankciók nem biztos, hogy segítenének a helyzet enyhítésében. Az is lehet, hogy még közelebb sodorják Fehéroroszországot fő támogatójához és szövetségeséhez - Oroszországhoz - miközben csökkentik az EU és mások befolyását.


"Lukasenka egyre könnyebb préda lesz a Kreml számára" - mondta Alekszandr Klaskouski, egy független minszki politikai elemző.


"Páriaként Fehéroroszországnak sokkal nehezebb lesz kivédeni a Kreml követeléseit a közös valuta bevezetésére, a légi bázisok telepítésére és a jövedelmező fehérorosz gazdasági eszközökhöz való orosz hozzáférést."


Miközben a nyugat elítélte Fehéroroszországot, kedden folytatódott az elnyomás, amikor Pavel Seviarynetset, az ellenzéki Kereszténydemokrata Párt vezetőjét tömeges zavargások szervezésének vádjával hét év börtönbüntetésre ítélték.


"A fehérorosz politikai pártok legtöbb vezetőjét vagy bebörtönözték, vagy menekülésre kényszerítették" - mondta Ales Bialiatski, a Viasna emberi jogi központ vezetője. "Fehéroroszország akut emberi jogi válsággal néz szembe, egészen példátlan politikai elnyomás közepette"--tette hozzá.


Peter Zimonjic / CBC
KMH
 
Az Európai Unió hétfői csúcstalálkozóján született az a döntés, hogy a szervezet megtiltja a fehérorosz légitársaságok járatainak az uniós repülőterek, valamint a társaság repülőgépeinek az Európai Unió területe feletti légtér használatát. Az unió egyben azt ajánlotta az európai fuvarozóknak, hogy gépeik ne használják a fehérorosz légteret.
Válasz:
Csütörtökön az orosz hatóságok nem engedélyezték, hogy egy Bécsből Moszkvába tartó gép elkerülje a belarusz légteret, így a járatot törölték. Az Air France közölte, hogy hasonló okokból törölt Moszkvába tartó járatokat.

Az orosz repülési hatóság ma már engedélyezte, hogy az EU-ból érkező gépek Fehéroroszország elkerülésével repüljenek az országba. (BBC)
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,801
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére