Hírek A vallástudós úgy beolvasott a vadászatról baromságokat beszélő Semjénnek, hogy egy hétig pépeset fog enni a KDNP-elnök

A vadászatot antropológiai kontextusba helyező és metafizikai összefüggésekkel keretező Semjén Zsolt arról szónokol, hogy a vadászszenvedély az ember antropológiájának meghatározó része (a dolgot ennél valamelyest bonyolultabbnak gondolván, ebbe most nem mennék bele), s – így Semjén – nem az a kérdés, miért vadászunk, hanem az szorul magyarázatra, „miért tagadja meg valaki az őseinek az örökségét…”


Na mármost, miután Semjén egy olyan kormánynak a tagja, amely kormány törvényalkotói munkásságában is előszeretettel hivatkozik Isten kinyilatkoztatott szavának Bibliába foglalt szent hagyományára (lásd például család, sze×uális orientáció stb.), emlékeztetném a vadászó miniszterelnök-helyettest, hogy volt a Biblia elején egy ember, valószínűen olvasott róla valahol, ha máshol nem, egy képes vagy kifestő Bibliában egészen biztosan, aki vadász volt.


Ézsaura gondolok, Jákob testvérére, tehát a vadászra, aki vadászként tagadta meg őseinek az örökségét, s egy tál lencséért adta el az elsőszülöttségi jogot ikertestvérének, az állattartással foglalkozó Jákobnak, ami aztán odáig vezetett, hogy kizáratta magát az apai örökségből.


Az atyai áldást az állattartó Jákob kapta, csodálatos ígéretet a termékeny földre, a föld kövérségére, búzára, borra, dicsőségre, s arra, hogy „legyen átkozott, aki átkoz, és áldott, aki áld téged” (1Mózes 27-29). Ezzel szemben Ézsau, a vadász a fenti atyai áldás antitézisét kapta: földje nem lesz termékeny, nem fog ráhullani az égi harmat, s testvérének kell majd szolgálnia (1Mózes 27,39-40).


Most akkor hogyan is van ezzel a vadászattal és az őseink örökségének a megtagadásával? Ki tagadott meg és mit?


És csak a rend kedvéért: Ézsau előtt már egy másik vadászt is emlegetett a Biblia, Nimródot, aki nagy vadász volt ugyan, csakhogy Kámnak, Noé gonosz fiának utóda, aki erőszakkal terjeszkedett, s tett szert hatalmas birodalomra.


A hagyomány azt is tudni véli róla, hogy az emberiség egyik legnagyobb bűne, Bábel tornya felépítésének mérhetetlen gőgből fakadó ötlete is tőle származott.


Erről azért is kellene tudnia Semjénnek, mert a biblikus hagyomány ezzel magyarázza, hogy az addig egynyelvű és egy népet alkotó emberiség beszédét az Örökkévaló büntetésből összezavarta, s így alakultak ki a nyelvek, hogy mostantól ne értsék meg az emberek egymást, s ne tudják véghez vinni dölyfös tervüket: azt, hogy eljussanak az Istenig, s olyanná váljanak, mint az Örökkévaló.


Hát ezért alakult úgy, hogy maga Semjén sem érti meg a többi népet, mert azok nem tanultak meg magyarul, ő pedig nem tanulta meg egyetlen más nép nyelvét sem.


Gábor György

agancs.jpg
 
Teljesen egyetertek a vadaszat nem sport hanem oldoklesrol szol. Felhaborit hogy ezt meg reklamozzak, es kotelezoen viszik a gyerekeket erre a kiallitasra.
MAs a mesekonyvekbol megismerni a vadalatokat akik egy szemoldok rancolastol lesznek "felelmetesek" es mas elonagysagba vadallatokat kitomve ugyan de latva az ossze fogat igen felelmetes latvany egy gyerek szamara. Biztos sokuknak remalmai lesznek ilyen helyek latogatasatol.
Nem szabad lerombolni a gyerek elom vilagat es fantaziajat felelmetes vadalatok latvanyatol. Nem Walt Disney mesefigurak oroszlanok bemutatoja ez a kialltias
Szerintem nem a kitömött állattok látványával van a gond. Attól még nem lesz rémálma senkinek. Kifejezetten érdekes is lehet. Nekem már gyermek koromban is magával ragadó élmény volt a természettudományi múzeum meglátogatása. Itt inkább az eszme a probléma, meg az értékrend amit a gyermekeknek közvetít. Pont ez a generáció akik még fogékonyak a természet és állatvédelem iránt kár elrontani egy ilyen kiállítással a világképüket. Bár én is Kittenberger könyveken nőttem fel, aztán mégsem lettem vadász, sőt......:)
 
vázoljuk fel hogy mikor a vadászokat (nem koca) vérben forgó szemmel szidjuk,ők mivel bűnösebbek mint az a böllér (vágóhíd) aki pénzért öli meg azt hogy egyél húst.a vadász kontroláltan kezeli a vadállományt,a sérülteket,hibásakat eltávolítja,kontrollálja a magyarországi vadállományt,fácánokat,vadakat tenyészt,gondoz,óv!

a vadász szivén viseli az erdőgazdálkodás gondjait,társaságokba tömörülve dolgozik,szereti az állatokat,fákat,növényeket! Mikor naponta többszázezer csirke megy a halálba,több tonna hal kerül a hálóba,sok esetben értelmetlenül halnak meg,mennek a pocsékba,akkor miért vagyunk most egy olyan szervezetre dühösek,amely meggondoltan felügyeli a munkáját? Ebből azt sejtem hogy mindezmost politikai vonalon dühöngősség,hogy a fidesz meg minden amit mögé képzelünk! a vadászatot itéljük vissza százezer évre világszinten,mert eszünk mint ember húsevő,vérző szemmel szidjuk az olasz ,német,stb gyilkolászokat akik tonnaszám exitelik a madarakat,pohos hasú német vadász sörittasan lövi a magyar nem beteg,de díjas agancsú szarvast.... bezzeg bilogóia órára vittük az ötösért az össszes védett bogarat,boncoltunk békát,nagy elánnal nyessük a csirkenyakát el,vagy kanadában pl a pulykát nem 1 éves korában leöljük ilyenolyan címszóval? Ki a gyilkos és nem vadász?
Inkább arról van szó hogy szükség volt-e több tíz milliárd forintot kiadni a kiállításra.
 
nem volt szükség,magyarországon nincs szükség semmiféle nyitásra a külvilág felé,csak a karajcsont geli féle félmilliárdos kiadásokra van szükség ,ha valaki echte balos nem menj vele szembe,nem tudod meggyőzni,még a gulyásleves receptbe is beleköt hogy vesszen orbán,érzem szavaidból
Ezt nekem írtad?
Érdekes hogy ezt milyen vagy melyik hozzászólásomból szűrted el?
 
regisztrálatlanul is látszik a fórum munkálatod,nem igazán a keressünk barátokat,osszunk meg médiát user
szerintem Te lehetsz a telex hőse mint világmegváltó
nekem mikor beajánlották ezt a fórumot,azt igérték: jó társaság,egyedi megosztások.....politika mi a ráknak a fizetős kommentátoroktól?
Annyi a téma miért ragadtál le a politikánál?
Lehet zenékről beszélni...könyvekről...ha nem találsz írsz egy témát és ott kibeszélhetjük.
A többi hozzászólásodat nem értem.
 
vázoljuk fel hogy mikor a vadászokat (nem koca) vérben forgó szemmel szidjuk,ők mivel bűnösebbek mint az a böllér (vágóhíd) aki pénzért öli meg azt hogy egyél húst.a vadász kontroláltan kezeli a vadállományt,a sérülteket,hibásakat eltávolítja,kontrollálja a magyarországi vadállományt,fácánokat,vadakat tenyészt,gondoz,óv!

a vadász szivén viseli az erdőgazdálkodás gondjait,társaságokba tömörülve dolgozik,szereti az állatokat,fákat,növényeket! Mikor naponta többszázezer csirke megy a halálba,több tonna hal kerül a hálóba,sok esetben értelmetlenül halnak meg,mennek a pocsékba,akkor miért vagyunk most egy olyan szervezetre dühösek,amely meggondoltan felügyeli a munkáját? Ebből azt sejtem hogy mindezmost politikai vonalon dühöngősség,hogy a fidesz meg minden amit mögé képzelünk! a vadászatot itéljük vissza százezer évre világszinten,mert eszünk mint ember húsevő,vérző szemmel szidjuk az olasz ,német,stb gyilkolászokat akik tonnaszám exitelik a madarakat,pohos hasú német vadász sörittasan lövi a magyar nem beteg,de díjas agancsú szarvast.... bezzeg bilogóia órára vittük az ötösért az össszes védett bogarat,boncoltunk békát,nagy elánnal nyessük a csirkenyakát el,vagy kanadában pl a pulykát nem 1 éves korában leöljük ilyenolyan címszóval? Ki a gyilkos és nem vadász? a vadásztársaságok felügyelik,kisérik a vadállományt, pótolják pl a fácán,szárnyasok ,emlősök populációját,felügyelik a beteg,veszett állatok eltávolítását
Szerintem te kevered a szezont a fazonnal. Olyan szakma nincs, hogy "vadász". Olyan van, hogy vadőr! Ők etetik és ritkítják is a vadállományt. A hobbi vadász akivel itt a gond van. Aki kizárólag szórakozásból öl. Egyébként a húst nehogy azt hidd, hogy megkapja minden alkalommal. Azért külön fizetni kell. Ez a szórakozás semmilyen szinten nem szól az élelemszerzésről. Másrészt ahobbi vadász nem a gyenge, meg sérült példányokat lövi ki, pont, hogy leszebbeket, a legnagyobb trófeával rendelkezőt. Egyáltalán nem tesz jót a vadállománynak, főleg, hogy sokuk még célozni sem tud, és csak sebzi az állatot, felesleges szenvedést okozva. Egyébként meg ne általánosíts!!! Van aki húst sem eszik és biológia órán is fellázadt az állatok elpusztítása ellen. ;)
 
szó mi szó..keserű szájízzel teszem el magamat holnapra,én próbáltam a vadászatot mint olyat megvédeni,ellenbe téve a világot sújtó nagyobb károkozásokra nézve,naponta többezer hentes nyír ki sertést,marhát,barneváloknál ezertonnákra mennek tönkre szárnyasok,nyilván a húsiparra is vannak fesztiválok,falunapok,könyökömön csorog a kacsazsír fesztiválok,de úgyérzem most ezen poszt csak a politikára hajaz
Bocsi de ez kb olyan hasonlat, hogy ha Ausztráliában kiirtották az erdőtüzek az élővilágot, akkor igazán nem számít ha a Magyarországi erdőket is kivágjuk és lebetonozzuk a helyét. Egyik sem szép dolog, de semmi közük egymáshoz. Nekem teljesen mindegy ki volt eddig politikai hatalmon, a vadászatot mindig elítéltem. Pedig apám is sokáig vadászott. De elvettem a kedvét tőle. :)
 
Inkább arról van szó hogy szükség volt-e több tíz milliárd forintot kiadni a kiállításra.
Szerintem nem. Végülis mit népszerűsít? Azt, hogy adj ki milliókat azért, hogy öldökölhess, és esetleg legyen pár trófeád a falon amit nem is biztos, hogy te lőttél, mert ha csak sebesíted a vadat és nem kerül elő akkor a vadőr intézkedik helyetted. Még a húst sem kapja meg a vadász csak ha fizet érte kilónként. Apróvadnál is meg van határozva mennyit vihet haza ami nem sok. 1-3 db max. És ezt nevezik sportnak. Szánalmas.
 
Valszeg az ősemberek vadászat nélkül- hát hmmm....talán mind kipusztultak volna? Ráadásul van olyan, h vadgazdálkodás- mivel szükség van rá- szóval most akkor senkinek sem kéne vadászni? Nem egészen értem.
Az a baj, hogy itt olyan emberek fogalmaznak meg kritikát akiknek leghalványabb fogalmuk nincs a vadászatról. Nem tudják mi a különbség a hobbi vadász meg a vadőr között. Azt sem tudják, hogy egyik sem a húsért lő, mert nem viheti azt haza. Csak ha megveszi pénzért kilónként ami nem igazán éri meg, mert olcsóbb a boltban. A hobbi vadásznak az ölés a szórakozás ami elég gyalázatos dolog. A vadőr pedig a vadgazdálkodásban dolgozik, és felügyeli a hobbi vadászokat is. Ő nem szórakozásból öl, hanem ez a munkája része. Persze a haobbi vadász rengeteget fizet a vadásztársaságoknak, vagy a terület tulajdonosának ami akár egy nemzeti park is lehet. Amit fel lehet használni akár a vadállomány védelmére vagy a terület fejlesztésére is. De ettől még elég ótvar dolog ha valakinek a buli, hogy lelövünk valamit és a pénisze meghosszabbítása a puskája.
 
Eddy ,
a vadászat már megbocsájts , de mindig is "úri" sport volt ! talán emlékszel egy Hofi kabaréra amelybe a magyar vadásztársadalmat vesszi elö , mely ruházata az akkori "Varsoi szerzödést" idézte fel , jó hogy a vad ijedtébe szörnyethalt amikor öket meglátta ! Alul munkásörség , felül a Néphadsereg :rohog:,mert nálunk "igazi vadászruházat" nemigen volt , a nyári zubonyunk eggyenlö volt a seregével .
Persze mert egy vagyonba kerül. Vadász vizsga, engedélyek, fegyverek, ruha, felszerelés, vadászjegy, vagy belépés a vadásztársaságba, szállásfoglalás, fizetés a kilőtt vadak után, trófea után, ha a húsból is kell azután is. Kész vagyon kizárólag azért, hogy megölhess valamit. Számomra érthetetlen miért jó ez.
 
1.

Az erdészek nevében kikérem magamnak! Mi az, hogy szocialista csökevény?

2. Az Ézsau - Jákob idézethez
A történészek, őstan-kutatók általános véleménye, hogy a Homo sapiens sapiens először gyűjtögető életmódot folytatott, később áttért a vadászó életmódra, majd letelepedett és gazdálkodni kezdett, és a szelidített állatokkal állattartást. Az állatartás végeredménye, a trágya segíti a vetemények nagyobb hozamát. Ebből következik, hogy az Ézsau, a vadász életmódja összeütközésbe került Jákob, a gazdálkodóéval.
A Biblia sem mond mást. Példabeszédben fogalmazza meg ezt a törvényt: a magasabb fejlettségű társadalomnak elsőbbsége van az alacsonyabbal szemben. Ézsau <--> Jákob.

3. A modern vadászat
Azokon a területeken, ahol az ember nem avatkozik bele a természet és ezen belül a vadállomány életébe, ott a (csúcs)ragadozók szabályozzák az állatállományok egészségét. Az a vad, amelyik nem képes megvédeni magát, vagy elmenekülni a támadója elől, abból préda lesz. A megmaradók adják az életképes vadállományt.
A legmagasabb szinten a csúcsragadozók közül a szerszámkászítő ember áll. Csapda, íj-nyíl, puska, méreg, mind, mind a túlvadászatot okozza. Mivel és minthogy egyetlen csúcsragadozó sem tűri a gyengébb csúcsragadozót - lásd az oroszlán-gepárd, oroszlán-hiéna kapcsolatokat - az ember sem tűri azt. Magyarország területéről már régen kiirtotta a farkast, a hiúzt, a medvét. (Már mindhárom vad kezd visszaszivárogni. Egy-egy példányuk, amit találnak, szigorú védelem alatt áll.) Az egyik utolsó farkast 1971-ben lőtték ki Bugacon. A gereznája ma is a vendégház falán lóg. A hajtásban volt szerencsém magamnak is részt venni.

3a. A Yellostown park területéről, - mint káros vadat, ami leöli a teheneket - kiirtották a farkasokat. A Y.-i Nemzeti park területe kezdett tönkremenni. A folyók eliszaposodtak, a növényzet elsatnyult, a növényevő vadállomány elkorcsosult, a rágcsálók elszaporodtak.
Az US vadászainak támadt egy ötletük: Alaszkából vissza/be telepítettek 11 farkast, 2 falkában.
3-4 éven belül a folyók visszatértek a medrükbe, a növényzet felélénkült, a növényevőkből a farkasok nagyon gyorsan kiirtották és megették az életképtelen egyedeket. Mivel a kevesebb növényevő állomány az iszapos talajon nem tud gyorsan futni, leszoktak arról, hogy a folyóparton legelésszenek, ezáltal a partok megszilárdultak, a faállomány felszaporodott a partokon és ezért a hódok és az apró rágcsálók visszatértek. Miután elfogytak a nagyvadak, a farkasok a rágcsálókra vetemedtek, ezáltal azok is életrevalóbbak lettek. És Így Tovább ---- EZT az ember nem képes megtenni.
Ez csak egy nagyon jó példa arra, hogy mi, emberek, elvakultságunkban milyen károkat tudunk okozni a természetben.
Az erdészek nevében akkor tudnod kell, hogy a hobbi vadász nem az élelemért öl, és nem cserkészi be a vadat, hanem a vadőr eleve helyzetbe hozza, hogy neki csak lőni kelljen. Ha elvéti akkor keresgélhetik együtt a prédát, de ha elunja a vadász akkor a vadőr mehet utána egyedül. Ne keverjük össze ezt a szórakozást az ősemberek létért folytatott küzdelmével, mert semmi köze a kettőnek egymáshoz. A vadász meg sem kapja az állat húsát, max ha megveszi külön, egy vagyonért. Ráadásul a hobbi vadászt baromira nem érdekli az erdő és vad gazdálkodás. Ő csak fizet és lelövi amire szerződést kötött. A vadgazdálkodás a vadőr munkája. Központilag határozzák meg az adott évben területenként hány vad és mikor lőhető ki. A vadász lőné a legszebbet, ha hagynák neki. ;) Ez a lelketlen gazdag sznobok szórakozása. Jó sokat fizetnek ezért van még életben a dolog. Különben értelme sem lenne, mert a vadőr elvégezné az állomány ritkítását.
 
Persze mert egy vagyonba kerül. Vadász vizsga, engedélyek, fegyverek, ruha, felszerelés, vadászjegy, vagy belépés a vadásztársaságba, szállásfoglalás, fizetés a kilőtt vadak után, trófea után, ha a húsból is kell azután is. Kész vagyon kizárólag azért, hogy megölhess valamit. Számomra érthetetlen miért jó ez.
Hm...vagyis hiába megyek a vadászhoz vadhúsért ...nincs neki ha meg van akkor drágán adja hisz ő is pénzért vette...
Tudtam én hogy mesebeszéd a teli vadhússal a mélyhűtőm szöveg...
 
Hm...vagyis hiába megyek a vadászhoz vadhúsért ...nincs neki ha meg van akkor drágán adja hisz ő is pénzért vette...
Tudtam én hogy mesebeszéd a teli vadhússal a mélyhűtőm szöveg...
Teli lehet vadhússal ha megvette. Meg a belsőségeket van ahol megkapják :) Vagy ha van egy 300 hektáros területe, amin szabadon vadászhat. Akkor övé a hús is. :D 1-2 fácán vagy nyúl azért jár az apróvad vadászat után. Vagy ki tudja, lehet sutyiban a vadőr kap valamit a hűtőjébe. Minden szakmának vannak előnyei. ;) Remélem ezzel nem bántottam meg egyetlen tisztességes vadőrt sem.
 
Az erdészek nevében akkor tudnod kell, hogy a hobbi vadász nem az élelemért öl, és nem cserkészi be a vadat, hanem a vadőr eleve helyzetbe hozza, hogy neki csak lőni kelljen.

Ráadásul a hobbi vadászt baromira nem érdekli az erdő és vad gazdálkodás. Ő csak fizet és lelövi amire szerződést kötött. A vadgazdálkodás a vadőr munkája. Központilag határozzák meg az adott évben területenként hány vad és mikor lőhető ki. A vadász lőné a legszebbet, ha hagynák neki. ;) Ez a lelketlen gazdag sznobok szórakozása. Jó sokat fizetnek ezért van még életben a dolog. Különben értelme sem lenne, mert a vadőr elvégezné az állomány ritkítását.
Maradjunk annyiban, hogy amennyiben ezt a kiallitast nem a most hatalmon levo kormany rendezte volna meg, akkor mások lennének a postok!
Nekem rettenetesen álszent képmutató viselkedesnek tunik, ha valakik fantasdztikusan sajnaljak a vadakat, gyilkosnak nevezik a vadászokat, de siman elmennek azok mellett akik maszk nélkul járták nemrég az utakat.
Képmutatónak tunik hogy sirnak a vaddisznok halálán, de hangosan tapsolnak az oltasellenes emberek agitaciojan, holott tudju7k jol hány halálso áldozata vol - van - a járványnak.

Ott vqannak a leopard harckocsik(de emlithetnem az Abramsot is)
Fura hogy senki nem mond veleményt a a Krauss– Maffei Wegmann (KMW) cégcsoportrol, amely jelenleg KNDS (KMW-Nexter Defence System) néven gyártja ezeket az eszközöket. Korábban, alvállalkozóként a kieli Krupp-Maschinenbau (MAK) is gyártotta a harckocsikat.

A netoldalakon sorra lehet olvasn9i, hogy mennyivel zhatekonyabbak ezeki mint a ko9rabbiak! (leforditsam? mennyivel jobban lehet veluk gyilkolni az embereket! mennyivel tobb embert lehet hazája elhagyására kényszeriteni ezekkel, mint a korabbi korszerutlen tipusokkal! )

Senki nem emliti a bombagyártó vállalatokat!

Jah hogy ezek sok embernek adnak munkat, sok penzt fizetnek be az államkasszába.
Az más!
Akkor lehet!
De pár millió ember halála hol hasonlithato9 ossze néhányezer rénszarvas lelovésével! Ez utobbiak rettenetesen felhaboritoak, az elozoek meg csak emberek haláláűval járnak, ami bagatel...
 
Maradjunk annyiban, hogy amennyiben ezt a kiallitast nem a most hatalmon levo kormany rendezte volna meg, akkor mások lennének a postok!
Nekem rettenetesen álszent képmutató viselkedesnek tunik, ha valakik fantasdztikusan sajnaljak a vadakat, gyilkosnak nevezik a vadászokat, de siman elmennek azok mellett akik maszk nélkul járták nemrég az utakat.
Képmutatónak tunik hogy sirnak a vaddisznok halálán, de hangosan tapsolnak az oltasellenes emberek agitaciojan, holott tudju7k jol hány halálso áldozata vol - van - a járványnak.

Ott vqannak a leopard harckocsik(de emlithetnem az Abramsot is)
Fura hogy senki nem mond veleményt a a Krauss– Maffei Wegmann (KMW) cégcsoportrol, amely jelenleg KNDS (KMW-Nexter Defence System) néven gyártja ezeket az eszközöket. Korábban, alvállalkozóként a kieli Krupp-Maschinenbau (MAK) is gyártotta a harckocsikat.

A netoldalakon sorra lehet olvasn9i, hogy mennyivel zhatekonyabbak ezeki mint a ko9rabbiak! (leforditsam? mennyivel jobban lehet veluk gyilkolni az embereket! mennyivel tobb embert lehet hazája elhagyására kényszeriteni ezekkel, mint a korabbi korszerutlen tipusokkal! )

Senki nem emliti a bombagyártó vállalatokat!

Jah hogy ezek sok embernek adnak munkat, sok penzt fizetnek be az államkasszába.
Az más!
Akkor lehet!
De pár millió ember halála hol hasonlithato9 ossze néhányezer rénszarvas lelovésével! Ez utobbiak rettenetesen felhaboritoak, az elozoek meg csak emberek haláláűval járnak, ami bagatel...
Az én véleményem a mai vadászokról pont ugyan az lenne bárki ülne a miniszterelnöki székben. Nem volt ez más 20-30 évvel ezelőtt sem, sőt. Nem tudom mi köze a járványhelyzetnek a vadászathoz. Semmi! De ha már felhoztad személy szerint az állatokat jobban kedvelem. Egy rénszarvast azonnal megszeretek elég rá néznem, az emberekkel nem vagyok ugyan így. Ez van. Nem hiszem, hogy rangsorolni kéne élet és élet között. De megnyugtatlak ennek ellenére hordom a maszkot zárt térben, pedig nem is kötelező és már mindhárom oltásomat megkaptam önként jelentkezve rá. Szóval nem rajtam múlt ez a történet sem. ;) Ez ügyben tényleg a jelenlegi kormányzatnál kellene reklamálni, nem itt.
 
safe_image.php


Érdekes fényképek találhatók a médiákban az állítólag "hullott agancsokról"

Ugy látszik már a szarvasok is fűrésszel szabadulnak meg a fejdíszüktől? :)
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

oxenden oxenden wrote on Jekatyerina68's profile.
Keresem a következő könyvet letölthető formában, vagy megvételre . Tudna valki segíteni? Köszönöm.
Címe:
Sírjak vagy nevessek ? Az emberi agy boldogságra hangolható.
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm a fordítást, szeretem ezt a sorozatot.
Nagy Attiláné wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm a fordításaidat.
Nagy Attiláné wrote on Ajuda67's profile.
Köszönöm a fordításaidat.

Statisztikák

Témák
36,891
Üzenet
4,493,312
Tagok
596,145
Legújabb tagunk
G. Pap Zsófia
Oldal tetejére