Hírek A vallástudós úgy beolvasott a vadászatról baromságokat beszélő Semjénnek, hogy egy hétig pépeset fog enni a KDNP-elnök

A vadászatot antropológiai kontextusba helyező és metafizikai összefüggésekkel keretező Semjén Zsolt arról szónokol, hogy a vadászszenvedély az ember antropológiájának meghatározó része (a dolgot ennél valamelyest bonyolultabbnak gondolván, ebbe most nem mennék bele), s – így Semjén – nem az a kérdés, miért vadászunk, hanem az szorul magyarázatra, „miért tagadja meg valaki az őseinek az örökségét…”


Na mármost, miután Semjén egy olyan kormánynak a tagja, amely kormány törvényalkotói munkásságában is előszeretettel hivatkozik Isten kinyilatkoztatott szavának Bibliába foglalt szent hagyományára (lásd például család, sze×uális orientáció stb.), emlékeztetném a vadászó miniszterelnök-helyettest, hogy volt a Biblia elején egy ember, valószínűen olvasott róla valahol, ha máshol nem, egy képes vagy kifestő Bibliában egészen biztosan, aki vadász volt.


Ézsaura gondolok, Jákob testvérére, tehát a vadászra, aki vadászként tagadta meg őseinek az örökségét, s egy tál lencséért adta el az elsőszülöttségi jogot ikertestvérének, az állattartással foglalkozó Jákobnak, ami aztán odáig vezetett, hogy kizáratta magát az apai örökségből.


Az atyai áldást az állattartó Jákob kapta, csodálatos ígéretet a termékeny földre, a föld kövérségére, búzára, borra, dicsőségre, s arra, hogy „legyen átkozott, aki átkoz, és áldott, aki áld téged” (1Mózes 27-29). Ezzel szemben Ézsau, a vadász a fenti atyai áldás antitézisét kapta: földje nem lesz termékeny, nem fog ráhullani az égi harmat, s testvérének kell majd szolgálnia (1Mózes 27,39-40).


Most akkor hogyan is van ezzel a vadászattal és az őseink örökségének a megtagadásával? Ki tagadott meg és mit?


És csak a rend kedvéért: Ézsau előtt már egy másik vadászt is emlegetett a Biblia, Nimródot, aki nagy vadász volt ugyan, csakhogy Kámnak, Noé gonosz fiának utóda, aki erőszakkal terjeszkedett, s tett szert hatalmas birodalomra.


A hagyomány azt is tudni véli róla, hogy az emberiség egyik legnagyobb bűne, Bábel tornya felépítésének mérhetetlen gőgből fakadó ötlete is tőle származott.


Erről azért is kellene tudnia Semjénnek, mert a biblikus hagyomány ezzel magyarázza, hogy az addig egynyelvű és egy népet alkotó emberiség beszédét az Örökkévaló büntetésből összezavarta, s így alakultak ki a nyelvek, hogy mostantól ne értsék meg az emberek egymást, s ne tudják véghez vinni dölyfös tervüket: azt, hogy eljussanak az Istenig, s olyanná váljanak, mint az Örökkévaló.


Hát ezért alakult úgy, hogy maga Semjén sem érti meg a többi népet, mert azok nem tanultak meg magyarul, ő pedig nem tanulta meg egyetlen más nép nyelvét sem.


Gábor György

agancs.jpg
 
Döbbenetes ez az utálkozás, aminek csíráit már kora gyermekkorban elvetik és ezt követően tovább erősítenek! Ellenzéki célozgat, hogy a kormánypárti nem egyenes úton szerzett javakból utazik és lövöldözik (milliós árú fegyverekkel felszerelt több ezer vadászból az egyik miniszter), a kormánypárti szerint meg a baloldal emberi szemekre vadászik. Miért ez? Mert a sajtóból politika(?), reklám és vér(krimi) dől az arcunkba és normális, mély emberi érzésekre valóban vadászni kell pl. távirányítóval.
Szerencsére jó könyvek is letölthetők, de úgy tűnik, az igény az ilyen tőkére egyre kevesebb.
Az "állat" szó írásban kettő l-betűvel írandó!
Aranyos vagy, hogy figyelmeztetsz...;) Fessél oda még egy elt.:D
 
Döbbenetes ez az utálkozás, aminek csíráit már kora gyermekkorban elvetik és ezt követően tovább erősítenek! Ellenzéki célozgat, hogy a kormánypárti nem egyenes úton szerzett javakból utazik és lövöldözik (milliós árú fegyverekkel felszerelt több ezer vadászból az egyik miniszter), a kormánypárti szerint meg a baloldal emberi szemekre vadászik. Miért ez? Mert a sajtóból politika(?), reklám és vér(krimi) dől az arcunkba és normális, mély emberi érzésekre valóban vadászni kell pl. távirányítóval.
Szerencsére jó könyvek is letölthetők, de úgy tűnik, az igény az ilyen tőkére egyre kevesebb.
Az "állat" szó írásban kettő l-betűvel írandó!
A szabályzat rád is érvényes, légy szíves tartsd be! Ezen a fórumon nem kritizáljuk senki helyesírását!
 
Döbbenetes ez az utálkozás, aminek csíráit már kora gyermekkorban elvetik és ezt követően tovább erősítenek! Ellenzéki célozgat, hogy a kormánypárti nem egyenes úton szerzett javakból utazik és lövöldözik (milliós árú fegyverekkel felszerelt több ezer vadászból az egyik miniszter), a kormánypárti szerint meg a baloldal emberi szemekre vadászik. Miért ez? Mert a sajtóból politika(?), reklám és vér(krimi) dől az arcunkba és normális, mély emberi érzésekre valóban vadászni kell pl. távirányítóval.
Szerencsére jó könyvek is letölthetők, de úgy tűnik, az igény az ilyen tőkére egyre kevesebb.
Az "állat" szó írásban kettő l-betűvel írandó!
Semjéntől már többször megkérdezték az újságírók, hogy miből telik neki költséges vadászatokra?
Meg sem próbálta tagadni, hogy ajándékoknak köszönheti ezeket az élményeket.

Amikor megkérdezték, hogy nem teszi ki ezzel magát mint miniszterelnök helyettes a megvesztegetés gyanújának?
Arra azt felelte "Az ajándékot privát személyként kaptam." - mindez a YouTub-on megtekinthető :mad2:

Ausztriában, Németországban ha a korrupció, visszaélés leg kisebb gyanúja van az államügyész házkutatást hajtat végre akár
a minisztériumban is.

Más. Köztudott, hogy számos diktátor hobbija a vadászat volt, ma is sok "hobby állat-ölö" kormánytag számos országban.
Az állatvédő egyesületek szerint ezek azok akik akadályozzák az állatvédö-törvények beiktatását.

Tehát semmi féle irigység nincs abban, ha valaki elitéli ahogy a vice miniszterelnök egy lelőt szarvason ül kéjes vigyorral.
 
Kiváncsi voltam mikor lett a teologus-ból hobby vadász, és felütöttem a Wikipediát és ott felvan sorakoztatva egy csomó dokumentum ami azt látszik igazolni, hogy:

"Korrupció és lopás gyanúja svédországi luxusvadászatok kapcsán: Semjén Zsolt 2012-től kezdődően rendszeresen vett részt svédországi vadászatokon, ahogy arról a Magyar Nemzet egy 2018-as cikkében beszámolt. A lap szerint a vadászatokon esetenként helikopterrrel eredtek az elejtendő zsákmány – rén- és jávorszarvasok – nyomába, és a lap szerint az is előfordult, hogy egy egész hotelt kibéreltek, hogy Semjén Zsolt és társasága ne találkozzon másokkal. A vadászatok költsége a felmerült luxusigények miatt akár 4-5 millió forint lehetett.[3] A HírTV később videót is közölt a helikopteres vadászatról.[4]

Semjén Zsolt Facebook oldalán a hírre reagálva egy mondatot tett közzé: „Nem én helikopterezek, hanem a jávorszarvas.”

A vadászatok költségét nem Semjén, hanem egy üzletember, Farkas József utalta el, akinek cégei a 2010 utáni időszakban többszáz millió forintnyi támogatást és megbízást nyertek el az kormányzati intézményektől, miközben a miniszterelnök-helyettes Semjén Zsolt volt.[5][6] Farkas és ügyvédje ellentmondásos nyilatkozatokat tett arról, hogy az utakat Farkas vagy cége fizette-e.[1]

Adószakértők szerint Semjénnek az ajándékokba kapott skandináv vadászatok után adót vagy illetéket kellett volna fizetnie.[1]

A korrupciógyanús vadászatokról a svéd sajtóban is megjelentek cikkek. Az Aftenbladet cikkéből kiderült, hogy Svédországban nincsenek vadon élő rénszarvasok, az állatoknak tulajdonosa van és hozzászoktak az ember közelségéhez.[7] A cikkben a Semjén vadászatáról készült videót is közzé tették, mire válaszul a lapnál jelentkezett Niklas Jonsson, aki kijelentette, hogy a videóban látható, elejtett szarvas az övé. Állítása szerint a felvételen látható a szarvas füljelzője, ami egyértelműen bizonyítja a tulajdonjogot és állította, hogy senkinek nem adott engedélyt az állat megölésére, arról nem is volt tudomása.[8]

A svéd rendőrség lopás gyanúja miatt nyomozást indított
, de több mint egy év után „a nyomozás holtpontra jutott” így azt lezárták.[9]

Magyarországon az ügyben nyomozás vagy vagyonnyilatkozati eljárás az erre irányuló kezdeményezések ellenére sem indult.[1]"


Öszehasonlitásul: Gyurcsánynak adót kellet fizetnie mert 2015-ben egy menekült családot, akik a pályaudvar betonján ingyen és bérmentve aludhadtak volna, egy északára vendégül látott.
 
Utoljára módosítva:
Az orrszarvú szarva állítólag egy gyógyszer az impotencia ellen és a férfi világ ezért minden pénzt megad.
A szimpla szaruból levő szarv kilogrammjáért akár 60.000 US dollárt is fizetnek macsók vagy apaságra török.
Az orvostudomány szerint a gyógyhatás nem jobb mintha levágott emberi körmöket főznének ki teának. :)


nashorn-seitlich-2.jpg
 
Viszont Semlyén svédországi vadászatához kapcsolodik pár dolog, amit figyelembe kell venni!
Ma már biztosnak látszik, hogy a magyar pusztákon kegelésző tigrisek vadászata nagy kockazattal jár!
Kinai kutatok génmanipulás révén elérték, hogy ezek fogyasztásának nagyon sok a mellekhatása! Angol tudosok már rég fekfigyeltek arra a jelenségre, hogy ezeknek a kinaban és a kinaval szomszodos orosz teruleteken oshonos tigriseknek a husaval a fogyasztója különösen fogékonnyá vállik a marxizmus elfgadására! A kozepeuropai teruletek sunyi kinai megszállása - ideologiailag- ezek révén biztositott!
Az orszag egyes teruletein élő sziberiai tigrisek a volt szovjetunio teruletérol kerultek hozzank! Ezek a sziberiai állatok veszelye föleg abban vanm hogy teljesen láthatatlanok! A bakonyálloitolag tele van léthatatlan tigrisekkel és megeskuszok rá, hogy olyannyira láthatatlanok, hogy a bakonyban még senki nem látott tigrist! Ezeknek a vesz4elyeirol azt hiszem senkinek nem kell kulonosebben magyaraznom! A vadász egyszer csak azon veszi észre magát, hogy megtámadják a falkákban járő láthatatlan tigrisek, és megvan a baj! Ezek kozul sok olyan van, aki korabban spetnyaz kikepzesben is részesult, és visszalő! Ezt általában vadászbalesetre fogjak, de a valosag az, hogy ezek az elvadult állatok tuzharcba keverednek a vadászokkal, és nem ritkán az ő lövéseik taláélnak!

Szoval az hogy Semlyén svédországba jáér vadászni, csak elővigyázatosság, és az orszag szamara kifejezetten hasznos!
 
Utoljára módosítva:
Talán említettem már, hogy nemrég megpróbáltam egy régi barátomat felháborítani és vázoltam neki, a magyar kormány korrupciós ügyeit, a nepotizmus.

Azt hiszed, hogy tagadta volna, hogy a kormányzó családtagjai és a baráti köre előny szerzésből gazdagodtak meg, gyorsabban mint azt Jézus a csodálatos kenyér- és hal-szaporitással képes lett volna véghez vinni?

Ellenkezőleg, biztosított róla, hogy ha a szerencse rá mosolygott volna (politikai posztokról beszélünk) akkor ö is először a rokonain és barátain segítene "ez csak természetes" mondta.

Erre kifogytak az érveim, én lettem a rossz magyar. :rohog:

Látjuk mi van most, 16 évvel az EU-ba lépés után felfedezi Lengyelország, hogy
az EU alaptörvény nem kompatibilis a Lengyel Alkotmánnyal és felszólítja Brüsszelt, hogy igazodjanak hozzá. :oops:

De vissza a vadászathoz, illetve az "erdeinket mezeinket" védö kormányhoz aminek az élén egy fö-vadász van.
- 2014-ben a választási kampány az adómentes pálinka és a "Magyar akác megvédéséről" szólt.
- A kormány szerin Brüsszelből favágók várhatók akik kiakarják vágni az ország 1/4 részét boritó akácerdöket.

- Ahogy ezt már hosszasan kitárgyaltuk, ez egy választási trükk volt a kormány oldaláról
- A trükk anyira átlátszó volt, hogy a választási eredmény a korabbi 52%-os eredmény helyett ugy 44%-nál landolt
- De ez nem tett semmit, az algebrával dacolva és törvény módosítással megmaradt a 2/3-os parlamenti elöny.

Hogy a természetnél maradjunk,
- 2019-ben az EU felülvizsgálta "A környezetvédelmi politikák végrehajtását" az országjelentés (44 oldal) itt található.
- Az eredmény: a végrehajtás hiányos.

1633792986392.png
 
Némi következetlenséget érzek az elozo és e között a post között!
Az egyikben arra panaszkodsz hogy divat templomba járnoi, ebben meg arra miklyen uresek a templomok :p
Nem templomba járni divat. Hanem álkereszténykedni. Annak köze nincs a templomba járáshoz. Nem nyelvedet kell öltögetni hanem szöveget értelmezni. ;)
 
Latimeria ,
ha nöm tötszik a hells irásom akkor ne olvasad el oszt kész , de mint már elnézést gondolom nem szakmabeli ne itélkezz se te se más a vadásztról , az hogy hülye ember van az nem vitatható , de az nem csak magyar találmány . Illen volt oszt lesz Amikában meg Nimetországban is pont ugy mint Magyarországon .
Szerintem ennek fuss neki még egyszer :D
 
A két fő ember érvelési versenyt rendez. :D


Kovács Zoltán nem tud leállni, most azt mondja, hogy a gyerekek jelentik a Vadászati Világkiállítás legfontosabb célközönségét

Fontos, hogy a gyerekek legyilkolt, kitömött állatokat nézegessenek.
én ugyan kovács zsoltot, meg az egész undorító korrupt fideszes maffiakormányt utálom mint a pestist, de azért ne beszéljünk már zőccségeket.
azért mert a mostanában divatos sötétzöld gondolkodás jegyében az ultranaív (és kissé tudatlan) ám nagyhangú bölcsészek szemében a vadászat már a nácizmussal vetekedő bűn, de ez ogyanolyan ostoba szemléletmód, mint az, hogy az senkiházi semjén helikopterről lövöldözi a rénszarvast és azt vadászatnak tartja.

eleve olcsó hangulatkeltés, hogy legyilkolt állatokról beszél valaki. azokat lelőtték, leöltés, mindegy, gyilkosságról szó nincs, nem emberek. Pedig azt hiszem jobban szeretem az állatokat mint a sok nagypofájó fotel állatvédő és vadászatellenes birka, a WWF-et az elmúlt 7-8 évben támogattam jópárezer euróval, a bp-i állatkertben meg sok éve fogadok örökbe állatokat. De az nem állatvédő, aki kb. a Disney-filmekből szerezve biológiai "ismereteit" tulajdonít antropomorf "személyiségjegyeket" az állatoknak, és aztán csodálkozik h. a cuki kis csimpánz letépi az arcát, az aligátor meg lehúzza a víz alá amikor elkezdni bokkal böködni, hogy mozogjon már valamit.
Eleve nem a vadászat miatt pusztulnak ki fajok, ajánlom nézze már meg valaki a nemzetközi vadvédelmi szervezetek honlapját, melyek a legfontosabb okok ebben (a vadászat eléggé a lista végén áll, az is jórészt az illegális orvvadászat). De ennek utánanézni az már nem megy, mert ahhoz olvasni, szöveget értelmezni is kéne tudni, nem csak hőzöngeni a vakvilágba.
Ezzel a kiállítással a fő baj nem az, hogy vadászati és vannak ott kitömött állatok, hanem az, hogy jellegzetes fidesztolvaj módon megint oltári sok pénzt, több tizmillliárdot szórtak el egy nem túl nívós rendezvényre. Több rész kifejezetten gagyi, nem informatív, kevés digitalizáció, magyarán a nivója hogy is mondjam, átlagosan egy erős kettes. De gondolom a nerközeli gazemberek megint óriási extraprofitotra tettek szert az állami pénzből, silány munkáért.
 
Harangzúgás azt most nem szabad emlegetni mert a kereszténység elleni vétek!!!
Jobban szeretnéd ha müezzin kiabálna a minaretről?? (ez a válasz)
Mi köze a kettőnek egymáshoz? Ha elmúlik a fejfájásod akkor automatikusan megfájdul a lábad? Pihenni szeretnénk nem zajongást hallgatni minden hajnalban, meg egész vasárnap délelőtt. Teljesen mindegy mi okozza azt. Főleg, hogy vasárnap csendrendelet van az egész kerületben, csak a templomra nem vonatkozik, ahova mellesleg senki nem jár. Tehát értelme sincs. Kereszténység elleni vétek? :D A harangszónak pont annyi köze van a kereszténységhez, mint a nyúlnak a húsvéthoz. ;) Ráadásul itt már a napi 3szori hagyományos harangozást sem tartják a pénteki 3 órás Krisztus halálára emlékezéssel, hanem össze vissza mikor kedvük tartja. Nem normális ez az biztos.
 
Utoljára módosítva:
Akár, hogy csűrjük csavarjuk én egy államférfinek megtiltanám, hogy hobbyból állatokra lövöldözőn. Mit szólna a világ ha Semjén másodállásban egy vágóhídon dolgozna kedvtelésből, holott a vágóhídon az állatot a legyilkolás elött elkábítják.

A célba lövést lehet sportnak nevezni de a vadászatot nem, mert a sportolóval ellentétben nem a vadász kapja az érmeket, hanem a levadászott, érett, kapital-bok vagy szarvas trófeája.

Összefoglalva elmondható: A vadászatnak semmi köze a sporthoz!

A vadászok nem rendeznek versenyeket egymás között, csak arra büszkék, hogy egy nagy vadat eltettek láb alól.
Fogadok a vice miniszterelnök a leg szívesebben elefántra, oroszlánra vagy hasonlóra lőne.
Ráadásul ez ma már nem úgy megy, mint mikor élelemért vadásztak őseink. Hanem szépen ülnek a lesen, a vadat meg beetetik és eléjük sétál. Épp csak el kell találni. És még ez is nehezen megy némelyiknek. :/
 
Vannak akik azon vitatkoznak, hogy az "agancs-kapu" a kiállításon lelőt állatok agancsai vagy elhullajtott.?
Szerintem nincs kizárva, hogy elhullajtott mert a lelőt állatok agancsai valószínű a fogadószobák falát disziti.

Az agancs, a jelenlegi ismeretek szerint, a leg gyorsabban növekvő szerv, az egész állatvilágban.
Az agancs növekedését a tesztoszteron szabályozza és képes naponta 2,8 cm-t is nőni.
Lehet, hogy ez olyan mintha a férfiak lehúzót nadrággal vetélkednének az ara kegyeiért? :)



Fekete István elsö vadász emlékét 3 éves korában élte át.
- Én is olvastam több könyvet tölle: Bogáncs, Kele, Lutra, Vuk..
- de ezek az állatok oldaláról és nem szarvason üllő vadászok oldaláról közelitette meg a témát.
- Gondolom a "nagy vadászokkal" való kapcsolata miatt mellőzték a háború utáni regime alatt,
- A két gyereke nyugatra menekült, ahogy most mondják illegális "migránsok"
-
"Vannak akik azon vitatkoznak, hogy az "agancs-kapu" a kiállításon lelőt állatok agancsai vagy elhullajtott.?
Szerintem nincs kizárva, hogy elhullajtott mert a lelőt állatok agancsai valószínű a fogadószobák falát disziti."

aki szerint lelőtt, az hülye, így röviden. zoológiai ismeretei a nullához közelitenek, ami nem baj, mert miért is kellene értenie hozzá, de akkor ne pofázzon ilyen oltári nagy baromságokat. egyébként meg menjen el oda, tisztán látszik hogy levetett agancsok.


Fekete Istvánt meg nem csak simán mellőzték a komcsik, hanem kifejezetten üldözték több okból is orbánék elődei. Egyrészt mert a 19-es vörösterrorról nem túl hizelgő regényt írt, aminek fellelhető példányait bezúzták, másrészt nyiltan és mélyen vallásos ember volt, meg barátai között is akadtak olyanok, akik akkor a legnegatívabb megítélés alá estek akkoriban. Igy aztán az ÁVO annyira megkinozta, hogy fél szeme és egyik veséje is odalett.
 
"Vannak akik azon vitatkoznak, hogy az "agancs-kapu" a kiállításon lelőt állatok agancsai vagy elhullajtott.?
Szerintem nincs kizárva, hogy elhullajtott mert a lelőt állatok agancsai valószínű a fogadószobák falát disziti."

aki szerint lelőtt, az hülye, így röviden. zoológiai ismeretei a nullához közelitenek, ami nem baj, mert miért is kellene értenie hozzá, de akkor ne pofázzon ilyen oltári nagy baromságokat. egyébként meg menjen el oda, tisztán látszik hogy levetett agancsok.


Fekete Istvánt meg nem csak simán mellőzték a komcsik, hanem kifejezetten üldözték több okból is orbánék elődei. Egyrészt mert a 19-es vörösterrorról nem túl hizelgő regényt írt, aminek fellelhető példányait bezúzták, másrészt nyiltan és mélyen vallásos ember volt, meg barátai között is akadtak olyanok, akik akkor a legnegatívabb megítélés alá estek akkoriban. Igy aztán az ÁVO annyira megkinozta, hogy fél szeme és egyik veséje is o

..és még nagyon sokan...Kittenberger Kálmán, Magyar Ferenc, Molnár Gábor...
Kittenberger Kálmánnak hiába nagyon olvasmányosak könyvei, nem ad valami reális képet Afrika vadállományáról. Vérengző fenevadnak mutatja be az oroszlánokat. ami egyáltalán nem igaz. Érdemes mellé egy kis Joy Adamsont is olvasni.
 
Kittenberger Kálmánnak hiába nagyon olvasmányosak könyvei, nem ad valami reális képet Afrika vadállományáról. Vérengző fenevadnak mutatja be az oroszlánokat. ami egyáltalán nem igaz. Érdemes mellé egy kis Joy Adamsont is olvasni.
Sokmindent érdemes elolvasni!

Az orszlánhüseg és a pettyes szfinx mellett érdemes tanzánia - de sokak szzerint egész afrikia legszebb nemzeti parkjárol - a serengetirol szol konyveket is, mint Grzimek A Serengeti nem halhat meg, de lehetne ezt hosszan sorolni...

Corbett vadász volt, neki az emberevő tigris cimu regénye szintén, bár egész más mint az elozoek...

..és attol, hogy egyik jobb mint a masik, mindben meg lehet talalni valamit, ami fontos tanulságos, - és ami egy regenytol elvárható - szórakoztató...
 
Az orrszarvú szarva állítólag egy gyógyszer az impotencia ellen és a férfi világ ezért minden pénzt megad.
A szimpla szaruból levő szarv kilogrammjáért akár 60.000 US dollárt is fizetnek macsók vagy apaságra török.
Az orvostudomány szerint a gyógyhatás nem jobb mintha levágott emberi körmöket főznének ki teának. :)


nashorn-seitlich-2.jpg
Pontosan így van ki is halt a képen látható Északi szélesszájú orrszarvú alfaj :( És a Szumátrai és Jávai fajok is a végét járják az összes tigrisalfajjal együtt. Mert a tigrisek, bajsza, foga, körme is csodaszernek számít. Mostanában úgy próbálják menteni őket, hogy egyes területeken a vadőrök leoperálják a szarvukat. Így elég horror kinézetű szarvatlan állatok mászkálnak a szavannán, de legalább nyugodtan élhetnek és szaporodhatnak.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,666
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére